Lepukkant országúti diszkó forgólámpájára emlékeztető UFO landol a nyaraló hedonisták által elözönlött Malibu egyik erdejében, a vele érkezett földönkívüliek pedig nem teketóriáznak: azonnal birtokba vesznek egy kórházat, amelyet innentől fogva fajtársaiknak gyűjtő vérbankként használnak. A vércsapolás végett az idegen lények – akik még 1985-ben is az 50-es évek sci-fijeinek divatja szerint öltözködnek – felfogadnak két pénzszűkében lévő és szigetvilági nyaralásról ábrándozó autószerelőt, Fredet és Kurtöt, hogy végezzék el helyettük a piszkos munkát, azaz tucatjával szállítsák a kórházba az elrabolt és távolról sem önkéntes fiatal véradókat. Fredéknek nincs nehéz dolguk, Malibuban ugyanis ekkortájt szó szerint minden bokorban felajzott főiskolások fetrengenek egymáson, a nyugdíjazás előtt álló autószakiknak csak le kell hajolniuk értük. A begyűjtés egy ideig sikeresen zajlik, ám végül bekövetkezik a nagy melléfogás: a hajilag és agyilag egyformán szőke Heather és nem kevésbé antientellektüel barátai egyik gondot okozzák a másik után, és eszük ágában sincs vérükkel támogatni a távoli galaxis lakóinak felfrissülését…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A kurd származású amerikai zsánerfilmes producer, Mardi Rustam egyrészt arról híres, hogy néhány, mára kultfilmmé nemesedett alkotás (Psychic Killer, Pets stb.) az ő pénzéből „keletkezett”, másrészt arról, hogy minden egyes centet úgy kellett kisajtolniuk belőle az amúgy eleve igen alacsony költségvetésből gazdálkodó rendezőknek. Rustam összesen két alkalommal gondolta úgy, hogy még a direktor fizetését is megspórolja azzal, hogy a feladatát magára vállalja: 1997-ben, egy, a szívügyének tekinthető, James Deanről szóló életrajzi film kedvéért (James Dean: Végzetes száguldás), valamint 1985-ben, amikor a gyanútlan mozilátogatókra szabadította elborult elmére valló sci-fi-, horror- és szoftpornó-hibridjét, az Evils Of The Night-ot (Éjszakai veszedelem).
Vérszomjas földönkívüliek érkeznek Malibuba…
… ahol kielégítő ütemben zajlik az éjszakai élet…
… például Crystal Breeze jut egyes szerencsés kanoknak…
… akik viszont nem vigyáznak, azokat felnyársalja az idegen eredetű lézer
… vagy elrabolják őket az ufonautáknak dolgozó azutószerelők, akik ugyan símaszk mögé rejtik az arcukat, a munkahelyi logóval ellátott ingjüket viszont simán felveszik a bűnözéshez
Nancy (Karrie Emerson), a tópart szépe nem sejti, micsoda UFO-kalandokban lesz része
Rustam, akinek halvány lila gőze sem volt arról, hogyan kell megrendezni (sőt: megríni) egy valamirevaló zsánerfilmet, úgy vélte, bőven elegendő lesz a sikerhez, ha a korszak három legnézőcsalogatóbb összetevőjét mutogatja felváltva vagy egyszerre a 85 percnyi játékidő során: szörfös fejű fiatalemberekkel szexelő bikinis hölgyeket, földönkívüli megszállókat és egy Péntek 13-jellegű slasher horrorba illő gyilkos földi duót… Azt, hogy a „mutogatást” esetleg olyan forgatókönyvvel támogassa meg, amely többet nyújt egy három mondatban elmesélhető történetnél, felesleges luxusnak tartotta. Bár az autós és külvárosi amerikai mozik közönsége nem éppen a shakespeare-i mélységek megtapasztalása érdekében váltott jegyet hétvégénként egy-egy filmre, az Evils Of The Night láttán joggal érezhették úgy, hogy igénytelen retardáltnak nézik őket, így aztán Rustam direktori karrierje már az indulásakor megfeneklett. Noha a zsugori kurd fércműve súlyos agysejtpusztulást képes előidézni megtekintőinél, kétségtelenül szórakoztató, pláne a magamfajta furcsa ízlésűek számára.
„Medve falta fel Nancyéket??? Honnan vetted ezt a baromságot, Connie? Embervadász UFO-s filmre szerződtünk, ha nem tűnt volna fel!” Heather (Bridget Holloman) nehezen tűri Connie (G. T. Taylor) együgyűségét
„Még pár hektoliter embervér, és repülhetünk haza.” Kozmar parancsnok (John Carradine) honvággyal küszködik
„Máris felgyorsítom a véradók beszerzését.” Cora doktornő (Tina Louise) igazi sztahanovista
„Ez a film egy halovány mosolyt sem érdemel, úgyhogy még azt sem erőltetek az arcomra, nemhogy komplexebb mimikát.” Zarma, a földönkívüli dokinő szerepében Julie Newmar, aki ezúttal nem az Oscarért játszott
„Hogy miért ezt a két autószerelőt választottam pribéknek? Mert kellően buták… Ehhez a projekthez ostoba parancsvégrehajtók kellenek.” Kozmar parancsnok tudja, mi az államgépezet sikeres működtetésének titka
„Tahiti! Ott, szilikonmellű cicáktól övezetten fogom elverni a földönkívüliektől kapott zsoldomat, Kurt!” Jobb életre vágyó kisemberek: Aldo Ray (Fred) és Neville Brand (Kurt)
A szereplőgárda a következő delikvenseket tartalmazza: 17 feltörekvő, ám impozáns külsejű fiatal, aki soha nem vitte semmire színészként (ez a sors várt akkoriban szinte minden ifjú titánra, akinek volt mersze slasher filmben felbukkanni), 4, a vetkőzős pillanatokról gondoskodó pornósztár, valamint 5, egykor népszerű hollywoodi veterán, aki azért volt kénytelen Evils Of The Night-féle rangon aluli munkákat elvállalni, mert vagy kiöregedett az élvonalból, vagy kiitta magát belőle, vagy mindkét hibát elkövette. Az idült alkoholisták: az UFO-parancsnok Kozmart játszó John Carradine (az egyszer Tina Turnert védelmező, máskor részeg rockert rendre utasító David Carradine papája), aki korábban birtokolt már örömlányok kísérteteitől hemzsegő házat is… a II. világháború hőse, Neville Brand, aki ezúttal sorozatgyilkos autószerelő, noha régebben pont a földönkívüliek ellen harcolt… valamint a birkózó alkatú és whisky-áztatta hangú Aldo Ray (A motoros banditák, akik megvédték a hippiket + Vedd fel az őrverő kesztyűt!), akit Hollywood legendás magyar döntéshozója, George Cukor fedezett fel és tett komoly kasszasikerek (Meztelenek és holtak + Nem vagyunk angyalok) sztárjává, ám a szeszkazánság idővel aláásta a karrierjét, így aztán Mardi Rustam kedvéért ő is magára öltötte az autószerelői ruházatot.
Jody Swafford és Traci Escobar bekenik egymást
„Eddie! Kiket bámulsz már megint?”
„Hát az én csöcseim már nem elég jók neked?” Joyce (Amber Lynn) felpaprikázza magát
„Dehogynem, drágám, de a négy fal között szívesebben dugok, mint a szabadban.” Jerry Butler, az Eddie-t alakító pornósztár apai nagyapja Lev Trockij féltestvére volt
„Lássuk, mit tudsz, te csődör!”
Az Evils Of The Night az álomgyár által túlkorosnak minősített dívái: a Batman Macskanőjéből földönkívüli dokinővé vedlett Julie Newmar (A feminista bombanő, aki macsó rendőrt szeretett) + Az Alien és a rendőr, aki dudálva csajozott be + A két Derek, Donald Trump és a kéjsóvár szellem), aki alaposan kisminkelten és lelkesedéstől mentesen teszi a dolgát (biztos jól jött neki az egynapi munkával keresett 1000 dollár), valamint a God's Little Acre című drámáért járó Golden Globe-díját pont Aldo Ray partnereként szerző Tina Louise, aki ugyancsak UFO-val közlekedő orvosasszony ez alkalommal. A négy pornós vendégművész: a 80-as évek egyik legnépszerűbb felnőtt filmes férfi sztárja, Jerry Butler (aki igazi nevével – Paul Siederman – szerepel a stáblistán), az új évezred leggyakrabban „letöltött” retro jó női közé tartozó Amber Lynn, valamint a szintén sok férfi számára fontos Crystal Breeze (igazi neve Lisa Stanyo) és Jody Swafford. A 17 sosem befutót is mind név szerint felsorolhatnám, de nem hiszem, hogy bárki felháborodottan kéri majd számon rajtam, hogy nem tettem meg. Bűnös élvezetekből nem volt hiány a 80-as években (legalábbis a „hanyatló” Malibu nyögésektől és sikolyoktól hangos erdeiben biztosan nem), az Evils Of The Night szemérmetlen bárgyúsága azonban még a legtapasztaltabb kultfilm-gyűjtőknek is feladja a leckét: aki jelesre vizsgázik belőle, az menthetetlen… úgyhogy üdvözlöm a klubban!
„Ha nem engednek vissza rögtön pancsolni, csajozni és szörfözni, szakikáim, akkor nagyon megjárják.” Brian (David Hawk), a strand királya és az üres fenyegetőzés nagymestere
Kurt (Neville Brand) csapnivaló fogvatartó: ha fúróra bukkan a műhelyben, képtelen ellenállni a kísértésnek
„Mardi alaposan elbaltázta a rendezést, most pedig rajtam a sor, hogy megtegyem ugyanezt a szerepemmel.” Fred (Aldo Ray) akcióba lendül
A Csillagközi romboló című kultsorozatból bevágott UFO („Minek költsünk sajátra?” – a rendező-producer költői kérdése) kitartóan lézerezi a földi halandókat
Máig megoldatlan rejtély: mi a francnak az a sok vörös embervér a földönkívülieknek, ha az övék zöld?
Ráadás:
II. Erzsébet brit királynő fia, András herceg az utóbbi években leginkább azzal szerepelt a hírekben, hogy a világelit stricije, a börtönben rejtélyes körülmények között elhunyt Jeffrey Epstein kuncsaftjaként 1999-ben állítólag szexre kényszerített egy 17 éves lányt – többek között Epstein Virgin-szigeteki otthonában is. Ennek tükrében különösen érdekes az Evils Of The Night azon jelenete, amelyben Heather megkérdezi a barátnőjétől, az ábrándos tekintetű Connie-tól, hogy ki számára az ideális pasi, és ezt a választ kapja:
„Valaki, akivel még sosem találkoztam: Andy, azaz András herceg. Bárcsak kettesben lehetnék vele egy paradicsomi szigeten, ahol egész nap meztelenül rohangálnánk és szeretkeznénk!”
Eme idézet egyrészt azt sejteti, hogy a dúsgazdagok kicsapongásait testközelből ismerő producer-direktor, Mardi Rustam (és megannyi kollégája) már 1985-ben is tudhatott arról, miféle életet él András herceg, másrészt azt, hogy az ő információi szerint a királyi sarjnak nem nagyon kellett kényszerítenie a szexpartnereit semmire.