Az 1880-as évek Angliájában járunk... Miközben a kollégái és betegei által egyaránt nagyra becsült Jekyll doktor egy újfajta érzéstelenítőt próbál létrehozni kokain és éter felhasználásával, óvatlan majmocskája, Charlie (aki egyszerre házi kedvenc és kísérleti alany) felborítja a befejezetlen csodaszert rejtő üvegcsét, amelynek tartalma így a levegőbe kerül, a derék orvos pedig belélegzi.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A félénk, csak a munkájának élő úriemberből a beszippantott kábszerkoktél és a kamaszkorából eredeztethető felkavaró élménye (meglesett egy kuncsaftjával kefélő prostit, de lebukott, mire az ügyfél – az örömlány gúnyos nevetésének kíséretében – alaposan ellátta a baját) hatására előbukkan a vérszomjas Mr. Hyde, aki London összes prostiján akarja megbosszulni a Jekyllt ért régi sérelmeket – és közben folyton visszajár Madame Flora bordélyába, ahol perverz vágyainak tárgya, Susannah kísértetiesen emlékezteti egykori szép kicsúfolójára. Vajon a Scotland Yard végez majd az immár kettős énnel rendelkező, felváltva drogozó és gyilkoló gyógyítóval, vagy elhanyagolt felesége? Netán senki?
„Az enyém lesz a legütősebb érzéstelenítő a világon!”
„Ne nyúlj hozzá, Charlie!!!!”
„Menten Hyde-dá válok miattad, galád majom...”
„…aztán elugrom a bordélyba apácafogdosósat játszani”
A wandsworth-i születésű Harry Alan Towers (1920−2009) a B-kategóriás rémfilmek és thrillerek egyik legélelmesebb producerének számított jó néhány évtizeden át – valamint elit kategóriás kerítőnek, aki előszeretettel közvetített feltörekvő színésznőket kuncsaftjainak: egyes híresztelések szerint a nagy port kavaró Profumo-botrányban is érintett volt, valamint John F. Kennedynek is „dolgozott” (utóbbinak az ágyába Mariella Novotny nevű barátnőjét/protezsáltját fektette be). Towers 1987-ben bízta meg Ron Raley és Jerry Félix forgatókönyvírókat egy „felturbózott” Dr. Jekyll és Mr. Hyde-adaptáció kiötlésére, amelynek a főszerepét a legendás Hitchcock-féle Psycho sztárjának, Anthony Perkinsnek szánta.
Jekyll/Hyde kartárs csak akkor érzi elemében magát, ha a szomszédból kukkolják (az ifjúkori trauma következménye)
Perkins és Towers egyaránt azt kívánták, hogy a szkript az 1980-as években nagy népszerűségnek örvendő slasher horrorfilmek (például a Péntek 13. és a Rémálom az Elm utcában széria) nyomdokain haladjon, és ugyanakkora mennyiségű vérfürdőt tartalmazzon, mint amennyi viktoriánus módra elfojtott perverzitást. Ez lett az 1988-ban forgatott Edge Of Sanity, amely érzékletesen mossa össze Robert Louis Stevenson kettős énű antihősét Hasfelmetsző Jack alakjával, miközben az „álomturkász” freudi pszichológia bulvártrash verzióját is magabiztosan adagolja.
Anthony Perkinsnek esze ágában sincs titkolni a hátsó szándékait
A Psycho révén a szexuális frusztrációktól sújtott pszichopata gyilkos szerepkörébe menthetetlenül beleskatulyázott Perkins eddigre már megbékélt sorsával, és úgy döntött, többé nem berzenkedik, amikor megkapja a sokadik kéjgyilkosi feladatot, inkább igyekszik a lehető legtöbbet kihozni belőle, akár úgy, hogy végletesen fekete humorba áztatja. Towers fukarsága nem ismert (ország)határokat (régi jó szokásához híven a forgatókönyvíróknak is haláláig tartozott), ezért koprodukciós filmjének költségvetését maximum 1 millió dollárban állapította meg, méregdrága londoni helyszínek helyett pedig olcsóságukkal hódító magyarországiakat keresett. A tiszteletreméltó Jekyll doktorból gótrocker külsejű Hyde úrrá átlényegülő Anthony Perkins így aztán a játékidő 90%-ában Budapest 19. század végivé varázsolt utcáin és épületeiben szedte áldozatait.
Csak egy átlagos hétköznapi éjszaka Madame Flora örömtanyáján...
Az Edge Of Sanity direktori székét az a francia Gérard Kikoine foglalhatta el, aki 1977-től 1983-ig hazája egyik pornókirálya volt, ám ekkor már néhány éve Towers segédletével szoft erotikával fűszerezett, jobbára kosztümös B-filmeket gyártott (Lady Libertine, Dragonard, The Master Of Dragonard Hill). Az Edge Of Sanity-ben szereplő brit színészek (például a Johnny nevű bordélyi kikiáltót játszó Ben Cole) visszaemlékezése szerint annak ellenére zökkenőmentesen zajlott a meló, hogy az angol szereplők nem beszéltek magyarul, a magyar színészek és stábtagok (jó sok volt belőlük) nem beszéltek angolul, a mindig vidám Kikoine pedig egyik nyelvvel sem tudott megbirkózni a kettő közül.
„Magánemberként rengeteget drogozom, ezzel a filmemmel viszont mindannyiótoknak elveszem a kedvét a bódulástól!”
„Így fogtok kinézni, ha drogoztok!”
„Aztán így…”
„… meg így…”
„… és végül így…”
A vezető operatőr tisztségét a brit Tony Spratling (Minden lében két kanál sorozat) kapta, segédjeként pedig Kikoine régi pornós harcostársa, Gérard Loubeau állt csatasorba. A speciális effektusokért Solymosi György (Vörös zsaru, Taxidermia) felelt, és rajta kívül még számos hazánkbéli háttérembernek biztosított munkát a produkció. Mindannyiuk neve felbukkan a filmvégi stáblistán, az Edge Of Sanity-ben szereplő jelentős magyar színészeké viszont sem a mű elején, sem a végén nem látható. Évekkel ezelőtt rákérdeztem e furcsa anomália okára, amikor rövid „virtuális” eszmecserét folytattam Harry Alan Towers özvegyével, Maria Rohm színésznővel: a roppant kedves hölgy hangsúlyozta, hogy remekül érezte magát nálunk (ő volt a film egyik társproducere), és imádja a magyarokat, de a kérdésemet válasz nélkül hagyta…
Hernádi Judit megszólítja Anthony Perkinst…
… de igencsak megbánja
Papadimitriu Athina felajánlkozik…
… és egy árnyjátékot követően az árnyékvilágba kerül
Jekyll/Hyde vacsoráján az erotikus műfajt is megjárt Tordai Teri is részt vesz…
… akárcsak Dunai Tamás, akinek felettébb idegesítő angol szinkronhang jutott
Bárdy György galamblelkű meleg szobáztatóként járul hozzá Jekyll élvezeteihez
Koncz Gábor keménykötésű kocsisként néz csúnyán…
… de Perkins fél kézzel elbánik vele
Körtvélyessy Zsolt a Jekyll doktor nejét játszó Glynis Barberrel egy lidérces álomjelenetben…
… és egy különösen készséges hölgykollégával
A Perkins Mr. Hyde-ja által favorizált bordélyházi prostituáltat, Susannah-t egy korábban csak színdarabokban bizonyító ifjú hölgy, Sarah Maur Thorp alakította, aki azt nyilatkozta Francesco Borseti It Came From The 80s! című, 2016-ban megjelentettet kultfilmes interjúkötetétben, hogy kizárólag azért vállalta el a szerepet, mert így lehetősége nyílt együtt mutatkozni a Psycho sztárjával. Thorpot állítása szerint sokkolták a szerződésében meg sem említett és gyakran a forgatási helyszíneken rögtönzött pikáns jelenetek, amelyeket végül csupán azért volt hajlandó megcsinálni, mert Towers megfenyegette, hogy amennyiben kifogásokat emel és hátráltatja a munkát, tenni fog róla, hogy soha többé ne dolgozhasson a filmszakmában.
Sarah Maur Thorp, aki csak Anthony Perkins kedvéért tette, amit tett...
„Nem voltál valami segítőkész, Tony, úgyhogy most megfenyítelek!”
Thorp azt is nehezményezte utólag, hogy kevés segítséget kapott a titkolt AIDS-betegsége miatt egyre fáradékonyabb Perkinstől, aki a method acting híveként teljesen azonosult a szerepével, alig mozdult ki az öltözőjéből, és ugyanakkora elánnal tömte magába a drogokat, mint a filmbéli dr. Jekyll. Thorp a Perkins feleségét játszó és nálunk elsősorban a Dempsey és Makepeace című retro detektívsorozat Makepeace-eként ismert Glynis Barberről sem őriz kellemes emlékeket: állítása szerint idősebb kolléganője lenézte fiatalabb és/vagy kevésbé híres társait, konkrétan szóba sem állt velük. Noha Thorp azt állítja, hogy Towers hatalmasodása és fenyegetőzése máig ható traumát okozott számára, következő két játékfilmjét (Tíz kicsi indián, Halálfolyó) is a notórius producerrel készítette, majd két tévés epizódszerep után befejezte mozgóképes karrierjét.
Ben Cole és szőke frizurájának ihletője, a nagy Anthony Perkins
A Perkinst Madame Flora bordélyába invitáló „vendégfelhajtó” Johnnyt a pályakezdő Ben Cole játszotta, aki számos mulatságos élményt élt át a forgatáson. Cole szerint a forgatókönyv már eleve (mindenféle hozzátoldást megelőzően) nagyon szexi volt, sőt helyenként kissé már túlságosan szexi is:
Volt benne egy jelenet, amelyben édeshármasoznom kellett volna Sarah-val és Tony Perkinsszel. Mivel jól megértettük egymást Gérard Kikoine-nal, nem féltem a tudomására hozni, hogy ebben én bizony nem fogok részt venni. Gérard nem háborodott fel, hanem átíratta a hármasban szexelést arra, hogy Perkins összeboronál engem Sarah-val, aztán elkezdi nézni, ahogy nekifogunk a dolognak. Szegény Gérard-ból néha előbújt az expornós rendező, de barátságos volt, és sosem esett nehezére visszafogni magát.
Dr. Jekyll megtörten távozik egy fürdőbéli orvostalálkozót kővetően, egy fiatalember pedig magát illegetve figyeli... Alig leplezett utalás Anthony Perkins való életbéli biszex mivoltára?
Cole szerint az 1988-as Budapest nem volt épp tejjel-mézzel folyó Kánaán:
A nép − nyugati szemmel nézve − nyomorgott, és a ruszkik szorításában élt. Emlékszem, nagyon vágytunk forgatás közben némi banánra, de Budapesten nemhogy banán vagy egyéb gyümölcs nem akadt, de friss zöldség sem. Amikor „nemzetközi” kapcsolatainkat latba vetve végre szert tettünk egy fürt banánra és elkezdtük enni a szálloda bejáratánál, igen hamar összeverődött egy kisebb tömeg a helybéliekből, akik azért könyörögtek, hogy legalább egyetlen falat banánt juttassunk neki, hadd tudják meg, milyen az íze. Végül az összes banánunkat odaadtuk nekik, és eluralkodott rajtunk a bűntudat, amiért „dőzsölni” mertünk egy ilyen szegény ország közepén.
Hyde úr, a telt keblek szerelmese
Thorpnak nem sikerült megtalálnia a közös hangot Perkinsszel, Cole viszont remekül kijött vele:
Tony nagyon segítőkész volt, rendszeresen összeolvasta velem a dialógusainkat, ő javasolta, hogy fessem be szőkére a hajamat a film kedvéért, és több vicces anekdotát is mesélt, ha épp nem dolgoztunk: Az egyik például arról szólt, hogyan lett szem- és fültanúja annak, amint John Gielgud összeveszett Laurence Olivier-vel azon, melyikük a hitelesebb Hamlet. Gielgud végül dühében felkapta Olivier-t, a lábánál fogva kilógatta a negyedik emeleti ablakon, és csak akkor húzta vissza a szobába, amikor Olivier elismerte, hogy Gielgud sokkal jobb Hamlet nála.
Dr. Jekyll gyengédségre áhítozó hitvese, azaz Glynis Barber, a kiállhatatlan primadonna
A Faye Dunaway legérzékibb filmjének számító A gonosz ladyben is látható Glynis Barber Ben Cole szívébe sem lopta be magát:
Glynis vérbeli időhúzó, órákat kellett várnunk reggelente arra, hogy elkészüljön a frizurája, mindenkinek az idegeire ment. Irtózott a művértől, és esze ágában sem volt beszennyezni vele a csodálatos kosztümjét. A közös jelenetünkben – amelyben ráugrom, és majdnem megerőszakolom – művér kellett az arcára, és rögtön elkezdett sápítozni, hogy rá fog folyni a ruhájára. Poénból azt indítványoztam, hogy amikor rávetem magam, lenyalom a művért az orcájáról, így a rucijára már nem fog jutni belőle. Ha nem tetszem, hunyja be a szemét, és képzelje azt, hogy a kedvenc kutyája vagyok, amely épp kitörő örömmel üdvözli. Azt hittem, fel fog háborodni, és egy jót röhöghetek, de megkönnyebbülten beleegyezett!
Ben Cole és Anthony Perkins Madame Flora vöröslámpás házában
Mr. Cole a zsánerfilmek szennyes lelkű producercsászáráról alkotott véleményét sem rejtette véka alá:
Harry Alan Towers visszataszító figura volt, aki előszeretettel élt vissza a hatalmával. A színésznőket tárgyként kezelte, és rendszeresen úgy ajánlott fel szerepeket nekik, hogy szexuális ellenszolgáltatást várt cserébe. A forgatás záróbulija egy hajón zajlott, és Harry egyszer csak lehuppant mellém. Nem igazán vágytam a közelségére, ugyanis állandóan meg kellett védenem tőle Sarah-t, aki gyűlölte, mivel állandóan a piszkos ajánlataival zaklatta őt. Ezúttal azonban Harry laza hangulatban volt, és a pezsgő közlékennyé tette; arról mesélt, hogy Marilyn Monroe az ő egyik bordélyában halt meg, ahová elit kliensek jártak, és a CIA vitte vissza a díva hulláját az otthonába, hogy elkerüljék a botrányt. Harry ultimátumot kapott: tartsa a száját, és húzzon el az USA-ból, vagy megásatják vele a sírját, és belelövik. Elhúzott, és onnantól kezdve csak Európában producerkedett. Még egy emlék Harryről: Egy különösen érzelmes jelenetet vettünk fel, amelynek a kedvéért ő is kilátogatott a forgatásra, és közvetlenül mellettem állva nézte végig. Amikor a kollégák végre teljesen beleélték magukat a szerepükbe, és közelgett a katarzis, Harry dobhártyarepesztőt fingott, de mivel ő volt a félelmetes producer, mindenki úgy tett, mintha mi sem történt volna.
A zseniális Tony: pont olyan állapotban, ahogy igazán szeretjük
Mindazoknak ajánlom az Edge Of Sanity-t, akik egy igazán őrült sexploitation horrorfilmre vágynak, amelyet történetesen a magyar ugar fővárosában forgattak. Azért is különösen kedves nekem, mert érezhető rajta egyik személyes kedvencem, a polgárpukkasztó Ken Russell hatása, aki úgy préselte ki élete legjobb alakítását Anthony Perkinsből, hogy vibrátort adott a kezébe. Bizarrságra nyitott retromániákusok előnyben, de a puszta sokkolódás hívei is nyugodtan tehetnek egy próbát vele.
„Bombázó csajok, sok izgalom és 100% Anthony Perkins! Kell ennél több?” (Gérard Kikoine azt kéri, hogy azonnal rendeljétek meg a blúréjt.)
Az Edge Of Sanity-t sosem vetítették a magyar mozik, Baló Júlia viszont interjút készített a nálunk forgató Anthony Perkinsszel.
Ráadás:
A film hivatalos előzetese.
Gérard Kikoine Kikobook címmel 2016-ban jelentette meg pornográfusi pályafutásáról szóló emlékiratait, amelynek mókás kisfilmmel csapott hírverést.
