William Dorn savanyú ábrázattal járja Los Angeles utcáit, és minden egyes őt érő méltánytalanságért hosszas fejmosásban részesíti az „ellene vétkezőket”. Szemetelsz? Bolti eladóként nem vagy hajlandó megadni az egyébként még érvényes árkedvezményt? A gyalogosokat veszélyeztetve vezetsz? Pincérnőként rá sem nézel a vendégre, amikor az épp közli veled, mit rendel? Dorn úr az önzésed, pimaszságod vagy modortalanságod egyetlen megnyilvánulását sem hagyja szó nélkül, és egy életre megjegyezteti veled, hogy pont a te fajtád miatt élünk lealjasult világban. Mr. Dorn látszólag csupán egy háborgó polgár, aki szerint régen minden jobb volt, ám a valóság egyenesen hátborzongató: a Dorn által hurcolászott papírzacskó házi készítésű bombát rejt, amellyel alkotója úgymond meg akarja „tisztítani” a várost.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
William Dornt karót nyelt, érzelmei kimutatására képtelen emberként ismerték a gyári munkatársai – a lánya, Ann jelenlétében viszont mindig megjött az életkedve, a tinédzser volt a szeme fénye. A bajok akkor kezdődtek, amikor Dorn egy baleset következtében elvesztette az állását. A dolgozókból verbuvált baseball-csapat busza felborult, és az utasok közül többen megsérültek, például Dorn is − igaz, ő csak könnyebben. Amikor az igazgatóság nem volt hajlandó neki nagy összegű kártérítést fizetni, úgy felpaprikázta magát, hogy a tűrhetetlen viselkedése miatt kirúgták. Nem sokkal később Ann drogfüggővé vált, majd egy túladagolást követően kórházba szállították, ahol aztán elhalálozott. Dornt innentől fogva csak a bosszú élteti: bombát robbant Ann iskolájában, ahol szerinte a gyermekét az osztálytársai rászoktatták a kábítószerre; a kórházban, ahol nem tudták megmenteni a lány életét; valamint egy felhőkarcolóban, ahol épp feminista gyűlés zajlik, és a szónok a Dornhoz hasonló elnyomó hímsovinisztákat ostorozza verbálisan.
„Az olyan szemetelő szemét alakoktól szeméttelep az egész város, mint te, barátocskám.”
William Dorn (Chuck Connors) a halott lánya által rögzített hippidalt hallgatja bombakészítés közben
Merénylet a drogtanyának képzelt iskola ellen
Szörnyű éjszaka a kórházban
„Szegény Martha egyelőre nem akar vallomást tenni... De ha fog is, csak jelbeszéddel.” A megerőszakolt néma lányt Chuck Connors felesége, Faith Quabius alakítja
„Tele a hócipőm a magához hasonló sportkocsisokkal, akik azt hiszik, a gyalogos alsóbbrendű ember.”
Dorn a kórházba az éj leple alatt, a gyógyszerraktáron keresztül lopódzik be: elhelyezi a bombát, majd a bejutáshoz használt útvonalon távozik. Csakhogy közben akad egy szemtanú: George Fromley, aki meg azért lopódzott be, hogy megerőszakoljon egy néma és pszichésen zavart női beteget. Miután a nemi erőszakra és robbantásra is sor kerül, Geronimo Minelli, az indián és olasz felmenőkkel rendelkező dörzsölt felügyelő eleinte azt hiszi, hogy az erőszaktevő és a bombás ugyanaz a fickó, ám amint sokasodnak az újabb ügyek (sem Dorn, sem Fromley nem tétlenkedik), rájön, hogy két különböző elkövetőről van: az erőszaktevő érkezett először, és látta a bombást, azaz személyleírást tud róla adni. Fromley kézre kerítése végett Minelli Los Angeles összes rendőrnőjét csatasorba állítja: miniszoknyában kell az éj leszálltával a város legveszélyesebb környékein flangálniuk, hogy felkeltsék a minden bokorban ott lapuló erőszaktevők érdeklődését. Az akció végén – több tucatnyi „kollégájával” együtt – Fromley is horogra akad, és némi vonakodás után (valamint a büntetése enyhítésének reményében) hajlandónak mutatkozik segédkezni a bombás fantomképének elkészítésében. Vajon sikerül-e Minelliéknek elkapniuk William Dornt, mielőtt újabb merényletet követne el?
Zajlik az éjszakai élet Los Angelesben
„Hallom, magát is megerőszakolta a fickó, akit keresünk: az, aki mindig leragasztja az áldozatai száját.” Geronimo Minelli (Vince Edwards) mindig a lényegre tér
„Sajnos nem emlékszem az arcára... ugyanúgy elfelejtettem, mint a sztriptízbárunkban borravalót adó kuncsaftokét szoktam. De azért ölje meg nekem, zsarukám, ha látja.” Shelly (Paula Mitchell), a segítőkész vetkőző hölgy
„Hogyhogy nem kapok kedvezményt az őszibarackra? A hirdetményük szerint ma még akciós nap van... Mindjárt felrobbantom... akarom mondani: felrobbanok a dühtől...”
George Fromley (Neville Brand)....
... olykor nem éri be a nemi erőszakkal, hanem meg is öli az áldozatát (aki ezúttal nem más, mint Christina Hart A legszexibb szobatársakból)
Bert I. Gordon rendező-operatőr (A sátán szexi hercegnője) elsősorban bárgyú, ám rendkívül bájos „óriásfilmek” rendezőjeként vált híressé: olyan, ma már klasszikusnak számító B-kategóriás művek fűződnek a nevéhez, mint az 1958-as Earth vs. The Spider (teherautó felborítására alkalmas óriáspók fenyegeti a kisváros lakóit), az 1976-os The Food Of The Gods (oroszlán nagyságú patkányok garázdálkodnak egy kis kanadai szigeten), vagy az 1977-es Empire Of The Ants (bébielefánt méretű hangyák támadják meg egy eladásra kínált birtok potenciális vevőit). Gordon igen szép summát keresett az efféle habkönnyű és szinte vértelen horrormesékkel, néha viszont szükségét érezte annak, hogy megmutassa, másra is képes: ennek jegyében születtek az olyan okkult thrillerjei, mint az Orson Welles részvételével készült 1972-es Necromancy (amely egy ördögi szekta körébe keveredő fiatalasszonyról szól) és az 1990-es Satan’s Princess (amelyben a csajozó kaszkadőrként is lenyűgöző Robert Forster egy démon által megszállt fotómodell után nyomoz), valamint minden idők egyik legjobb exploitation zsarufilmje, az 1973-as The Mad Bomber (Az őrült bombás), amelyet The Police Connection (A rendőrségi kapcsolat) címen is forgalmaztak, így húzva hasznot William Friedkin öt Oscar-díjjal jutalmazott és két évvel korábban bemutatott The French Connection-jének (A francia kapcsolat) sikeréből.
„Úristen! Mi a fene folyik itt???”
„A Nők Felszabadításáért Küzdő Társaság... Egyenlő bánásmódot akarnak a szex, a munka és a szabadidős tevékenységek terén...”
„Köztudott, hogy több nő él a Földön, mint férfi. Hamarosan átvesszük tőlük az irányítást. Okosabbak és erősebbek vagyunk náluk, ráadásul ők nem képesek szülni.”
„Eleget hallottam...”
„Remélem, ízleni fog az egybegyűlteknek az ebéd.”
A Mad Bomber nagy tanulsága: Los Angelesben annak idején csak bombanők álltak rendőrnek, valamint minden férfi, aki sötétedés után ment az utcára, nemi erőszak szándékával tette azt
A Mad Bomber-ben minden olyan összetevő megtalálható, amely igazán élvezetessé tehet egy vérbeli és a politikai korrektségnek fittyet hányó retro zsánerfilmet: kemény zsaruk, elmebeteg bűnözők, sztriptíztáncosnők, meghökkentő, A-kategóriás blockbusterben elképzelhetetlen szituációk, valamint nem kevés szatirikus humor és társadalomkritika. Érdemes megemlíteni, hogy a Bert I. Gordon által dirigált és fényképezett filmet valós személy rémtettei ihlették. Az 1994-ben, 90 éves korában, egy elmegyógyintézet falai közt elhunyt George Metesky 1940 és 1957 között 33 házilag eszkábált bombát helyezett el színházakban, mozikban, könyvtárakban és egyéb középületekben: 22 bombája robbant fel, és összesen 15 ember halálát okozta. Meteskynek nem volt lánya, ellenben, akárcsak a Mad Bomber-béli William Dorn, ő is az egész emberiséget hibáztatta azért, hogy kirúgták a munkahelyéről (egy gyárban dolgozott villanyszerelőként).
„George szeret fotózni és filmezni engem, egy művész veszett el benne. A két gyerekünk meg a munkája gyakran leszívja az energiáját, ebben a szobában szokott kikapcsolódni.”
„Ezt a kisfilmet nemrég forgattuk. George szerint még mindig olyan friss és üde vagyok, mint amikor megismerkedtünk a főiskolán.”
„Összeállt az arc... Ez az a fickó!”
„Őt láttam a gyógyszerraktárban.”
„Kissé előnytelen a kép, szemüveggel sokkal megnyerőbb a külsőm.”
Akárcsak megannyi másik elsőrangú B-film, a Mad Bomber is azzal a zseniális húzással tesz a nézői kedvére, hogy az alacsony költségvetés okán szupersztárok helyett a náluk jóval érdekesebb karakterszínészeknek ad lehetőséget főszerepben való perverz lubickolásra. Az őrült bombást, William Dornt, Chuck Connors egykori profi baseballjátékos és kosárlabdázó formálta meg, akit az USA-ban 1958 és 1963 között futó western-tévésorozata, a Rifleman (A lövész) tett népszerűvé, mozifilmekben viszont többnyire mellékszereplőként bukkant fel (ismertebb főszerepei közé tartozott a hazánkban is népszerű delfinmese, az 1963-as Flipper halász papája). Connors félelmetesen jó a saját igazában gyilkos meggyőződéssel hívő és a szerinte végletesen liberálissá és értékrombolóvá züllött amerikai társadalmat hibáztató robbantóként, aki a legapróbb tiszteletlenséget is bombával torolja meg. Connors magánemberként is a konzervatívok táborát erősítette (Nixon és Reagan elnök baráti köréhez tartozott), és nem egyszer hangoztatta interjúkban, mennyire iszonyatosnak véli azt, amit a liberalizmus tett Amerikával. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy – bár a rémtetteit elítélte – olykor azon kapta magát, hogy együttérez az általa alakított merénylővel. George Fromleyt, a minden ízében undorító nemi erőszaktevőt a II. világháborús hős Neville Brand játssza a tőle megszokott profizmussal (ezt utóbbit érhetjük tetten abban a remek sci-fiben is, amelyben földönkívüliek ellenfeleként bukkan fel), Geronimo Minelli felügyelőt pedig Vince Edwards, aki valószínűleg igencsak örült, hogy a Ben Casey sikersorozat túlságosan „jó fiú” címszereplő idegsebésze után végre egy flegma zsaru bőrébe bújhatott.
„Lássuk a legújabb művemet!”
„Édesem, a főztöd förtelmes, de iszonyú jó bőr vagy!”
„Izgass fel, úgy, úgy!”
„Micsoda egy mocskos disznó! Na, majd én móresre tanítom...”
„Illegesd magad, aaaaaahhhh!”
„Kirobbanó formában vagyok... Hopp! Hogy került a farkamra kulcsolódott kezem a szoba másik végébe?”
A Mad Bomber vége felé található az a jelenet, amely a maga módján ugyanolyan gyönyörű, feledhetetlen és filmtörténeti jelentőségű, mint az Aranypolgár rózsabimbója vagy az, amikor Marlon Brando A vágy villamosában torkaszakadtából Stellát üvölt... A világgal haragban álló Dorn úr elől a felismerője sem menekülhet, és a bombás őrült rendhagyó módon végez vele: miközben a tárgyalását szabadlábon váró George Fromley otthona melegében a feleségéről készült nudista felvételeket bámulva maszturbál, Dorn odasettenkedik a szemtanú nyitott ablakához, és elhelyezi a neki járó bombát: a detonáció pont akkor következik be, amikor Fromley épp hörögve és lihegve „ellövi a tárát”. Azt hiszem, immár nyilvánvaló, hogy a Mad Bomber-t minden nívós szórakozásra vágyó retrokultistának látnia kell.
„Ezt azoknak tartogatom, akik lehúzó kritikát írnak a rólam szóló filmről.”
