Susanne Carter amerikai karatebajnok azért utazik a Fülöp-szigetek fővárosába, Manilába, hogy felkutassa eltűnt húgát, Bonnyt. Susanne testvére oknyomozó újságíró, és a legújabb melója során veszett nyoma, miközben a drogkartellek és az illegális, halálig tartó harcművészeti összecsapások szervezői közötti kapcsolatról gyűjtött információkat. Susanne épp csak betér egy manilai kocsmába, miután földet ért a gépe, és máris verekednie kell… sőt a hotelszobájában sincs egy perc nyugta sem, ott is akad pár eltángálandó fickó. Márpedig ha Susanne valamihez valóban ért, az a rosszban sántikáló gengszterek fél- vagy teljesen holtra püfölése.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Amerika női karatecsillaga hamarosan rájön, hogy Chuck Donner, a jóképű és leginkább Tom „Magnum” Selleck szőke öcsikéjének látszó híres harcművész is Manilában tartózkodik, és igencsak összeszűrte a levet a város legfőbb drogbárójával, Eric Stollarddal, valamint behálózta szegény Bonnyt. Chuck nem csupán a drogbizniszben és a prostituáltak futtatásában segédkezik főnökének, de ő A halál arénájának nevezett alvilági sportfogadási intézmény veretlen élgladiátora is. Susanne elhatározza, hogy egyrészt elcsavarja Chuck fejét, másrészt beépül Stollard bandájába, hogy megtalálja a húga gyilkosát, ebben pedig Pete, a segítőkész csapos; Rey, a Bruce Lee-epigon pincér; Tony, a viharvert zsaru és Malow, a Stollard bizalmát élvező beépült rendőrnő segíti. Ráadásul Susanne menet közben Rey nagyapjától megtanul egy számára teljesen új harcművészetet, a Fülöp-szigeteki specialitásnak számító, „botozós” arnist, ami még halálosabb ellenféllé teszi…
„Mondd csak, Pete: akad Manilában pár szétrúgható férfisegg?”
„Ha megengedsz egy földrajzilag ide nem illő közhelyet: Dunát lehet rekeszteni velük…”
„Botocskák, botocskák… Mindig tanul valami újat az ember lánya.”
Roger Corman, minden idők legélelmesebb B-filmes producere (Halemberek a szépségkirálynő ellen + Bosszúálló amazon két keréken) nem elégedett meg azzal, hogy Chuck Norrist 1 percig szexfilmben karatéztatta, ő ennél sokkal többre vágyott: konkrétan arra, hogy elkészítse az első olyan valamirevaló akciófilmet, amelyben egy szőke bombázó egy szál bugyiban rúgja szét a gonosztevők alfelét. 1981-ben nyílt lehetősége e hiánypótló opusz megfinanszírozására, a rendezői feladatokat pedig a Fülöp-szigetek egyik B-filmes cézárára, Cirio H. Santiagóra (Carla, a meztelen bosszúálló) bízta, akinek ez alkalommal Allan Holzman (Debbie Harry, a szextelefonos kisasszony) is segédkezet nyújtott dirigálás és forgatókönyvírás terén. A Ricardo Remias (Vámpír lotyók) által fényképezett klasszikust Manilában forgatták olyan, akkoriban viszonylag jól ismert zsánerfilmes színészek közreműködésével, mint a Clive Donnert alakító Darby Hinton (Malibu Express) és a Reyt megformáló filippínó Bruce Lee-imitátor, Rey Malonzo (Shaolin mester).
„Csupán sarlóval fenyegetsz, gazember? A kalapácsot talán otthon felejtetted?”
„Mindjárt tüzet okádok a haragtól! Csak nem olyan szerződést írtam alá figyelmetlenségből, amely vetkőzést követel tőlem?”
„Na, ezért most le kell vezetnem a feszültséget…”
„Vesztettél, csúnya fiú, úgyhogy beléd mártom a botomat.”
Santiago kemény öklű meztelen nőt felvonultató filmje a Firecracker címet kapta (ez az angol szó egyaránt jelent petárdát, valamint olyan szemrevaló hölgyet, aki egyrészt tűzrőlpattant menyecske, másrészt bátran vállalja a véleményét, bármiről is legyen szó), a címszerep pedig Jillian Kesner ölében landolt (persze csak képletesen). Kesner a virginiai Portsmouthban született 1949-ben, és a modellkedésről váltott a színészetre: főleg habkönnyű exploitation filmekben tűnt fel szexi szőkeként, például a Gus Trikonis (A kebelcsoda és a klónozás csodája + Elvis és a szépségkirálynő + Szexi pincérnők életveszélyben + Antropológus amazon a „törpék” ellen) által rendezett 1976-os A diákok (The Student Body) címűben, amelynek forgatásán megismerkedett leendő férjével, Orson Welles operatőrével, Gary Graverrel (Szexi örökösnők eksztázisa + A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott + A bombanő és az egyszermű hipnotizőr + Vedd fel az őrverő kesztyűt! + Az Alien és a rendőr, aki dudálva csajozott be), aki Robert McCallum álnéven a 70-es és 80-as évek egyik legtermékenyebb pornódirektora volt. Jillian Kesner nem rendelkezett Chuck Norris vagy Bruce Lee kifinomult mozgástechnikájával, viszont ő is profi karatés volt, aki megnyert pár regionális versenyt, és a mozivásznon is tisztességgel helytállt csihipuhizóként… és vetkőzőként. Aki kevés agymunkát igénylő cselekménnyel felvértezett retro bunyófilmre vágyik minden idők legkitárulkozóbb karatés angyalával, az a Firecrackert keresse.
„Gyerünk, Chuck, mutasd meg, hogy érsz annyit, mint Norris.”
„Lássuk, miből élünk!”
„Csak nem képzelted, hogy felül lehetsz, ha lefekszel velem?”
Rey „Majdnem Bruce Lee” Malonzo Stollard drogbárót (Ken Metcalfe) fenyegeti
„Azt hittem, barátok vagyunk, Susanne… Erre kiállsz ellenem!”
„Jó vagy az ágyban, Chuck, elismerem, de én minden bűnözőt a botjaimra tűzök, nincs kivétel.”
„Tényleg szépen rúg és üt, hölgyem, de vajon mihez kezd egy csini kis kígyóval?” A kép jobb szélén látható Vic Diaz (CIA-ügynökök a manilai bordélyban) szinte minden Fülöp-szigeteki zsánerfilmben felbukkant több évtizeden át
Ráadás:
Gary Graver nem csupán Orson Welles (Orson Welles: A méret a lényeg + Orson Welles és az olasz erotika királynője) operatőre volt, hanem egyik legjobb barátja is, aki egy időre össze is költöztette a családját a nehéz természetű és hatalmasra hízott mozimágussal. Jillian − aki 2007-ben, egy évvel rákbeteg férje után hunyt el leukémiában – egyáltalán nem örült a túlsúlyos sztár jelenlétének, és így emlékezett vissza egy 2002-es interjúban arra a pár hétre, amíg az Aranypolgár rendezője náluk lakott:
Orson egy időre beköltözött hozzánk; valószínűleg csak azért, mert úgy vélte, rengeteg pénzt spórolhat azzal, ha visszaél Gary jószívűségével és rajongásával. Disznóólat csinált a szobából, amelyet a rendelkezésére bocsátottunk, a pohár azonban csak akkor telt be nálam, amikor majdnem leégette a házat. Egyik délután elment sziesztázni, rágyújtott egy cigire, és azzal a szájában elaludt. Hamarosan füst szűrődött ki a szobájából, innen tudtuk, hogy baj van. Rátörtük az ajtót, és felráztuk álmából: a hamu a cigijéről a lepedőre pottyant, és már a fél szoba lángokban állt, noha neki még nem esett baja. Utána megmondtam Garynek, hogy nem érdekel, Orson kicsoda és az sem, mennyire imádja, látni sem akarom többé a fickót az otthonunkban. Orson még aznap átvitte a cókmókját egy szállodába.
Gary Graver Orson Welles és Jillian Kesner társaságában
