Carla Harris Los Angeles-i színésznő és gazdag férje, Mark az ötödik házassági évfordulóját ünnepli egy elegáns étteremben. A vacsora után Carláék a parkolóba mennek, ahol egy tagbaszakadt erőszaktevő épp a legújabb áldozatát ütlegeli. Mark közbeavatkozik, mire a férfi agyonlövi, és elszalad. Az esetnek több szemtanúja is akad, de senki sem akar belekeveredni az ügybe, ezért inkább azt mondják, nem láttak semmit, ráadásul a megvert nő sem hajlandó vallomást tenni. Carla teljesen kiábrándul lapító nagyvárosi polgártársaiból, és a gyászidőszak leteltével hazaköltözik kaliforniai szülővárosába, az Isten háta mögötti Silver Lake-be. Szülei örömmel fogadják, a helybéli bunkók viszont rosszat sejtető tekintettel méregetik.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Carla szinte be sem tette a lábát Silver Lake-be, máris pikánsnak szánt megjegyzések céltáblája lesz, és a környék összes modortalan mihasznája megpróbál kikezdeni vele. Még Carla kamaszkori szerelme, Burke sem kivétel: az időközben alaposan megcsúnyult fickó is a kéretlenül nyomuló idióták táborát erősíti. Miután a „Los Angeles-i jövevény” visszautasítja az élelmiszeráruház hentesének, Fletchnek a közeledését (vagy inkább tolakodását), az önérzetében sértett férfi éktelen haragra gerjed. Amikor Carla szülei rokonlátogatóba mennek egy szomszédos városba, Fletch Burke-kel és néhány barátjával ráront az otthon tartózkodó fiatal özvegyre, és sorban megerőszakolják. Egyszer csak betoppannak Carla az ígértnél korábban hazaérő szülei: Carla apja puskát ragad a lánya védelmében, Burke azonban a feleségével együtt agyonlövi, Fletch pedig Timmyt, a kisváros szellemi fogyatékos „bolondját” öli meg, akit az erőszaktevők heccből magukkal hurcoltak, de most értesíteni akarja a rendőrséget. Burke a Carla szüleinek meggyilkolásához használt fegyvert Timmy kezébe helyezi, azt a látszatot keltve, hogy ő volt az egyedüli elkövető, Carla apja pedig az utolsó erejével hátba lőtte.
„Los Angelesben ma már nem lehet eljutni az aranylakodalomig... Inkább jöjjön a békés és unalmas vidéki élet!”
„Végre távol kerülök a tébolyult tömeg zajától...”
„Friss levegő, idilli környezet...”
„Itt aztán nem okoz majd gondot összeszedni magam...”
Carla kórházba kerül, ám ezúttal egy szót sem hajlandó szólni senkihez – még az ügyében nyomozást indító Cates seriffhez sem −, úgyhogy katatón állapotúnak minősítik. Carla azonban cseppet sem magatehetetlen; csupán színlel, ugyanis nem akarja a rendőrségre hagyni a piszkos munkát. Éjszakánként rendre kiszökik a kórházból, és egymás után végez gyilkos megbecstelenítőivel: Rayt, a bármixert felgyújtja; Sparkyra, a benzinkutas autószerelőre ráengedi felülről az éppen bütykölt kocsit; Burke-öt megfosztja a nemi szervétől, majd egy motorcsónakhoz kötözve vízbe fullasztja; a jéggyárban melózó Arnie-t pedig az egyik ottani masinával „dolgoztatja fel”. Már csak Fletch van hátra, ő azonban kemény diónak bizonyul, ráadásul felhergeli a csőcseléket Carla ellen...
„Lássuk, mennyit változott a kocsma törzsközönsége 20 év alatt...”
„Az ott Carla??? Hogy eldámásodott Hollywoodban... Na de majd mi megmutatjuk neki, hogy a Silver Lake-i fiúk sincsenek ám fából!”
„Kicsit túllőttünk a célon, fiúk...”
„Mihez kezdjünk most, Fletch?”
„Ha már eljött velünk, legyen Timmyé a felelősség.”
„Persze úgy, hogy ne nagyon tudjon beszélni az eseményekről.”
Cirio H. Santiago (1936. január 18 – 2008. szeptember 26.) a Fülöp-szigeteki zsánerfilm-gyártás legfontosabb alakja volt Eddie Romero (CIA-ügynökök a manilai bordélyban) mellett: előszeretettel dirigált akciódús olcsó exploitation meséket, amelyeket többnyire korábbi sikerfilmek ihlettek. Az 1985-ös Meztelen bosszú (Naked Vengeance) is ezek közé tartozik: nem más ugyanis, mint a Meir Zarchi rendezte 1978-as Köpök a sírodra (I Spit On Your Grave) kibővített remake-je. Zarchi alacsony költségvetésű filmjében egy folyóparti víkendházban időző nőt (Camille Keaton, a legendás némafilmes sztár, Buster Keaton unokája alakítja) megerőszakol pár degenerált redneck, mire a hölgy egy szempillantás alatt átváltozik törékeny virágszálból a bosszú angyalává, és sorban kicsinálja a gazembereket. Santiago és forgatókönyvírói az alaphelyzetet némileg átdolgozták és kerettörténettel egészítették ki, ráadásul a Meztelen bosszú nem szégyell hasonlítani olyan klasszikusokra, mint az első Rambo-film (akárcsak a bolyongó vietnámi veteránt, Carlát is beüldözik a suttyók a barátságtalan kisvárosból az erdőbe), a Bosszúvágy (Carla Charles Bronson módjára vesz elégtételt önbíráskodással az őt ért sérelmekért) és a Szalmakutyák (akárcsak tizennégy évvel korábban Dustin Hoffman, Carla is elbarikádozza magát egy vidéki házban, amelyet aztán megostromolnak az életérő törő vidéki taplók).
„Nehezen fogom elkapni a tetteseket, ha nem kommunikál velem, kisasszony.”
„Kegyelmezz, Carla! Nem voltam én olyan durva veled...”
„Locsold le magad töménnyel, Ray, aztán adj egy öngyújtót...”
„Szia Burke! Nagyon örültem neked és a barátaidnak tegnapelőtt este. Van kedved egy második menethez?”
„Naná, Carla... Úristen! Hová lett a farkam???”
„Elvitte egy halacska...”
A rape & revenge (nemi erőszak és bosszú) nevezetű szennyáztatta alműfajba tartozó Meztelen bosszút Santiago a hírhedt B-filmes amerikai producer, Roger Corman (A szexfilm, amelyben Chuck Norris 1 percig karatézik + Halemberek a szépségkirálynő ellen) számára forgatta Los Angeles-i, New York-i és Fülöp-szigeteki helyszíneken. A színészgárdában – amelyet a költséghatékonyság jegyében válogattak össze – csupán egyetlen ismertebb nevet találunk: Carla Harris embert próbáló szerepét Deborah Tranelli kapta, aki 1981 és 1991 között Bobby Ewing titkárnőjeként kapkodta fel a telefont a Dallas 143 epizódjában. Mivel a művésznőt helyettesítő dublőr-kaszkadőrre már nem maradt pénz, Tranelli minden akciójelenetét maga csinálta végig, és olyannyira szívügyének tartotta a Meztelen bosszút, hogy még a főcímdalát is felénekelte, méghozzá kiválóan. Carla megerőszakolása egyike a filmtörténelem legmegrázóbb efféle jeleneteinek, és a néző könnyedén azt hihetné a látottak alapján, hogy Tranellit traumatizálta az elkészítése, ám mi sem állhatna távolabb a valóságtól. Az Arnie-t megformáló Don Gordon Bell visszaemlékezése szerint a nyugtalanító fizimiskájú erőszaktevőket játszó színészek egytől egyig feszélyezve érezték magukat és nem akartak túl durván bánni Tranellivel, aki azonban ragaszkodott a minél realistább előadásmódhoz és kikérte magának, hogy a kollégái „finomkodnak” vele. A színésznő unszolására végül olyan hiteles megerőszakolási jelenet született, hogy a felvétele után a stáb női tagjai (sminkesek, öltöztetők stb.) közül többen napokig nem voltak hajlandóak szóba állni a gonosztevőket életre keltő férfiakkal. Aki művészibb hangvételű, ám nem kevésbé felkavaró rape & revenge történetre vágyik, annak a hazánkban is bemutatott francia Hajtóvadászatot ajánlom, aki viszont veretesen 80-as évekbeli akciófilmbe oltott rape & revenge opusszal sokkolná magát – a végén elégedetten nyugtázva, hogy minden szemétláda megkapta, amit megérdemelt −, annak a Deborah Tranelli kitűnő és bátor alakítását felvonultató Meztelen bosszút.
„Belőlem aztán nem csinálsz felvágottat, mint Arnie-ból, édesem...”
„Nem is akarok, Fletch, neked egészen más sorsot szánok.”
Vidéki kiruccanása végeztével Carla megedződve tér vissza a nagyvárosi dzsungelbe leszámolni férje gyilkosával
Ráadás:
A Meztelen bosszú főcímdala Deborah Tranelli előadásában
