A drogfüggőség nagy úr, ahogy az éhség is… Tony Curtis (Van, aki forrón szereti, Spartacus, A bostoni fojtogató) karrierje az 1980-as évtized csaknem egészét hullámvölgyben töltötte − az egykor Hollywood legfőbb szívtiprói közé tartozó magyar származású színész egyik kétes értékű filmszerepet vállalta el a másik után, hogy újabb adag szippantanivalóhoz jusson. Így került a Where Is Parsifal? (Hol van Parsifal?) című brit vígjátékba is, amelyben egy Parsifal Katzanella-Boden nevezetű különc és hipochonder feltalálót alakított. A filmben Katzanella-Boden legújabb agyszüleményét, a világot megmenteni képes lézert próbálja rásózni négy, szintén furcsa alakra, akiket meghív a kastélyába, azt remélve, hogy valamelyiküket meg tudja majd puhítani.
Orson Welles, aki nagykanállal falta az életet... és az étkeket
Az egyik potenciális vevőt (egy dúsgazdag cigánybárót) nem más keltette életre, mint az Aranypolgárral egykor filmtörténelmet író és féktelen étvágyú korszakos zseni, Orson Welles (1915. május 6. – 1985. október 10.), akiről Curtis egy 1992-es interjújában fanyar humorú anekdotát osztott meg:
A 80-as években tetőzött a kokainfüggőségem, bármit elvállaltam, hogy a gázsimból még pár gramm port vehessek. Nem is nagyon hívtak már ekkoriban nívós filmekbe, szinte kizárólag bizarr B-kategóriás alkotásokba. Az 1984-es Where Is Parsifal?-t egyedül Orson Welles miatt vállaltam el, mivel géniusznak tartom őt, és megtiszteltetés volt együtt játszani vele. Azt már korábban is tudtam, hogy Orson a sok zabálástól elképesztő méretűre hízott. Odahaza Amerikában gyakran megfordultunk ugyanabban az étteremben, de Orson mindig a konyhán keresztül érkezett, ugyanis a bejárati ajtón nem fért be. A film már majdnem kész volt, csak Orson jeleneteit kellett még felvenni. Repülővel érkezett volna Londonba, de rossz gépre szállt, és ez Párizsba vitte. Ekkor aztán magángépet kellett bérelni neki, ugyanis kiderült, hogy a menetrend szerinti járat, ami még időben Angliába hozhatta volna, nem rendelkezett akkora üléssel az első osztályon, amibe bele tudta volna préselni magát. Miután landolt a ködös Albionban, először egy Rolls-Royce-ot küldtek érte a reptérre, de nem fért be az ajtaján. Aztán egy Bentleyt, de abba sem tudott beszállni. Végül egy különösen nagy ajtajú óriástaxiba sikerült betuszkolni, és onnantól kezdve az fuvarozta a helyszínekre, meg vissza a szállodájába, amíg velünk forgatott.
Tony Curtis, Donald Pleasence és Orson Welles a Where Is Parsifal? forgatásán
A Where Is Parsifal? enyhén szólva nem hozott rekordbevételt, Curtis pedig úgy vélte, a bukásban oroszlánrésze lehetett Alexander Salkind (a Superman, valamint A három testőr, avagy a királyné gyémántjai és A négy testőr, avagy a Milady bosszúja producere) nejének, Berta Domingueznek, aki nem csupán a forgatókönyvet írta, de Cassandra Domenica álnéven játszott is a belőle készült komédiában. Curtis szerint Bertán kívül mindenki tudta a stábból, hogy a férje csak azért adta meg neki a művészi önmegvalósítás lehetőségét, mert amíg Berta dolgozott, ő békésen heverészhetett az ágyában a szeretőjével.
