Raymond Everett hollywoodi viaszfigura-készítőnek hat ládából álló küldemény érkezik a panoptikumába egyenesen a vámpírok őshazájából, Romániából. Öt értékes műtárgyakat rejt, amelyek jól mutatnak majd híres horrorfilmes alakokat és valódi gonosztevőket mintázó viaszteremtményeinek kezében, a hatodik viszont Drakula özvegyét, Vanessát, akit tévedésből postáztak a címére. Everett nem kukkant bele a hatodik ládába, amikor átveszi a szállítóktól, és ez lesz a veszte: Vanessa már aznap éjjel vándorútra indul belőle Hollywoodban, és vérengzésbe kezd: először a Kék Angyal bisztróban csíp fel egy szánalmas alakot, akiből aztán alig hagy valamit a rendőrségi helyszínelőknek, aztán hazatérés közben meglep két betörőt, akik épp a panoptikum bevételével távoznának – az egyiküknek sikerül kereket oldania, a másik viszont vámpíreledelként végzi.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Eközben Raymond békésen nézi a nappalijában kedvenc filmjét, a Nosferatut, és igencsak megszeppen, amikor Vanessa betoppan és egy harapással nem kinyírja, hanem őt is vámpírrá varázsolja. Drakula özvegyének cseppet sincs ínyére a hollywoodi közeg, és azt követeli vendéglátójától, hogy azonnal juttassa vissza a férjéhez Romániába. Amikor megtudja, hogy Van Helsing doktor már vagy 100 éve felnyársalta az urát odahaza, úgy érzi, nem ártana felkeresnie egy pszichológust... Ám végül inkább underground sátánista összejövetelre viszi Raymondot, ahol aztán felaprítja az ördög kritikátlan imádóit, és szépen megvacsorázik. Raymondnak ráadásul nem csak a saját egyre nyilvánvalóbb vámpíri mivolta miatt főhet a feje, hanem amiatt is, hogy Vanessa féltékeny lesz a szintén a panoptikumban dolgozó barátnőjére, Jenny Harkerre és mielőbb szeretné a másvilágra küldeni. Közben Lannon rendőrhadnagy, Citrano felügyelő és Van Helsing régiségkereskedő unokája együttes erővel elkezdi felgöngyölíteni a kiontott belektől bűzlő ügyet... Vajon sikerül-e Raymondnak kimásznia a csávából és megszabadulnia az egyre kínosabban viselkedő Vanessától?
„Micsoda kincsek érkeztek Romániából!” Raymond Everett (Lenny von Dohlen a Twin Peaksből) még nem tudja, mit rejt a hatodik láda
Otthon, édes otthon: Raymond panoptikuma csupa Walt Disney-filmbe illő látványossággal várja látogatóit
„Hol a férjem, te halandó? Amíg elő nem kerül, te is megfelelsz...” Vanessa (Sylvia Kristel), Drakula özvegye
„Így jár minden fiú, aki nyakaskodik a jelenlétemben...”
Francis Ford Coppola, A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most direktora nem csak a mozitörténelem alakulására, hanem tizenhárom rokona pályaválasztására is nagy hatást gyakorolt. Például két gyermeke is a rendezői székben kötött ki, unokaöccse, Nicolas Cage (az ő eredeti családneve szintén Coppola) pedig az egyik leghíresebb olyan színész lett, aki kemény és kitartó munkával küzdötte le magát az A-vonalból a B-be (sőt, néha a Zs-be is kitérőt tesz). Nicolas Cage bátyja, Christopher Coppola szintén filmrendezőként próbált érvényesülni, de sosem ért el e téren akkora sikereket, mint a bácsikája vagy mondjuk annak Sofia nevű lánya. Egyvalamit illetően viszont Christopheré a famíliában az elsőség: négy évvel Francis világhírű Drakula-adaptációja előtt készítette el a maga vámpírfilmjét, amelyben Sylvia Kristel, azaz a legendás Emmanuelle alakította a vérszívó gróf özvegyét.
A hollywoodi sátánisták szőke nőáldozattal kedveskednek parancsolójuknak...
... a rituálé előtt azonban még táncot lejtenek és közben úgy vicsorognak, mint egy csapat részeg irodista
Vanessa megmutatja nekik, hogy néz ki smink nélkül...
... a fekete mise fekete főpapja ezt arcátlanságnak véli, Vanessa pedig cserébe megkóstolja az arcát
Sylvia Kristel szépségét 1988-ra igencsak kikezdte drogfüggősége és alkoholizmusa, amelyek következtében a szerepajánlatok között sem válogathatott már úgy, mint régen – ő egyébként minden idők legtevékenyebb álomszerep-visszautasítóinak egyike, még Bond-lány sem akart lenni. Az előbb vázolt áldatlan állapotnak köszönhető, hogy elvállalta a Dracula’s Widow (Drakula özvegye) címszerepét, amelyet viszont egy hadosztályi híres kolléganője utasított vissza. A karóval kivégzett férjecskéjét véres könnyekkel visszasíró Vanessa megformálásának lehetőségére a következők mondtak nemet: Isabella Rossellini, Joanna Pacula (Emberi fül a szexi topmodell hűtőjében), Nastassja Kinski, Valérie Kaprisky, Gloria Estefan, Sônia Braga, Maria Conchita Alonso, Hanna Schygulla, Isabelle Adjani és Maruschka Detmers.
„Ritka falánk ez a szörny, kolléga...” Citrano felügyelő (Traber Burns) és Lannon hadnagy (Josef Sommer), a profi rácsodálkozók
„... egy szem husit nem hagyott az áldozatból... Helyesbítek: egy szemet azért igen.”
„Miért nem enged be mostanában Raymond a munkahelyemre?” Jenny Harker (Rachel Jones) elgondolkodik
„Majd fürdés közben rájövök... miután rosszat álmodtam.”
Sylvia Kristel így pillanthatott azokra, akik csak az Emmanuelle-filmek miatt kértek tőle autogramot
Kristel korábban több drámai szerepben is bizonyította, hogy nem pusztán szexszimbólum, hanem tehetséges színésznő is: egyformán lenyűgöző volt a Periféria ellenállhatatlan prostituáltjaként és a Rejtélyek meghódítandó szépasszonyaként, ráadásul egy Magyarországon forgatott női börtönös exploitation filmben is elsőrangúan teljesített aljas kivételezett rabként. Azonban a Dracula’s Widow egyértelművé tette, hogy sem a horror, sem a horrorkomédia nem az ő műfaja: végig úgy játszik, mint aki azt sem tudja, mit keres ebben a filmben. A vámpírözvegy Vanessa figurája olyan megközelítést igényelt volna, amelynek eredményeképp egy pikáns poénoktól sem visszariadó végzet asszonya születik, aki könnyedén ujja köré csavarja Hollywood teljes férfiállományát, hogy aztán az utolsó csepp vérüket is kaján örömmel nyelje le. Ehelyett egy rettenetes parókát viselő és unott arcú antihős hölgyet kapunk, aki olyan benyomást kelt, mint egy bentlakásos lányiskola szigorú és frigid igazgatónője. Kristelt mentő körülményként mindenképp meg kell említeni, hogy az elhibázott vámpírkoncepció elsősorban a rendező és a forgatókönyvíró „sara”; egy Drakula grófnőbe oltott Emmanuellével a színésznő talán egyenesen remekelt volna.
„Hogy is csinálta a nagyfater?” Van Helsing úr (Stefan Schnabel) megpróbál felnőni a feladathoz
„Ekkora kereszttől csak inába száll a bátorsága, kedveském...”
„Nem a méret a lényeg, öregapó... A hite legyen nagy, ne a feszülete.”
„Murnau vámpírjától tanultam ezt az árnyékként remekül mutató mozdulatot.”
„Atyaisten, Vanessa! Te tényleg nem tudsz úgy enni, hogy közben nem piszkolod össze a padlót?”
Az előbb mondottak ellenére egyáltalán nem élvezhetetlen a Dracula’s Widow, sőt: agyatlan és szórakoztató belezős horrorfilmként teljes mértékben megállja a helyét, ráadásul érdekes műfaji utalásokat tartalmaz. Egyrészt a 40-es és 50-es évek noir krimijei előtt kíván tisztelegni (például azzal, hogy a cselekményt gyakran a nyomozást vezető detektív belső monológja festi alá), másrészt az olasz horrorpápa, Dario Argento (A szőrmebolond Meat Loaf sztriptíztáncosnője) vérgőzös mozgóképes mészárszékei szolgáltattak számára inspirációt (furcsa Kristelt ennyi emberi belsőségtől övezetten látni), valamint Friedrich Murnau vámpíros némafilmje, az 1922-es Nosferatu (a panoptikum tulajdonosa ezt nézi otthon zárás után, Kristel pedig Murnau vámpírjának mozdulatait utánozza). Coppola ügyes operatőrt szerzett magának Giuseppe Maccari személyében, aki olyan zsánerfilmek kameramanja volt korábban, mint a szupermodelleket pirájákkal fenyegető Killer Fish és a Marlon Brandót szexguruként ábrázoló Candy: Maccari festőhöz illő vizuális érzékkel megválasztott beállításai kárpótolhatják a nézőt például azért, hogy Coppolának esze ágában sem volt szexivé tenni és levetkőztetni Drakulané őnagyságát. Sylvia Kristel rajongóinak nyilvánvaló hibái ellenére is kötelező darab a film, de a kuriózumokra vágyó horroristák is tehetnek vele egy próbát.
Giuseppe Maccari úgy fényképezte a filmet, mintha Oscar-díjra fájt volna a vámpírfoga
Ráadás:
Sylvia Kristel fénykorában.
