Dr. Brad Russell seattle-i pszichiáter levegő- és környezetváltozásra vágyik, mivel úgy véli, csak ezek hoznák meg az ihletét ahhoz, hogy megírja élete fő művét, amely majd forradalmasítja a lélekturkászatot. Az idillinek gondolt helyet a kanadai Új-Skócia egyik halászokkal teli kisvárosában, Clark’s Harbour-ben találja meg, és amint teheti, házat bérel a tengerparton feleségével, Elaine-nel. Amint megérkeznek, Russellék két dolgot konstatálnak: egyrészt azt, hogy a helyiek – élükön a segítőkészséget hírből sem ismerő seriffel, Whalennel – roppant barátságtalanok, másrészt azt, hogy Brad egyik régi páciense és családja is ide költözött. A 13 éves Robby Palmer Seattle-ben súlyosan autistának számított, ám a szülei, Glen és Rebecca váltig állítják, hogy amióta Clark’s Harbour-ben élnek, a fiú csodával határos módon normálissá vált, és immár olyan önálló, hogy bátran a gondjaira lehet bízni a kishúgát, Missyt, ha a szülőknek elintéznivalója akad a városban.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Miután Brad meggyőződik arról, hogy Palmerék igazat beszéltek, kifaggatja Robbyt megdöbbentő változásáról: a fiú imádja a környéken gyakran tomboló viharokat, és az is kiderül, hogy amint a család elhagyná Clark’s Harbour-t, Robby állapota rögvest rohamosan romlani kezd. Brad elhatározza, hogy megoldja a Palmer fiú gyógyulásának rejtélyét, ám közben egy másik rejtély is alaposan feladja neki a leckét. Az egyre sűrűbben keletkező viharok alatt ugyanis rendre elhalálozik valaki Clark’s Harbour a közelmúltban érkezett és ezért az itt születettek által még mindig idegennek tekintett lakói közül, ráadásul gyanús körülmények között. Riley, a kisváros vén bolondja azt állítja, hogy az eseteknek egy rég kihalt indián törzs kísérteteihez lehet közük, akiket még most is meg lehet pillantani vihar előtti éjszakákon, ahogy a tengerparton ropják rituális táncukat. A vihartáncos harcosok annak idején elfogott ellenségeiket nyakig a tengerparti homokba temették, aztán a dagály megfullasztotta a szerencsétleneket. Miután Robby is szemtanúja lesz az indián szellemjárásnak, a Palmer család is veszélybe sodródik, Brad pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy se Palmerék, se ő és Elaine ne jussanak a korábban pórul járt „idegenek” sorsára...
Cindy Pickett (Elaine Russell) és Patrick Duffy (dr. Brad Russell) az Ejts könnyet az idegenekért reklámfotóján
Medák Péter 1937-ben született Budapesten, az 1956-os forradalom bukása után pedig az Egyesült Királyságba emigrált, ahol kitartó munkával egyre feljebb küzdött magát a filmes ranglétrán. 1968-ban rendezhette meg első játékfilmjét, a Negatívok című bizarr párkapcsolati drámát a legendás Glenda Jackson (Szerelemes asszonyok + Zenerajongók) főszereplésével. Az immár Peter Medak néven ügyködő hazánkfia első nagy sikerét A felső tízezer című szatírájával aratta, amelyben Peter O’Toole (Arábiai Lawrence) egy őrült arisztokratát formál meg, aki előbb Jézusnak, majd Hasfelmetsző Jacknek képzeli magát, a környezete pedig igyekszik tolerálni a bolondériáit. Medák amerikai bemutatkozásának egy 1973-as tévéfilm, A harmadik lány balról számít, amelynek kapcsán a direktor együtt dolgozhatott a szintén magyar származású világsztárral, Tony Curtisszel. Curtis egy idősödő komikust alakít a filmben, akinek Kim Novak által játszott felesége viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb futárfiúval. Érdemes megemlíteni, hogy Kim Novak 2021-ben azzal vádolta meg a 2010-ben elhunyt Tony Curtist, hogy az 1958-ban, egy partin drogot csempészett az italába, mire a színésznő elvesztette az eszméletét, és arra tért magához, hogy meztelenül fekszik Curtis mellett az ágyon a férfi lakosztályában. Noha az élmény állítása szerint életre szóló traumát okozott neki, két olyan filmben is játszott évekkel később, amelyben Curtisszel kellett dolgoznia: Medákéban és A kristálytükör meghasadt című 1980-as Agatha Christie-adaptációban. Ugyancsak 1980-ban mutatták be azt a filmet, amelyet Medák legjobbjának tart a szakma és rajongói is: Az elcserélt gyermek című kanadai lélektani horrorban George C. Scott (Patton) egy paranormális tapasztalatokat szerző megözvegyült zenetanárt keltett életre. 1982-ben a CBS tévécsatorna e film hatására kérte fel a direktort arra, hogy elkészítse John Saul Cry For The Strangers című bestseller horrorregényének mozgóképes adaptációját.
Medák Péter, az USA-ban és az Egyesült Királyságban legendásnak számító, idehaza viszont alig ismert magyar származású rendező
Medák ezúttal is remekül választott baljóslatú helyszíneket, Washington és Oregon államban (a Whidbey-szigeten, a Heceta Head-i világítótoronynál stb.) zajlott a forgatás, Saul művéből pedig J. D. Feigelson (A madárijesztő) írt forgatókönyvet. Noha a 80-as években jóval kevesebb pénzből készültek az amerikai tévéfilmek, mint manapság, Medák igyekezett elkerülni, hogy a munkája az olcsóság benyomását keltse, ezért Frank Stanley operatőrt (Piszkos Carey, a kórházi igazságosztó) állította csatasorba, aki érzékletesen jelenítette meg a történet lenyűgöző tájait, valamint megannyi „vihargyanús” felhővonulást filmezett le. Felhővonulásból konkrétan e filmben akad talán a legtöbb: minden egyes hátborzongató fordulatot ezek vezetnek fel, alattuk pedig John Cacavas (A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott + Óvakodj az indián serifftől!) nyugtalanító muzsikája szól. A rokonszenves dr. Brad Russell szerepét Patrick Duffy kapta, aki egyrészt ekkor már négy éve sztárnak számított a Dallas című olajbáró-sorozat révén, amelyben Bobby Ewingot alakította, másrészt hajlandó volt tipikus retro lélekturkász-arcszőrzetet növeszteni. Brad aggódó feleségét, Elaine-t Cindy Pickett formálta meg, akit két évvel korábban élettársa, a neves francia filmrendező, Roger Vadim legalább akkora szexszimbólummá akart tenni az Éjszakai játékok című erotikus thrillerrel, mint közismert exkedveseit – Brigitte Bardot-t, Catherine Deneuve-öt és Jane Fondát −, de nem koronázta siker az erőfeszítését. Duffy és Pickett hiteles és színvonalas alakítást nyújt Medak filmjében, a kiváló karakterszínészek – Brian Keith Whalen seriffként, Lawrence Pressman Glen Palmerként és Jeff Corey (Jennifer, a kígyók úrnője) az ütődött Rileyként – azonban sokkal érdekesebben játszanak náluk. A film 1990-ben hazánkba is eljutott, Kiáltás az idegenekért címmel forgalmazta a Hungarovideo, és tűrhető szinkron készült hozzá, a címet viszont – véleményem szerint – félrefordították. Való igaz, hogy az angol cry egyik jelentése főnévként az, hogy kiáltás, de a filmben senki sem kiáltozik idegenekért, ellenben a viharok idején elhalálozó, nemrég érkezett új lakosokért többen is könnyeket ejtenek, tehát a cry ezúttal a sír igeként használatos. Jómagam az Ejts könnyet az idegenekért címet javasoltam volna. Aki egy nem igazán rémisztő, viszont gyönyörű helyszíneket felvonultató és kellemesen sejtelmes régi tévéfilmre vágyik, az nem fog rosszul járni Medák Péter alkotásával.
A Robby Palmert alakító Shawn Carson Cindy Pickett és Patrick Duffy társaságában
Ráadás:
Az Ejts könnyet az idegenekért Cindy Pickettje a Playboy magazin francia kiadásának 1980. decemberi számában
