Athént egy nőket ölő titokzatos sorozatgyilkos tartja rettegésben, aki taxisnak adja ki magát, majd miután egy-egy fuvar révén megtudja, hol laknak leendő áldozatai, rájuk ront az otthonukban, és a szikéjével halálra „műti” őket. Eközben az amerikai Jonathan Ratcliff azon publicisták gondtalan életét éli, akiknek naphosszat görögországi divatfotózásokon és reklámfilm-forgatásokon kell bámulniuk a szebbik nem legszebb tagjait. Jonathan az egyik fotózás alkalmával pillantja meg a gyönyörű Rachelt, aki igencsak emlékezteti egy régi barátnőjére, akiről utoljára akkor hallott, amikor szegényt elmegyógyintézetbe zárták, miután beleőrült abba, hogy pár huligán megerőszakolta.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Jonathan teljesen Rachel megszállottjává válik, és az éj leszálltával kukkolni kezdi az odahaza tevékenykedő bombanőt a távcsövével, majd követi a parkba is, ahol Rachel az udvarlójával, Daviddel töltene el egy forró pásztorórát a pasas kocsijában. Jonathan lebukik, és a felettébb morcos David elől iszkolva lefejel egy méretes faágat, amely megvakítja. Jonathant ezt követően a furcsa szokásait halvány mosollyal toleráló kedvese és kolléganője, Claire Simpson ápolja, aki olyan alapigazságok elsütésével próbálja visszaadni az életkedvét, mint például: „Jobb vaknak lenni, mint halottnak.” Jonathanra hamarosan Claire mellett a szerencse is rámosolyog: Steiger csodadoktor felkéri, hogy legyen a kísérleti nyula. Steiger egy elektródát ületet Jonathan agyába, majd ellátja egy kívülről walkmanre hasonlító készülékkel is, amelynek segítségével Jonathan ismét láthat (legalábbis addig, amíg nem kell töltőre raknia a masinát), sőt közben kazettára rögzítheti mindazt, amit megfigyel. A kütyü által az agyába továbbított jelek alapján primitív körvonalak rajzolódnak ki előtte, amelyek megkönnyítik a tájékozódást, részletes képet azonban sem a környezetéről, sem arcokról nem kap tőle. Jonathan repes a boldogságtól, és amint hazaér a kórházból, első dolga belopódzni imádott Rachele lakásába, és alaposan megbámulni a modellt, miközben az édesdeden alszik. Jonathan egyre bátrabban folytatja kukkolói karrierjét, ám az egyik éjszakai kiruccanása alatt hátborzongató élményben lesz része: megpillantja a szikés gyilkost, miközben az elhagyja legfrissebb áldozatának otthonát, az arcvonásait azonban képtelen érzékelni. Miután épp csak sikerül megpattannia az őt üldöző gonosztevő elől egy háztetőn zajló hajsza során, Jonathan azt hiszi, végre nyugodtan hátradőlhet, de csalódnia kell: rájön, hogy a gyilkos Rachel életére tör, sőt még Claire sincs tőle biztonságban. Vajon sikerül a „szonárszemű” kukkolónak ártalmatlanítania Athén rémét?
Athén nem csak a reklámfilmesek kedvenc városa…
… de az őrült sorozatgyilkosoké is
„Racheltől kigúvad a szemem…”
„Legszívesebben egész nap kukkolnám.”
„Nem gondolod, hogy kissé perverz a hobbid, drága Jonathan?”
„Mégis mit vársz egy olyan pasitól, Claire, akinek az van a pólójára írva, hogy szereti a fogorvosát?”
„Ne csak a fogorvosodat szeresd, hanem engem is!”
„Tudtad, hogy született szimbolista a rendezőnk?”
„Miközben szeretkezünk, Nico impozánsan eldurranó pezsgősüveget mutat a nézőknek. Szerinted ezzel mire akar utalni, Jonathan?”
Nico Mastorakis görög zsánerfilmes kultrendező és forgatókönyvíró (A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort) 1984-ben rukkolt elő a magyar videotékákban később Fantomkép címmel forgalmazott Blind Date-tel, ami Vakrandit jelent, és mivel ezt a szót sokkal helyénvalóbbnak és frappánsabbnak tartom a szinkronfordító által választottnál, a továbbiakban ezt használom a mű kapcsán. Az ekkoriban már elsősorban Amerika felé kacsintgató direktor e pszichothriller kedvéért hazatért szeretett szülővárosába, Athénba, amelyet Andreas Bellis operatőr segítségével sikerült teljesen USA-bélinek láttatnia: ha nem volnának a külső jelenetekben felbukkanó görög feliratos utcai és aluljárós plakátok, meg nem mondanám, hogy nem egy napfényes amerikai nagyvárosban járunk, ráadásul a szikés gyilkos prostituált áldozatát alakító Marina Sirtis kivételével egyetlen szereplőnek sincsenek görögös vonásai. Mastorakis meglehetősen vértelen, de remek atmoszférájú alkotása a szexi olasz giallo krimiket idézi (ezek Olaszországon kívül Európában pont görög földön számítottak a legnépszerűbbnek), például Dario Argento (A szőrmebolond Meat Loaf sztriptíztáncosnője) munkáit, de Alfred Hitchcock (Psycho + Szakadt függöny) művészete is egyértelműen kifejtette Nico pszichéjére a maga jótékony hatását. Brian De Palma szintén 1984-ben jelentkezett kukkolós szexi thrillerrel az Alibi test (Body Double) képében, a Vakrandit azonban már jóval az ő filmje előtt vetíteni kezdték a mozik.
„Szóval dokisat szeretnél játszani velem, szépfiú?”
„Pontosabban sebész bácsisat.”
„Ha nem jön szembe a faág, még mindig látnék és kukkolhatnék.”
„Értékelem, amit teszel értem, Claire, de ha nem kukkolhatok hamarosan megint, inkább főbe lövöm magam.”
Noha a Vakrandi a maga idejében high tech filmnek számított, primitív számítógépes effektusai ma már megmosolyogtatóak, sőt: akár harsány hahotázásra is késztethetik a nézőit. Ha ettől eltekintünk (és miért ne tennénk?), kifejezetten élvezetesnek fogjuk találni a filmet, mert egyrészt kellemesen fülledt a hangulata, másrészt olyan pozitív és elvileg szerethetőnek szánt főhőssel ajándékoz meg minket, aki nem csupán megrögzött kukkoló, de alkalomadtán a kukkoltja lakásába is behatol, hogy ott nézegesse titokban a kiszemeltjét, miközben valószínűleg egyre erőteljesebb kézmozdulatokkal matat a saját nadrágjában… Hát nem egy romantikus aranypofa ez a Jonathan Ratcliff? Nevezett személyt az átlagamerikai szépfiúkat gyártó futószalagról leesett Joseph Bottoms (Timothy Bottoms – A kisváros, ahol a seriff a legnagyobb gazember – öcsikéje) formálta meg, mellette kukkolói hajlama (és egyéb gyanítható perverziói) ellenére is tűzön-vízen át kitartó vagány szerelmesét, Claire Simpsont pedig Kirstie Alley, aki pályafutása során kizárólag a Vakrandiban vált meg a ruháitól. Alleyt a magyar nézők leginkább John Travoltával közös vígjátékaiból (a Nicsak, ki beszél! mindhárom része) ismerhetik, és azt sem árt tudni róla, hogy legalább olyan szoros kapcsolatot ápolt a Szcientológia Egyházzal, mint a táncoslábú kollégája. Alley Vakrandibéli szerepét eredetileg a retro erotika egyik nagyasszonyának, Shannon Tweednek (A legszexibb bosszúálló + Kéjsóvár luxusfeleség életveszélyben + A bombanő és az egyszemű hipnotizőr + Shannon Tweeddel a jakuzziban) szánta Mastorakis, ám végül nem lett semmi az együttműködésből.
„Amennyiben hajlandó a késem és a lézerem alá feküdni, ismét látni fog, Jonathan.”
„Remek! Tehát nem kell végleg lemondanom a kukkolásról!”
„Kukkolhat kedvére, de egy épületből például csak ennyit fog érzékelni.”
„Hát ez nem éppen felvillanyozó, de a semminél így is több.”
„Legalább most már nem fogok célt téveszteni a fehér botommal, ha elverném a vakokat csesztetőket.”
Rachelt, a Jonathan által kukkolt fotómodellt a zsánerfilmes producerkirály, Roger Corman (Drakula női Erdélyben tvisztelnek + Bosszúálló amazon két keréken) felfedezettje, a bájos és egykori barátai szerint kirívóan jóindulatú Lana Clarkson játszotta. Clarkson elsősorban a Barbár királynő (Barbarian Queen) című „cicimutogató” fantasy film révén lett kultikon az 1980-as évek közepén, a 2000-es évek elején azonban már nehezen talált színészi feladatokat, ezért hostessként kezdett dolgozni a hírhedt hollywoodi rockklubban, a House Of Blues-ban (itt vette fel 1999-es koncertalbumát kedvenc zenekarom, a Yes). 2003. február 3-án Clarkson összeismerkedett a szórakozóhelyre betérő zenei producerrel, Phil Spectorral, aki olyan legendás előadókkal dolgozott, mint Tina Turner (Tina Turner miatt vették őrizetbe David Carradine-t + Amikor Tina Turner belőtte Tommyt), a Beatles és a Ronettes. Clarkson beleegyezett, hogy a munkaideje lejártával elmegy Spectorral annak villájába, ahol aztán a fegyverbolond producer agyonlőtte, miután a színésznő mégsem volt hajlandó lefeküdni vele. Spector életfogytiglani börtönbüntetést kapott, a peréről pedig Al Pacino (Portyán) főszereplésével készült film 2013-ban (a címe egyszerűen csak Phil Spector). Végezetül már csupán azt említeném meg, hogy a Vakrandi mellékszereplői közül a legismertebb a 2001: Űrodüsszeia sztárja, Keir Dullea (Egy ágyban és agyban az ördöggel), aki a Jonathan látását rendhagyó módon visszaadó Steiger doktort keltette életre. Aki egy olyan görög-amerikai thrillerre vágyik, amelyben a vak sötétben tapogatózva is megtalálja, hová és kihez érdemes nyúlnia, az Mastorakis mester agymenését keresse.
„A gyilkos Rachelről ábrándozik…”
„… akinek fogalma sincs, mekkora veszély leselkedik rá.”
„Nincs mese, meg kell mentenem. Hát nem erre valók a kukkolók?”
