Howard Clements, a snájdig irodista a munkája miatt várost vált, az új helyen pedig kiadós esti sétája során felbukik egy útakadályban, aminek következtében megsérül az arca, összesározódik a kabátja, valamint a jobb térdénél elszakad a nadrágja. Nem sokkal az esése előtt egy teljesen jelentéktelen külsejű 30-as nő haladt el mellette, akinek a vallomása alapján egy órával később a rendőrök előállítják Howardot. A sajgó feje miatt még mindig kótyagos férfit az Isabel Smith nevű hölgy azzal vádolja, hogy meg akarta erőszakolni őt egy telefonfülkében, de neki szerencsére sikerült ellöknie magától, majd elmenekülnie.
„Kedves nézőim! Alfred Hitchcock vagyok 1964-ből, és olyasmit mutatok Önöknek, amit 2024-ben senki sem merne leforgatni.”
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Howard értetlenül és tökéletesen ártatlanul fogadja az elhangzottakat, de sajnos rosszul áll a szénája: egyrészt megtépázott ruházata és az arcán éktelenkedő duzzanat ellene szól, másrészt új és viszonylag ismeretlen fiú a környéken, az itt született és lányiskolában tanító Isabelt viszont mindenki szavahihető és feddhetetlen embernek tartja, ráadásul az ügyben nyomozást indító Huntley rendőrhadnagy a jó barátja. Howard a megtakarított pénzéből ügyvédet fogad, aki akár freudista pszichológusnak is beválna: közli ügyfelével, hogy ő bizony hisz az ártatlanságában, Isabelt pedig olyan szürke kisegérnek véli, aki Howardhoz hasonló jóképű hímre vágyik, de tudja, hogy egy ilyen sosem méltatná egyetlen pillantásra sem, ezért aztán önámító üzemmódban kitalálta, hogy Howard nem csupán hosszasan legeltette rajta a szemét, de meg is szerette volna becsteleníteni. Az ügyvéd elmélete nem talál kedvező fogadtatásra a bíróságon, Howardot pedig pusztán Isabel vallomása alapján sittre vágják pár évre. Szabadulása után a megalázott és bosszúra szomjazó ex-irodista merész tettekre szánja el magát: 13 ezer dollárt rabol egy banki futártól, majd visszatér Isabel szülővárosába, és a pénzből lemezboltot nyit. Egy idő után a klasszikus zenéért rajongó vádlója is betér hozzá, és bár eleinte irtózik Howard látványától, később többször is arra vonatkozó megjegyzést tesz, hogy megbánta, amit annak idején a férfiről mondott. Howard ekkor akcióba lendül: a helyiek (például Huntley és emberei) megrökönyödésére fokozatosan elnyeri Isabel bizalmát, hízelgéssel magába bolondítja, aztán elveszi feleségül. Nászútjukra Howard jachtot bérel, méghozzá hátsó szándékkal: úgy tervezi, hogy annak fedélzetén teszi el láb alól Isabelt. Vajon sikerrel jár majd, vagy a sors az orrára koppint?
„Ő volt az! Ő akart megerőszakolni…”
„Hogy mit akartam csinálni??? Ez a nő félrebeszél!”
„Magának már a szeme sem áll jó, Clements úr, Smith kisasszony viszont a földink, úgyhogy neki hiszünk.”
A feszültségkeltés első nagymestere, Alfred Hitchcock (Psycho + Szakadt függöny) a televíziózás történelmének is legalább akkora pionírja, mint a mozifilmekének. 1955 és 1962 között 268 epizód készült az Alfred Hitchcock bemutatja (Alfred Hitchcock Presents) című krimisorozatból, majd 1962 és 1965 között az Egy óra Alfred Hitchcockkal (Alfred Hitchcock Hour) következett 93 részen át – az előbbi széria 25, míg az utóbbi 50 perces alkotásokból áll. Hitchcock a … bemutatja esetében 17 epizódot rendezett, az Egy óra… keretében pedig csupán egyet, viszont mindkét sorozat összes részében felbukkan, hogy vicces felvezető szövegekkel ajánlja a nagyérdemű figyelmébe a hatásos csattanókkal ellátott bűnügyi tanmeséket. Az 1964-es Isabelt az Egy óra… második évadjának 31. epizódjaként vetítette a CBS csatorna, a filmecske pedig érzékletesen mutatta be, mi várhat egy teljesen ártatlan férfira, akit egy nő nemi erőszak kísérletével vádol meg, és azt is, hogyan lesz ugyanezen férfiből gátlástalan bűnöző, akinek csupán a bosszú lebeg a szeme előtt.
„Megértem, ha haragszik rám, Clements úr, de higgye el, nem rosszindulatból okoztam galibát. Annyira tetszett nekem…”
S. B. Hough regénye alapján egy másik jelentős krimiíró, Henry Sleasar kreált remek forgatókönyvet, amelyből pedig a svéd származású Alf Kjellin rendezhetett sorozatepizódot. Kjellin szülőhazájában színészként szerzett hírnevet – első nagy sikerét az Ingmar Bergman által írt 1944-es Őrjöngéssel aratta −, a tengerentúlon viszont tévés direktorként volt aktívabb. A magyar nézők Kjellin rendezői munkái közül leginkább két Columbo-epizódot ismerhetnek, a Columbo és az MM7-es robot és a Negatív reakció címűt. Howard Clementset a B-vonal egyik kiválósága, Bradford Dillman (Szabadíts meg minket a kapzsiságtól! + Nemi erőszak az atombunkerben) formálhatta meg, aki egyszerűen zseniális a szerepében: Howardban a tetszetős külseje és nyilvánvaló ártatlansága ellenére is van valami visszataszító, ráadásul kissé arrogáns, úgyhogy nem csoda, hogy a bíró nem habozik bekasztlizni. Isabel Smithként az Oscar-díjra jelölt Barbara Barrie brillírozik, aki első ízben egy 1964-es rasszdráma (fekete férj, fehér feleség), az Egy krumpli, két krumpli női főszereplőjeként keltett figyelmet. Az előbb említett művet egyes híresztelések szerint nem a stáblistán feltüntetett direktor, hanem a film később pornócézárrá vált producere, Sam Weston (A magánkopó és a kéjsóvár díva + Kate, a férfifaló tanárnő) rendezte. Barrie Isabelje zavart, hisztérikus, az ösztönei által uralt mellőzött asszony, akinek minden vágya, hogy észrevegyék és különlegesnek tartsák, ő maga viszont képtelen észrevenni (legalábbis eleinte), hogy hamis váddal tönkretett egy vadidegent. Polkorrekt jelenkorunkban elképzelhetetlen, hogy bárki hasonló témájú filmmel rukkoljon elő, úgyhogy aki egy minőségi, a Me Too-mozgalom alaptörekvésével („bemondásra” legyen minden férfi „lenullázható”) szembehelyezkedő filmet szeretne látni, az a Hitchcock-csapat produkcióját keresse.
„Mondtam, hogy különleges meglepetésben lesz részed a hajókirándulásunkon, drágám?”
Ráadás:
„A következőt csináljuk…”
„Megmutatod az őrnek a csöcseidet, én meg leütöm, amíg álmélkodik.” Bradford Dillman nagy ötlettel rukkol elő a Pirája című 1978-as horrorklasszikusban
