Az USA egyik mélydéli kisvárosában Tiny Doyle az úr; a helyi sztriptízbár mellett övé a település egyetlen használtautó-kereskedése is, amely történetesen a bár parkolójában található. Tiny így summázza szépen jövedelmező üzletpolitikáját: „Nálam bárki úgy bebaszhat, hogy észre sem veszi, micsoda szar tragacsot sózok rá.” A kiskirály verőemberei a saját ivadékai: öt különböző anyától született öt fiacskája csak egyvalamiben hasonlít − mindegyikük erőszakos redneck seggfej. Joe Rosso, a nyugdíjaskor felé robogó kamionos szállítja Tiny Doyle-nak a Jack Daniel’s whiskyt, ám lassanként átadná a stafétát fiának, a jóravaló Joeynak, akit egy impozáns kamionnal lep meg, miután a csemete átesett a fuvarozói tűzkeresztségen.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Joey természetesen repes a boldogságtól, a családi öröm azonban kérészéletűnek bizonyul. Tiny részegen száguldozó fiai addig dobálják sörösüvegekkel Joey édesanyjának a szélvédőjét, míg szerencsétlen asszony árokba nem hajt, és el nem halálozik Joey két húgával egyetemben. Tiny befolyásának köszönhetően a korrupt bíró futni hagyja a Doyle fivéreket, és csupán egy felháborítóan alacsony, 300 dolláros kártérítés megfizetésére kötelezi őket. A tahó testvérek ezek után úgy érzik, nekik mindent szabad, és nyomban inzultálni kezdik Joeyt és Joe-t, amikor azok sörbe fojtanák a bánatukat a kocsmában. Joeynál ezzel betelik a pohár: magára zárja otthon a pajta ajtaját, és a roncstelepről gyűjtött alkatrészekből hatalmas kerekű, nyolctonnás monster truckot eszkábál, amellyel aztán az éj leple alatt végiggurul Tiny teljes autó-árukészletén. Miután a Doyle fiúk bosszúból kórházba juttatják Joe-t, valamint megerőszakolják Joey barátnőjét, az ifjú kamionos pohara egyenesen túlcsordul, és úgy dönt, nem csak Tiny sztriptízbárját teszi a földdel egyenlővé a masinájával, de az összes Doyle-t is palacsintává lapítja vele…
„Ebben a városban minden férfi nálam issza el a fizetését és az én lányaimat bámulja…”
„… és az én használt tragacsaimmal furikázik.”
Joe Rosso nem akármilyen ajándékkal lepi meg a fiát, Joeyt
Saját kamion jár az önállósulni vágyó kölyöknek
Joey húgainak és anyjának halálos kimenetelű balesete azonban átírja az ifjú titán terveit
A gyilkos Doyle fivérek még a kocsmában sem hagyják békén a gyászoló Rossókat…
… ezt pedig Joey nem hagyhatja megbosszulatlanul
Az 1980-as évek elején lett úrrá Amerikán a monster truck őrület, és hamarosan szinte nem is akadt nagyobb vidéki város, amely ne adott volna otthont olyan rendezvénynek, amelynek keretében e benzinpusztító monstrumok roncsautókból képezett akadályokat leküzdve versenyeznek egymással. A monster truckok eleinte tévéfilmekben bukkantak fel, az első valamirevaló monster truck-mozifilmre azonban egészen 1987-ig kellett várni, ráadásul nem is amerikaiak, hanem kanadaiak készítették. A Steven Hilliard Stern (Charlie angyala az oligarcha ellen) által rendezett és a magyar származású Laszlo George (Fókaromantika Donald Sutherlanddel) által fényképezett Gördülő bosszút (Rolling Vengeance) Michael Morris Montgomery forgatókönyvíró eredetileg családbarát vígjátéknak szánta, amely körülbelül a Burt Reynolds nevével fémjelzett Smokey és a banditára hasonlított volna, a szponzorok utasításara azonban kizárólag felnőtteknek szóló exploitation akciófilm lett belőle.
„Rossóék létezése árt az üzletnek, úgyhogy addig nem kaptok enni, inni, és a táncosnőkhöz sem nyúlhattok, amíg ki nem csináljátok mindkettőt, drága fiaim.”
Apja kórházba juttatása után Joey már nem csak akkor lapítja ki a Doyle-klán autóit, ha nem ül bennük senki
„Kétségtelenül törvénytelen, amit ez a titokzatos autólapító művel, de Doyle-ék annyira károsak az egészségünkre, hogy egyelőre nem kívánom akadályozni áldásos tevékenységét.”
„Könyörgök, Joey: ne önbíráskodj, inkább kettőnkre gondolj.”
„Már késő, Misty, túl sok Charles Bronson-filmet néztem.”
Vidéki idill: redneck-betakarítás monster truckkal
A gördülő halál elől a raktárban sincs menekvés
A Gördülő bosszú legfőbb sztárja maga a monster truck: összesen kettő alakította a „címszereplőt”; az egyik totálkáros lett, a másikat viszont csaknem a 90-es évek végéig használták a már említett rendezvényeken. Joey Rosso szerepét az átlagamerikai jóképű srác mintapéldányának tekinthető Don Michael Paul kapta, aki színészként nem vált különösebben népszerűvé, viszont ő írta a Don Johnson (Elvis és a szépségkirálynő) főszereplésével forgatott motoros kultfilm, a Harley-Davidson és a Marlboro Man forgatókönyvét, Joey papáját pedig a keresett karakterszínész, Lawrence Dane (Agyfürkészők) játszotta. Paul és Dane megtett minden tőle telhetőt, ahogy a Tiny Doyle fiait alakító „rosszarcúak” is, a film legemlékezetesebb színészi alakítását azonban az aljas Tinyt megformáló, Oscar-díjra jelölt Ned Beattynek köszönhetjük, aki valósággal lubickol a suttyók falkavezérének szerepében. Bár az Oscar-jelölést a Hálózat című médiakritikus műben nyújtott teljesítményével érdemelte ki, Beatty legismertebb jelenése a Gyilkos túra című 1972-es klasszikushoz köthető, amelyben puhány nagyvárosi üzletemberként kénytelen elviselni, hogy egy balul sikerült georgiai kiruccanás során meghágja az őt társaival együtt foglyul ejtő elmebeteg redneck. Beatty valószínűleg igencsak örült, hogy megerőszakolt vesztes helyett végre olyan veszélyes vidéki taplót alakíthat, aki hasonló helyzetben egyértelműen erőszaktevő lenne, és apait-anyait beleadott a munkába, újfent bizonyítva sokoldalúságát. Miatta és persze a monster truck miatt érdemes megnézni ezt a faék egyszerűségű, ám kiváló tempójú és roppant hatásos akciófilmet.
„Ha ez így megy tovább, bezárhatom a bárt, és szívrohamot kapok az idegfeszültségtől…”
„Már a táncosnőim sem izgatnak fel. Ez tényleg a vég, nyugodtan kilapíthat a monster truck, engem már az sem érdekel.”
