Ted Angelo, a régebben tehetségesnek tartott újságíró Kolumbiában tengeti alkoholgőzös napjait, miközben volt felesége, Maureen De Havilland (aki csak névrokona a Retrokult blogon élve eltemetett feleségnek), New Yorkban üzleti sikert üzleti sikerre halmoz. Maureen egy szép napon azzal hívja fel Tedet, hogy immár nem csak a hitvesi ágyban, de a cégének dolgozók listáján sem tart rá igényt. Ted épp fontolóra veszi a hazatérést Itáliába, amikor alkalmi szeretője, Juanita − a lakóhelyéül szolgáló lepukkant motel szobalánya – egy impozáns azték kést kínál neki eladásra, melyet a hölgy ősei emberáldozatok bemutatásakor használtak. A leletet Juanita másik szeretője, Paco, a marihuánaárusként is aktív halász hozta onnan, ahol állítása szerint sok hasonlóan értékes tárgy várja még a bőkezű „fehér főnököt”.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

A 70-es évtized közepén járunk... Los Angeles szélén áll a Swing-a-Ling bár, ahol a nem épp illusztris vendégsereg olyan kétes értékű produkciókat „élvezhet” két pohár tömény felhörpintése között, mint egy vérlázítóan tehetségtelen transzvesztita éneklése vagy a nem kevésbé kontár stand-up komikus zsibbasztóan bárgyú szexviccei, akit a kevésbé toleránsak igen hamar megdobálnak a söröskorsóikkal. A Kenny Rogers hasonmásának beillő gátlásos Tom Brady azonban nem a műsorért jár ide, hanem a lengén öltözött pincérnők miatt, akiket egyrészt romlott erkölcsű lotyóknak tart, másrészt alig várja, hogy az említett hölgyek egy jó szót szóljanak hozzá. Ez utóbbi sajnos egyre ritkábban történik meg, Boo-Boo, az érettebb korosztályt képviselő, de még mindig bombázó felszolgáló pedig sorozatgyilkost szabadít a városra, amikor gúnyosan „lekisfiúzza” Tomot.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

A szörfös dokumentumfilmek műfaja az 1960-as évek elején született meg, amikor a sport és a hozzá kapcsolódó hedonista életstílus gyökeret vert Hawaii és Kalifornia partvidékén, valamint Ausztrália keleti részén. A korai szörfös filmek közönsége kezdetben szinte kizárólag szörfösökből állt, ám az USA fiataljain igen hamar úrrá lett a hullámlovagláshoz kapcsolódó divatőrület, például az Impacts, a Surfaris, a Beach Boys és társaik által játszott surf rock slágerek hatására. Innentől kezdve néhány esztendőn át amerikai fiatalemberek ezrei akkor is szörfdeszkát erősítettek a kocsijuk tetejére vagy cipeltek a hónuk alatt, ha egyébként több száz kilométerre laktak a legközelebbi tengerparttól és még csak kísérletet sem tettek soha a hullámlovaglásra – pusztán a deszka birtoklásával képesek voltak ugyanis csajozni. Az amerikai szörfös kultfilmek (például az 1966-os The Endless Summer) alapvetően azt a fajta életérzést tükrözték, amely a partok legedzettebb és legjóképűbb férfipéldányainak volt ekkoriban a sajátja, Ausztráliában viszont az 1970-es évek elején olyan alkotások is születtek, amelyek a szörfözés természetközeliségét és spirituális lényegét igyekeztek megragadni. Ezek közül az első az 1971-ben forgatott 1972-ben bemutatott Morning Of The Earth volt, Albert Falzon operatőri és rendezői remeklése.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Olaszország Abruzzo nevezetű régiójában járunk, 1970-ben… A lenyűgöző tájból előmagasodó kastélyt furcsa és kétes erkölcsű arisztokrata család lakja: egy kesernyésen száraz humorú entellektüel mostohaapa, egy unatkozó és kissé álszent anya, valamint magánakvaló, romantikára hajlamos fiacskájuk, aki bár némi megvetéssel szemléli szülei életvitelét, mégsem határolódik el tőlük őszinte vehemenciával. A család azzal tölti nem túl mozgalmas estéit, hogy silány minőségű fekete-fehér stag filmeket (10-12 perces néma pornók, amelyeket főleg bordélyokban vetítettek kedvcsinálónak az 1900-as évek elejétől körülbelül 1971-ig) néz, a látottakat pedig fennhangon, rosszmájú hivatásos kritizálók módjára minősíti.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

David Hemmingset (A mozgássérült bombanő és az ékszertolvaj + Az ördög szeme) Michelangelo Antonioni (A kaland + Vörös sivatag + Zabriskie Point) popkulturális szempontból vízválasztó 1966-os filmje, a Nagyítás tette világszerte ismertté: az ifjú és roppant tehetséges brit színész e mű hatására néhány hónapra a felső tízezer partijainak népszerű vendége lett, egy évvel később pedig már Hollywoodban tartózkodott, azt remélve, hogy ott valaki megkínálja a következő, még nagyobb sztárságot hozó szereppel. Miközben az áhított felkérésre várt, Hemmings − aki nagykanállal falta az életet és több kőkemény alkoholistának való italmennyiséget fogyasztott naponta – rendkívül hasznos módon ütötte el az időt: a Daisy nevű mulatóba például Dylan Thomas-szavalóestet szervezett magának, amely végül kisebb botrányba torkollott, ugyanis Stuart Whitman (Fekete Emanuelle Venezuelában + Füstölgő Magnum és tomboló düh + Gyilkos macskanő Egyiptomból + Naiv hippilány a kannibál házában) egy jobbhoroggal kiütötte, miután Davidünk egyenesen a színpadról rányomult a színészkollégája barátnőjére. Egy kevésbé zűrös hollywoodi napon Hemmings úr ráébredt, mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy két forgatás között is „releváns” maradjon 1967 hippiktől hangos évében: rocklemezt kell késztenie énekesi minőségben.

David Hemmings kalapot választ

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Miután a hitelezői megfosztják családi házától, Blanche DuBois, az éretten is szép irodalomtanárnő a Mississippi állambéli Laurelből New Orleans francia negyedébe utazik, ahol – a sokat sejtető szimbolizmus jegyében – egy Vágy nevezetű villamossal érkezik meg az Elíziumi Mezők nevű utcába várandós húgához, Stellához, akit férje, a kártyabolond Stanley Kowalski kitartóan terrorizál. Blanche azt hazudja befogadóinak, hogy az idegei megnyugtatása végett fizetés nélküli szabadságra ment, és egy ideig náluk szeretne pihenni, aztán azzal lopja be magát a szívükbe, hogy kíméletlenül kritizálni kezdi őket sanyarú életkörülményeik miatt.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

David Marchant brit kalandor a vadászbarátjával, Hammond ezredessel, valamint egy nyomkeresővel egy sebesült leopárdot üldöz valahol Afrikában: David nem az a fajta fickó, aki csak úgy szenvedni hagy egy állatot; ha már megsebesítette, végezni akar vele – meg talán a jószág bundája is jól jönne neki szőnyegnek a kandallója elé. A leopárd átszalad a szavannáról a dzsungelbe, ám David ott lohol a sarkában, és hamarosan lepuffantja. Amint végzett a nemes vaddal, a társaitól elszakadt világfit megannyi morcos őslakos veszi körül: azt állítják, hogy a fene nagy fegyverdurrogtatással megzavarta istenük, a fehér rinocérosz nyugalmát, úgyhogy most szépen elviszik Davidet a falujukba móresre tanítani. David a településen a sámán színe elé kerül, aki egy barlang mélyén végzi turistariasztó szertartásait: kedvenc játékszere egy hatalmas, kőből készült rinocéroszszobor. David nem bír ellenállni a kísértésnek, és megérinti a szent tárgyat, aminek következtében meghökkentő dolog történik: villámszerűség csap a barlang falába, jókora nyílást vágva rajta, amelyen keresztül David gyorsan kereket old.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Jeff Martin, a Jeff Martin Band vonzó külsejű énekes-gitáros főnöke arról álmodozik, hogy egyszer stadionturnéra indulhat zenekarával – természetesen azt követően, hogy több millió példányt adtak el bemutatkozó albumukból. A feltörekvő rockernek azonban egyelőre be kell érnie a Los Angeles-i kiskocsmákkal, ahol az értőnek túlcsorduló jóindulattal sem nevezhető közönség az unalommámor különféle alkoholgőzös fokozataiban leledzve viseli el Jeffék produkcióját. Egyik este csinos hölgy érkezik abba a lebujba, ahol épp Jeffék szolgáltatják a talpalávalót, és ennek köszönhetően a keményen dolgozó muzsikusokra rámosolyog a szerencse.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Lauren Cochran, a misztikus regényekre specializálódott bestseller-írónő – tősgyökeres New York-i neurotikus lévén – rengeteget költ pszichológusra, aki ugyan nem tud érdemleges tanácsokkal szolgálni, viszont kitűnően el lehet mondani neki mindent, amivel kapcsolatban aztán végül mindig maga Lauren hoz döntést. A sikeres írógép-koptató a semmirekellő lélekturkásznál határozza el, hogy agorafóbiáját leküzdendő, a nagyvárosi nyüzsgésből vidékre költözik, ahol még akár az ihlet is újra megszállhatja. Lauren plátói szerelmével, Mark Feltonnal (akinek cseppet sincs ínyére saját plátói mivolta) indul háznézőbe, és az erdős Dover Falls-ban rátalál álmai ideiglenes otthonára: az üresen álló nyolcszögletű villa ugyanis pont úgy fest, mint a legújabb regénye, a The Nesting borítóján díszelgő ódon kúria, amelyet a grafikus Lauren útmutatása alapján rajzolt meg.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.