Helyszín és időpont: Los Angeles az 1940-es évek elején… Nick Popodopolis magándetektív (azaz private dick – milyen gyönyörűen kétértelmű tud lenni az angol nyelv, ha épp úgy hozza a szükség!) felballag emeleti irodájába, ahol egy középkorú, ám még éretten is bombázó kinézetű hölgyet talál, aki előbb kedveskedve, majd pár perc elteltével erélyesebb módon próbálja rávenni arra, hogy hagyja a fenébe az ügyet, amelyen épp dolgozik. A sikertelen meggyőzési kísérlet pisztolypárbajba torkollik… Egy szempillantással később a szőkeség holtan hever a helyiség közepén. Az irodája falán függő fiatalkori kép tanúsága szerint egykor rendőrként szolgáló Nick régi ismerősét, a környék legszomjasabb öreg felügyelőjét hívja a helyszínre, majd mindkettőjük poharába tetemes mennyiségű whiskyt löttyintve elmeséli, miképp fajultak idáig az események…

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.  

Az 1890-es években járunk... vagyis inkább járnánk, ha e bejegyzés tárgyát képező film elkészült volna. Dandy Jack seriff jóképű, magas és nagyon félelmetesen tud nézni, ráadásul hihetetlen gyorsan rántja elő a pisztolyát, ám sajnos pocsékul céloz vele. A helyettese, Toulouse nincs 120 centi, piszok lassan bűvészkedi elő a pisztolyát a tokjából, de ha már egyszer elővette, halálpontosan céloz vele. A furcsa pár sorra nyomorítja meg a vadnyugat rosszfiúit: Dandy Jack általában célt téveszt, Toulouse viszont – törpe mivoltából adódóan – rendre lábon lövi ellenfeleit. Hamarosan megalakul a Lyukas Lábúak bandája, amely mielőbb szeretne leszámolni Jackkel és pici bizalmasával...

Hervé Villechaize 1974-ben, Az aranypisztolyos férfi reklámfotóján

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Dr. Paul Holliston, az özvegy kaliforniai genetikus magányosan és dologtalanul tölti mindennapjait, a birtokán berendezett laboratóriumában lassan pókhálók borítanak minden kémcsövet. Amióta a felesége meghalt autóbalesetben, Holliston elvesztette az életkedvét, és azt még hűséges asszisztense, Martha Douglas (aki történetesen az elhunyt Hollistonné húga) sem tudja visszaadni neki. Egyik éjszaka, miközben a megengedettnél nagyobb sebességgel száguld az esőben, Holliston elgázol egy kóbor dobermannt. Az állatbarát tudós felnyalábolja szegény ebet az útról, és hazahajt vele. A laborban veszi észre, hogy a kutya terhes – a súlyosan sérült mama elhalálozik, de Hollistonnak sikerül megmentenie az egyik kölykét a három közül egy mesterséges anyaméh segítségével. A doktoron ekkor úrrá lesz a kísérletezhetnék, és drasztikusan felgyorsítja a vemhességi időt emberi méhlepényből nyert növekedési hormonnal. A kutyaembrió pár nap alatt felnőtté érik, Holliston azonban egyelőre senkinek sem szeretné a tudomására hozni a tudományos sikerét, ezért azt hazudja a fiának, Gordonnak; a menyének, Helennek; valamint Marthának, hogy az elgázolt kutya meggyógyult, és az csahol most a ház körül.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Stuttgartban felettébb zavaró események zajlanak: éjszakánként egy jóképű vámpír látogatja a gyanútlan lakosságot, aki a férjeket megfojtja – ilyenkor láthatatlan ember üzemmódban ügyködik −, a nőknek pedig megcsapolja a vérét (ilyenkor pedig vagy látható, vagy nem; attól függően, hogy jobb vagy bal lábbal kelt fel aznap a koporsójából). Egy hiedelemkutatásban is járatos halottkém rögtön tudja, ki lehet a garázdálkodó: az 1886 óta vígan élőhalottkodó Winninger gróf, akinek történetesen pont Stuttgartban áll a kastélya, és 28 évente pár napra igencsak megszomjazik. A halottkém néhány rendőrrel el is megy ártalmatlanítani a vérszívó szörnyeteget, de a vámpír úgy helybenhagyja őket, hogy még a halottkém is halottkémre szorul a végén. A fürdésre vetemedő nők hullái egyre sokasodnak, az ügyet pedig egy ősöreg felügyelő kapja, akinek szent meggyőződése, hogy nem igazi vámpír az elkövető, hanem Winninger Spanyolországból hazatért szépfiú leszármazottja, Oblensky gróf, aki skizofrén vagy alkoholista... vagy mindkettő. A nemzetközi helyzet akkor fokozódik szinte elviselhetetlenné, amikor befut Oblensky menyasszonya, és a vámpír lakta kastély láttán úgy dönt, fürdik egyet benne...

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Santo Domingóban egyik reggel eszméletlen fickót mos partra a víz: a hatóságok őszinte megrökönyödésére nem más az, mint a tapasztalt búvár, Andrés Montoya, akinek fél évvel korábban veszett nyoma egy hajóval és annak teljes legénységével együtt. Andrésnek fogalma sincs, hol járt hat hónapon át, és arra sem emlékszik, mi lett a hajójával meg a társaival. Rájön, hogy a távollétében az öccse, Ricardo, elcsábította a menyasszonyát, Angelicát, úgyhogy Andrés gyorsan visszahódítja a csinos teremtést, méghozzá egy igazi álomrandi segítségével: kakasviadalra viszi csalfa kedvesét (mégpedig olyanra, ahol nem CGI-vel verik át a nézőket, hanem igazi szárnyasok esnek egymásnak). Hát van nő, aki efféle szórakozás után ne akarná rögtön ágyba bújva levezetni az átélt izgalmakat?

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

A brooklyni születésű, félig barbadosi és félig feketeláb indián származású Richie Havens 20 éves korában kezdte el látogatni a manhattani művészklubokat, ahol eleinte csak verseket szavalt, majd − egy kétéves portrérajzolói kitérőt követően – gitárt vett a kezébe, és addig gyakorolt rajta, amíg fel nem engedték vele a már említett klubok színpadára, a beatköltészet helyett ekkor már beat- és folkzenére éhes közönség elé. A klubok egyikében ismerkedett pályatársával, a szintén brooklyni Louis Gossett Juniorral, aki hozzá hasonlóan énekes-gitáros folkmuzsikusként szeretett volna érvényesülni. Gossett elfelejtette megemlíteni, hogy „mellesleg” színészként is aktív, amiről Havens csak akkor szerzett tudomást, amikor elment megnézni moziba A napfény nem eladó (A Raisin In The Sun) című 1961-es drámát, és legnagyobb megrökönyödésére felfedezte benne azt a fickót, akivel rendszeresen együtt pengetett a színpadon és az öltözőben is.

Louis Gossett Jr. és Richie Havens a Handsome Johnny-t énekli

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Nat Bridger egy kanadai főiskola környezettudatos és a nagyvállalatok iránt örökké bizalmatlan ökológus tanára, aki minden egyes diákja sorsát szívén viseli. Egyik nap arról értesül, hogy legtehetségesebb tanítványa, Sandra Thorner szívrohamban elhunyt egy torontói metróállomáson. Sandra egyszerű földműves apja képtelen elfogadni a hivatalos magyarázatot, és megkéri Bridgert, hogy derítse ki, mi történt valójában. A Sandra halálának kivizsgálásával megbízott Meara rendőrhadnagy nem mutatkozik segítőkésznek, amikor Bridger felkeresi az őrsön; részéről lezártnak tekinti az ügyet.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

1845 őszén a montanai feketeláb indiánokat himlőjárvány sújtja. Guthrie, a fehér nyomkereső azt tanácsolja fogadott testvérének, a betegség miatt a fiát elvesztő törzsfőnöknek, Prériölyvnek, hogy keresse fel a fehér telepeseket és kérjen tőlük gyógyszert. Prériölyv két harcosával és prémekkel megrakott lovakkal érkezik a fehérekhez, de azok, amint meghallják, hogy himlő ütötte fel a fejét az indiánok között, a közelébe sem akarnak menni Prériölyvnek, nemhogy üzletelni vele.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

1962-ben, a Paolo Cavara, Gualtiero Jacopetti és Franco Prosperi szennyturkász direktortriója által „világra segített” Kutyavilággal (Mondo cane) vette kezdetét az olasz eredetű mondo filmek divatja, amely aztán csaknem két évtizeden át képtelen volt megszűnni. Aki a „hanyatló Nyugaton” ilyesfajta szenzációhajhász bulvárművekre váltott jegyet valamelyik lepukkant külvárosi mozi pénztárában, az nagy valószínűséggel sokkolódni érkezett, hogy aztán annak biztos tudatában térhessen haza, hogy mégsem övé a bolygónk legbomlottabb elméje − nála sokkal hibbantabb futóbolondok rohangálnak szerte a planétán.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Igor Drakula, a 20. század eleji Erdély legszomjasabb arisztokrata vámpírja épp arra készül, hogy belemélyessze fogait egy szendergő fogadósnő nyakába, amikor Zoltán, a hölgy mindenesének, Veidt Schmidtnek a kutyája úgy felbosszantja a csaholásával, hogy mérgében denevérré változik, és inkább Zoltán véréből lakmározik, vámpírebet varázsolva a túlbuzgó házőrzőből. A blöki ezt követően elkíséri újdonsült urát Veidthez, akiből aztán Igor egyetlen harapással lamiát csinál – az efféle élőhalott nem szorul vérivásra, nappal is tud járni-kelni, de ugyanúgy csak a szívébe döfött karóval küldhető másvilágra, mint egy vérbeli vámpír. Igort, Veidtet és Zoltánt végül „megkarózza” a nép, és mindhármukat a föld alatti Drakula-kriptában helyezik örök nyugalomra… amely aztán nem bizonyul örökké tartónak, ugyanis 1977-ben a komcsi románok hadgyakorlat közben véletlenül feltárják a sírhelyet.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.