Dany Langgel, a szemüvege nélkül csak halvány foltokat látó, ám igen talpraesett reklámügynökségi titkárnővel a főnöke, Michael Caldwell közli, hogy a francia nemzeti ünnepnek számító július 14-ét – amely ezúttal péntekre esik −, valamint a hozzá kapcsolódó hétvégét gépeléssel kell töltenie. Öröm az ürömben, hogy Caldwellék mindehhez rendelkezésére bocsátják a párizsi villájukat, ahol szabadon időzhet, ugyanis a személyzet kimenőt kapott, Caldwell és neje, Anita (Dany egykori szobatársa és legjobb barátnője) pedig a kislányukkal Genfbe repülnek. Miután Dany kiteszi munkadóját és családját a repülőtéren, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy a reá bízott főnöki autóval – egy szép Mercuryval − mégsem a villa felé veszi az irányt, hanem ha már úgyis a retiküljében a fizetése, elugrik a Riviérára egy kicsit felüdülni, a munkát meg majd letudja valahogy.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Gioia, az egykori szupermodell a Pussycat nevű férfimagazin tulajdonosa, az általa finanszírozott kiadvány pedig nem más, mint a Penthouse olasz megfelelője. Gioia egészen addig a dúsgazdag önmegvalósítók kényelmes életét éli, amíg egyik éjszaka egy vasvillás gyilkos el nem teszi láb alól a Pussycat Kim nevű legújabb címlaplányát, miután az kilép Gioia villájának ajtaján. A gyilkosságnak szemtanúja is akad a szomszédban lakó kerekesszékes kukkoló, Mark személyében, aki azonnal felhívja a házában gyanútlanul leledző Gioiát, és közli vele, hogy épp az előbb hunyt el az egyik modellje, akinek a hulláját a tettes belelökte az úszómedencébe. A tárcsázott fél nem nagyon akar hinni Marknak, elvégre az ellenszenves fiatalember legfőbb elfoglaltsága az, hogy naphosszat lesi távcsövével a Gioia kertjében meztelenül fotózott manökeneket, valamint obszcén telefonhívásokkal zaklatja bombázó külsejű szomszédasszonyát. Mire Gioia mégis kimegy megnézni, van-e holttest a medencéjében, az már rég eltűnt…

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Az 1931. március 22-én született kanadai színészóriás, William Shatner (Amikor Kirk kapitány örömlányokhoz járt) a Star Trek sci-fi sorozat és mozifilmek Kirk kapitányaként generációk fantáziáját ejtette rabul, és nem csupán azt mutatta meg, hogyan sugározhatjuk fel magunkat egy idegen bolygó felszínéről az űrhajónk fedélzetére, de leendő tudósok százainak adott inspirációt, hogy olyan fába vágják képzeletbeli fejszéjüket, amilyenbe előttük senki sem merte. Ez utóbbi ténynek köszönhetően készülhetett 2005-ben kétrészes dokumentumfilm a Star Trek technikai fejlődésre gyakorolt hatásáról, amely a Hogyan változtatta meg William Shatner a világot (How William Shatner Changed The World) címet viseli. Shatner a számára dicsőséget és hírnevet hozó tudományos-fantasztikus tévésorozat készítésének idején vette fel első albumát. Az 1968-as The Transformed Man-en megaslágereket illesztett össze híres színpadi monológokkal (pl. Hamletével), azonban a lemezen egy hangjegynyit sem áriázott, hanem végig szövegelt a maga teátrális és önironikus stílusában, miközben minőségi vonós és fúvós szólamok szóltak a háttérben. Európában egy efféle húzásért az elvont gondolkodású értelmiségiek a következő Serge Gainsbourg-ként ünnepelték volna, az USA-ban viszont a közönség nem győzött hüledezni: „Mi ez a borzalom??? Shatner nem tud énekelni! Csak beszél!!!”

William Shatner a 60-as évekbeli Star Trek sorozat Kirk kapitányaként

Chuck Brenner, a felelőtlen, mihaszna és alkoholista apa búcsúvacsorára készül elhanyagolt kislányával, Carrie-vel, valamint exfeleségével, Elaine-nel és annak új férjével, Daviddel. Elaine ugyanis még aznap éjszaka Los Angelesből Mexikóvárosba költözteti a családot, természetesen Chuck kivételével. A flegma fater jól tudja, hogy igen sokáig nem fogja látni a csemetéjét ezt követően, úgyhogy emlékezetes ajándékkal akar neki kedveskedni. Papa, mama és porontyuk betér hát egy áruházba, ahol a játékosztályon Chuck egy ritka baba után érdeklődik − mivel épp nincs készleten, az eladó motoros futárral hozat egyet a legközelebbi raktárból. Elaine-nek semmi kedve 15 percet várni, úgyhogy Carrie-t maga után vonszolva elindul Davidhez. 

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Bruno Baldassarre római detektív alaposan elcseszte a karrierjét: ügyetlenségéből kifolyólag futni hagyott egy menekülő gyilkost, úgyhogy már évek óta nem kapott fajsúlyos ügyet, ráadásul „alantas”, akciómentes munkát kell végeznie: a bűnügyi nyilvántartó irodista beosztottja lett. Baldassarre felügyelő dögunalmassá vált életébe csak az hoz némi színt, ha a volt felesége átengedi hozzá immár 14 éves közös fiúgyermeküket, Danielét, valamint az, ha ebédidőben a törzshelyén, egy cseppet sem fényűző kis étteremben olvashatja a napi sajtót evés közben. Egy esős napon is épp a vendéglőben üldögél, amikor hirtelen ismét rámosolyog a „rendőrszerencse”...

Anna Dell’Orso hercegnő (Ursula Andress) és Baldassarre felügyelő (Marcello Mastroianni) nagy találkozása

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Jennifer Baylor alacsony sorból származó 18 éves diáklány Nyugat-Virginiából, aki mentális problémákkal küzdő apjával együtt Kaliforniába költözött. Jennifer különleges, természetfelettinek számító adottsággal rendelkezik: képes kommunikálni a kígyókkal, amelyek lesik a parancsait, valamint az utasítására bárhol materializálódnak a semmiből. Jennifer papája, Luke, vallási fanatikus őrült, aki a lányát rendszeresen elvitte egy kígyófogdosó keresztény szekta istentiszteleteire, ahol Jennifer eleinte zajos sikert aratott, ám végül az akkor még csak hétéves parafenomén hüllőmanipulációs mutatványa rosszul sült el, és az egyik kígyó halálra marta a prédikátor kisfiát. Jenniferéknek ezután bizony szükségük volt némi levegőváltozásra, és meg sem álltak Los Angelesig, ahol Luke állatkereskedést nyitott, Jennifer pedig egy jóhírű lányiskola, a Green View ösztöndíjas diákja lett.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

London, 1972… Noha a keletről importált egzotikus guruk imádata 3-4 évvel korábban hágott tetőfokára, a kissé fáziskésésben lévő Krisnának is jut épp elég, New Age maszlaggal átverhető kliens a ködös albioni rockmuzsika és ellenkultúra fellegvárában. Krisnánk legújabb elkötelezett rajongója Elvire Irwing, az unatkozó helybéli arisztokrata, aki alig várja, hogy szellemi vezetője a hálóba is bevezesse. Krisna mellesleg sokféle okkult praktikában jártas: Néha csodafakírként gyűjti a pénzt (elég nehéz e minőségében elképzelni, elvégre impozáns izomkötegétől valószínűleg a strapabíróbb szöges ágyak is kilehelnék a lelküket), máskor az afrikai eredetű vudu szakértőjének pózában tetszeleg.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Az 1930-as évek elején járunk... Gerard Villeneuve, a Velencében élő francia származású arisztokrata, olasz szeretőjét, a közelmúltban elhunyt gyönyörű Leonorát siratja, és közben olyan hangfelvételeket hallgat, amelyeken Leonora csábító malacságokat suttog neki. Gerard évtizedekkel korábban, a velencei karnevál forgatagában pillantotta meg először Leonorát, és a 18. századi dámának öltözött fiatal hölgy rögtön olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy nemes egyszerűséggel és némi nagyképűséggel Giacomo Casanovaként mutatkozott be neki, majd magáévá tette egy félreeső helyen. A nagy találkozás napját Gerard és Leonora azzal koronázta meg, hogy ellátogattak a „kozmikus testi örömöket” reklámozó Haunani ópiumbarlangjába, ahol aztán nem csupán alaposan kiütötték magukat, hanem vendéglátó úrnőjükkel is lebonyolítottak egy édeshármast.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

2021-ben járunk (abban a 2021-ben, amelyet Michael Carreras forgatókönyvíró 1969-ben elképzelt)… A hidegháborús versengés olyannyira meggyengítette és elfásította az USA-t és a Szovjetuniót, hogy a Hold benépesítését immár elsősorban a britek végzik, akik az égitest minden négyzetméterét igyekeznek régi jó szokásuk szerint gyarmatosítani. Azonban – akárcsak annak idején a vadnyugaton – nem csupán dolgos telepesek ügyködnek itt, hanem mindenféle nyerészkedők és kalandorok is. Az utóbbiak táborát erősíti a Kemp és Karminski alkotta duó, amely egy kétszemélyes high-tech guberáló kommandó: összegyűjtik a Hold felszínén talált vagy épp a közelében keringő „ócskavasat” (például szebb napokat látott műholdakat), és eladják a Holdvárosban (amennyiért tudják). Bill Kemp menő asztronautából züllött idáig: ő volt az első ember, aki a Marsra lépett, de aztán megindult a lejtőn…

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Frank Waite, a montreali üzletkötő luxusautókkal kereskedik, a bankszámlája folyamatosan hízik, odahaza pedig topkategóriás feleség várja a szemrevaló szőke Lee személyében, aki ráadásul szép kis vagyont örökölt. Frank azonban mégsem boldog, sőt: a szorongás szinte felemészti az idegrendszerét, a kisebbrendűségi komplexusa agresszív és pökhendi alakká teszi, a munkamániája pedig olyannyira kifacsarja nap mint nap, hogy amikor késő este végre hazaesik Lee-hez, a ház asszonya hiába várja, hogy ledöntse a lábáról – Frank ekkor már csupán némi impotenciával megfejelt összeomlásra képes.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.