1811-ben David Thompson hatalmas, két lábon járó szőrös lényt pillantott meg az észak-amerikai Sziklás-hegységben… Theodore Roosevelt − az Egyesült Államok elnöke 1901 és 1909 között − arról számolt be egyik feljegyzésében, hogy prémvadászok egy két méter magas, majomra emlékeztető teremtményt láttak, ő pedig hitt nekik… Fred Beck bányakutatót és társait 1924-ben egy egész csapat efféle szőrös lény támadta meg a St. Helens-hegyen, Fred azonban olyan sikeresen lövöldözött rájuk, hogy végül eliszkoltak… 1972-ben Hal Williamson a kanadai Brit Columbiában horgászott, amikor a tóparton fülsértően óbégató szőrös lény bukkant fel: Hal a partra evezve a nyomába eredt, de hamarosan fel kellett adnia az üldözést, ugyanis majdnem elhányta magát a teremtmény orrfacsaró bűzétől…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
1974-ben a 17 éves Mary Bowmant bébiszitterkedés után az édesapja épp hazafelé vitte kocsival Nyugat-Michiganben, amikor egy jókora majomember ugrott eléjük az útra, ők pedig majdnem fának csapódtak az autójukkal a megdöbbenéstől… 1975 nyarán Shirley Adams tanárnő Washington állam északi partvidékén vezette a tőle eltekintve üres iskolabuszt, amikor a tengert bámuló, hórihorgas majomemberre lett figyelmes: szegény pára nem tudta eldönteni, strandoljon-e, úgyhogy végül inkább lelépett… 1975 szeptemberében Rita Graham békésen tévézett otthon, amikor egyszer csak szőrös majomkéz törte be a nappali ablakát, és megpróbálta kiverni Rita fejéből a tömegmédia iránti rajongást: Rita férje nem vesztette el a lélekjelenlétét, és addig durrogtatta a puskáját, amíg a házba is behatoló majomember kereket nem oldott…
„Szóval így néz ki egy valamirevaló Nagylábú?”
A Hal Williamson által észlelt, kegyetlenül büdös majomember az egyik filmbéli kaszkadőr alakításában
Az 1970-es évek közepére korábban sosem tapasztalt méreteket öltött az USA-ban az úgynevezett kriptozoológiai rejtélyek iránt megnyilvánuló kíváncsiság, amelynek eredményeképp A Sunn Classic Pictures jóvoltából megszületett a Szörnyek! Misztériumok vagy mítoszok? (Monsters! Mysteries Or Myths?) című 46 perces dokumentumfilm Robert Guenette rendezésében. A neves Smithsonian Intézet által rendelt és támogatott produkciót a CBS tévécsatorna sugározta 1974 novemberében, a narrátora pedig nem más volt, mint Rod Serling forgatókönyvíró, az Alkonyzóna (The Twilight Zone) című kultikus tévésorozat jellegzetes orgánumú életre hívója és ötletgazdája. A műsor három kriptozoológiai talányra koncentrált: a Nagylábúként emlegetett amerikai majomemberre (angol neve Bigfoot), a Himalájában bóklászó rokonára, a jetire, valamint a skóciai Loch Ness dinoszaurusznak vélt szörnyére. A maga korában úttörő jellegűnek számító dokumentumfilm egyaránt tartalmazott a szemtanúkkal készült interjúkat, valamint „újrajátszásokat”, azaz olyan jeleneteket, amelyekben színészek és Nagylábúnak öltözött kaszkadőrök révén elevenedtek meg a majomember-észlelések. Az adás több tízmillió nézőt ültetett a képernyők elé, a legnépszerűbb részletévé pedig az a pár perc vált, amelyben a Nagylábúnak maszkírozott Richard Kiel (a James Bond-filmek Vasfogúja + A nők bolondja a diliházban) egy táborozó cserkészcsapatra hozza rá a frászt, miközben az éj leple alatt megdézsmálja az elemózsiájukat.
A Rita Grahamet játszó színésznőt hívatlan látogató, az ablakát betörő majomember zavarja meg a tévézésben
A Titokzatos szörnyek Nagylábú-jelmezeit és -maszkjait Tom Burman (A majmok bolygója + Star Trek) készítette
A Sunn Classic Pictures filmcég fejesei a bombasiker láttán úgy döntöttek, hogy minden lehetséges bőrt lehúznak a Nagylábúról (persze csak átvitt értelemben), ezért 1975 októberében Guenette-t további jelenetek forgatásával bízták meg, amelyek által 94 percesre nőtt a műve játékideje. Mivel Rod Serling 1975 júniusában elhunyt, új narrátorra lett szükség: Peter Gravesre (Betablettázott kamionosok a lejtőn + Farkasember-vadászat Kaliforniában) esett a gyártók választása, akit a magyar nézők leginkább az Airplane!-komédiák furcsa kérdéseket feltevő pilótájaként ismernek. Graves a maga testi valójában is megjelent az immár The Mysterious Monsters (Titokzatos szörnyek) címen futó végtermékben: antropológusokkal és egyéb szakértőkkel beszélgetett a téma kapcsán, valamint felkereste a korszak népszerű parafenoménjét, Peter Hurkost, aki (állítólag) nem tudta, hogy a színész aktatáskája egy Nagylábú-lábnyom gipszöntvényét rejti, mégis részletes leírást adott róla a táska megérintése után, továbbá a nyomot maga után hagyó lényről is. A jetinek és a Loch Ness-i dinoszaurusznak a másfél órássá duzzadt dokumentumfilmben csak marginális szerep jutott, nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a Titokzatos szörnyek abszolút főhőse a Nagylábú.
Peter Graves egy szkeptikus antropológussal beszélget
Roger Patterson és Bob Gimlin híres 1967-es filmfelvételének egyik képkockája
A Titokzatos szörnyek szándékolatlanul vicces és elgondolkodtató pillanatokkal egyaránt szolgál. Az előbbi kategóriába sorolható annak a Nagylábú-rajongókból álló vadásztársaságnak a beszámolója, amely azért indult a vadonba, hogy minimum egy majomember-tetemmel térjen vissza, azonban csak egy kupac ürüléket gyűjtöttek be, bár azt a kémiai vizsgálat később meghatározhatatlan eredetűnek minősítette. A mozgóképes opusz leginkább komolyan vehető perceiben Peter Graves azt az 1967. október 20-án készült filmfelvételt mutatja be a közönségnek, amelyet két cowboy, Robert Patterson és Bob Gimlin, Észak-Kaliforniában, a Bluff-patak mentén készített egy előlük menekülő nőstény Nagylábúról. Noha 1967 óta számos elmélet született arra vonatkozóan, ki, hogyan és miért öltözött be majomembernek Pattersonék biztatására, William Munns 2014-ben rendkívül érdekfeszítő és tudományos igényességgel megírt 508 oldalas kötetet publikált az esetről, amelyben azt valódi Nagylábú-észlelésnek nevezte. Munns az USA egyik legmegbecsültebb szörnymaszk- és jelmezkészítője, valamint állatidomárja − az ő keze munkája például az a jelmez és maszk is, amelyet a Mocsárlény című, 1982-es sci-fi horrorklasszikus címszereplőjét alakító Dick Durock viselt. Munns a könyvében roppant meggyőző, a legmodernebb vizsgálati technikák által igazolt érveket sorakoztat fel amellett, hogy Pattersonék felvételén biztosan nem egy szörnyjelmezes tréfamester, hanem hús-vér kriptozoológiai lény látható, azaz néhány évtizeddel ezelőtt még biztosan éltek példányai a Nagylábúnak.
Jeti-lábnyom 1951-ből, a Himalájából
A Titokzatos szörnyeket 1976 nyarán mozikban vetítették szerte Amerikában, a jegyvásárlók pedig a bejáratnál Robert Guenette azonos című, a dokumentumfilm alapján íródott könyvét is megvehették. Guenette kibővített és átkeresztelt mozgóképes műve 1976 őszén debütált a CBS csatornán, és innentől kezdve pláne nemzedéki élménnyé vált Amerikában; egyes becslések szerint nagyjából a lakosság fele látta valamikor az évtized folyamán a premiernek vagy valamelyik ismétlésnek köszönhetően. A tévépremiert követően – akárcsak két évvel korábban, a Szörnyek! Misztériumok vagy mítoszok? esetében – országszerte megszaporodtak a Nagylábú-észlelések, egy nő pedig arról tett bejelentést, hogy egy majomember elrabolta, és megerőszakolta. A Titokzatos szörnyek régimódian kellemes dokumentumfilm abból az időszakból, amikor még sokkal könnyebb volt hinni a mesékbe illő, rejtélyes teremtmények létezésében, mint manapság.
Vendég a háznál, öröm a háznál
Ráadás:
„A meztelenül jógázó nők látványa mindig előcsalogat a sűrűből…”
„… és ilyenkor alig bírok magammal.” Aki szeretne meggyőződni arról, hogy a Nagylábú nagy bottal jár, az a Sweet Prudence & The Erotic Adventure Of Bigfoot című 2011-es szoftpornót keresse
Bigfoot Preston, azaz Gábor András (fotó: Eve Mate)
Nem kell átruccannunk a tengerentúlra, ha a Nagylábú által (is) ihletett, country alapú rockmuzsikára vágyunk. Gábor András, az Ozone Mama nevű hazai hard rock zenekar egykori gitárosa és alapítója nemrég jelentkezett első olyan videoklipjével, amelyet már szólóelőadóként rögzített. A Byrds, az Eagles, a Poco és az Allman Brothers Band hatását mutató remek dal szerzője és előadója immár a Bigfoot Preston művésznevet használja, és az alábbiakat nyilatkozta a Retrokult blognak:
A Bigfoot Preston előadói név a Nagylábú (a havasi embernek becézett jetihez hasonló, mitikus amerikai lény) és az egyik kedvenc R&B, soul és funk billentyűs-dalszerzőm, a Let It Be című Beatles-albumon is hallható Billy Preston nevének a párosításából jött létre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gimiben a fiú osztálytársaiménál nagyobb méretű cipő kellett a lábamra, ezért édesapám már akkor, egy közös cipővásárlás alkalmával viccesen Bigfootnak nevezett. Egyébként évek óta létezik a facebookon egy ilyen nevű zenei csoportom, szóval nem a dal megjelenése előtti pillanatban kapkodtam név után, és teljesen a magaménak érzem azt. Amúgy az amerikai folklór és a kriptozoológia mindig is vonzott. A Nagylábúhoz (vagy indián nevén: sasquatch) hasonló teremtményt találunk például a Himalájában élő serpák jeti-történeteiben és a szibériai jakutok chuchuna-folklórjában, valamint a kínai yeren-, az ausztrál yowie- és a szumátrai orang pendek-mendemondákban. Úgy tartják, hogy ez a lény az egykor élt emberszabású majom, a Gigantopithecus leszármazottja lehet.
