Los Angeles, 1978... A város legszorgalmasabb sátánistái úgy döntenek, hogy a világ teljes lakosságát uruk és parancsolójuk szolgálatába állítják, ehhez pedig egyedi módszert eszelnek ki. Megvásárolják Kalifornia legtermékenyebb németjuhász tenyészszukáját, amelyet főpapnőjük egy istállóbéli szertartás keretében a sátán kutyájává varázsol. A kutyamama innentől foga kizárólag olyan utódoknak ad életet, amelyek pszichikus erővel rendelkeznek: például addig bámulják majd leendő gazdijukat, amíg az maga is sátánistává nem válik. Miután a szentségtelen eb teleszülte az ólját, egy házhozszállítással foglalkozó gyümölcsárusnak álcázott sátánista elkezdi osztogatni a szuka porontyait Los Angeles tisztes kertvárosi családjainak, akik persze nem tudják, miféle lényeket fogadnak be. Ha már van kutyája egy családnak, az sem gond: a sátánisták nagy fekete autója elüti szegényt, és máris átveheti a helyét a gyümölcsárus ajándéka.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Barryék is az utóbbi megoldás révén jutnak hozzá a maguk példányához, akit aztán Luckynak neveznek el. Lucky már kiskölyökként sem tétlenkedik: egyedül a mexikói házvezetőnő veszi észre, miféle sátáni szerzet férkőzött a derék família otthonába, de figyelmeztetni már nem marad ideje munkaadóit: Lucky addig bámulja aranyos kis szemeivel, amíg az asszonyság spontán öngyulladás áldozatává nem válik imádkozás közben. Felcseperedvén Lucky a gyerekeket – Bonnie-t és Charlie-t − teljesen a hatalmába keríti, de érzi, hogy a családfővel, Mike-kal nem menne semmire, úgyhogy megpróbálja azt szuggerálni neki, hogy fűnyírás helyett nyírja ki magát, ám végül az apa győzedelmeskedik a pszichikus összecsapásban. Ezt követően Mike mindent megtesz, hogy megszabaduljon Luckytól, a családja azonban rendre meghiúsítja a kísérleteit. Betty, Mike felesége is Lucky befolyása alá kerül: visszafogott anyukából nimfomániás magakelletővé vedlik át, aki esténként meztelen fürdőzésre csábítja a férjét az úszómedencéjükben (azt hiszem, a cikkem publikálása után megannyi házas férfitársam rendel majd a neten a sátán által hitelesített, delejes tekintetű kutyát). Miután Lucky a kedves szomszédot (és annak blökijét), valamint a Barry gyerekek aggódó tanárát is kicsinálja, Mike kétségbeesésében egy ecuadori indián sámánhoz megy továbbképzésre. Vajon képes lesz-e az eltökélt papa a javasember útmutatásai alapján elküldeni a pokolba Luckyt, megmentve ezzel immár csakis az ördögimádással foglalkozó családját?
„Azért gyűltünk ma össze, hogy urunk ítéletvégrehajtójává tegyünk egy bájos szukát...”
„Sokasodj, drága kutyusunk, és vakkantsd vígan Lucifer igéjét!”
„Áááámen.... vagyis inkább óóóóómen!”
„Jöjj el hozzánk, sátán, de semmiképp sem sántán!”
Curtis Harrington (Gyilkos macskanő Egyiptomból) kezdetben avantgárd és kísérleti művészfilmekkel boldogította a barátait, majd egyedi mozgóképes látásmódjának köszönhetően rámosolygott a szerencse, és 1961-től kezdve − a Dennis Hopper főszereplésével készült kiváló misztikus drámát, a Night Tide-ot követően − a hollywoodi Álomgyár rendszeresen felkérte egy-egy thriller vagy horrorfilm elkészítésére. Harrington olyan legendás játékfilmekkel rukkolt elő, mint az 1967-es Games (amelyben a francia nemzeti ikon Simone Signoret gazdag munkaadói eszén túljáró házvezetőnőt játszik) vagy az 1973-as The Killing Kind (amelyben a Hair és A szarvasvadász John Savage-je anyakomplexusos sorozatgyilkost alakít), ám a 70-es évek második felében már elsősorban a televíziónak dolgozott bérmunkásként. A tévés produkciókban nem élhette ki a kreativitását, így az 1978-as Devil Dog-ot (Az ördög kutyája) is csupán a gázsiért vállalta el, noha pont az ő ízlésvilágához illő alaptémát nyújtott: a direktor ugyanis a hírhedt brit okkultista, Aleister Crowley hívei közé tartozott, és tagja volt a Crowley-rajongók legbelsőbb, csupa művészből és entellektüelből álló körének is, amelynek a rituáléit bátran nevezhetjük sátánista színezetűnek.
„Az alma meg a dinnye mellé adok egy kiskutyát is. Pokolian jó haverotok lesz!”
„Hát nem imádnivaló a kicsike, Maria néni?”
„Rusnya sátánfajzat ez, nem cuki szőrmók... Vájják ki a hollók a szemét!”
„Égj, égj, te szentfazék! Vaúúúúú!”
Harrington leginkább azt nehezményezte, hogy a producer, Jerome M. Zeitman szűkmarkúnak bizonyult, és esze ágában sem volt költeni a speciális effektusokra, így a sátán németjuhászának filmvégi nagyjelenete, amelyben óriás méretűvé dagadva fenyegeti Mike-ot, enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után. Nekem viszont kellemesen retrónak tűnnek a Devil Dog primitív tévés trükkfelvételei, és az operatőri munkára sem lehet panasz: Gerald Perry Finnerman (Most és mindörökké) érzékletesen mutatja meg, milyen lehetett kertvárosi Los Angeles-inek lenni az 1970-es évek Amerikájában (elárulom: nem olyan, mint magyar lakótelepen megtapasztalni a működő szocializmust) és azt is, hogy mi történik, ha e csalóka idillre pokoli árnyék vetül.
„Mike... Légy szíves, vágd le a kezedet a fűnyíróval...”
„Még mit nem!”
„Mike... Gondolj arra, hogy a fűnyíró pörgő kése valójában a titkárnőd melle, amelyet annyiszor megfogtál volna már... Íme, itt az alkalom!”
„Rohadj meg, Lucky... Engem aztán nem versz át!”
„Jaj, de jó a víz, édesem! Dobd le a ruháidat, és csobbanj mellém!”
„Na de Betty! És ha meglátnak minket a gyerekek? Vagy a szomszédok? Vagy a tisztelendő úr, aki állítólag kukkoló? Egyre sátánibban viselkedsz mostanában...”
Akárcsak a 70-es évtized legtöbb minőségi amerikai tévéfilmje, a Devil Dog is illusztris szereplőgárdával rendelkezik. Az ördög ebével megütköző, keményen dolgozó felső középosztálybeli apát, Mike Barryt a rokonszenves Richard Crenna alakítja, akit a hazai nézők elsősorban Rambo exparancsnokaként, azaz Sam Trautman ezredesként ismernek. Sátáni befolyás alá kerülő csinos feleségét, Bettyt Yvette Mimieux játssza, aki 18 évvel korábban a magyar származású George Pal (György Pál) kultikus sci-fijében, Az időgépben domborított a főhős vágyának tárgyaként. A Barry házaspár gyermekeit, Bonnie-t és Charlie-t megformáló Kim Richards és Ike Eisenmann korábban a Disney vállalat két nagy sikerű UFO-s/okkult ifjúsági filmjében (A Boszorkány-hegy + Visszatérés a Boszorkány-hegyről) is testvérpárként szerepelt. Az indián sámán valójában barnára mázolt fehér ember: Victor Jory, aki fiatalon az Amerikai Parti Őrség boksz- és birkózóbajnoka volt. A legjobb USA-béli karakterszínészek közé sorolt – és korábban bankárhúsra éhező kutyákkal összetűzésbe került − R. G. Armstrong ezúttal sátánista gyümölcsárus, Ken Kercheval (a Dallas Cliff Barnes-a) pedig a lelkiismeretessége miatt elpatkoló tanár. Aki élvezte azt, ahogy Barbra Streisand férjét megkergették a dobermannok, az Luckyt, a Devil Dog pokolbéli házőrzőjét is a szívébe fogja zárni.
„Charlie tanulmányi eredményei továbbra is kitűnőek, de csalással nyerte meg a diáktanács elnökválasztását. Barátként mondom: el kellene beszélgetnetek vele, különben érettségi után politikusként végzi.”
„A fiam a lehető legjobb utat választotta, egyszer még nagy ember lesz belőle. Te viszont többé nem kapsz tőlem kávét, Miles...”
„Jockeytól sosem rezeltem be, de ez az eb rám hozta a frászt...”
„Nem akarok kutyaeledellé válni! Könyörülj rajtam, sátán!”
„Ki a fene ez, és miért bámuljátok éjfélkor a padláson?”
„Ő az új családfő, Mike, rád már nincs szükségünk...”
„Ezt a jelet rajzold a tenyeredre, fehér ember, aztán mutasd meg az kutyának... Fülét-farkát behúzva iszkol majd vissza tőle a kénköves pokolba.”
Ráadás:
Martine Beswick a főnöke képmásával a Devil Dog-ban
Martine Beswick a Playmen magazin fotóin
A Devil Dog németjuhászát „sátánosító” papnő bőrébe nem más bújt, mint a kétszeres Bond-lány és amazon, Martine Beswick (A fehér rinocérosz asszonyai + Az utolsó szadomazo tangó Zagarolban). A kultfilmek rajongói jól tudják, hogy Martine többnyire nem a saját árnyékuktól is megriadó virágszálakat alakított, hanem seggszétrúgásra vetemedő veszélyes lányokat, az 1967-os Prehistoric Women törzsfőnöknőjeként pedig minden idők leghátborzongatóbb dominakacaját prezentálta. A színésznő nem találta a közös hangot Oroszországból szeretettel-béli partnernőjével, az egykor Izrael szépségkirálynőjének választott Aliza Gurral:
Alapvetően kedves lány vagyok, Aliza viszont egy rosszindulatú tehén, és amikor közelharcot kellett vívnunk a filmben, az végül igazivá fajult. Alaposan helybenhagytuk egymást, a stáb pedig végig nekem drukkolt.
Martine Beswick ellátja Aliza Gur baját
