Tom Harrist kilenc év után úgy rúgják ki az amerikai haditengerészettől, hogy a lába sem éri a földet: kötekedő, fegyelmezetlen alak, aki csak a függelemsértések halmozásához ért, meg a bokszhoz − több súlycsoportban is a sereg bajnoka volt. Tomunk azzal kezdi újra a civil életét, hogy felhajt egy tucat dobozos sört a tengerparton, majd megerőszakol egy szép szőke nőt, aki elköveti azt a szarvashibát, hogy – távol a strandon mászkáló keresztény kommunájától − pont akkor megy be a móló alá lézengeni, amikor Tom épp arrafelé leselkedik. Mivel az 1960-as évek közepén járunk, az ifjú hölgy nem azzal rohan vissza a csoportjához, hogy azonnal vegyék üldözőbe az erőszaktevőt, hanem a megszégyenüléstől rettegve − mi lesz, ha végül majd őt hibáztatják az esetért, és azzal vádolják, hogy a kihívó öltözködésének köszönheti a balszerencséjét? – inkább hallgatásba burkolódzik.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Tom a szörnyű tettét követően kiáll az országútra stoppolni, ekképp autót lop magának (a tulajt alsóneműben hajítja ki a kocsiból), aztán amikor elfogy a benzinje, megint feltartja az út szélén a hüvelykujját. Ezúttal egy alvilági bokszmenedzser áll meg neki, aki hamar felismeri Tomban a használható öklű nehézfiút, és hamarosan bundázástól sem mentes meccseket szervez számára. Tom a ringbéli teljesítménye által felvételt nyer egy maffiózó pénzbehajtói közé, és e minőségében is jövedelmezően osztja a pofonokat. De valamiért hiányérzete támad, amelyet hiába próbál alkoholban feloldani… Miután motort lop magának, egy útkereszteződésben megpillantja a tengerparti áldozatát, Pat Jenningset, aki épp az apja keresztény alkoholistákat tömörítő leszoktató táborába tart hazafelé. Noha többször is Pat közelébe hajt a motorral, a nő nem ismeri fel a közelmúltbéli megbecstelenítőjét (talán nem látta jól az arcát a félhomályban), ezért a sors kísértéséből sportot űző Tom Harris úgy dönt, megerőszakolás helyett ezúttal ráerőszakolja magát a mazochista hajlamú Pat-re, és vele tart az alkeszek farmjára. Tom, akihez képest Sade márki egy jótét lélek volt, már előre örvendezik, amikor arra gondol, micsoda kéjes érzés lesz majd számára, ha Pat elméje pont akkor világosodik meg az ő kilétét illetően, amikor már sikerült elcsábítania, és az is feldobná a napját, ha Pat apja halálos szívrohamot kapna attól, ha kiderülne, hogy a lánya megerőszakolóját látja vendégül. A leszokók tanyáján azonban egészen máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt Tom várta. Bár Pat lassanként rájön, kit is hozott haza magukhoz, nem rohan el értesíteni a rendőröket, hanem inkább randevúzni jár a gazemberrel. Pat úgy véli, Tom csupa gyerekes dologra fecsérli az idejét (fogak kiverése ringen és azon kívül, plusz nemi erőszak… ezek lennének a kölykös csínyek?), de egész jó férj válhat belőle, ha befogadja a szívébe Jézust. Tom eleinte nevetségesnek tartja a Jennings-família irgalmasságát, a piában és egy Angela nevű prosti ágyában keres felüdülést, de nem leli, és ráébred, hogy immár nem neki valóak a világi hívságok meg a piti bűnözői lét: Krisztus és Pat mellett a helye…
Tom Harris leissza magát…
… aztán olyasmit tesz, amire nincs bocsánat… elvileg…
„Még nem dobom be a törülközőt… A bűnözés jó megélhetési forrás.”
A Los Angelesben született jóképű színész, Don Murray élete legnagyobb, Oscar-jelölést hozó sikerét pont az első mozifilmjével, az 1956-os Buszmegállóval (Bus Stop) aratta, amelyben ő alakította Marilyn Monroe naiv cowboy kedvesét. Murray az 50-es évek hátralévő részében és a 60-as évtizedben sem szűkölködött a főszerepekben, de egyrészt konzervatív nézetei miatt sosem vált a hollywoodi döntéshozók kedvencévé, másrészt azzal is lelkesen vágta maga alatt a közmondásos fát, hogy rendre szükségét érezte annak, hogy a vallási meggyőződését tükröző, erkölcsi tanmesének minősíthető művekhez adja a nevét. A színész a koreai háború idején már a Testvérek (Brethren) nevű keresztény közösség tagja volt, és az elveire hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot, amiből végül nem származott baja, és az ellenség irtása helyett a hadiárvák és a sebesültek vigasztalását kapta parancsba az államtól. Murray első ízben 1961-ben jelentkezett keresztény ihletésű filmmel; A huligánok papja (The Hoodlum Priest) című drámában egy valóban létezett jezsuita atyát, a börtönlelkész Charles Clarkot formálta meg. Ezt követte 1963-ban az Egy ember útja (One Man’s Way), amelyben Murray-t a bűnügyi újságíróból lett és ugyancsak valóban létezett prédikátor, Norman Vincent Peale szerepében láthatta viszont a közönség. 1966-ban készült el Murray harmadik hittérítői filmje, amelyet már nem csak főszereplőként, hanem forgatókönyvíróként és társproducerként is jegyzett – a hivatásos katonából lefizethető bokszolóvá és pénzbehajtóvá züllött, majd a karrierjét keresztény kaszkadőrként folytató Tom Harris megtérésének mozgóképes története 1967-ben vált megtekinthetővé, de ekkor még kizárólag katonai támaszpontokon és gyülekezeti alkalmakon vetítették A kakas meséje (Tale Of The Cock) címmel − mozikba 1969-ben került Gyerekes dolgokként (Childish Things).
„Félek magától, Tom.”
„Pedig csak egy játék mackót szeretnék adni magának, amelyet a céllövöldében nyertem.”
Murray ezúttal fura és kifejezetten taszító figurát választott a krisztusi tanok reklámozásához: Tom Harris ellenszenves erőszaktevő, aki immár a Jézus Mozgalom (a 60-as évek elejétől a 80-as évek végéig aktív keresztény közösség, amely számos, a hippi szubkultúrát megjárt és abból kiábrándult „keresőt” szívott magába) aktivistájaként újságírók jelenlétében, flashbackek sokasága révén emlékezik vissza a rögös útra, amely elvezette az Úr lábához, és bizony nem kevés nosztalgiával a hangjában ecseteli gaztetteit. Amikor pedig a játékidő utolsó pár percében a pálfordulására terelődik a szó, egyetlen szempillantás alatt lényegül át ájtatos manóvá, ami, valljuk be, nem bír különösebb meggyőző erővel. Teljesen kizártnak tartom, hogy a térítést véresen komolyan gondoló és a fanyar humort talán hírből sem ismerő Murray az irónia eszközével kívánt élni; valószínűleg azért sikerült akarata ellenére undorító figurának láttatnia a megtérés előtti és utáni Harrist is, mert szolgai módon utánozta annak a tévéinterjúkban tanúsított magatartását – ez viszont kifejezetten a film javára vált, pont e szándékolatlan ábrázolásmód miatt nem titulálható a Gyerekes dolgok sematikus újjászületési mesének.
„Jézus bárkit megment, aki hisz benne. Engem is kihúzott az asztal alól.”
„Nehéz elhinnem, hogy nekem is adna esélyt.”
„A sportsikerek már hidegen hagynak, valami hiányzik az életemből.”
Murray rendezőválasztása sem nevezhető szokványosnak: pályatársát és barátját, a nőmágnes John Dereket (A két Derek, Donald Trump és a kéjsóvár szellem + Feküdj le velem, mielőtt megölnek!) kérte fel direktornak, aki később több világhírű erotikus filmet, valamit egy kemény pornót is forgatott (Dereket társrendezőként a tévés vonalról érkezett David Nelson segítette ki). A Gyerekes dolgok eredeti munkacíme Vétkező (Sinner) volt, és jóval sokkolóbb filmnek indult a végleges változatnál: például Pat megbecstelenítését az első verzióban hosszasan bámulhatták volna a nézők, Murray azonban kivágatta Derekkel a nemi erőszak konkrét lefolyását, ami azt eredményezte, hogy szó szerint ordít a filmről, hogy cenzúra áldozatául esett: a gyomorforgató tett képsorait pszichedelikus víziókkal összemosó jelenet elkezdődik, de néhány másodperc után vége szakad, ahogy az épp felcsendült kísérő rockmuzsikának is – szinte látni a csattogó ollót, amely eltüntette a Harris megítélése szempontjából károsnak ítélt részeket a mesterszalagból. Ennek tükrében különösen bizarr a film további sorsa: miután úgymond „családbaráttá” csonkították (már ha egy Harris-féle gusztustalan figura élettörténete családbaráttá tehető egyáltalán), 1967-ben debütált, méghozzá elképesztő új címmel: Tale Of The Cock, vagyis A kakas meséje. Ha nagyon megerőltetjük magunkat, el tudjuk képzelni, hogy arra történt utalás, miszerint Harris kakaskodó és kiállhatatlan fráter, de a többségnek akkor is a cock szó másik közismert és közkedvelt jelentése fog inkább eszébe jutni a cím láttán, amely ezt követően lőcsközpontú pornót sejtet. Hogy fordulhatott elő mindez? Murray és Derek istenesen berúgtak együtt, mielőtt kiötlötték a második címváltozatot a forgalmazók számára? Fogalmam sincs, mindenesetre ma már csak Gyerekes dolgokként (Childish Things) érdemes keresni, de ez a cím sem éppen megnyugtató: szinte semmiségnek állítja be a mű legfontosabb bűncselekményét.
„Ha Krisztus útját járod, elmegyek veled a diszkóba, Tom.”
„Tudom, hogy durván bántam veled, Pat, de szeretném jóvátenni…”
„Minden megtért bűnös olyanná válik, mint ez a ma született bárány.”
„Gypsy Boots sem volt egy szent, mielőtt eljött hozzánk, erre tessék: egész nap Jézussal lóg lélekben.”
„Egyre inkább úgy érzem, hogy én is meg leszek váltva.”
Végezetül vegyük sorra a film további fontos szereplőit: Pat Jenningset John Derek harmadik felesége, Linda Evans (Dinasztia) keltette életre; Jennings papát a keresett karakterszínész, David Brian (Flamingó út); Tom Harris alkalmi szeretőjét, Angelát pedig Angelique Pettyjohn. Pettyjohn 1967-ben Elvis Presley (Elvis Presley legszexibb szaklatója + Elvis és a szépségkirálynő) oldalán domborított a Micsoda buli! (Clambake) című zenés komédiában, majd 1968-ban az eredeti Star Trek sorozat egyik epizódjában idegen lényként gladiátort faragott William Shatner (Kirk kapitány belevaló pionírfelesége + Amikor Kirk kapitány örömlányokhoz járt + William Shatner: Star Trek és rock) Kirk kapitányából, és bár élete végéig biztos jövedelme származott abból, hogy e szerep kapcsán rendezvényeken dedikált és fényképezkedett a széria fanatikus rajongóival, a 80-as évek elején anyagi hullámvölgyben kötött ki, aminek hatására előbb sztriptíztáncosnőként vállalt mellékállást, majd három alkalommal is pornóforgatásra adta a fejét. Jennings úr keresztény kommunájának zakkant exhippi tagját Gypsy Boots (igazi neve: Robert Bootzin), a korszak népszerű fitneszguruja és táplálkozási tanácsadója játszotta. A Gyerekes dolgok kakukktojásként éktelenkedik a hittérítő filmeket rejtő zsánerfészekben, az igazán elvetemült retromániákusoknak kellemes csemegét jelenthet.
„Hamarosan megtérek, Angela, de előtte még kirúgnék a hámból veled.”
„Imádkozzunk azért, hogy Tom ne maradjon sokáig Angelánál.”
Ráadás:
Linda Evans 1974-ben vált el a férjétől, John Derektől, aki csak ezután közölte vele, hogy egy évvel korábban viszonyt kezdett a 16 éves Mary Cathleen Collinsszal, aki később, a házasságkötésükkor a Bo Derek vette fel. John 1971-ben eladta a Playboynak azokat az aktképeket, amelyeket eredetileg a privát gyűjteményéhez csinált Lindáról, és a kapott összeget megfelezte a feleségével: a rá eső részből forgatta Bóval 1973-ban a Fantáziák (Fantasies) című erotikus drámát, amelyet csak 1981-ben mutattak be, miután Bo Derek világsztárrá vált a Bombanő című vígjátéknak köszönhetően. Linda Evans karrierje fellendült az aktok révén, főleg ezek miatt kapta meg a Dinasztia című legendás szappanopera egyik főszerepét. Későbbi élettársai között olyanok akadtak, mint a filmszínész Lee Majors (Gyönyörű fotómodellek veszélyes vizeken) vagy a popzenész Yanni.
Linda Evans a Playboy magazinban
Angelique Pettyjohn és Don Murray A kakas meséje / Gyerekes dolgok reklámfotóján
Angelique Pettyjohn és mázlista kollégája a Fred Olen Ray (Az Alien és a rendőr, a ki dudálva csajozott be + A bombanő és az egyszemű hipnotizőr) által rendezett 1985-ös trash sci-fiben, a Biohazardban
