Dr. Elson Po, az USA egyik leggazdagabb bortermelője magánszigetén tengeti unalmas mindennapjait (kígyót rak csalfa barátnője ágyába, kasztráltatja az említett hölggyel hetyegő sofőrjét stb.), miközben néhány évvel korábban forgalomba hozott palackjai több tízezer dollárért kelnek el aukciókon, ahol a licitálók gyakran ölre is mennek egy-egy Po-féle itókáért. Po nem szokványos borász: a fura fickó évszázadok óta árulja ínyenceknek való nedűjét, ugyanis egyik dél-amerikai kiruccanása alkalmával szövetségre lépett a maják szélistenével, aki örök fiatalságot adományozott neki a lelkéért cserébe. A faustinak mondható paktumnak csupán egy szépséghibája akad: Po úrnak bizonyos időközönként fel kell áldoznia néhány előnyös külsejű ifjú mintaamerikait, hogy a vérük által ismét hibátlanul „működjön” az a varázserejű jádeamulett, amellyel a derék borász távol tartja magától a járókeretet és a plasztikai sebészeket.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Sajnos az áldozatbemutatás már nem megy olyan zökkenőmentesen, mint évszázadokkal korábban, úgyhogy az áldozatok zombifikálódnak, Po úr segédei pedig a szőlőskertben ássák el őket, elvégre egy kis biotrágya jót tesz a termésnek. A biztonság kedvéért megszentelt föld is kerül a zombik jeltelen sírjai fölé, így azok nem kapnak túl gyakran kedvet a sétálgatáshoz holdfényes éjszakákon. Po egyik segítője, Paul Edmonds hollywoodi tehetségkutató ügynöknek adja ki magát, és rendszeresen átverhető fiatalokat hoz a szigetre, akiket azzal a mesével csábít ide, hogy a borász egyben filmproducer is, aki épp castingol. Megérkezik a friss lüke színészpalánta-szállítmány, a delikvensek közt egy olyan Morgan Fairchild-imitátorral, akit történetesen Jezebel Fairchildnak hívnak. A szőke ciklon megbabonázza Po urat, aki rögtön felismeri benne a tökéletes szeretőt… és áldozati bárányt. Vajon hány gyanútlan fiatal vérét csapolja meg Po uraság, mire a szintén a szigeten tartózkodó borászmagazinos újságíró, Jeremy Young ellátja a baját?
„Drágám, te még egy akupunktúrás kezelésnél is jobban esel nekem.”
„Po doktor hiába teszi tűpárnává magát, sosem fog úgy kielégíteni téged, mint én.”
„Azt hiszem, eljött az ideje, hogy a sofőrömet megfosszuk a férfiasságától.”
„Látod, kedvesem, aki megcsal engem, az a borospincémben tárolt vérbankomban végzi.”
Az 1929. február 29-én, Minneapolisban született James Hong (Halálig szexelő tudósok) az egyik legismertebb kínai származású amerikai színész, és egyben a legtöbbet foglalkoztatott is: eddig több mint 400 filmben szerepelt (például: Nagy zűr kis Kínában, Kínai negyed, Árnyzóna, Rejtélyes halál), és esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. Hong nem kívánt az apja örökébe lépni (a papa a minneapolisi kínai maffia vezéregyénisége volt), és inkább a színészetet választotta, miután óriási hatást gyakoroltak rá a családja éttermében úgynevezett pekingi operát próbáló csepűrágók. Bár Hong kemény munkával felküzdötte magát a legismertebb hollywoodi karakterszínészek közé, főszerepet a távol-keleti származásúak iránt megnyilvánuló előítéletesség miatt szinte sohasem játszhatott, amikor pedig azzal hozakodott elő, hogy írna és rendezne egy olyan horrorfilmet, amelynek ő lenne a fő attrakciója (őrült tudós helyett megzakkant borászként), több neves produkciós cég is azzal utasította el az ajánlatát, hogy senki sem lenne kíváncsi egy olyan filmre, amelyben egy kínai gyökerekkel rendelkező főszereplő nem harcművészt alakít.
A biotrágya lázadása
Zombie Dance a javából
Miközben az élőhalottak a szőlőskertben rázzák végtagjaikat, Po doktor tradicionális kínai tánccal szórakoztatja leendő áldozatait
Hong végül saját és a haverjaitól összekalapozott pénzből forgatta le a Vineyard (Szőlőskert) című elmebeteg horrormesét, amely a magyar videotékák polcain is felbukkant Zombikertként. Noha csupán 21 nap alatt és 250 ezer dollárból varázsolták filmszalagra az alkotói, a Vineyard – elsősorban John Dirlam pazar operatőri és Peter Konig elismerésre méltó maszkmesteri munkájának köszönhetően – egy legalább 1 millió dollárnyi költségvetést felemésztő film benyomását keltette, úgyhogy a B-kategóriában nagymenőnek számító cég, a New World Pictures felkarolta és elkezdte forgalmazni.
„Túl kell esnem egy fiatalító kúrán, mert hirtelen megint kisnyugdíjasnak érzem magam.”
„Testhezálló szerepet szánok Önnek, Jezebel…”
„Itt marad velem a szigetemen zombieledelnek.”
James Hong agysejtpusztító trash műve az észak-kaliforniai Oaklandben „jött világra”, konkrétan a neoklasszikus stílusban épült, 37 szobás Dunsmuir villában és környékén, valamint pár helyi szőlőskertben. Érdemes megemlíteni, hogy a Vineyard zombijai sokkal inkább a Michael Jackson-féle Thriller emlékezetes klipjének sétáló holtjait idézik, mint mondjuk a gore-pápa Lucio Fulci „menet közben oszló” élőhalottjait, Hong és „tettestársai” pedig egy pillanatra sem vették komolyan magukat, úgyhogy a Vineyard „rémségei” láttán senki sem fogja marékszámra tömni magába a nyugtatót – egy barátok közt töltött, „söráztatta” estét viszont simán feldobhatunk vele. 2017-ben a Food & Wine nevezetű tekintélyes amerikai gasztromagazin a világ legjobb borász témájú horrorfilmjének titulálta James Hong kellemes marhaságát – bár nem kellett számottevő konkurenciával megküzdenie érte, kétségkívül rászolgált a megtiszteltetésre.
Az év borásza minden fontosabb magazin címlapján ott díszeleg…
… és alkalomadtán vérrel ízesíti a palackokba kerülő folyadékot
Ráadás:
James Hong 1952-ben és 1953-ban összesen 18 hónapot szolgált az amerikai hadsereg kötelékében a koreai háború idején, bevetésen azonban nem járt, mivel a szórakoztató egységhez osztották be, így golyózápor helyett a bajtársai tapsvihara fogadta esténként. A színész így emlékezett vissza katonaéveire:
A szerencse fiának éreztem magam, amiért sosem küldtek ki Koreába, hanem végig az alabamai Rucker kiképzőtáborban maradhattam és előadásokban szerepelhettem. Ha a koreaiak megláttak egy távol-keleti arcú egyént az amerikaiak között, elsőként arra tüzeltek, ugyanis mocskos árulónak vélték. És az is gyakran megesett, hogy a távol-keleti származású amerikai katonákat a csata vagy a menekülés hevében a saját bajtársaik lőtték le, mert hirtelen ellenségnek nézték őket.
„Nem akarok Koreába menni ágyútölteléknek!”
