Az Övcsatok nevű motoros banda legfőbb kedvtelésének hódol, azaz nyaktörő sebességgel száguld egy porfészek mellett húzódó, gyér forgalmú útszakaszon, amikor Sam, a helyi seriff és buzgómócsing helyettese, Roger leinti őket. Sam ki nem állhatja a hosszú hajú rocker motorosokat, azok hosszú hajú női ellen azonban nincs kifogása: ennek tudható be, hogy a Harley-s idegenekkel való kibabrálás jegyében az egyikük asszonyát, Annát beparancsolja a rendőrautója hátsó ülésére, és ott olyan alapos, minden testnyílásra kiterjedő motozásban részesíti drogok után kutatva, amilyet a törvény szerint csak női seriff(helyettes) végezhetne egy nőn. Sam pofátlansága nem marad észrevétlen az Övcsatok körében, akik rögtön kíméletlen bosszút kezdenek forralni megszégyenítőjük ellen.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Fry, a bandavezér az egyik emberét, Bibit a távozó seriff után küldi azzal a feladattal, hogy derítse ki, hol lakik a miniváros pökhendi rendfenntartója, majd egy másik csatlósát, Haget a városba szalajtja piáért és kajáért. Az Övcsatok letáboroznak egy fennsíkon, Hag pedig az elemózsia és a szesz mellé „desszertet” is hoz harcostársainak: Kathyt, az egyik városbéli tehetős család lányát, akinek minden vágya, hogy levetkőzze gátlásait, és beálljon motoros… lotyónak. Az Övcsatok nem vesznek be maguk közé akárkit, minden önként jelentkező nőnemű egyednek beavatási szertartáson kell átesnie, azaz könyörögnie kell a banda tagjainak, hogy valamelyikük dugja meg őt. Noha Kathy szemrevaló teremtés, megalázásképp egyetlen férfi motoros sem akar kötélnek állni, ellenben Barbie, Fry „szukája” szívesen megmutatja Kathynek, mi fán terem a tagfelvételi rituálé. A rögtönzött leszbi show hatására a bámészkodó motoros macsók hamar kedvet kapnak ahhoz, hogy a nőikhez nyúljanak… Másnap este, Bibi információi alapján, az Övcsatok felkeresik a seriffet otthonában, ahol aztán megerőszakolják a feleségét és a lányát, őt pedig arra kényszerítik, hogy végignézze mindezt. Miután a motorosok magukkal viszik túsznak a szeretteit, a megkötözött Sam seriff egy törött üveggel kiszabadítja magát, és az életét tönkretevők nyomába ered…
„Micsoda söpredék gurul az útjainkon!”
„Még a szemük meg a szakálluk sem áll jól…”
„Mindet megmotozzam, Sam?”
„A nőkkel ne fáradj, Roger, azokat személyesen…”
„… veszem kezelésbe.”
„Türelmes banditák vagyunk, de most kihúzta a gyufát, seriff úr. A legényeimmel nemsokára meglátogatjuk.”
A texasi Roger Gentry (A fekete Gestapo) eredetileg az amerikai futball sztárjaként szeretett volna hírnévre szert tenni, de egy térdsérülés véget vetett a profi sportolói karrierjének. Ezután katonának állt, majd a seregben a hírszerzéshez került, ahol kapóra jött, hogy folyékonyan beszél oroszul. 1965-ben a színészetre nyergelt át, de csak exploitation filmekben adtak neki szerepeket, ráadásul főleg kisebbeket. Hasonló cipőben járt jó barátja, Marland Proctor (Rendőrnők) is, azzal a különbséggel, hogy neki Brian De Palma híres természetfeletti thrillerjében, az Andrew Stevens (Shannon Tweed: A legszexibb bosszúálló + A fizetett kukkoló és a rocksztár felesége + Éjféli leszámolás) és Kirk Douglas (A megegyezés) nevével fémjelzett Őrjöngésben is jutott egy nyúlfarknyi lehetőség mozivászonra vinni az arcát. Gentry és Proctor 1972-ben szövetkezett, hogy némi pénzt keressen egy olcsó szennyfilm elkészítésével, amely egy korabeli blockbuster, a Dennis Hopper (Dennis Hopper és a vágy szőke tárgyai + Hogyan nem lett kábítószer-ellenes zsaru Dennis Hopperből? + Száguldó nőrablók a Bronson-kanyonban) és Peter Fonda (Peter Fonda, a szelíden lázadó motoros) által jegyzett Szelíd motorosok bosszúpornóvá aljasult mostohatestvérének tekinthető. Gentry a forgatókönyvírás, a rendezés és Sam seriff szerepének eljátszását vállalta magára, Proctor pedig producerként teremtette elő a szerény költségvetést. Erőfeszítéseik romlott gyümölcsét Hopper és Fonda klasszikusát kigúnyoló címmel – Easy (szelíd vagy laza) helyett Sleazy (züllött) Rider – vetítették az autósmozik, és igen hamar az előállítására fordított összeg sokszorosát termelte ki a kasszáknál.
Beavatási szertartás a motoros pikniken… Fejkendőben Dan Haggerty, a leendő popkulturális ikon követi figyelemmel az eseményeket
„Ropjad, édesem, hadd lássák a seriffék, hogyan táncol egy igazi motoros dáma!”
„Senkit nem hagyunk ki semmiből.”
A kép, amely révén kiderül, miért osztotta saját magára a direktor Sam seriff szerepét
Aki képes levadászni a napjainkban csupán holland kiadású VHS-verzióban elérhető Sleazy Rider-t, az a játékidő négyötödét kitevő szexjelenetek láttán azonnal konstatálja, hogy bár a kamera nem mutat behatolást és egyéb hardcore-ságot, valószínűleg minden delikvens „élesben” szexelt a forgatáson. Ez persze azt jelentette, hogy aki szerepet vállalt a műben, annak minden mindegy volt (csak fizessék ki neki gázsit): efféle ugródeszka révén ugyanis legfeljebb a pornóiparban lehet landolni, nem Stanley Kubrick következő munkájában. A plakátokon a Sleazy Rider „sztárjaként” említett és egyébként roppant hatásosan rosszfiúskodó Jody Bishopnak (Fry) ez az egyetlen filmje; Penny Boran (Barbie) és Starlyn Simone (az egyik névtelen motoros maca) a David F. Friedman („Mire lenne hajlandó a szerepért, kisasszony?”) érdekeltségei közé tartozó Zorro erotikus kalandjaiban domborított; az Annát impozáns szemtelenséggel megformáló Becky Sharpe pedig abban a Retrokult-kedvenc zsánerfilmben látható topless táncosként, amelyben Chuck Norris 1 percig karatézik. Roger seriffhelyettesként Wes Bishop teljesen elbújik a napszemüvege mögé, pedig az exploitation színtér kimagasló alakjáról van szó; ő írta például cimborájával, Lee Frosttal (Dögevő katonák a bordélyban), a Jack Starrett (A vietnámi veterán és a szőke ciklon + A kisváros, ahol a seriff a legnagyobb gazember + Haragos angyalok a benzingőzös pokolból) rendezte remek akcióhorror, a Verseny az ördöggel forgatókönyvét. Bishop szarkasztikus humora közismertnek számított szennyfilmes berkekben, és azt gyanítom, az ő fejéből pattant ki a Sleazy Rider egyetlen vicces(nek szánt) jelenete, amelyben Fry egy néma bandatagot küld előre kikémlelni, mi zajlik a seriff házában, majd visszatérve a fickó kézzel-lábbal próbálja elmagyarázni, hogy csak annyit látott, hogy a seriff lánya egy testépítő magazint nézegetve maszturbál a fürdőszobában. A szereplőgárdában egyvalakit találunk, akinek néhány évvel később összejött a mainstream áttörés: Dan Haggerty állatidomár és színész (Bosszúálló amazon két keréken), a 70-es évek egyik legkedveltebb ifjúsági sorozata, a békés hegyi emberről szóló Grizzly Adams élete és mindennapjai címszereplő sztárja játssza a Hag nevű motorost. Haggertynek az volt a szerencséje, hogy nem vett részt sem vetkőzésben, sem kufircolásban, inkább sztoikus nyugalommal szemlélte az orgiákat, és közben chipset zabált, sört vedelt, valamint tablettázott. Ennek tudható be, hogy a befutása után senki sem próbálta lejáratni a sajtóban, mondván, nemrég még a teste közszemlére tételével akart érvényesülni. Quentin Tarantino egyszer elkotyogta, hogy látta a Sleazy Rider-t, és hozzátette, hogy ez a valaha készült legerkölcstelenebb mese a motoros filmek közül. Bár az efféle sebtében összetákolt szennyműveket sosem jutalmazzák díjesővel (nem is érdemlik meg), tudnak valami olyat, amivel az agyondicsért mozgóképes klasszikusok gyakran adósak maradnak: sokkolóan realisták, bármiről szóljanak is; arcátlanul árasztják az élet nem feltétlenül kellemes szagát.
A holland VHS borítója Hells Angelsnek hazudja az Övcsatok (Conchos) brigádot
Ráadás:
A Sleazy Rider különféle obskúrus rocklemezekről összelopkodott filmzenéjéből egyetlen tételt ismertem fel: az utolsó percekben zajló autós üldözés alatt John Cameron Crime Squad-ja szól
A Sleazy Rider Hagje, azaz Dan Haggerty Grizzly Adamsként
