A 70-es évek exploitation filmjeinek egyik legtekintélyesebb kebelméretű dívája, Dyanne Thorne (Szexi pincérnők életveszélyben) 1936-ban, Dorothy Ann Seib néven született New Jerseyben, és már kamaszkorában bűvkörébe vonta a showbiznisz világa. Középiskolai tanulmányai végeztével Dyanne a New York-i Egyetemen az ünnepelt színpadi színésznő és tanár, Uta Hagen osztályában sajátította el a színészmesterség alapjait, aki olyanokból faragott sztárságra méltó profikat, mint Faye Dunaway (Anyu a sztár + Kínai negyed + A gonosz lady + Törzsvendég), Hal Holbrook (A gondolatolvasó telhetetlen felesége) és Gene Hackman (Bonnie és Clyde + A Poszeidon katasztrófa). Thorne kisasszony a mélyvízben való megmártózást New York-i színházakban történt fellépésekkel tudta le, valamint énekesnőként is kipróbálta magát. Elsősorban dalos kedvű komikaként dolgozott, és ebbéli minőségében a neves Las Vegas-i Caesars Palace Hotelben is szórakoztatta a nagyérdeműt.
Dyanne Thorne az Ilsa, az SS nőstény farkasa címszereplőjeként
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Dyanne Thorne első komolyabb tévés szereplésére a William Shatner (William Shatner: Star Trek és rock + Amikor Kirk kapitány örömlányokhoz járt + Kirk kapitány belevaló pionírfelesége) nevével fémjelzett Star Trek sorozat révén került sor, amelynek egy olyan epizódjában (A Piece Of The Action, 1968) bukkant fel, amelyben az Enterprise űrhajó legénysége egy gengszterek lakta bolygón köt ki. Ezután játékfilmes munkákra is lehetősége nyílt, ám hamar szembesülnie kellett a ténnyel, hogy a producerek nem a színészi, hanem a testi adottságai miatt foglalkoztatják: Dyanne-t ugyanis hatalmas keblekkel áldotta meg a sors, márpedig az exploitation filmes színtéren az effélékre óriási volt a kereslet.
Dyanne Thorne (középen) és hű katonatársnői az Ilsa, az SS nőstény farkasa sajtófotóján
Ilsa/Dyanne addig keresi az olajsejkek kedvét, amíg pórul nem jár
A mellbedobással győzedelmeskedő művésznő néhány pikáns thriller és egy elképesztő vígjáték (Pinokkió erotikus kalandjai) után, 1974-ben kapta meg azt a szerepet, amellyel a mozitörténelem legendái közé emelkedett: ő lett Ilsa, az őrült náci parancsnok, aki a II. világháború vége felé egy hadifogolytáborban válogatott kínzásokkal azt kívánja bebizonyítani, hogy a nők jobban tűrik a fájdalmat a férfiaknál, azaz felsőbbrendűek náluk. Ilsa mellesleg nimfomániás, túl hamar elélvező partnereit pedig kasztrálja… A Tarantino-kedvenc Don Edmonds (Amikor Sharon Stone barátnője kannibált szeretett) által rendezett, vérben tocsogó és szigorúan csak erős gyomrú 18 éven felülieknek szóló Ilsa, az SS nőstény farkasa (Ilsa, She Wolf Of The SS) az évtized egyik jelentős filmsikerének bizonyult, és összesen három folytatása készült. A második, szintén Edmonds által dirigált részben (Ilsa, az olajsejkek háremőre – Ilsa, Harem Keeper Of The Oil Sheiks) Thorne Ilsája „feltámad holtából”, hogy gaz közel-keleti emberkereskedőknek segédkezzen bombanőket rabolni; a Jess Franco (Szenvedélyek szexmágikus viharában + Csúcsdísz lett a botrányhős Jézusból + Justine) irányításával készített Ilsa, a gonosz igazgatóban (Ilsa, The Wicked Warden) Miss Thorne-t egy elmegyógyintézet korbáccsal hadonászó úrnőjeként láthatjuk viszont; a Jean LaFleur-féle Ilsa, a szibériai nőstény tigrisben (Ilsa, The Tigress Of Siberia) pedig az elpusztíthatatlan domina Sztálin akaratát hajtja végre – két ágyjelenet között – egy munkatábor parancsnokaként.
Dyanne Thorne Ilsája (egyes szinkronokban Gretája) Lina Romay-t (A szupermodell, aki Rolls-Royce-ban szereti csinálni) használja tűpárnaként
Ilsa a Gulágon is ugyanolyan kegyetlen, mint bárhol másutt
Az Ilsa-filmek szép summával gazdagították gyártóikat, Dyanne Thorne osztályrésze viszont az utolsó alkotás premierje után a mellőzöttség lett, ugyanis aki − nő létére − ilyen szégyentelen botrányfilmekhez adja a nevét, az nem nagyon talál később munkát Hollywoodban. A színésznő egy ideig zenés one-woman showjával turnézott, majd komponista férjével, Howard Maurerrel együtt felcsapott a keresztény és buddhista tanokat ötvöző Science Of Mind vallási mozgalom lelkészének. Dyanne-ék elsősorban esküvőket szerveztek, amelyeken maguk adták össze a párokat, majd a násznép szórakoztatása végett a muzsikát is ők szolgáltatták − Dyanne énekelt, Howard pedig elektromos orgonán kísérte. Talán mondanom sem kell, hogy a legtöbb kuncsaftjuk az Ilsa-filmek fanatikus rajongói közül került ki, akik nem nevezhetők hagyományos értékrendűnek (vagy normálisnak): eme egyének általában azt kérték, hogy Dyanne Ilsa-egyenruhába öltözötten vezesse a szertartást, aminek ő rendre eleget tett, egyetlen apró változtatással: horogkeresztes helyett az amerikai zászlót ábrázoló karszalagot viselt. Dyanne Thorne, aki élete végéig fanyar humorral viszonyult kétes hírnevéhez, 83 évesen, 2020-ban hunyt el.
„Úristen, Dyanne! Mit műveltél a karriereddel???” – szörnyülködhetett volna Robert De Niro a Taxisofőr mozijelenetében, ha történetesen az első Ilsa-filmet nézi
De mégis mi köze mindennek egy bizonyos „taxisofőrhöz”, aki nem más, mint a világ egyik legismertebb színésze, az Oscar-díjas Robert De Niro (A misszió + Casino)? Nos, csupán annyi, hogy Robert és Dyanne egyazon rövidfilmben, az 1965-ös Találkozásban (Encounter) kezdte mozgóképes pályafutását: a mára elveszettnek tekinthető műben Dyanne egy anyát alakít, aki annak idején örökbe adta a kisfiát, aki aztán felnőtté és Robert De Niróvá érve összefut vele a Times Square-en. Robertünk nem lesz gyakori vendég a Retrokult blogon, Dyanne ilsai tetteiről és kalandjairól viszont előbb-utóbb értekezni fogok.
Dyanne Thorne nem rejtegette a bájait
