A Me Too-érában (azaz napjainkban) különösen divatossá vált az évtizedekkel ezelőtt zajlott szereplőválogatásokon tapasztalt, döbbenetesnek vagy épp rettenetesnek vélt események jókora sajtónyilvánosság előtti felidézése, a szóban forgó emlékeiket pedig többnyire olyan színésznők osztják meg a bulvármédiával, akik máskülönben nem számíthatnának címlapos felbukkanásra. Azt, hogy miképp zajlott a hőskorban (pontosabban 1968-ban) egy exploitation filmes casting, a műfaj hétpróbás gazembere… akarom mondani: producer- és rendezőzsenije, David F. Friedman hatperces rövidfilmjéből tudhatjuk meg.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A felettébb bizalomgerjesztő külsejű szereplőválogató tekintélyes méretű szivarját csócsálgatva hallgatja a legújabb jelentkező förtelmes szövegmondását, majd türelmét vesztve arra kéri csinos beszélgetőpartnerét, hogy váljon meg a ruháitól, elvégre a megbízók nem egy Bergman-opuszhoz keresnek tragikát, hanem egy Friedman-opuszhoz komikát, akinél a humorérzék másodlagos, a lényeg ugyanis az, hogy elfogadhatóan mutasson évakosztümben. Noha 50 évvel később a hölgy azt állítja majd, hogy nemi erőszakkal fenyegették, amennyiben nem hajlandó levetkőzni, mi a valóságba nyerünk betekintést: a sztárságra áhítozó színésznő a felháborodás leghalványabb jele nélkül azonnal leveti a rongyait, és némi popsiillegetés után örömest a (szex)tettek mezejére lépne… Ám ekkor betoppan a valódi szereplőválogató, a meztelenkedést szorgalmazó dagadékról meg kiderül, hogy csupán az iroda takarítója, aki kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Miután az imposztort munkáltatója elzavarja söprögetni, a leendő díva immár az előbb érkezett célszemélyt kívánja meggyőzni arról, hogy nem érdemes további meghallgatásokat tartani…
„Ne erőltessük a szövegkönyvet, kisasszony, mindketten jobban járunk, ha így teszünk.”
„Mutasson inkább valamit magából.”
Friedman úr a saját filmes cége irodájában, a saját kamerájával rögzítette A szereplőválogató (The Casting Director) című kis szösszenetet, amelyet afféle felvezetőként vetítettek az amerikai szennymozikban olyan legendás játékfilmjei előtt, mint a Zorro erotikus kalandjai (The Erotic Adventures Of Zorro) vagy A kéjsóvár török (The Lustful Turk). Hogy ki alakította a pucérkodó jelentkezőt és az igazi szereplőválogatót, arra a nem létező stáblista miatt nem sikerült rájönnöm, a magát casting direktornak kiadó takarítót azonban rögtön felismertem: Friedman barátja és producertársa, Bob Cresse (Dögevő katonák a bordélyban) formálta meg. Cresse 1936-ban született a floridai Sarasotában, és az MGM stúdió telephelyének biciklis futárjaként kezdte pályafutását. Mire Friedman oldalán B-filmes ikonná nemesedett (vagy inkább züllött), nyers modorával rengeteg ellenséget szerzett, úgyhogy általában két testőr kísérte mindenhová. Sajnos a legényei nem tartottak vele azon az 1969-es éjszakán, amikor a Hollywood Boulevard-on kutyasétáltatás közben arra lett figyelmes, hogy két rosszul öltözött fickó egy védtelen nőt ütlegel. Cresse hobbija a náci relikviák és a lőfegyverek gyűjtése volt, és sosem mozdult ki otthonról stukker nélkül. Előrántotta a pisztolyát, és a támadókra fogta, majd közölte velük, hogy lepuffantja őket, amennyiben nem hagyják békén az áldozatot. Ellenfelei gyorsabbnak bizonyultak nála: a kutyáját agyonlőtték, őt pedig hasba; ráadásul kiderült, hogy civil ruhás rendőrök. Cresse felépülése hosszú időt vett igénybe, a munkakedve pedig nem tért vissza: egy 1976-os pornófilm kivételével többé nem vállalt produceri feladatokat. 1998-ban hunyt el Miamiban, a Retrokult blogot a szelleme viszont néhány alkalommal még biztos kísérteni fogja.
„Mindjárt szívrohamot kapok a látványtól, de semmiképp se állj le, aranyom.”
„Rendben, rátérnék a lényegre…”
„Nem söpörtél össze rendesen a folyosón, Bob.”
„Ne zavartassa magát, hölgyem, folytassa, ahol abbahagyta…”
