Tedeum, a jóképű fiatalember a mamája rendhagyó választásának köszönhetően egy latin nyelvű gregorián imádság első két szavát (Te Deum laudamus − Téged Istenként dicsérünk) viseli keresztnévként, méghozzá a családnevét ellensúlyozandó: az ugyanis Ganéj, a mosdatlan família tagjai pedig ehhez hűen messziről bűzlenek… Tedeum kivételével. Ganéjék mind szélhámosként és tolvajként keresik a kenyerüket: Ganéj mamánál például épp akkor indult meg annak idején a Tedeumot eredményező szülés, amikor megpróbált lopni a templomi perselyből. Az immár felnőtt Tedeum arról értesül, hogy aranybányát örökölt egy jó messze elhunyt bácsikájától. Mivel a megboldogult szintén svindler és notórius hazudozó volt, a Ganéj szülők biztosak benne, hogy a bánya „meddő”, Tedeumot pedig elküldik az Isten háta mögé rásózni az értéktelennek vélt örökségét az első útjába akadó pénzes hiszékenyre.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A bánya melletti városkába érve Tedeum összebarátkozik egy másik hétpróbás gazemberrel, Buck Santinivel − aki szerzetesi álruhában menekül a fejére kitűzött vérdíjra áhítozó revolverhősök elől −, valamint két elszegényedett mélydéli dámával, Betty Brownnal és húgával, a csodaszép Wendyvel is megtalálja a közös hangot. A Brown nővérek szintén született csalók, és ugyancsak egy értéktelen ál-aranybányát kívánnak értékesíteni, hogy az érte kapott dollárokból visszavásárolhassák a polgárháború után elvesztett birtokukat. Tedeum rögtön belehabarodik Wendybe, Buck pedig lassanként Bettybe, és segítenek a lányoknak megválni az aranyat nyomokban sem tartalmazó bányájuktól: a texasi serifftalálkozó egyik résztvevőjét rövidítik meg háromezer dollárral, a turpisság kiderülését követően pedig természetesen lóhalálában eliszkolnak. Közben odahaza Ganéjék tudomást szereznek arról, hogy a kipurcant nagybácsi nem viccelt, és valóban aranybányát hagyott Tedeumra, ezért aztán vitorlával is hajtott szekerükre pattannak, hogy beérjék fiacskájukat, mielőtt az hatalmas hülyeséget csinálna az adásvétel nyélbe ütésével. Csakhogy nem kizárólag nekik fáj a foguk Tedeum örökségére, hanem a dúsgazdag üzletembernek, Grant úrnak is, aki nem fog könnyű ellenfélnek bizonyulni…
Egy húron pendülő csibészek: Tedeum (Giancarlo Prete) és Buck (Jack Palance)
Buck ugyanannyira rajong a hagymás babért, mint a két nála jóval ismertebb pofonosztó
A túltermelésnek köszönhetően az 1970-es évek elejére a nézőközönség kezdett belefáradni a spagettiwesternek műfajába, élelmes direktorai pedig azzal próbálták életben tartani a zsánert, hogy egyre gyakrabban szakítottak a véresen komoly hangvételű történetekkel, és inkább stílusparódiának szánt alkotásokkal rukkoltak elő. A legismertebb efféle produkciók a Bud Spencer és Terence Hill nevével fémjelzett Az ördög jobb és bal keze 1-2., a korabeli kritikák pedig az itáliai akciófilmek királyának tartott Enzo G. Castellari (Franco Nero, a rettenhetetlen cápavadász + Az ügyvéd, a prosti és a bosszúállók) Tedeum című 1972-es westernkomédiáját is a Spencer + Hill-féle „ördögségek” utánzatának titulálták (elsősorban a kiosztott pofonok mennyisége miatt), szerény véleményem szerint viszont inkább a kultikus olasz középkori vígjáték, a Brancaleone ármádiája vadnyugati utánérzésének tekinthető. A Tedeumot Timothy Brent álnéven játszó Giancarlo Prete (Sólyomasszony + Az utca törvénye) derekasan megállja a helyét címszereplőként, a humor elsődleges forrása azonban nem ő, hanem a Hollywood legalkoholistább rosszfiúi közé tartozó, Oscar-díjas Jack Palance (A brit Marilyn Monroe és az afrikai bálvány + Zsarubosszú a sztriptízbárban), aki már a Sade márki regényén alapuló 1969-es Justine-ben is piásan brillírozott (azaz: jó értelemben ripacskodott), ezúttal pedig az előbb említett, a túlzásokkal bőkezűen bánó teljesítménye tízszeresét nyújtja.
Ganéjék: a nagyfater (Lionel Stander), a mutter (María Vico) és a fater (Renzo Palmer)
Buck és Tedeum barátsága nem éppen zökkenőmentes
A kaszkadőrként is aktív direktor, Enzo G. Castellari (az atlétatrikós izmos pali középen) a Tedeum forgatását irányítja
A Ganéj szülőket María Vico (A Playboy-modell és a szemtanú) és Renzo Palmer (Bűntény a Via Venetón) formálta meg, a főgonosz Grant urat pedig Eduardo Fajardo (Django), aki – Vicóhoz hasonlóan – az olasz-spanyol koprodukcióként forgatott film hispán vonalának erősítése végett került a szereplőgárdába. Betty Brownt a 70-es évek habkönnyű olasz vígjátékainak legmagasabb színésznője (182 centivel ekkoriban egy hölgy égimeszelőnek számított), a kiváló humorú Francesca Romana Coluzzi alakította, akit a magyar nézők az idehaza kiugróan nagy sikert aratott szatíra, az Ugo Tognazzi (Nászéjszaka a börtönben + A macska és a fogadást elvesztő cicababa + A nagy zabálás + Őrült nők ketrece) főszereplésével készült Jöjjön el egy kávéra hozzák! hórihorgas vénlányaként ismertek meg. A még tinédzser Coluzzit a legendás rendező, Federico Fellini (Fellini és a kebelcsoda + Az édes élet + Satyricon + Róma + Amarcord) fedezte fel egy tvisztversenyen, és azonnal szerepet ajánlott a kamaszlánynak épp születőben lévő, 8 és fél című klasszikusában, Coluzzi azonban nemet mondott a felkérésre, és inkább a ranglétra legaljáról kezdte színészi pályáját: a szexszimbólum Marisa Mell testdublőrjeként domborított a szuperhősfilm Diabolikban, befutnia pedig 1969-ben sikerült a népszerű popénekes, Adriano Celentano kedveseként a Serafino című vígjátékban. Coluzzi bájos Tedeum-béli húgát Mabel Karin keltette életre, akinek ez lett az első és egyben utolsó filmes jelenése; a Ganéj família pátriárkáját, a bűzbomba nagypapát pedig az amerikai karakterszínész, Lionel Stander, akit kommunista szimpátiája miatt az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság feketelistára tett az USA-ban, ezért az 1950-es évek elejétől főleg európai produkciókban (például Roman Polanski Zsákutcájában) dolgozott. A Tedeum Ganéj családjának viselt dolgai és büszkén árasztott bűze a film ismétlődő gegjeit jelentik, Castellari műve mégsem válik olyan visszataszítóan bárgyú marhasággá, mint amilyenek mondjuk Ace Ventura kalandjai. Ráadásul a Tedeumban olykor szellemes szófordulatok is „elsülnek”, elsősorban Jack Palance Buckjának köszönhetően (például: „A katolikus papok nem házasodhatnak, a protestáns lelkészek viszont igen… de folyton protestálnak, miután megtörtént a baj.”) Aki egy nem éppen mélyenszántó, de kellemesen röhögtető, ízig-vérig olasz komédiára vágyik, az örömét lelheti Enzo G. Castellari viccwesternjében. Csúcsjelenetek: Buck Bettyvel szkanderezve döbben rá, hogy megtalálta a neki való asszonyt, valamint a filmvégi összecsapás a gőzfürdőben.
Zsák a foltját: Betty Brown (Francesca Romana Coluzzi) és Buck Santini (Jack Palance)
Buck és Tedeum, a nyerő páros
Ráadás:
„Lehet, hogy jó a fekvése a kígyóbűvölő Fekete Évának…”
„… de én most inkább egy nagyot vacsoráznék szex helyett.” Jack Palance rájön az egyik legjobb olasz erotikus thrillerben, hogy a nemi örömök mellett a gyomor örömei is fontosak
A rendező Steno, a kimagasló Francesca Romana Coluzzi és a komikus Renato Pozzetto A főnök és a munkás (Il padrone e l’operaio) című 1975-ös vígjáték forgatásán
