Eric, a többre vágyó ifjú zongoraművész Kalifornia egyik legnevesebb konzervatóriumába szeretne felvételt nyerni, de addig is élnie kell valamiből: ez a valami pedig az ő esetében egy olyan bár Hammond-orgonájának kezelését jelenti, ahová a beach boy haverjai nőket felcsípni járnak. Eric barátnője, Monica rockbandában énekel, továbbá folyton rágja szerelme fülét, hogy adja már fel végre a komolyzenei pályafutásról szőtt álmait, és szálljon be inkább hozzájuk billentyűsnek. Eric a bárban figyel fel a szép és méltóságteljes Laurára, akivel aztán közelebbről is megismerkedik (annyira közelről, hogy közelebbről nem is lehetne). Laura remekül veri a… klaviatúrát, ráadásul – Monicával ellentétben – pontosan tudja, ki az a Chopin. Eric tehát megtalálta élete szerelmét, akit mielőbb el kell szeretnie hűtlen és kőbunkó férjétől, Charles-tól, aki Laura boldogítása helyett inkább kurvázik, vagy az üzleti ügyeivel foglalkozik. Monica eközben a saját kárán tanulja meg, hogy a rockbizniszben semmi sem jár ingyen, például a klubtulajok csak akkor engedik fellépni, ha a kedvükre tesz (persze nem az énekhangjával)…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Nem túl gyakran, de előfordul, hogy a mainstream „normál” filmes univerzum a pornóverzumot utánozza akarva vagy akaratlanul. 2016-ban mutatták be a négy Grammy- és hat Oscar-díjjal jutalmazott negédes filmmusicalt, a Kaliforniai álmot Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével, amelynek ötletgazdái valószínűleg nem szándékosan tették leheletnyit hasonlóvá az aranytojást tojó mozgóképes tyúkjuk alapsztoriját a Richard Mailer 1984-es pornófilmje által elmesélt dugós-muzsikálós történethez. Mailer 1970-től egészen 2005-ös visszavonulásáig 105 produkcióval gazdagította a szexfilmes ipart, filmográfiájának egyik különösen kellemes darabja pedig a Klasszikus románc (Classical Romance). Eme alkotásban nem más őrlődik Ericként a könnyű meggazdagodás lehetőségével kecsegtető rockkarrier és a bizonytalan anyagi hátteret nyújtó komolyzenei önmegvalósítás között, mint a Paul Thomas álnéven pornósztár Philip Toubus (Szexi örökösnők eksztázisa), aki igazi neve alatt tizenegy esztendővel korábban Péter apostolként énekelt a Jézus Krisztus szupersztár filmváltozatában a Megváltót játszó Ted Neeley (Jézus Krisztus westernsztár) társaságában. Toubus ezúttal olyan hardcore dívákat kapott maga mellé, mint a Lauraként domborító Jacqueline Lorians és a Monicát megformáló Desiree Lane, Herschel Savage (Szexbomba a slágerlista élén + Ne szórakozz az autószerelő szupercsajokkal!) pedig Laura hűtlen és tuskó férjét alakította. Érdemes megemlíteni, hogy egy kisebb szerepben Renee Summerst láthatjuk, aki nem más, mint a híres pornómunkás, Rob Everett (alias Eric Edwards – Szexőrültek az Orient expresszen + Mi a közös Magnumban és az erotika Redfordjában?) volt felesége. Noha a Klasszikus románcban lényegesen több a szex, mint az elmés dialógus, mégis szolgál egy közhelyes tanulsággal: nem elég, ha csupán az ágyban illünk össze a partnerünkkel; a közös érdeklődési körnek sem szabad hiányoznia. Van, aki ezért az alapigazságért kötegnyi húszezrest hagy a lélekturkászánál, pedig Richard Mailer az IMDb-n tévesen 1989-re datált filmjének megtekintésével sokkal olcsóbban megúszná. A Klasszikus románcban mellesleg egy külön e műhöz komponált betétdal is felbukkan, amely bármelyik hollywoodi romantikus filmben megállná a helyét.
„Érzéssel játssz, Eric, ne csak technikásan, különben nem vesznek fel a konzervatóriumba.”
„Jaj, de unom már a háttérzenélgetést…”
„A haverjaim közben sorra végigmennek az orrom előtt felszedett bombázókon.”
„Hányszor mondjam, Monica? Chopin az nem Csopin… Legalább a nevét megtanulhatnád helyesen kiejteni, ha már a zenéjét sosem fogod befogadni.”
„Ne duzzogj, édesem… Inkább szállj be végre a bandámba, hogy az ágyon kívül is folyton együtt lehessünk.”
„Míg meghozod a döntést, szeretném bemutatni egy barátnőmet…”
„Ő sem arra kíváncsi, hogyan klimpírozol Csopint, hanem egészen másra.”
„Csodálatos magával négyekezesezni, Laura… Legközelebb szintet léphetnénk.”
„Erre gondoltam…”
A Klasszikus románcban is valódi füves cigikre gyújtó Philip Toubus több évtizeden át a szakmája egyik legelvetemültebb drogfogyasztójának számított, és ennek köszönhetően 2000-ben olyasmit művelt, amihez hasonlót az átlagnéző a Leslie Nielsen (Amikor Leslie Nielsenre ráomlott a barlang + A földönkívüliek éjszakai rabszolgái + Leslie Nielsen az agymosó szekta ellen) nevével fémjelzett Csupasz pisztoly trilógia első részében láthat. Mielőtt a Kedves Olvasó megismerkedne Philipünk alábbi anekdotájával, emlékezzen vissza arra a jelenetre, amelyben a Nielsen által játszott Drebin hadnagy addig ügyetlenkedik, míg fel nem gyújtja a főgonosz Ludwig úr illegálisan átkutatott irodáját, majd menekülés közben, az épület párkányán kapaszkodva letöri egy ókori stílusú szobor falloszát, és azzal a kezében zuhan be egy bögyös nő ablakán. A megviselt Drebin nyögdösve támolyog a rémült hölgy felé, kezében a méretes farokkal. Másnap a polgármester asszony alapos fejmosásban részesíti szegény zsarut, amiért „engedély nélküli behatolást hajtott végre, valamint szeméremsértést követett el egy mesterséges hímvesszővel”. És akkor lássuk Péter apostol… akarom mondani Philip Toubus élményeit, amelyekről egy 2021-es interjúban beszélt:
Elhagyott a feleségem, teljesen magam alatt voltam, a fájdalmat pedig féktelen bulizással tompítottam: nem múlt el nap a házamban rendezett parti nélkül. Az egyiken annyira betéptem, hogy felmarkoltam az első kezem ügyébe akadó műfaszt, és hálóköntösben, valamint papucsban kibotorkáltam az utcára. Itt képszakadás következett be, aztán amikor viszonylag magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy egy idegen hálószobában állok, érthetetlenül motyogok a műbrokival hadonászva, előttem pedig egy megszeppent házaspár fekszik az ágyon, és nem értik, mit keresek náluk. Roppant kínos volt, de a kiérkező rendőrök profin és diszkréten kezelték a helyzetet (bár majdnem félholtra röhögték magukat). Az ügyvédem valahogy kihúzott a csávából, de sajnos feladtam a leckét szerencsétlennek, mert a dolog megismétlődött, sőt: két hét múlva harmadszor is előfordult. Ekkor a bíró már felfüggesztett börtönbüntetéssel honorálta a mászkálásaimat, és felhívta rá a figyelmemet, hogy amennyiben negyedik eset is lesz, gondolkodás nélkül sittre vág. Azt is hozzátette, hogy a viselkedésem mellett aggodalomra ad okot a szeméremsértő tárgyak méretének növekedése is: az első alkalommal még átlagosnak mondható műfalloszt hurcoltam magammal, a második betörésnél viszont már egy John Holmes kategóriás mesterséges lőcsöt, a harmadik illegális látogatást pedig egy poroltó nagyságú társaságában követtem el.
„Azonnal fejezd be a zongorázást, Laura!”
„Holnap fontos tárgyalásom lesz, és szétmegy a fejem a zenebonától.”
„Nincs benned semmi finomság és muzikalitás, Charles, hiába hasonlítasz Máté Péterre.”
„Te csak így akarsz látni, nem pedig hangversenyek sztárjaként.”
„Hagyd el a férjedet, Laura… Mellettem a helyed.”
„Nos, drága Monica, ha gondját viseli a dorongomnak, egy hónapig magácska lehet a fő attrakció az együttesével a klubomban.”
„Döntsd már el, mit akarsz, Eric… A zűrös magánéleted a játékodon is egyre inkább ott hagyja a nyomát.”
