Jeff Martin, a Jeff Martin Band vonzó külsejű énekes-gitáros főnöke arról álmodozik, hogy egyszer stadionturnéra indulhat zenekarával – természetesen azt követően, hogy több millió példányt adtak el bemutatkozó albumukból. A feltörekvő rockernek azonban egyelőre be kell érnie a Los Angeles-i kiskocsmákkal, ahol az értőnek túlcsorduló jóindulattal sem nevezhető közönség az unalommámor különféle alkoholgőzös fokozataiban leledzve viseli el Jeffék produkcióját. Egyik este csinos hölgy érkezik abba a lebujba, ahol épp Jeffék szolgáltatják a talpalávalót, és ennek köszönhetően a keményen dolgozó muzsikusokra rámosolyog a szerencse.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Az együttes legújabb és egyben leglelkesebb rajongóját Katie Rossnak hívják, akinek esze ágában sincs rossz fát tenni a tűzre, viszont szinte könyörög azért, hogy Jefféket menedzselhesse, akik meggyőződése szerint legalább akkora siker kapujában állnak, amekkora pár évvel korábban a Led Zeppelin nyakába szakadt. Katie még sosem vállalkozott hasonló feladatra, azonban az apja mellett már szerzett némi tapasztalatot azt illetően, hogyan kell egy rockcsapat útját egyengetni, ugyanis a papa az USA egyik legmenőbb zenei menedzsere. Bár Jeffék nincsenek különösebben elragadtatva az első fellépéstől, amelyet Katie leköt nekik – egy bar-micvón kell prezentálniuk a repertoárjukat −, hamarosan beindul a szekerük, Jeff pedig azon kapja magát, hogy beleszeretett jótevőjébe. De vajon sikerül-e Katie-nek elérnie, hogy a formáció koncertet adhasson a híres Greek Theater-ben is, ahová csak a rockszakma krémje juthat be?
Katie Ross (Deborah Raffin) és Jeff Martin (Lane Caudell), a Csillagon lógva szerelmesei
A Jeff Martin/Lane Caudell Band a Get Ready For Love című dalát játssza
Az észak-karolinai Asheboróban született énekes-gitáros, Lane Caudell 1972-ben, 20 évesen jelentette meg első kislemezét (Let Our Love Ride + You, Him And Her), amelyet 1973-ban követett a második (Play On, Play On + And Then We Danced), és előnyös arcberendezése révén a korszak olyan jelentős tinimagazinjai látták meg benne a jövendő első számú rocksztárját, mint a 16, a Tiger Beat és a Bravo. Caudell 1974-ben már Los Angelesben élt, és itt ismerkedett meg Peter Beckett-tel, a Paladin nevű brit progresszív rockzenekar egykori basszusgitáros-énekesével, akivel aztán előbb Friends, majd Skyband néven alapított együttest. A Skyband Beatles-, Hollies- és Bee Gees-hatású kellemes pop-rockot játszott, de a nagy áttörés nem jött össze a csapatnak, aminek egyik oka a „hozzáértők” szerint abban keresendő, hogy Caudellék a lemezborítón és a színpadon is olyan röhejes szerelésben virítottak, mintha épp most estek volna be jelmezben a Barbarella című sci-fi alapmű forgatásáról. A Skyband egyetlen, cím nélküli album kiadását követően feloszlott, a két alapító pedig folytatta a karrierépítést. Peter Beckett 1977-ben a soft rockot nyomó Player tagjaként szabadított Amerikára egy listavezető slágert (Baby Come Back), majd olyan világsztároknak írt dalokat, mint Janet Jackson, Olivia Newton-John, a Temptations és Kenny Rogers. Lane Caudell úgy döntött, a rocksztári törekvéseit filmsztáriakkal kombinálja… és szerepet vállalt Greydon Clark (Az UFO „összesugarazott” szerelmesei) szórakoztató marhaságában, A sátán pomponlányai (Satan’s Cheerleaders) című 1977-es horrormesében.
A Skyband egyetlen albuma
Caudell 1978-ban két olyan filmben is főszerepet kapott, amelyet Mike MacFarland rendezett és John Carpenter (A dolog + Valaki figyel) kedvenc operatőre, Dean Cundey (Halloween + A köd) fényképezett. Az Isten veled, Franklin Középiskola! (Goodbye, Franklin High) című, ma is népszerű tinidrámában az igencsak túlkoros (26 éves) rocker egy olyan végzőst alakított, akinek arról kell döntenie, hogy diplomát szerez, vagy profi baseballjátékosként folytatja. A cikkem témáját képező Csillagon lógva (Hanging On A Star) pedig nem más, mint Caudell azonos című szólóalbumának némi kerettörténettel rendelkező mozgóképes reklámja, ugyanis a szóban forgó nagylemez mind a 10 dala elhangzik benne. Habár a filmben a Katie Rosst megformáló bájos Deborah Raffin (Antropológus amazon a „törpék” ellen) befuttatja Jeff Martint, a Jeffet alakító Lane Caudellt nem tette stadionkompatibilis rocksztárrá a csapnivaló módon promotált Csillagon lógva, pedig potenciális slágerekben és karizmában nem volt hiány. Az énekes-gitáros Az íjász (The Archer) című 1981-es fantasy filmben még együtt vitézkedett George Kennedyvel (A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort + A veszett farmer és a Playboy-modell + Szabadíts meg minket a kapzsiságtól! + George Kennedy: Agatha Christie filmsztár vetélytársa), aztán felhagyott a színészkedéssel és a zenéléssel is, majd country lemezkiadót alapított. Lane Caudell története ékesen bizonyítja, hogy rockszíntéren a nyilvánvaló tehetség nem elég − jó helyen kell lenni jó időben, valamint tekintélyes adag szerencse szükségeltetik az érvényesüléshez.
A Martin/Caudell-sztori Let Love Show című betétdala
Deborah Raffin és Wolfman Jack a Csillagon lógva egyik jelenetében. Wolfman Jack az egyik leghíresebb amerikai lemezlovas és rádiós műsorvezető volt, akiről olyanok emlékeztek meg dalban, mint a Doors, a Grateful Dead, Todd Rundgren és a Guess Who. Farkasember Jack egy lemezkiadói fejest alakít a filmben
Lane Caudell, Brett Hudson, Bill Hudson, Linda Blair (Az ördögűző + Amikor Emmanuelle a Stasi foglyaként gonoszkodott + A sátán lánya és a Deep Purple sztárja), Mark Hudson, valamint Steve Kipner, a Skyband tagja. Hudsonék a Hudson Brothers nevű rockformáció tagjai (Bill a Golden Globe-díjas színésznő, Kate Hudson édesapja, Mark pedig olyan előadókkal írt dalokat, mint az Aerosmith és Ringo Starr)
Ráadás:
Lane Caudellből sosem lett akkora rocklegenda, mint a Led Zeppelinből, az említett zenekar gitárosának, Jimmy Page-nek az exbarátnőjét viszont sikerült majdnem feleségül vennie. Pamela Des Barres a 70-es évek legismertebb groupie-jai közé tartozott, és első memoárjában (I’m With The Band, 1987) azt írja Caudellről, hogy bár fantasztikus volt az ágyban, azon kívül sajnos túl „konzervatívnak” bizonyult: gyerekről, békés házaséletről és egy kedves feleségről ábrándozott, Des Barres viszont babapelenkázás helyett inkább arra vágyott, hogy a lehető legzüllöttebb muzsikusokat mosdassa, miután azok összehányták magukat.
Pamela Des Barres a könyvét reklámozza
Lane Caudell második, 1979-es szólóalbuma
