Az 1931. március 22-én született kanadai színészóriás, William Shatner (Kirk kapitány belevaló pionírfelesége + Amikor Kirk kapitány örömlányokhoz járt) a Star Trek sci-fi sorozat és mozifilmek Kirk kapitányaként generációk fantáziáját ejtette rabul, és nem csupán azt mutatta meg, hogyan sugározhatjuk fel magunkat egy idegen bolygó felszínéről az űrhajónk fedélzetére, de leendő tudósok százainak adott inspirációt, hogy olyan fába vágják képzeletbeli fejszéjüket, amilyenbe előttük senki sem merte. Ez utóbbi ténynek köszönhetően készülhetett 2005-ben kétrészes dokumentumfilm a Star Trek technikai fejlődésre gyakorolt hatásáról, amely a Hogyan változtatta meg William Shatner a világot (How William Shatner Changed The World) címet viseli. Shatner a számára dicsőséget és hírnevet hozó tudományos-fantasztikus tévésorozat készítésének idején vette fel első albumát. Az 1968-as The Transformed Man-en megaslágereket illesztett össze híres színpadi monológokkal (pl. Hamletével), azonban a lemezen egy hangjegynyit sem áriázott, hanem végig szövegelt a maga teátrális és önironikus stílusában, miközben minőségi vonós és fúvós szólamok szóltak a háttérben. Európában egy efféle húzásért az elvont gondolkodású értelmiségiek a következő Serge Gainsbourg-ként ünnepelték volna, az USA-ban viszont a közönség nem győzött hüledezni: „Mi ez a borzalom??? Shatner nem tud énekelni! Csak beszél!!!”
William Shatner a 60-as évekbeli Star Trek sorozat Kirk kapitányaként
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Noha már akkoriban is léteztek olyan lemezek, amelyeken neves színészek magukban vagy szimfonikus zenei kísérettel meséltek például Poe-novellákat (Orson Welles és Vincent Price is adott ki ilyeneket), a publikum nem volt felkészülve arra, hogy Shatner mondjuk a Beatles Lucy In The Sky With Diamonds-át ugyanúgy fogja recitálni, mint Shakespeare sorait. Ennek következtében az album hatalmas bukásnak bizonyult, a színész pedig évtizedekig nem próbálkozott újabb „rockversek mindenkinek” jellegű produkcióval. A jég 2004-ben tört meg, amikor Shatner az alternatív színtér akkori kegyeltjeivel karöltve felvett egy félig-meddig komoly „beszédlemezt”, a Has Been-t − a kifejezés olyasvalakit jelent, aki jó ideje kiment már a divatból, de még mindig a régi sikereiből akar megélni −, amely feldolgozásokat és neki/vele írt dalokat egyaránt tartalmaz. Shatner 2011-ben egy olyan albumot (Seeking Major Tom) adott ki a brit Cleopatra Records gondozásában, amelyen elsősorban közismert, űrhajózással kapcsolatos szövegű rockslágereket interpretált versmondóként, a zenei alapot pedig sztárzenészek sokasága szolgáltatta. A produkció annyira sikeresnek bizonyult, hogy a színész 2013-ban újabb lemez készítésére kapott felkérést a Cleopatrától: Shatner kijelentette, hogy ezúttal a saját verseit szavalná el rockkísérettel, és szívesen venné, ha a kiadó kapcsolatba léptetné azzal, akit a legmegfelelőbbnek tart a muzsika megkomponálására. A Cleopatra választása Billy Sherwoodra esett, aki multiinstrumentalistaként több évtizede a progresszív zenei színtér meghatározó alakjának számít, a 90-es évek végén a Yesnek is tagja volt másodgitárosként, a legendás basszusmágus, Chris Squire 2015-ös halála után pedig visszatért a zenekarba, és immár ő pengeti benne a négyhúrost.
William Shatner (középen) a Circa tagjaival (Billy Sherwood balról az első, Tony Kaye pedig balról a második)
Sherwood és a Star Trek sztárja hamar megtalálták a közös hangot, majd irigylésre méltó gyorsasággal megírták és felvették a Ponder The Mystery című albumot, amelyet aztán néhány alkalommal élőben is előadtak Sherwood egyik progresszív projektje, az egykori Yes-billentyűs Tony Kaye-t is felvonultató Circa segítségével. A lemez dalainak zenéjét Sherwood szerezte, ő gitározik, basszusgitározik, billentyűzik, dobol és énekel bennük, az ezer közül is könnyedén felismerhető, retro módon férfias orgánumú Shatner pedig rendületlenül szaval, szaval és szaval... A közmondásos habot a már eleve rendkívül ízletes tortán az jelentette, hogy Sherwood megannyi jó barátját, azaz a hagyományos és a progresszív rock műfajának nagy öregjeit kérte fel arra, hogy tiszteletüket tegyék egy-egy dalban, és mind igent is mondtak neki. A teljes névsor: Mick Jones (gitáros, Foreigner), Simon House (hegedűs, Hawkwind), Steve Vai gitáros, Al Di Meola gitáros, Rick Wakeman (a Yes exbillentyűse), Joel Vandroogenbroeck (a Brainticket billentyűse), Edgar Winter (multiinstrumentalista, ezúttal szaxofonozott), Nik Turner (a Hawkwind volt szaxofonosa), Vince Gill gitáros-énekes, Edgar Froese (a Tangerine Dream billentyűs főnöke), Robby Krieger (a Doors gitárosa), Dave Koz szaxofonos, George Duke (billentyűs-énekes), Zoot Horn Rollo (Captain Beefheart zenekarának gitárosa). William Shatner a következőket mondta a progresszív rock iránti vonzalmáról a Rolling Stone magazinnak 2013 szeptemberében:
Úgy vélem, a prog rock a zene science fiction-je. A science fiction művek azt próbálják megjósolni, mit tartogat számunkra a jövő, hogyan juthatunk el oda, valamint az emberségesség, a humanizmus üzenetét hordozzák, már ha jó science fiction-ről van szó. A progresszív rockzene ugyanazt a felderítői, jövőfürkészői szerepet tölti be, mint a science fiction; fontos számára a kísérletezés, az emberi képességek határainak feszegetése. Ezért kedvelem.
A Ponder The Mystery, amelynek képében Shatnernek és Sherwoodnak sikerült egy különös hangulatú anyagot összehoznia, konceptalbumnak nevezhető, ugyanis központi témája az öregedés, az elmúlás. A színészlegenda 82 évesen rögzítette, így nyugodtan kijelenthető, hogy testi és lelki értelemben egyaránt átélhette mindazt, amiről a verseit írta. A Where It’s Gone… I Don’t Know és a Where Does Time Go? egyaránt az idő és a világi hívságok múlandóságát taglalja, a Manhunt rég elvesztett korai énünk kereséséről szól, a Change az állandó körforgásra hívja fel a figyelmünket, a Sunset pedig egy olyan ember krónikája, akik a naplementében gyönyörködve vet számot életével. A Twilight, a Rhythm Of The Night és a Deep Down a lélek misztikus éjszakájába engednek betekintést: bár közelít a sosem múló sötétség, Shatner vidám, szürrealista szójátékokkal veszi fel vele a harcot. Az Imagine Things a mindenkit emésztő félelmek krónikája, a Do You See? pedig a szeretet fontosságáé. Az I’m Alright, I Think-ben Shatner arról mesél, miképp döbbentette rá egy szívrohamszerű rosszullét, hogy az élet drága, de nem szabad túl komolyan venni.
Az egységesen magas színvonalú album különösen emlékezetes tétele a Steve Vai parádés gitárszólóját felvonultató címadó Ponder The Mystery, amelyben Shatner azon elmélkedik, mennyire titokzatos és izgalmas hely a világ, amelyet egy röpke élet erejéig mind megismerünk. Az Al Di Meola vendégeskedésével készült, egyszerre megrendítő és humoros So Am I-ban a színész imádott vén kutyájával együtt „menetel” a végső állomás felé, az albumot záró Alive-ban pedig azt javasolja mindannyiunknak, hogy élvezzük földi tartózkodásunkat, amíg lehetséges.
A Ponder The Mystery az új évezred eddigi legizgalmasabb progresszív rockanyagai közé tartozik, egyrészt Billy Sherwood ötletes hangszerelési megoldásai miatt, másrészt Shatner egyedi, önironikus és valódi életbölcsességgel tálalt gondolatfüzéreinek köszönhetően, amelyeket a tőle megszokott pajkossággal ad elő, bármennyire is komoly mondanivalóval bírnak. 11 év telt el az időközben kultikussá vált lemez megjelenése óta: az immár 93 éves Shatner munkakedve töretlen (további négy albummal rukkolt elő, valamint eljutott az űrbe is), és bár a Ponder The Mystery-n szembenézett az elmúlás rémével, nem hódolt be neki, hanem lenyűgöző energikussággal ténykedik tovább.
Ráadás:
A Ponder The Mystery című dal rövidített változatának videoklipje.
William Shatner Angie Dickinsont (A színész, aki emberrablónak adta ki magát) boldogítja a Keresztmama című 1974-es akcióvígjátékban
