Az 1930-as évek elején járunk... Gerard Villeneuve, a Velencében élő francia származású arisztokrata, olasz szeretőjét, a közelmúltban elhunyt gyönyörű Leonorát siratja, és közben olyan hangfelvételeket hallgat, amelyeken Leonora csábító malacságokat suttog neki. Gerard évtizedekkel korábban, a velencei karnevál forgatagában pillantotta meg először Leonorát, és a 18. századi dámának öltözött fiatal hölgy rögtön olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy nemes egyszerűséggel és némi nagyképűséggel Giacomo Casanovaként mutatkozott be neki, majd magáévá tette egy félreeső helyen. A nagy találkozás napját Gerard és Leonora azzal koronázta meg, hogy ellátogattak a „kozmikus testi örömöket” reklámozó Haunani ópiumbarlangjába, ahol aztán nem csupán alaposan kiütötték magukat, hanem vendéglátó úrnőjükkel is lebonyolítottak egy édeshármast.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Leonora meztelen holttestét maga Gerard öltözteti fel a temetéshez, méghozzá másik szeretője, a vadítóan elegáns Fiorella segítségével, aki épp olyan bensőséges viszonyt ápolt Leonorával, mint Gerard. A gyászszertartást követően Gerard és Fiorella kéjes pillanatok százainak emlékét őrző villájukban fogadják Leonora egy korábbi kapcsolatából született és immár felnőtt gyermekeit, Ursulát és Edmundot, akiket tíz éve nem láttak. Gerardot szinte sokkolja, hogy Ursula az anyja kiköpött másává érett, és az is, hogy Edmund mennyire éretlenül viselkedik: a fiatalember dührohamot kap, a földkerekség legfőbb kurvájaként emlegeti Leonorát, majd habzó szájjal „összeomlik”. Ursula ekkor végtelen türelemmel előveszi az egyik mellét, mire Edmund, akár egy csecsemő, szopni kezdi... Mint kiderül, szegény fiatalúr enyhén szólva ideggyenge, és csak az nyugtatja meg, ha baba módjára bánnak vele. Fiorellának is megesik a szíve Edmundon, ezért idővel átveszi a szoptatás feladatát Ursulától, Edmund szüzességét pedig mihamarabb elveszi.
Kezdődik a karnevál, ahol bármi megtörténhet...
„Hadd mutatkozzam be, kisasszony... Giacomo Casanova vagyok, vagy legalábbis szeretnék lenni.”
„Lássuk, mit tud, kalandor úr!”
„Miért hagytál magamra, Leonora?”
A bánatos Gerard folytatja a Leonora szexi hangfelvételeivel való vigasztalódást, a kíváncsiskodó és előszeretettel hallgatódzó Ursula előtt pedig nem sokáig maradhat rejtve mostohaapja „hobbija”. Ursula nem csupán egyre gyakrabban veszi fel Leonora ruháit, hanem az anyja hanghordozását is elkezdi utánozni, valamint incselkedésképp szó szerint idézgeti a nő által rögzített pajzán szövegeket, ahányszor meglátja Gerardot, akit pedig igencsak felbosszant ez az arcátlan viselkedés. Ursula megkísérli elcsábítani mostohapapáját, és közli vele, hogy Leonora is azt akarta, hogy egyszer majd Gerard vegye el a lánya szüzességét. Miután Gerard visszautasítja a felkínálkozó Ursulát, az meg sem áll Leonora egykori jó barátnője, Madame Rosa bordélyáig, ahol bosszúból beáll a „dolgozó nők” közé, és kihirdeti, hogy a legtöbb pénzt ajánló leendő kuncsaftnak adja a szüzességét.
„Edmund és Ursula... Érezzétek otthon magatokat nálunk!”
Fiorella pontosan tudja, mivel lehet a leghatékonyabban lecsillapítani egy háborgó fiatalembert...
... és azt is, hogyan kell Ursula kedvére tenni
Gerard kétségbeesetten próbálja rábírni a rendőrfőnököt, hogy segítsen neki előkeríteni Ursulát, ám mivel Gerard apja lelkes antifasiszta értelmiségi volt, a fia még egy buzdító szót sem remélhet a Mussolinit éltető rendfenntartóktól. A „feszültséglevezetésképp” Fiorellával kefélgető Gerardnak végül a kiváló alvilági kapcsolatokkal rendelkező Haunani segít bejutni a bordélybéli aukcióra − természetesen csak azt követően, hogy jókorát szexelt Gerarddal és Fiorellával a kényelmes ópiumbarlangjában. A Madame Rosa által rendezett eseményen Gerardék azzal szembesülnek, hogy az egyik fő licitáló nem más, mint a velencei fasiszták rettegett vezére... Vajon sikerül-e kimenteni Gerardnak és Fiorellának Leonorát a slamasztikából?
Ursula mindent bevet, hogy elcsábítsa Gerardot...
... akinek nagy erőfeszítésébe kerül az állandó ellenállás
Haunani kezelésbe veszi Fiorellát, Gerard épp használhatatlan
Gerard végre eljutott Madame Rosa színe elé
A Joe D’Amato álnéven rendező és igazi neve alatt operatőrködő Aristide Massaccesi (Emanuelle szexbosszúja + Őrülten szexi éjszakák Amanda Learrel) a 80-as évtized közepén négy olyan pazarul korhű, kizárólag szoft erotikát nyújtó alkotást is a világra szabadított, amellyel ugyanakkora anyagi sikert szeretett volna aratni, mint amekkorát az igényes olasz erotika mesterének kikiáltott Tinto Brass ért el A kulcs című, a fasiszta érában játszódó 1983-as botrányfilmjével. Az említett művek közül az 1985-ös A kéj (Il piacere) a második volt sorban, és a később Magyarországon számos pornófilmet forgató Massaccesi három nagy Retrokult-kedvenc felvonultatásával kedveskedett nézőinek. Gerardot a férfias érzékenységet sugárzó és karizmatikus Gabriele Tinti (Fekete Éva, a legszebb kígyóbűvölő) formálta meg, az odaadó Fiorellát Lilli Carati (Mussolini legromlottabb bombanői + Húszévesnek lenni), az ópiumbarlang úrnőjét, Haunanit pedig a legendás Laura Gemser (Amikor Fekete Emanuelle apácának állt + Orson Welles és az olasz erotika királynője + Az élőhalottak erotikus éjszakái + Fekete Emanuelle Venezuelában). Leonora és Ursula kettős szerepét egy fiatal feltörekvő, Andrea Guzon kapta, akit a furcsa ízlésű hazai nézők a hírhedt spanyol direktor, Jess Franco (Szenvedélyek szexmágikus viharában) nálunk is forgalmazott pikáns női börtönös drámájából, a Sadománia, avagy a szenvedély poklából ismerhetnek. Edmundot Marco Mattioli alakította, Madame Rosát pedig a Rutger Hauer (Fantom az éjszakában + Rejtélyek + Hús és vér) által a Retrokult blogon alaposan „kifacsart” vörös démon, Dagmar Lassander (A tengerész összes nője). Massaccesi négy, a fasizmus korszakába visszarepítő mozgóképes „kéjutazása” közül A kéj teljesített a legjobban a mozikasszáknál: több mint 30 milliárd lírányi bevételt hozott (nem pedig 3 milliót, ahogy a Wikipedia állítja), és ezzel az évtized egyik legjövedelmezőbb olasz filmjévé vált, amelyet aztán az USA-ban is rengetegen kölcsönöztek ki videokazettán. Bár a jó öreg Aristide munkái szó szerint tocsognak a perverziókban és a legtöbbjük egyértelműen a nyálcsorgató férfi közönségnek készült, a zseniális rendező-operatőr Mussolini-korszakos tetralógiája mindkét nem képviselői számára vonzó lehet, ugyanis rendkívüli eleganciával tálalja az erkölcstelen tanmeséit.
„Eladó a szüzességem!”
„Lássuk, ki mennyit kínál érte!”
Ráadás:
Laura Gemser (hátul, középen, fehér parókával) és Aristide Massaccesi (elöl, középen, kék kabátban) a velencei karneváljelenet forgatásakor a statiszták társaságában
