A józan gondolkodású Dagmar Beyne húgával, a cseppet sem józan gondolkodású Ursulával érkezik Amalfi egyik tengerparti szállodájába. Dagmar célja az, hogy kellemesen kikapcsolódjon, és talán egy könnyed nyári románcot is összehozzon magának. Ursula sokkal „magasztosabb” tevékenységgel tölti az idejét: a mondabéli Kasszandra babérjaira tör, és költői választékossággal szörnyű események bekövetkeztét prognosztizálja, de, akárcsak legendás elődjének, neki sem akar hinni senki… eleinte. Dagmarék mamája egy híres színésznő, aki kiskorukban elhagyta őket, papájuk pedig egy depressziós muzsikus, aki öngyilkosságot követett el. A lányok bentlakásos iskolákban nőttek fel, ám míg Dagmar talpraesett fiatal nővé érett, addig Ursula az ESP képességével „megvert” parafenoménné, akinek a hétköznapi kommunikáció is tehertétel, ugyanis olvas a beszélgetőpartnerei gondolataiban. Mivel a lánytestvérek szálláshelyén olyasféle figurák leledzenek, akiknek a feje nem éppen Gandhi ihlette elméletekkel van tele, hanem válogatott mocskosságokkal, szegény Ursula ki sem mozdul a szobájából, Dagmar viszont vígan ismerkedik.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A hotel igazgatója, Roberto Delliri drogárusítással egészíti ki tisztes polgári keresetét, a feleségét, Vanessát pedig a szálló szintén drogdíler bárénekesnőjével, Stella Shininggal csalja. Stella nem éri be egy férfival, úgyhogy a helybéli heroinfüggők díszpéldányával, Filippo Andrei-jel is lefekszik, ha úgy hozza kedve. Roberto és Filippo egyaránt teszik a szépet Dagmarnak, Vanessa pedig kitartóan válni akar a férjétől, ugyanis már régóta másba szerelmes: Jennybe, Amalfi leggyengédebb leszbikus tündérébe. Stella szabadulni szeretne Filippótól, aki „válaszcsapásként” elkezdi titokban követni, Ursula pedig bejelenti, hogy a halottkém szerint is halott apja életben van, és nincs ínyére a Föld bolygó erkölcsi fertője. Eme nyári vígasságok közepette sorozatgyilkos kezd rossz fát tenni a tűzre az üdülőhelyen: a sok szabadidővel rendelkező illető fekete kesztyűben, egy fallikus faszoborral küldi másvilágra áldozatait, akik – néhány kivételtől eltekintve – a csinosabb hölgyek sorából kerülnek ki. Vajon ki képes efféle gazságra a felsoroltak közül? Valamelyik toxikus férfi? Netán az egyik gyakran meztelenkedő nő? Ha valakinek még nem esett volna le a tantusz, elárulom, hogy egy újabb szexi giallóval van dolgunk, úgyhogy a logikát nyugodtan tessék mellőzni másfél órácskára…
„Remélem, a friss tengeri levegővel észhez térítelek, Ursula.”
„Neki is vetkőzöm a feladatnak…”
„Igaza volt a papának. Szégyentelen teremtés vagy, Dagmar, akárcsak az anyánk!”
„Felhajtok egy kis J & B whiskyt, elvégre minden szexi olasz thrillerben azt isszák.”
„Aztán bemutatkozom Dagmarnak, hátha jó lesz nekem másodhegedűs barátnőnek Stella mellé.”
Donald kacsa nem hoz szerencsét Amalfi örömlányainak…
A fekete kesztyűs gyilkos már a spájzban van…
… és könyörtelenül lesújt.
A korábban forgatókönyv- és színműíróként működő Enzo Millioni szinte biztosra vette, hogy komoly kritikai visszhangot kiváltó művészfilmmel kezdheti rendezői karrierjét, ugyanis olyan sztárok mondtak neki igent egy ilyen projekt kapcsán, mint Valentina Cortese (Júlia és a szellemek), Dirk Bogarde (Elátkozottak + Halál Velencében + Az éjszakai portás) és Gabriele Ferzetti (A kaland + Volt egyszer egy vadnyugat). Millioni producere, Armando Bertuccioli, azonban úgy vélte, a világhírű színészek gázsija felemésztené a teljes költségvetést, ezért azt javasolta a zöldfülű direktornak, hogy előbb csináljanak egy jövedelmező erotikus pszichothrillert A-vonalas sztárok nélkül, majd annak bevételéből Enzónk leforgathatja a művészfilmjét. Talán mondanom sem kell, hogy a Fellini-jellegű pályafutás sosem jött össze a rendezőnek, és a következő munkája szintén egy szexi őrültség volt.
„Balsejtelmek gyötörnek, míg eme szállóban kényszerülök álomra hajtani zavart fejemet.”
„Ursula annyira költőien hadovál, hogy egyszerűen nem bírom elviselni a szövegét egy kiadós löket nélkül.”
„Lássuk, akad-e még ép vénám…”
„Szánalmas heroinista vagy, Filippo. Tőlem aztán ne számíts több anyagra!”
„Mindig is tudtam, hogy aranyból van a szíved, Stellám.”
„Kufircolunk, kufircolunk, átutazók?”
„Na, mindjárt lecsapok megint…”
„Menjünk innét, Dagmar… Jeges tekintettel les ránk a sötétből a kaszás.”
„Megígérted, hogy abbahagyod a vészmadárkodást, Ursula, de mivel nem akarsz leszokni róla, én sem szokom le a vetkőzésről.”
Az 1978-ban bemutatott Ursula nővére (La sorella di Ursula) forgatókönyvét Millioni állítása szerint a jelentős olasz írónő, Carolina Invernizio egyik kevésbé ismert novellája ihlette, amely azonban – a filmmel ellentétben – sem természetfeletti képességeket, sem kendőzetlen erotikát nem tartalmaz. Ursula szerepét Barbara Magnolfi (Suspiria) kapta, egyrészt igéző tekintete, másrészt színészi tehetsége okán, amely Ursula zavaros jósmonológjainak előadásakor jött különösen kapóra. Magnolfi ajánlotta a direktor figyelmébe a férjét, Marc Porelt, a jóképű svájci-francia színészt, aki B-filmes körökben meglehetősen ismertnek számított. Poreltől sokan azt várták, hogy idővel második Alain Delonná válik, ám súlyos heroinfüggősége és ebből fakadó megbízhatatlansága miatt egyre kevesebben merték alkalmazni. Millioni rögtön az első beszélgetésük alkalmával belopta magát Porel szívébe azzal, hogy kijelentette: a színész bármikor otthon maradhat belőni magát, ha a forgatásra mindig józanul jön el. Innentől kezdve Millioninak semmiféle gondja nem támadt Porellel, csak annyi történt, hogy pár nappal tovább tartott a forgatás a tervezettnél. Millioni olyannyira összebarátkozott a Magnolfi−Porel házaspárral, hogy a munka végeztével évekig összejártak havi egy-két alkalommal, Porel pedig 1981-re teljesen leszokott a heroinról. 1983-ban a színész Casablancába utazott egy reklámfilmben szerepelni, ahonnan sajnos koporsóban tért haza: valaki megkínálta heroinnal, nem tudott ellenállni a kísértésnek, és túladagolta magát. Barbara Magnolfi a férje halála után minden régi ismerősével és barátjával – köztük a Porelt annak idején elvonóra küldő Enzo Millionival – megszakította a kapcsolatot, és a színészkedéssel is felhagyott. Az Ursula nővérében Marc Porel heroinfüggő figurájának karját a színész saját tűnyomai borítják, nem volt szükség sminkesre.
„Ha még több hullára bukkanunk a hotelemben, én bizony újra nikotinfüggő leszek.”
„Megértem, Signor Delleri. Egyébként mit csinál most a kedves felesége?”
„Szia, Jenny! Nem láttalak fél napja, de már iszonyúan hiányzol.”
„Miért nem keresel fel akkor a hotelszobámban, Vanessa? Neked bármikor szívesen a kedvedre teszek.”
„Eljöttem, hogy szavadon fogjalak, édesem…”
„Sajnos Vanessa már elment… miután nekem köszönhetően többször is elment… hihihi… De ha sietsz, még utoléred…. Olyan szép a szemed és olyan csini a kesztyűd… Mit tervezel velem?”
„Rossz hírem van, Roberto: Stella már nem lép fel többé a hotel bárjában.”
„Annyira azért nem playbackelt rosszul, hogy így végezze.”
Dagmar szerepére Millioni Stefania D’Amariót (Zombi) választotta, akit kitűnő színésznőnek tartott, de utólag úgy vélte, hogy Stefania nem nyújtott olyan drámaian mély alakítást, mint Barbara Magnolfi. Roberto Dellerit Vanni Materassi (A párduc) játszotta, Stella Shiningot pedig az amerikai Yvonne Harlow, aki azt állította magáról, hogy az ikonikus szőke díva, Jean Harlow dédunokája. Yvonne énekelte a film slágernek szánt betétdalát, valamint ő vállalkozott a mű legmerészebb szexjelenetére is, amelyben azonban nem a snájdig Marc Porel, hanem a leginkább egy hízókúrára fogott Nino Manfredire hasonlító Vanni Materassi volt a partnere: az imitált aktus hevében Vanni bizony becsókolt Yvonne csaknem pornóba illően szétnyíló farpofái közé. Vanessát, a szapphói hajlamú hoteltulajdonos-feleséget Anna Zinnemann formálta meg, akinek eleinte nagyon nem akaródzott nővel smárolnia és henteregnie, de Millioni meggyőzte arról, hogy van az a pénz, amennyiért érdemes. Az Ursula nővérét Amalfi egyik félkész hoteljében, az Il Saracenóban készítették, amely azonban sohasem nyitott ki, és végül pizzéria lett belőle. A forgatás zökkenőmentesen zajlott, főleg mivel senki körül nem futkároztak jajveszékelő intimitáskoordinátorok – a stáb tagjainak a szex- és gyilkossági jelenetek felvétele egyáltalán nem okozott traumát, az viszont igen, hogy pont az Amalfiban zajló filmes munkálatok idején ölték meg szélsőbaloldali elrablói a népszerű olasz exminiszterelnököt, Aldo Morót. A pénisz alakú gyilkos fegyvert Enzo Millioni egyik családi ereklyéje, egy szerzetes kétértelműre sikeredett 17. századi faszobra alakította. Nem az Ursula nővére a földkerekség legjobb giallója, de a legfurcsábbak között előkelő helyet foglal el; a műfaj szerelmeseinek kötelező néznivaló.
„Igazad volt, Ursula, mielőbb le kell lépnünk innen.”
„Meggondoltam magam, nővérkém…”
„Nem utazunk el, míg ki nem derül, ki a FASZobrokat favorizáló gyilkos.”
