Lee Hayes az a fajta birkatürelmű buszsofőr, aki még a legvérlázítóbb viselkedésű utasok jelenlétét is képes elnéző mosollyal nyugtázni. Unalmas hétköznapjaiba az visz némi színt, hogy a buszbéli visszapillantó tükre segítségével olykor szemezve flörtölget a csinosabb nőnemű jegyvásárlókkal. Az új-mexikói Albuquerque-ből Las Vegasba tartó turistajárat elvezetése a szokásos izgalommentes rutinfeladatnak ígérkezik Lee számára, aki a kormánynál elhelyezkedve még nem sejti, hogy hamarosan élete legveszélyesebb kalandja következik.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Jamie, a cinikus gengszter magát munkaellenőrnek kiadva behatol a Lee-t foglalkoztató cég központjába, és törli a számítógépes adatbázisból a barátságos fekete sofőr járatát (nehogy rögtön keresni kezdjék, ha nem érkezik meg időben), aztán bűntársával dune buggyra (homofutóra) pattan és az eltérítendő busz nyomába ered. A két buggy-s megvárja, amíg sem a közelben, sem a távolban nem látszik az övéken és a buszon kívül más jármű a végtelennek tűnő sivatagi autópályán, majd megpróbálják leszorítani róla a buszt, de nem járnak sikerrel. Ezt követően taktikát váltanak: előre száguldanak a busz következő állomására, ahol átöltöznek, és magukat felszálló utasoknak kiadva átveszik az irányítást, majd a járművet a sztrádáról a sivatag közepére navigáltatják Lee-vel.
„Lássuk, van-e értékelhető nő az utasok között!”
„Naná, hogy van, sőt: nem csupán értékelhető, de érdeklődő is.”
„Magának csak rajtunk jár az esze, sofőr úr?”
„Annyira egyhangú a táj, hogy inkább magukban gyönyörködöm, kedves Alicia.”
„Úgy átírom a menetrendet, hogy csak na...”
Mint kiderül, Jamie-nek az egyik utas, Martin Brayne mellett helyet foglaló hölgyre fáj a foga, akit a férfi dúsgazdag családból származó nejének vél. Csakhogy Brayne nem a feleségével, hanem a szeretőjével, Joyce-szal utazgat épp, és bár ezt Jamie-ékkel is közli, a tuskó banditák (akik úgy ugrottak fejest az akcióba, hogy azt sem tudták, hogy néz ki a megszerzendő túsz) nem hisznek neki, és magukkal hurcolják Brayne szeretőjét abban a hiszemben, hogy 50 ezer dollárt kapnak majd érte a nő apjától. Jamie-ék természetesen nem vágynak üldözőkre, ezért távozásuk előtt golyót eresztenek Lee buszának minden gumiabroncsába. Azonban Lee nem az a fajta buszsofőr, aki rajong a fennakadásokért, és azt sem csípi, ha kibabrálnak vele, úgyhogy az utasok, valamint Harry, az izgága idegenvezető és Alicia, a szép szőke szuvenírfotós segítségével supermani tempóban ismét üzembe helyezi a járgányát, és Jamie-ék felkutatására indul...
„Egy szót sem akarok arról hallani, hogy dune buggyval busz után száguldozni nem jó ötlet...
„Ha Bud Spenceréknek megfelelt a járgány, nekünk sem lehet kifogásunk ellene.”
A legkülönfélébb szerzetek akarnak eljutni busszal Albuquerque-ből Las Vegasba: kártyázó nyugdíjasok...
... magamutogató víg özvegy...
... roppant idegesítően mitugrászkodó idegenvezető...
... és eleinte nagyszájú, de aztán kissé berezelő amerikai focista is akad köztük, aki a mezét még pályán kívül sem veszi le
Az NBC csatornán 1980. február 22-én bemutatott Detour To Terror (szó szerinti fordításban Kitérő a rémületbe – én inkább a Buszút a pokolba címet adnám neki) elkészítését a Playboy férfimagazin finanszírozta, ám mivel családbarát tévéfilmnek szánták, egyetlen hölgyszereplője sem vált meg a kamera előtt a ruháitól. A Michael O’Herlihy (A milliókat érő arc) által rendezett film méltán nem részesült díjesőben, viszont laza délutáni retro kikapcsolódáshoz tökéletesen megfelel. Ráadásul bizonyos szempontból igazi kuriózumról van szó: a Detour To Terror az egyetlen film, amelyben a Lee Hayest alakító és a művet társproducerként is jegyző O. J. Simpson (Csupasz pisztoly + Pokoli torony + A Cassandra-átjáró) együtt szerepelt feleségével, Nicole Brownnal, akinek aztán ő maga oltotta ki az életét különös kegyetlenséggel tizennégy évvel később. Az amerikai foci színésszé lett sztárja 1994. június 12-én halálra késelte Nicole-t és annak új párját, Ron Goldmant. Noha a bizonyítékok teljesen egyértelművé tették O. J. Simpson bűnösségét, az amerikai televízió által élőben közvetített bírósági tárgyalás végén az esküdtek felmentették a mindent tagadó vádlottat. O. J. később azért került évekre börtönbe, mert lőfegyverrel kívánt visszarabolni egy kereskedőtől pár olyan sportrelikviát, amelyet korábban ő adott el neki. Mivel a perköltségek a pénze nagy részét felemésztették, O. J. feltételes módban megírta a felesége meggyilkolásának krónikáját Ha én tettem volna... címmel, amelyben arról számolt be, ő miként cselekedett volna a szerinte nem vele azonos elkövető helyében (természetesen bestsellert sikerült papírra vetnie).
„Fordulj jobbra, feka fiú, tudok egy szép helyet, ahol kényelmesen szomjan halhattok.”
„Megiszom az utolsó kulacs vizemet is, nehogy elkunyerálhassa tőlem valamelyik száraz szájú utas.”
„Itt valami tévedésről van szó... Nem én vagyok Mrs. Brayne!”
„1000 dollárt kapnak tőlem, ha nem viszik magukkal a szeretőmet! A feleségemért egy centet sem adnék – ha tudnák, hogy néz ki, sokkal megértőbbek lennének velem.”
„Ne szórakozzon velünk, Mr. Brayne! Nekem is van agyam, és épp arra gondolok vele, hogy maga át akar verni minket.”
Ahogy az akcióthrillerek esetében lenni szokott, a főgonosz megformálása ezúttal is lényegesen szórakoztatóbb színészi alakításra adott lehetőséget, mint a Grál-(busz)lovag főhősé, akit egyébként a magánéletben szemétláda Simpson tényleg rokonszenvesen játszott el. Jamie szerepét nem más kapta, mint az ekkoriban még pályafutása elején tartó Lorenzo Lamas, aki később megannyi, hazánkban is gyakran vetített Zs-kategóriás akciófilmmel érte el, hogy a kritikusok − akiknek a véleményére egyébként a kutya sem kíváncsi − sohase vegyék komolyan. Jómagam nem szégyellem bevallani, hogy kifejezetten élveztem a harcművészetben jártas színész némely Zs-produkcióját, legendás tévésorozata, A fejvadász (Renegade) tökös-loboncos motoros rocker igazságosztójaként pedig kamaszkorom egyik kedvence volt. A Detour To Terror-t is főleg miatta érdemes megnézni: bár az alakítását nem jellemzi perkinsi zsenialitás, nem vallott szégyent jóképű, ám velejéig romlott emberrablóként.
„Kezd megártani nekünk a sivatagi időjárás...”
„... úgyhogy nem ártana végre bepipulnom és leszámolnom a rosszfiúkkal.”
A tragikus sorsú Nicole Brown Simpson a Detour To Terror statisztájaként...
... és évekkel később a férjével
Ráadás:
„Hé, lányok! Azonnal pattanjatok fel a járgányom utánfutójára, különben baj lesz!”
„Akkor is veled tartunk, szépfiú, ha nem fenyegetőzöl.” Lorenzo Lamas többször is megházasodott az elmúlt évtizedekben: egyik felesége azt követően döntött a válás mellett, hogy a színész édeshármasba bonyolódott a képen látható modell-testvérpárral, Shane és Sia Carlsonnal, akik Barbi ikrek művésznéven váltak ismertté
