New Orleans külvárosában található a Haiti Klub nevű bár, ahol a különféle bőrszínű vendégek vudu táncműsorban gyönyörködve ihatják le magukat a sárga földig. Morgan, a gátlástalan fehér gengszter olyannyira kedveli az egzotikus hangulatú bárt, hogy naponta vásárlási ajánlatot tesz Langstonnak, a fekete tulajnak, akinek azonban esze ágában sincs megválni a lebujtól. Amikor Morgan úgy érzi, betelt a pohár, elküldi Langstonhoz a verőlegényeit, azok pedig a másvilágra ütlegelik a makacskodó célszemélyt. Morgan rendkívül elégedett önmagával, a barátnője (na jó, ne szépítsük: lotyója), Celeste viszont jogosan tesz gúnyos megjegyzést az illetően, hogy halott embertől nem lehet klubot vásárolni. Morgan nem hajlandó elismerni, hogy kissé túllőtt a célon, és hamarosan rájön, hogy semmivel sem jutott előrébb: Langston ugyanis végrendelkezett, és a klubot menyasszonyára, Diana „Sugar” Hillre hagyta.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Diana Haitiről származik, de még kamaszkorában szakított a népe hagyományaival. Most viszont úgy dönt, hogy vudu varázspraktikákhoz folyamodik, elvégre a vőlegénye meggyilkolásáért a leghatékonyabban úgy állhat bosszút, ha zombikra bízza a piszkos munkát. Felkeresi hát New Orleans első számú vudu papnőjét, a vénséges Maitresse Mamát, és megkéri, hogy idézze meg neki a holtak urát, Baron Samedhit, azaz Szombat bárót. A báró „tetemre hívására” egy mocsár mellett kerül sor, ahol annak idején megkínzott rabszolgákat temettek el. Szombat úr bizony érti a dolgát: a rabszolgák, akik csontvázként porladoztak a föld mélyén, épp csak rothadásnak indult és csupán kicsit büdös hús-vér zombikként másznak elő sírjaikból, hogy sorra eltegyék láb alól a Langston haláláért felelős gazfickókat.
„Szóval 1973 egyik napfényes nyári délutánján a szexi szobatársaim egymásnak estek Arthur Marks kultfilmjében…”
„Jaj, bocsika, most szólt a Retrokult adminja, hogy ezt a témát már kiveséztük. Akkor inkább arról mesélek, mi történt szegény pasimmal egy évvel később.”
„Az édesem nem akarta eladni a bárját Morgan úrnak, a csúnya fehér gengszterfőnöknek.”
„Úgyhogy egyszer csak elesett a saját lábában, és nyakát szegte.”
„Nekem persze feltűnt, hogy talán annak is köze lehetett a halálához, hogy előtte alaposan megverték. Úgyhogy felkerestem Maitresse mamát, az öreg boszorkát, és megkértem, hogy idézze meg velem Szombat bárót, a holtak urát.”
„Szó szerint leesett az állam a megdöbbenéstől, amikor először megpillantottam a fickót.”
„Úgy nézett ki a napszemüvegében meg a sétabotjával, mint Isaac Hayes fénykorában.”
„Az aranyos mosolyával pedig végképp levett a lábamról.”
„Annyira megtetszettem neki, hogy ellátott egy csapat szolgálatkész zombival, akikben csak úgy fortyogott az egykori elnyomóink ivadékai iránt érzett gyűlölet.”
A zombik Diana vezetésével először a kikötőbe masíroznak, ahol egy raktárépületben bozótvágó késeikkel miszlikbe aprítják Tank Wilsont, Morgan csempészettel foglalkozó nehézfiúját. A kikötőbéli gyilkossági ügyet felettesei Valentine-nak, a méretes afrofrizurát viselő detektívnek adják, aki történetesen pont Diana pasija volt, mielőtt a szemrevaló menyecske átpártolt volna Langstonhoz. Valentine meglepetten konstatálja, hogy valaki egy 19. századi rabszolga-béklyót hullajtott el Wilson hullája mellett, attól meg még inkább felszalad a szemöldöke, amikor a halottkém közli vele, hogy a bűnözőt a körmei alatt talált és a támadóitól származó bőrfoszlányok alapján holt mukik nyírták ki. Diana zombijai az elkövetkezendő napok során sem tétlenkednek: egymás után likvidálják Morgan embereit – szíven szúrják, disznókkal zabáltatják meg, vagy éppen halálra masszírozzák őket. Miközben Morgan immár Dianától próbálja megvásárolni a bárt, Valentine agyában gyökeret ver a meggyőződés, miszerint volt szerelmének köze lehet a New Orleans-i gengszterállomány látványos csökkenéséhez, hiszen pont azok szenderülnek jobblétre a rosszfiúk közül, akik részt vettek Langston kicsinálásában…
„Ha a pasim gyilkosairól van szó, nem ismerek kegyelmet.”
„Okozzatok egy kis fejetlenséget a bozótvágóitokkal, fiúk!”
„Nem könnyű a soul brother nyomozók élete, nekem elhiheti, kolléga… Mielőtt ma kijöttem helyszínelni, az őrsön vagy tízen akartak beleénekelni a mikrofonfejembe, és rendkívül viccesnek tartották magukat.”
„Hallom, immár magácskáé a bár, kedves Miss Hill. Mennyiért adná el nekem?”
„Árat egyelőre nem mondanék, de biztos lehet benne, hogy hamarosan megfizet, Mr. Morgan.”
„Vigyázz a szádra, nigger lotyó!”
„Inkább te vigyázz a magadéra, fehér gengszterlotyó. Kapsz egy vödör jeget az arcodba, hogy átrendeződjenek a vonásaid.”
„Éhesek a disznók, gengszterkém, és ahogy hallom, a makkoddal álmodnak.”
„Hadd ne legyek disznóeledel! Inkább vessetek a mókusok elé…”
„A büntetésed nem vita tárgya, bruhaha!”
A vudu folklórban központi figurának számító Szombat báró legismertebb filmes felbukkanása az Élni és halni hagyni című 1973-as James Bond-opuszhoz köszönhető, a leghitelesebb pedig az American International Pictures (Jennifer, a kígyók úrnője) olcsó horrorfilmjének, az 1974-es Sugar Hillnek. Míg a Bond-klasszikusban Szombat bárót egy halandó imposztor személyesíti meg a hívek átverése végett, addig a Sugar Hillben a holtak igazi ura teszi tiszteletét, akit Don Pedro Colley (Hazárd megye lordjai) formál meg emlékezetesen és kellően harsány teátrálissággal. Szombat báró ezúttal pont olyan, amilyennek a róla szóló legendák is lefestik: noha szinte mindenhatónak mondható, nem emelkedett felül a földi hívságokon; kicsinyes, kapzsi és kéjsóvár – Diana kérését is azért teljesíti, mert a csinos nő megígéri, hogy holtában csatlakozni fog a túlvilági háreméhez. A Tim Kelly (A banshee üvöltése) által jegyzett forgatókönyv nem csak a bárót, de a zombikat is a vudu hitvilág szabályai szerint ábrázolja: nem a megannyi rémfilmből ismerős irányíthatatlan, bárkit nyakon harapó élőhalottakról van szó, hanem parancsteljesítő sétáló hullákról (érdemes megemlíteni, hogy az „igazi” zombik a vudu vallás hívei szerint általában a feltámasztóik földjét túrják akarattalan rabszolga módjára).
„Jaj, de hideg a kezed, masszőzkém…”
„És milyen hullaszagú a parfümöd…”
„Még egy gengszterrel több a pokolban… Imádom a munkámat!”
A 350 ezer dolláros költségvetésből, New Orleans-i helyett houstoni helyszíneken készült Sugar Hill tekinthető Paul Maslansky rendezői bemutatkozásának. A New Yorkból származó Maslansky jazzmuzsikusként kezdte a pályafutását, tekintélyes vagyonra azonban a 80-as években, filmproducerként tett szert a ma már leginkább szórakoztatóan anti-polkorrekt mivoltuk miatt emlegetett Rendőrakadémia komédiákkal. A Sugar Hill tipikus B-kategóriás retro alkotás, azaz felesleges művészkedésről, időhúzásról és dívás hisztikről szó sem lehetett a 20 napon át zajló forgatásán, Maslanskynak pedig kizárólag azért szavazott bizalmat az American International Pictures vezetősége, mert megígérte, hogy minden jelenetet első vagy maximum második nekifutásra felvesz. Az, hogy a rohamtempó ellenére lenyűgöző és misztikus képi világú végtermék született, a direktor szerint is főleg Robert Jessup operatőr (A kisváros, ahol a seriff a legnagyobb gazember) érdeme. Diana „Sugar” Hill szerepét 19 jelentkező közül a morcosan is bájos Marki Bey (A legszexibb szobatársak) kapta: a kollégái által rendkívül nyugodt természetűként jellemzett színésznő a bosszújelenetekben afrofrizurássá „dühösödik”, a többiben viszont impozáns hullámos hajat visel. A főgonosz Morgant a mindig megbízható gentleman szemétláda, Robert Quarry (Az éjjeliőr és Hazárd megye bombanője) játszhatta el, Valentine detektívet Richard Lawson (Poltergeist), Maitresse Mamát pedig Zara Cully (L. B. Jones felszabadítása). A legnehezebb dolguk a sétáló hullává sminkelt kaszkadőröknek volt, akiket egyrészt alaposan összecsipkedtek a mocsárban a moszkitók, másrészt a félbevágott pingponglabdákból készült (és a dollármilliókba kerülő CGI trükköknél sokkal hatásosabb) zombiszemük viselése is okozott nekik némi kényelmetlenséget. Aki egy tényleg jópofa vudufilmre vágyik, annak a Sugar Hill kötelező néznivaló.
„Már csak Morgan van hátra, fiúkák…”
„Eszem ágában sincs elpatkolni!”
„Pedig bizony hosszú éjszakának ígérkezik a mai… A hosszú bozótvágó kések éjszakájának.”
„Mondd csak, Diana, nincs neked véletlenül közöd Langston gyilkosainak hirtelen elhunyásához?”
„Még a feltételezés is sértő, Valentine-om!”
Ráadás:
„Kit vigyek el valahová?” Don Pedro Colley Szombat bárója egy alkalommal taxisként materializálódik a filmben, Colley pedig évekkel később, a színészetből kiábrándulva, maga is azzá vált
A Sugar Hill bivalyerős, soul, jazz és blues rock keverék betétdalát, a Supernatural Voodoo Woman-t az Originals nevű zenekarnak köszönhetjük
