Lisa, a sikeres szupermodell magányosan éldegél svájci kastélyában, és csupán az hoz némi változatosságot maszturbálással töltött mindennapjaiba, ha Fred, a kedvenc fotósa rámászik munka közben. Lisa született nimfomániás szexőrült, úgyhogy nem kívánja beérni Fred látogatásaival, és úgy dönt, álompasit keres magának egy lepukkant edzőteremben, ahol aztán meg is találja azt a magamutogató karatés, Eric személyében.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Miután Eric közelebbről is megismerkedik Lisával és annak jógatudományával, a kéjsóvár címlaplány őszinte vallomást tesz: még nincstelen naiva korszakában stoppolva közlekedett az országban, és egyszer igencsak pórul járt – egy rosszarcú kamionsofőr-páros vette fel, és bár hagyta, hogy megdugják, a hálátlan seggfejek végül pucéran kidobták a járműből. Lisa azóta csak arra vágyik, hogy ő is stopposokat szedjen fel digidugi céljából, hogy aztán kitessékelhesse őket a Rolls-Royce-ából. Eric a monológ hallatán nyomban jelentkezik sofőrnek a szexpartnerénél, és a kies svájci utak minden feltartott hüvelykujjú ifjú rockerét elviszik egy körre…
„Ejj, de unalmas kastélyban lakni…”
„Csak az dob fel, ha időnként fotóznak.”
„Például Emmanuelle kedvenc székében…”
„Vagy motoron… Mert amire igazán gerjedek, az egy csinos rocker fiú motoron… vagy gyalogosan… vagy akárhogy.”
„Meg a karatésokra…”
„Főleg, ha nem szégyellősek…”
„Mondd csak, Eric, nincs kedved elugrani hozzám és végignézni, ahogy jógázom?”
„Na, lássuk, hogyan vesz fel pozitúrákat, szupermodell asszony!”
„Csodás a műsor!”
„Hadd szálljak be én is…”
Erwin C. Dietrich (Legendás hősök szerelmi kalandjai) hatéves korában látta moziban a Tarzan, a majomember című 1932-es kalandfilmet, amelyben a magyar származású hollywoodi sztár, Johnny Weissmüller alakította a címszereplőt. A kisfiúra akkora hatást gyakorolt e ma már klasszikusnak számító mű, hogy ő is nyomban szívtipró színész akart lenni, de a sors közbeszólt, méghozzá elég erélyesen, és Erwin felcseperedvén Svájc első számú szexfilmes producereként szerzett kétes hírnevet, valamint frankmilliókat, ráadásul olykor a rendezéssel is megpróbálkozott. Dietrich legkedvesebb szerződtetett direktora a vatikáni tiltólistán virító Jesús „Jess” Franco (Szenvedélyek szexmágikus viharában + Justine) volt, aki összesen 17 filmet forgatott svájci pártfogója cégének a legkülönfélébb műfajokban (thriller, horror, történelmi dráma stb.), és mindig ügyelt arra, hogy a nézők jó sok szexet láthassanak a végtermékben. Franco a pályafutása Dietrich-érájában már a csinos spanyol színésznővel, Rosa María Almirall Martínezzel élt, aki Lina Romay művésznéven megannyi közös filmjükben vált meg a ruháitól. Franco nem volt féltékeny típus – az is előfordult, hogy a szerelmét pornókban szerepeltette −, úgyhogy szívesen kölcsönadta Linát Dietrichnek egy kis munka erejéig: ennek eredményeképp született meg az 1975-ös Rolls-Royce Baby, Erwinünk direktor-produceri karrierjének egyik mocskos ékköve.
„Amikor még naiv leányzó voltam, furcsa dolog esett meg velem…”
„Stoppoltam, és felvett két kamionsofőr…”
„Hálás voltam a fuvarért, de…”
„… végül egy szál semmiben dobtak ki a járgányukból.”
„Azóta másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy stopposokkal akarok szexelni.”
„Úrnőm, az autója előállt, mehetünk stopposokat gyűjteni!”
„Vajon miféle szerzetek akadnak horogra?”
„Szia, szépfiú! Elvigyünk valahová?”
„A Deep Purple-koncertre tartok Zürichbe, de lehet, hogy kihagyom, és inkább nagyon hosszú ideig autókázom helyette.”
„És te, fiúka? Merre mész?”
„A Led Zeppelin-dedikálásra Bernbe, de most úgy néz ki, hogy fontosabb teendőim akadnak.”
Gyakori filmbéli szex- és dialóguspartnere, Antonio Mayans (A dőzsölő elit utolsó orgiája) spanyol színész visszaemlékezése szerint Lina Romay magánemberként egy előnytelen szemüveget és ócska pulóvert meg farmert viselő „szürke kis egér” volt, aki egy szempillantás alatt kívánós szexbombává változott, amint berregni kezdett a kamera. A bárminemű logikát és a valamirevaló forgatókönyvet egyaránt nélkülöző Rolls-Royce Baby vonzereje – Andreas Demmer elsőrangú operatőri teljesítménye és Walter Baumgartner szitárral „megbolondított” jazz rockos kísérőzenéje mellett − Romay már-már állatiasnak mondható felszabadultságában rejlik. Noha nem kőkemény pornóról, hanem csupán szoft szexfilmről van szó, Franco és Dietrich meztelenkedő múzsája jó néhányszor majdnem „áttolja” a produkciót a hardcore térfélre (például már rögtön az elején nekiáll szőrteleníteni a punciját, és önkielégítés közben sem tesz meg mindent, hogy a magához nyúlása színleltnek tűnjön). A Lina által alakított Lisa sofőrjét, Ericet Eric Falk svájci dzsúdóbajnok formálta meg, akit a pengeéles memóriával megáldott magyar sportrajongók az 1972-es olimpiai közvetítésből ismerhetnek – Falk a selejtező során a leendő aranyérmestől, a holland Willem Ruskától kapott ki. A jó kiállású színész 1983-ban felhagyott a (szex)filmezéssel, és ma már nagymenő befektetési tanácsadóként dolgozik az USA-ban. Hivatalos honlapján az önéletrajzában az áll, hogy potenciális ügyfelei az üzleti szférán kívül színházi előadásokból ismerhetik… Hogy hányan emlékeznek Eric Falk színpadi Hamlet-alakítására, arról fogalmam sincs, Franco és Dietrich sexploitation klasszikusaiból viszont biztos rémlik az arca pár ezer embernek. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy Erwin C. Dietrich néha magasabb színvonalú mozgóképes művekhez is teremtett elő pénzt; producerként jegyzi például a Magyarországon is népszerű, Vadlibák című kommadófilmes sztárparádét, amely Roger Moore, Richard Burton és Richard Harris főszereplésével készült, valamint A gyilkos szalamandra című politikai krimit, amelyben olyanok bukkannak fel, mint Franco Nero (Franco Nero, a rettenthetetlen cápavadász + Tisztes honpolgárok), Christopher Lee (UFO-bordély a tenger mélyén + Véráldozat és dél-afrikai átok + A testőrök visszatérnek) Anthony Quinn (A Ferramonti-örökség), Claudia Cardinale (A jégsziget foglyai + Rocco és fivérei + A bőr + Volt egyszer egy vadnyugat) és Sybil Danning (A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott). Többek közt az effélék miatt nevezi tisztelője, Quentin Tarantino a svájci Roger Cormannek.
„Lányokat is szívesen szállítunk, mindenevő vagyok…”
„Örömmel hallom, asszonyom.”
„Megkedveltelek, galambom, egy időre megszállhatsz nálam.”
„Na jó, ezt már nem lehet idegekkel bírni…”
„Adjanak helyet a sofőrnek is maguk mellett, hölgyeim!”
