Clay Howard, a nyughatatlan üzletember mindenhová siet, és ez lesz a veszte: autóbalesetet szenved, a fejsérülése miatt pedig orvosai fémlemezt ültetnek a koponyájába. Clay házassága romokban hever: szomorú felesége, Marjorie, régóta csalja az ügyvédjével, Matt Russell-lel, amiért bűntudat kínozza, és bár azt hiszi, Clay mit sem sejt a viszonyról, ennek pont az ellenkezője a helyzet. A házasság megmentésére tett utolsó kísérletként Clay és Marjorie vidéki kiruccanásra indulnak a nagyvárosi forgatagból, első pihenőjük alkalmával pedig egy kaliforniai porfészekben, Eldridben állnak meg, ahol napszállta után roppant furcsa eseményekre kerül sor.
Clay Howard (James Franciscus) és Annie Fletcher/Naillil (Tisha Sterling), Az éjszaka rabszolgáinak különleges szerelmespárja
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Clay a fogadóban kivett szobájukban arra ébred az éjszaka közepén, hogy Marjorie nincs mellette, egy csinos fiatal nő viszont nagyon is ott üldögél az ágyával szemben, és lefegyverző mosollyal arra kéri, bármit is lát, ne próbáljon beavatkozni. Clay kipillant az ablakon, és legnagyobb megrökönyödésére azt látja, hogy a felesége a kisváros lakóival egyetemben zombiszerű transzban áll az utcán, majd többedmagával felszáll egy teherautó platójára, és ismeretlen helyre távozik. Clay persze nem akarja megfogadni az idegen hölgy tanácsát, úgyhogy jól kupán vágják, és csak másnap reggel tér magához. Marjorie semmire sem emlékszik az éjszaka történtekből, sőt: hisztériásnak nevezi Clayt, és biztos benne, hogy a férfi az utóbbi hónapok stresszmennyiségének köszönhetően elkezdett megtébolyulni. A városban Clayen kívül senkinek sem rémlik semmi furcsaság az előző éjszakával kapcsolatban, Henshaw seriff pedig őszinte együttérzését fejezi ki neki balesete és az agysejtjei elvesztését illetően. A következő éjszaka ugyanúgy telik, mint az előző, majd a továbbiak is: mint kiderül, a várost napnyugtától testetlen földönkívüliek uralják, akik megszállják a gyanútlan lakosok testét, és elviszik őket az űrhajójukhoz, hogy azt a földiek fizetetlen rabszolgákként startra kész állapotba hozzák. Clayre a fejébe illesztett fémlap miatt nem hat a „zombikúra”, úgyhogy az űrhajó parancsnoka (vajon ki lehet az?) a nőnemű energialényt, Naillilt rendelte ki mellé őrzőnek, aki egy Annie Fletcher nevű kisasszony testét birtokolja és láthatatlan erőteret von a város köré, hogy Clay ne tudja elhagyni, amíg a nép a gyárban húzza a földönkívüliek igáját. Clay és a Naillil által megszállt Annie éjszakai találkozásaik alatt lassanként egymásba szeretnek, és Clay kifejezi abbéli óhaját, hogy a boldogtalan földi házaséletét inkább egy távoli bolygón zajló idillire cserélné. Vajon képes lesz együtt létezni két ennyire eltérő teremtmény?
James Franciscus és Tisha Sterling az űrhajó-javításhoz használt gyárépület díszletében
Tisha Sterling, James Franciscus és a város félreismert félkegyelműjét alakító Andrew Prine, aki az UFO-rejtély kulcsát jelenti
1964-ben jelent meg Joseph Millard Az istenek gyűlölik Kansast (The Gods Hate Kansas) című sci-fi regénye, amelyet 1967-ben a britek Az űrből érkeztek (They Came From Beyond Space) címmel filmesítettek meg a legendás operatőr-rendező, Freddie Francis (Az elefántember + Gyötrelmek kertje) irányításával. A regény és a Francis-féle film cselekménye azonos: az űrhajójuk balesete után a Földön ragadt energialények emberek testét szállják meg, hogy azokkal hozassák rendbe a masinájukat, a tervüket azonban meghiúsítja egy földi házaspár. 1970. szeptember 29-én, az amerikai ABC tévécsatornán debütált Ted Post (Charlie angyala és Hitler autója) rendezésében Az éjszaka rabszolgái (Night Slaves). Ez a film Jerry Shol 1965-ös azonos című regényén alapul, amely kínosan sok egyezést mutat Millard könyvével: a főhősök ezúttal is egy házaspár tagjai, és a férjre ezúttal is azért nem hatnak a földönkívüliek telepatikus sugallatai, mert az autóbalesete óta fémlapot hord a koponyájában. A sort Stephen King zárta, aki 1987-ben jelentkezett Rémkoppantók (The Tommyknockers) című regényével, amelyben megint csak egy álmos kisváros lakóinak tudatát kezdik uralni az idegen lények, akikkel aztán egy, a fejében fémlapot viselő pasas száll szembe, akinek esze ágában sincs agyilag manipulált honfitársaival együtt munkálkodni egy idegen űrhajó kiásásán. King regényéből 1993-ban kétrészes tévéfilm készült, John Powerrel a rendezői székben.
Leslie Nielsen Henshaw seriffként pátyolgatja Tisha Sterlinget
Marjorie Howard bőrébe Lee Grant bújt, akit az 50-es években, első Oscar-jelölése után a férje kommunista szimpátiája miatt 12 évre feketelistára tett az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság. A színésznő a rehabilitációját követően további két Oscar-jelölést és egy Oscar-díjat (a legjobb női mellékszereplőnek járót) gyűjtött be
A három fent említett film közül nekem Az éjszaka rabszolgái tetszik a legjobban, mivel rendhagyó módon, minimalista eszközökkel, a speciális effektusok szinte abszolút mellőzésével és erős jellemrajzok felvonultatásával mesél el egy megható történetet, amely ráadásul okos és érzelmes végkifejletet kapott (ezt természetesen – szokásomhoz híven − nem „lövöm le”). Ted Post mindig is remekelt, ha színészvezetésről és a szerepek megfelelő kiosztásáról volt szó: a Naillil által uralt testű bájos Annie Fletchert Tisha Sterling (Norwood) formálta meg; a földönkívüli invázióval szemben tehetetlen Henshaw seriffet az ekkoriban még főleg komoly filmekben előforduló Leslie Nielsen (Leslie Nielsen az agymosó szekta ellen); a hűtlen, ám a férjét továbbra is tisztelő és segíteni vágyó Marjorie Howardot pedig az Oscar-díjas Lee Grant (Sampon). Fontos mellékszerep jutott a B-filmes univerzum Donald Sutherlandjének, azaz a Retrokult-kedvenc Andrew Prine-nak (A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott) is, aki a falu (vagyis inkább a kisváros) bolondjaként többet tud a földieket dolgoztató égi tüneményekről, mint azt bárki is gondolná.
Tisha Sterling és James Franciscus
Ted Postot A majmok bolygója 2. 1969-es forgatásán lenyűgözte Jane Fonda első nagy szerelmének, James Franciscusnak (Gyönyörű fotómodellek veszélyes vizeken) az alakítása, aki a direktor szerint ugyanolyan meggyőző volt a lelombozó, emberszabásúak által uralt jövőbe érkező űrhajósként, mint korábban Charlton Heston (Ben Hur + Amikor a Tízparancsolat sztárja elszerette a fia feleségét), ezért mihamarabb újra együtt akart vele dolgozni, és meghívta Az éjszaka rabszolgái főszerepére. Az 1991-ben, csupán 57 évesen elhunyt Franciscus régi vágásúan sármos és kiváló színész volt, aki a rá némileg hasonlító Robert Redfordéhoz (Távol Afrikától) hasonló karriert érdemelt volna, ez azonban nem jött össze neki, noha lényegesen sokoldalúbb volt a nála csupán két évvel fiatalabb vetélytársánál. Az éjszaka rabszolgáit a retro sci-fik rajongói mellett elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek felfedezni idehaza alig ismert régi filmsztárokat, akik ugyanolyan jók (vagy jobbak) voltak, mint híresebb pályatársaik.
Ted Post Leslie Nielsent és James Franciscust instruálja Az éjszaka rabszolgái forgatásán
Ráadás:
Catherine Spaak (Olyan rabszolgám van, amilyen neked nincs) felajánlkozik Dario Argento A kilencfarkú macska című 1971-es thrillerében…
… James Franciscus pedig úgy dönt, nem utasítja vissza
