Joy, a gyönyörű fotómodell a divatmagazinok sztárja, férfiak százezrei adnák oda neki az összes megtakarításukat csupán egyetlen éjszakáért, újságíró barátja, Marc azonban még a cigarettásdobozával is gyengédebben bánik, mint Joyjal, aki született mazochista, és képtelen nem szeretni ezt a hűtlen és kőbunkó figurát. Miután az érzéketlen és öntelt Marc majdnem Joy orra előtt tesz magáévá egy másik felajánlkozó nőt a táncparketten, a szép modell besokall, és elfogadja az immár őszülő, ám dúsgazdag világfi, Bruce ajánlatát, aki Bangkokba invitálja egy kis kikapcsolódásra. Történetesen Marc is Bangkokba igyekszik, és ezt Joy is tudja, és titokban azt reméli, hogy Bruce révén majd megint keresztezik egymást az útjaik, undorítóan viselkedő kedvese pedig visszafogadja őt.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Bruce Joyt a bangkoki repülőtérről egyenesen a különc és perverz Cornelius herceg villájába viszi, aki egyrészt tigrist tart a nappalijában (nem kitömöttet vagy szőnyegként funkcionálót, hanem élő és dühös példányt), másrészt folyton kihallgatja a vendégei telefonbeszélgetéseit és unalmában orgiákat szervez. A herceg azzal próbál imponálni Joynak, hogy már az érkezése napján egy gyönyörű rabszolganőt ajándékoz neki: Millarcát, akit egy malajziai üzleti útján vásárolt a lány pénzéhes szüleitől. Cornelius herceg hamarosan azzal megy Joy agyára, hogy házassági ajánlatokkal bombázza, aztán olyasmit művel, ami nem éppen a hőszerelmesekre jellemző: drogot tesz Joy italába, aztán odadobja prédául szegény hősnőnket az aktuális orgiája résztvevőinek. Joy Millarca szexmasszázsával vigasztalódik, majd könnyes búcsút vesz rabszolgájától, és úgy dönt, lelép a kacsalábon forgó kéjtanyáról.
„Lehet, hogy kiegyensúlyozottnak látszom a címlapfotókon, de a magánéletem romokban hever.”
„Akármilyen jó nő is vagy, én bizony meguntalak, Joy. Mielőbb költözz el, mert már megvan az utódod.”
„Mire számíthatok a herceg villájában, Bruce?”
„Cornelius furcsa ember, imád belefülelni mások telefonbeszélgetéseibe.”
„Viszont nagylelkű is, kapsz tőle például egy szemrevaló rabszolgát.”
„Hm... Az efféle ajándékokkal aztán tényleg maradásra lehet bírni engem... legalábbis egy időre.”
Joy először lóháton próbál megpattanni, de ezt a kísérletét nem koronázza siker, végül azonban csak összejön neki a szökés, méghozzá a herceghez látogató külföldi újságíró-kompánia révén, amelynek – micsoda véletlen! – Szemétláda Marc is tagja. Miután Joy és Marc hatalmasat dugnak egy normális esetben igazolványképek készítéséhez használt utcai fotóbódéban, az újságírók gyöngye megint méretes taplónak bizonyul, és Joy ismét egyedül marad, ráadásul Cornelius herceg a nyomában lohol. Iszkolás közben Joy megismerkedik Joannal, a csinos idegenvezetővel, aki csekély keresetét zsebtolvajlással és piti csalóként egészíti ki. Joy és Joan egy szempillantás alatt egymásra gerjednek, és vonaton, valamint Joan lakásában is megmutatják egymásnak, mitől érezheti magát remekül egy nő egy másik nővel. Közben Corneliusnak esze ágában sincs lemondani Joyról, és Marc megint feltűnik a színen... Vajon miben csúcsosodik ki mindez? Össznépi tragédiában, komédiában, vagy egy falrengető orgiában?
„Azt mondjuk nem díjazom, ha kómás állapotomban minden jöttment pénzeszsákot rám eresztenek.”
„Ne takarékoskodj a tantrikus érintésekkel, Millarca!”
„Isteni kezed és nyelved van, de nem maradhatok itt tovább.”
Miután a Sylvia Kristel főszereplésével készült 1974-es Emmanuelle forradalmi változást idézett elő a szoft erotikus filmek műfajában, egymás után készültek a folytatásai, valamint sorra születtek a különféle nációk által kreált utánzatok is – például az olasz produkciók, amelyekben egyetlen „m” betűvel írt nevű Emanuelle élte ki a vágyait (Emanuelle szexbosszúja + Amikor Fekete Emanuelle apácának állt stb.). Az eredeti francia Emmanuelle-regényt (és folytatásait) egy kéjsóvár diplomata, Louis-Jacques Rollet-Andriane írta, de a felesége, Emmanuelle Arsan (ál)neve alatt adta ki őket, azt sejtetve, hogy a hölgy valós szexkalandjai ihlették őket. Rollet-Andriane legsikeresebb szemérmetlen utánzója Jean-Pierre Imbrohoris újságíró és rádiós műsorvezető lett, aki szintén női álnéven, Joy Laureyként jelentette meg a csodaszép fiktív modell, Joy erotikus élménybeszámolóit. Az 1981-ben indult Joy könyvszéria kelendőnek bizonyult, Imbrohorisnak azonban nem jutott békés öregkor: 1993. december 13-án, 50 éves korában halálos autóbalesetet szenvedett, amelyben nem csak ő hunyt el, hanem a felesége (szintén erotikus regények szerzője), az asszony egyik barátnője (ugyancsak erotikus regények írója) és Imbrohorisék hároméves kisfia is.
„Mit szólnál egy forró hangulatú idegenvezetéshez, Joy?”
„Elkalauzollak az érzékek birodalmába.”
„A tiéd vagyok, Joan! De meg kell értened, hogy néha másé is.”
Az első Joy-regényből Sergio Bergonzelli olasz zsánerfilmes rendező forgatott francia érdekeltségű filmet 1983-ban Claudia Udy címszereplésével, a folytatásban azonban sem ő, sem a méltatlanul bálványozott Marcot játszó Gérard-Antoine Huart nem tért vissza. Az 1985-ben debütált Joy és Joan-t Jacques-René Saurel dirigálta, Joy szerepét pedig minden idők legnagyobb francia női pornósztárja, Brigitte Lahaie (A kastély halálosztó bombanői) kapta, aki ekkorra már szoft erotikára váltott, és azt remélte, hogy színésznőként is komolyan veszik majd (ezt csak részlegesen sikerült elérnie, noha tényleg sokkal tehetségesebb napjaink körülrajongott hollywoodi díváinál). Joant Isabelle Solar formálta meg, aki szintén nem vallott szégyent, mégsem állt többé kamera elé e szexfilmes bemutatkozását követően. Marcként Jean-Marc Maurel (Erkölcsrendészek), Bruce-ként Pierre Londiche (A Saint Tropez-i leánykereskedők), Cornelius hercegként pedig Jacques Brylant (I, mint Ikarusz) demonstrálta, hogy – Imbrohoris úr véleménye szerint – a férfiak menthetetlen farokvezérelt seggfejek, az úrnője kívánságait leső Millarcát pedig Maria Isabel Lopez (Dűneharcosok) alakította. A Joy és Joan pont az a fajta elmebeteg és romlottságszagot árasztó francia klasszikus, amelyet az tesz igazán viccessé, hogy az alkotói véresen komolyan gondolták. A szexjelenetek láttán minden mai intimitáskoordinátor elsírná magát kétségbeesésében, az a pár perc pedig, amelynek során a Joy után futkosó herceget egy gőzfürdő nem éppen Bruce Lee-testű ádámkosztümös vendégei félholtra kungfuzzák, egyenesen filmtörténeti jelentőségű. Joy és Joan tárt karokkal és combokkal várja a rájuk kíváncsiakat, tessék esélyt adni nekik!
„Felvilágosult nő hírében állok, nem leszek féltékeny...”
„Vegyük be olykor Marcot is a buliba, annyira vonzóan görény.”
