Starsky és Hutch, a kaliforniai Bay City legkeményebb zsarui, jól megérdemelt szabadságukat eltölteni érkeznek felettesük, Dobey kapitány Isten háta mögötti vidéki víkendházába. Hutch őszinte lelkesedéssel veti magát a természetimádó alkalmi horgász új szerepkörébe, a megrögzött nagyvárosi farkas Starsky azonban már akkor hiányolni kezdi a benzingőzt és a szmogot, amikor leparkolnak a kapitány nyaralója előtt. Miután kicsomagoltak, hőseink elhajtanak a víkendháztól nem messze található porfészekbe, hogy összebarátkozzanak a helybéliekkel, csakhogy azok elég bunkó hangnemben közlik Starskyékkal, hogy cseppet sem vevők semmiféle közeledésre.
Starsky (Paul Michael Glaser) és Hutch (David Soul) mindjárt akcióba lép
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Még Joe Tyce seriff sem repes az örömtől, amikor meglátja messziről jött kollégáit, sőt akkor sem, amikor azok megmutatják neki a rendőrigazolványukat. Starskyék még nem tudják, hogy a környéket egy Rodell nevű, vészjósló fizimiskájú sátánista pap és szektája tartja rettegésben. Rodell urat sem dobja fel az idegenek érkezése, mert úgy érzi, a jelenlétük beszennyezi a víkendháztól nem messze tartott ördögi rituálék szent(ségtelen)ségét. Hutch arra lesz figyelmes, hogy minden bokorból vörös csuhás alakok figyelik horgászás közben, Starsky pedig egyik reggel vérrel mázolt sátánista ábrát talál az ideiglenes lakhelyük ajtaján. Miután két, magát eltévedt túrázónak kiadó szemrevaló ördögimádó hölgy csörgőkígyót csempész a konyhájukba, hőseink megállapítják, hogy bizony még akkor is nyomozniuk kell, ha történetesen láblógatásra rendezkedtek be. Vajon mennyit ér két épp fegyvertelenül nyaraló zsaru egy csapatnyi sátánista ellen?
„Vidéki idill, csend és nyugalom... Ugye már te is vágytál egy kis levegőváltozásra, Starsky?”
„De nem ilyenre... Sehol egy füstös bár vagy egy diszkó, ahol elüthetném az időt, amíg te eggyé válsz az anyatermészettel.
„Idegenek a szomszédban! Sújtsa őket Lucifer átka!”
Az ABC tévécsatorna 1975 áprilisában indította útjára az USA-ban a Starsky és Hutch című detektívsorozatot. A nagyrészt Los Angelesben és környékén forgatott szériában két kemény zsaru, a folyton „pörgő” és szangvinikus David Michael Starsky és a visszafogott és intellektuális Kenneth Richard „Hutch” Hutchinson kalandjait követhették nyomon a nézők négy évadon és 93 epizódon keresztül. A sorozat óriási sikert aratott világszerte, és a „hanyatló” Nyugat azon mozgóképes termékei közé tartozott, amelyek elég hamar (értsd: „csupán” 5-10 év késéssel) eljutottak a gulyáskommunizmus uralta Magyarországra is – nálunk 1982 és 1987 között vetítette a televízió. Starskyék többnyire hétköznapinak mondható drogbárókat, maffiózókat és gyilkosokat tartóztattak le vagy küldtek a másvilágra, néhány alkalommal azonban a forgatókönyvíróknak vészesen meglódult a fantáziája (vagy túl sok füvet szívtak), és horrorfilmbe illő, felettébb élvezetes ökörségekkel álltak elő. Erre került sor a harmadik évad forgatásakor is William Blinn és Bob Barbash jóvoltából, akiknek agyament történetéből Nicholas Sgarro (A boldog prosti) rendezett misztikus hangulatú epizódot.
„Ne legyen már ennyire bunkó velünk, seriff, és mi sem cikizzük majd azért, hogy egyenruha nélkül teljesít szolgálatot.”
„Megismétlem: jobban tennék, ha mielőbb szednék a sátorfájukat és visszatakarodnának a nagyvárosba, kedves kollégák.”
„Hagyd már békén a kuncsaftjaimat, Joe! Ha rajtad múlik, sosem lesz belőlünk turisztikai célpont.”
Az 1978-ban debütált Sátán boszorkányai (Satan’s Witches) a két közismert főszereplő – Starsky, azaz Paul Michael Glaser (Fóbia) és Hutch, azaz David Soul (Kukkoló szerelmesek a toronyházban) – mellett olyan megbízható karakterszínészeket vonultat fel, mint az ördögimádó szekta vezérét megformáló Joseph Ruskin (Talen kardja − Harc a mágia ellen) és személyes kedvenceim egyike, a szúrós tekintetű és pokróc modorú figurák specialistája, Charles Napier (Unaloműzés és szexpartner-vadászat CB-vel + Az Alien és a rendőr, aki dudálva csajozott be + A rendőr, aki nem ismer kegyelmet), aki ezúttal a morózus vidéki seriff bőrébe bújt. A közkedvelt zsaruszéria eme epizódja nem csak okkult utalásokban gazdag, de fanyar humorban is; az 50 percnyi játékidő csúcspontjának egyértelműen az a direkt röhejes jelenet nevezhető, amelyben a horgászni érkezett zsaruk a víkendház sötétjében tángálják el a vörös csuklyás sátánistákat.
„A két idegen nem tud ellenállni a szebbik nemnek. Rajtatok a sátán szeme, lányok!”
„Megtesszük, ami tőlünk telik, Rodell úr. Ja, és éljen Lucifer!”
„Elképesztő a stílusérzékem, Hutch! Pont harmonizál a kezeslábasom színe az éj leple alatt született festményével!”
„Szörnyű bevallani, de eltévedtünk, ráadásul a mosdótokat is szeretnénk használni, fiúkák. Reméljük, nem baj, ha közben egy csini kígyót is hátrahagyunk nektek.”
„Dehogy baj, lányok! Csak aztán a mi kígyóinkról se feledkezzetek el; alig várják, hogy közelebbről is megismerkedhessenek veletek.”
A Sátán boszorkányainak szövegkönyve két alkalommal is alaposan feladhatta a leckét a vasfüggöny mögött éldegélő és az akkori amerikai kultúráról kevés információval rendelkező magyar szinkronfordító(k)nak. Amikor a falucska seriffje úgy takarítja el az útból az orrát mindenbe beleütő nagyvárosi zsarupárost, hogy egy időre hűvösre vágja őket, Starsky a következő gúnyos megjegyzést teszi Hutchnak a cellájukban: „Vidéki idill, csend és nyugalom, ugye? A Halál-völggyel is jobban jártunk volna...” A Kaliforniában és Nevadában található sivatagos Death Valley a legforróbb és legszárazabb éghajlatú nemzeti park az USA-ban, amely nem csupán mostoha körülményeiről híres, de arról is, hogy a Sharon Tate (Az ördög szeme) meggyilkolását elrendelő Charles Manson vérszomjas szektájának egyik kedvelt búvóhelye volt. Az epizód végén, miután minden gaz sátánistát felpakoltak a rabomobilra, Hutch így szól Starskyhoz: „Fogadjunk, hogy John Denverrel sosem történik olyasmi, mint ami velünk esett meg az utóbbi napokban.” A repülőgép-balesetben 53 évesen elhunyt John Denver nevét Magyarországon csak az amerikai folkzene legnagyobb fanatikusai ismerik, a 70-es évek Amerikájában azonban majdnem akkora sztárnak számított, mint Elvis Presley – olyan örökzöld slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Rocky Mountain High és a Sunshine On My Shoulders. Denver lenyűgöző szerzeményeinek jelentős részében a természet szépségeiről és a vidéki élet felemelő mivoltáról énekelt, ennek tudatában pedig rögtön érthetővé válik, miért említi őt Hutch némi iróniával. Hogy az előbb idézett mondatokat a fordító megtartotta-e a magyar hangsávban, vagy teljesen átírta őket, arról fogalmam sincs, ugyanis kizárólag angolul láttam az epizódot. Aki egy nem túl rémisztő, ám ízig-vérig retro sátánélményre vágyik, annak nem szabad kihagynia Starskyék vidéki kiruccanását.
„Vajon kik bámulnak a partról? Ennyire érdekes lenne, ahogy horgászom?”
„Rodell úr kiadta a kilövési engedélyt a jövevényekre, úgyhogy már nem sok halat fognak majd.”
„Tudtam, hogy nem lett volna szabad veled nyaralnom, Starsky. Már megint beépülünk, ahelyett, hogy lazítanánk.”
Ráadás:
„Segítsen rajtam, doktor úr! Shannon Tweeddel dugtam, fantasztikus volt, de aztán álmomban majdnem megfojtottam szegényt.”
„Felírok egy erős antidepresszánst, meg az sem árt, ha heti egyről ötre növeljük a találkozásaink számát. Kicsit drága lesz, de a gyógyulás ugye minden pénzt megér...” David Soul – azaz Hutch – pszichiáterként Nico Mastorakis Jéghideg éjszaka, forró lány című erotikus thrillerében
