John Wilson amerikai mérnök azért érkezik a Dominikai Köztársaság fővárosába, Santo Domingóba, hogy a lakatlannak hitt Macska-sziget megvásárlásáról egyezkedjen a cége nevében a helyi turisztikai miniszterrel. Johnnak az a szándéka, hogy giccsparádét nyújtó üdülőparadicsomot varázsol a szigetből, ahol egy ötcsillagos szálloda épülne a tervei alapján. A messziről jött mérnököt az sem zavarja, hogy egy ősrégi dominikai legenda szerint a sziget lakói mind odavesztek egy pusztító földrengés következtében, ám éjszakánként a mai napig felkelnek sírjukból némi mászkálás végett egy titokzatos fekete macska parancsára, aki egyben a sziget névadója. John, fittyet hányva a dominikai mitológiában rejlő figyelmeztetésre, igenis fel kívánja keresni a szigetet, hogy kijelölje rajta a leendő szállodája helyét.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Mielőtt a sziget felé venné az irányt, John rendel magának két helybéli prostituáltat a hotelszobájába, akikkel kellemesen és hasznosan üti el az időt, ám amint kijelenti, hogy a Macska-sziget az úti célja és akár őket is szívesen magával viszi oda, a lányok fejvesztve menekülnek a lakosztályából, és még a bérüket is hátrahagyják. John utánuk szalad a nekik szánt összeget lobogtatva, aminek egy csinos nagyvilági turistahölgy, Fiona is szem- és fültanúja lesz. Fiona nem az a fajta nő, aki nem megy el egy állítólagos zombikkal teli szigetre egy olyan férfival, aki impozáns bajszot visel és egy köteg pénzzel a kezében üldözi az előle futó örömlányokat. Másnap John, immár Fionával karöltve, felbéreli Larry O’Harát, a harcedzett kalandor hajóst a célból, hogy elvigye őt és újdonsült kedvesét a Macska-szigetre. Larry sincs fából: szabad óráiban a kuncsaftjai nőit kefélgeti, akár akkor is, amikor a megbízói épp mélytengeri horgászattal vannak elfoglalva a hajója másik végében. Larry mellesleg néha zombit talál a kikötő vizében: ilyenkor fejbe csapja a galád lényt egy csáklyával, majd átadja a rendőrségnek. Ha a boncasztalon magához térő élőhalott megkóstolja a jobb sorsra érdemes patológust, az már nem Larry baja...
„Biztos vagyok benne, hogy üdülőparadicsommá teszem a Macska-szigetet, miniszter úr.”
„Előtte viszont szeretném közelebbről megismerni a Dominikai Köztársaság asszonyait.”
„Fáradt vagy, tengerész?”
„Hagyd, hogy feltöltselek energiával!”
„Tartozom egy vallomással, drága Fiona. Azt hittem, a helybéli lányoknál nem akad izgalmasabb társaságom, amíg itt időzöm...”
„De rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.”
Santo Domingo kikötőjében több zombit lehet fogni, mint halat
„Szabad egy táncra, patológus úr?”
„Larry O’Hara? Azt hallottuk, maga a legpénzéhesebb hajós ebben a fővárosnak nevezett porfészekben. Én pedig pont ilyen embert keresek, hogy elvigyen a Macska-szigetre.”
„Sokba fog az kerülni magának, Mr. Wilson. Elátkozott helyről van szó, ahol állítólag sorban állnak a fekete macskák, hogy átmenjenek a partra lépő jövevények előtt, ráadásul a zombiszaporulat sem elhanyagolható mennyiségű.”
Amint megérkeznek a Macska-szigetre, John kénytelen megállapítani, hogy az mégsem lakatlan: egy roskatag vénember és annak gyönyörű lányunokája éldegél itt. Luna, az unoka, arra figyelmezteti a jövevényeket, hogy idegeneknek nem szerencsés dolog a szigeten időzni, a nagytata pedig kimondja az alapigazságot, miszerint pénzzel nem lehet mindent megvenni. Larry nem rajong John fárasztó vadkapitalista nyomulásáért, és ezzel kivívja az öregúr rokonszenvét, aki aztán ellátja a hős tengerészt egy amulettel, mondván, az majd megvédi Larryt mindattól a csúnya fejleménytől, ami nemsokára következik. Miután visszatérnek Larry hajójának fedélzetére, a betolakodó trió tagjai azzal szembesülnek, hogy a tengeri járgány motorja elromlott, ezért az éjszakát mindenképp a sziget mellett horgonyozva kell tölteniük. John a parton készített fotók előhívása után döbbenten konstatálja, hogy csak az öregember látszik rajtuk, az eszmecsere közben végig mellette álló Luna azonban nem. Amikor Johnék másnap reggel ismét partra szállnak, Luna Fiona és Larry fejét is elcsavarja, amikor pedig megint leszáll az éj, a sziget fekete macskájának (amely talán nem is macska valójában) hívó szavára feltápászkodnak a zombik a föld mélyéről, és elkezdik meghiúsítani John cégének nagyszabású terveit...
„Hallom, a Macska-szigetre készülsz, Larry. Nem szeretném, hogy úgy rohanj a vesztedbe, hogy sosem láttad a pezsgős számomat.”
„Már épp kérni akartam, hogy búcsúajándékként add elő nekem, bébi.”
„Mivel egy egész napot biztosan együtt töltünk majd magával, hadd fektessek le egy alapszabályt...”
„Fionát csak én fektethetem le. De ne keseredjen el, Larry...”
„Bár lakatlannak mondják a Macska-szigetet, talán mégis találunk magának egy csinos bennszülött lányt ott. Az egy m-mel írt nevű Fekete Emanuelle megfelelne?”
„Meg, csak ne gyötörnének megint azok a fránya balsejtelmek.”
„A szigetünk nem tivornyázó turistáknak való, mondjon le a szállodabizniszéről azonnal, szívtelen kapitalista úr.”
„Higgye el, kislány, maguk is jól járnak majd azzal, amit ide építünk. Úgy fog ömleni a bevétel, hogy a nagypapi homlokán éktelenkedő duzzanatot egy szempillantás alatt eltüntethetik majd a részesedésükből. Amennyiben persze hajlandóak eltűnni innen.”
„Nem érem be Johnnal, Larry... Segítenél rajtam?”
„Máris, csak erőt merítek a sörömből.”
Aristide Massaccesi (A velencei karnevál buja szerelmesei), az olasz exploitation filmek Joe D’Amato művésznéven alkotó operatőr- és direktorkirálya 1979 nyarán „hosszúra nyúló vakációra” utazott a Dominikai Köztársaság fővárosába, Santo Domingóba egy maroknyi emberből álló stábjával, ahol aztán összesen hat minimalista költségvetésű, de az egzotikus és lenyűgöző helyszíneket maximálisan kiaknázó horrorpornót forgatott majdnem mindig ugyanazokkal a színészekkel. A forgatókönyveket régi harcostársa, a George Eastmanként ismert Luigi Montefiori (Emanuelle szexbosszúja) írta elismerésre méltó sebességgel és leginkább a tetemes kártyaadósságai rendezése végett, aki a dominikai széria második darabját jelentő Az élőhalottak erotikus éjszakáiban (Le notti erotiche dei morti viventi) Larryt, a derék hajóst formálta meg. Luna, a sziget misztikus úrnőjének szerepét Laura Gemser (Amikor Fekete Emanuelle apácának állt) azaz a világhírű és egy m-mel írt nevű Fekete Emanuelle kapta, a nála nem kevésbé bájos Fionáét pedig Dirce Funari (Blue Movie). Johnt, a törtető és a zombik honát beépíteni vágyó mérnököt a 2018-ban, 78 éves korában elhunyt Manlio Cersosimo alakította, aki néhány évvel korábban Mark Shannon néven vonult be a filmtörténelembe az első olyan férfiként, aki pornográf olasz játékfilmben „élesben” szexelt. Manlio a Mussolini-korszak egyik befolyásos bírájának, Vincenzo Cersosimónak a fia volt, és „civilben” utazási ügynökként dolgozott – a pornóforgatásokra rendszeresen az állomáshelyéről, Tanzániából ruccant át. Bár Manlio színészként is megállta a helyét, mégsem ebbéli teljesítménye miatt igazán emlékezetesek a Massaccesi-művekben látható jelenetei, hanem azért, mert a hat filmet eredményező dominikai „pornóvakációt” nemi betegségre utaló szemölcsökkel a herezacskóján csinálta végig, és erről ma már – hála a HD képminőségnek – bárki megbizonyosodhat, aki Az élőhalottak erotikus éjszakáinak megtekintésére „vetemedik”. A filmben egy kisebb szerep erejéig Lucia Ramirez dominikai pornószínésznő is felbukkan – Lizt, Larry egyik ügyfelének csalfa barátnőjét játssza −, de ezúttal csak „szoftos” bevetésen vett részt.
„A Macska-szigetnek elég rossz a híre, pedig a lakói nagyon vendégszeretőek...”
„Bebizonyítanád most azonnal, hogy mennyire, édes Luna?”
„Ejj, de kellemes látvány fogad, ahányszor csak partra szállok itt.”
„Csak nem azért imádkozik épp Luna, hogy végre magamévá tegyem?”
Az élőhalottak erotikus éjszakái legérzékletesebben úgy jellemezhető, mint a George A. Romero által dirigált 1968-as amerikai klasszikus, Az élőhalottak éjszakája és az olasz Lucio Fulci rendezői zsenialitását megmutató 1979-es Zombi szégyentelen pornóutánzata. Noha több kamatyolást tartalmaz, mint zombitámadást, Massaccesi filmjének csupán az első szexjelenete (John és a prostik akciója) vonultat fel hardcore történéseket, a többi megmarad a hard határát súroló soft műfajúnak. A maga idejében értetlenkedve fogadott, ám napjainkra a legfontosabb itáliai kultklasszikusok sorába emelkedett erkölcstelen rémmese leghíresebb jelenetében a Macska-sziget egyik kanos látogatója épp a lassított felvételben kullogó élőhalottak elől iszkol a parton, amikor egyszer csak úgy dönt, hogy márpedig pont most orális kényeztetésre van szüksége, az elé térdelő hölgy azonban csúnyán kibabrál vele, és leharapja a... mondanom sem kell, hogy mijét. Már csak az előbb említett mozitörténeti mérföldkő kedvéért is érdemes megnézni Massaccesi mester remekművét – meg azért a másikért, amelynek során kiderül, hogy Larry kedvenc dominikai sztriptíztáncosnője a puncijával is ki tud nyitni egy pezsgősüveget. Utána pedig csak arra ügyelnünk, hogy úri társaságban ne nagyon lovalljuk bele magukat a cselekmény ecsetelésébe, hacsak nem akarjuk, hogy menthetetlenül furcsának könyveljenek el minket.
Ha leszáll az éj, a rég holt napszámosok ehető tőkést keresve járják a Macska-szigetet
„Oké, van pár zombi a szigeten, de ettől még szép kis turistaparadicsomot húzhatunk fel itt. Csak az a kérdés, hogy a jelenlétük miatt csökkenteni vagy emelni kellene az árakat? Elvégre jó sokan fizetnének azért is, hogy túlélhessék a velük való találkozást...”
A karó nem csak a vámpírok ellen hatásos eszköz
„Nem ártana végre lelépnünk innen, Fiona. Rengetegszer akarlak még megdugni, és az holtan nem fog sikerülni.”
„Gyújtsunk fel minden zombit!”
„Halló, parti őrség? Szükségünk lenne egy mentőhelikopterre... Meg pár csini nővérkét is küldjenek, Fiona többesben is szívesen szexelne velem.”
Ráadás:
Az élőhalottak erotikus éjszakáinak olykor sejtelmes, máskor Bud Spencer-filmbe illően infantilis zenéjét a Pluto Kennedy álnév mögé rejtett Marcello Giombini (Szőke bombázó a Holdon) komponálta
