Rick Cahillt, a harcedzett zöldsapkás vietnámi veteránt a kenyai kormány felfogadja orvvadász-megregulázónak, azaz, ahogy azt Rick némi keserű iróniával megjegyzi, „már megint a fehérekkel végeztetik el a feketék a piszkos munkát”. Rick nem éppen könnyű eset, ugyanis cseppet sincs jóban a történetesen Kenyában élő apjával, Lee-vel. Lee egykor híres vadász volt, ma már azonban csupán lagymatag szafarikat szervez gazdag unatkozóknak az üzlettársával, Simonnal, amelyeken a fényképezőgépek kattogása hallatszik fegyverropogás helyett. Lee-nek azonban nem az a nagy bűne a fia szemében, hogy úgymond hagyta magát „lecsúszni”, hanem az, hogy egyrészt késve érkezett pár hónapja az első feleségének, Rick anyjának a temetésére, valamint az, hogy a második felesége nem más, mint Rick egykori hitvese, Anne Malone, akinek újabban sokkal jobban tetszik az idősebb Cahill férfias komorsága, mint az ifjabb kölykös ragaszkodása. Amint Rick akcióba lép Kenyában, az orvvadászok rögvest kilövik alóla a kis repülőgépét, mire Rick pont az apja és az általa fuvarozott brit turisták orra előtt hajt végre kényszerleszállást. Két Cahill nehezen fér meg egy csárdában... akarom mondani egyazon szavannán, de hamarosan kiderül, hogy az orvvadászokkal együtt lesznek kénytelenek elbánni.

Maud Adams és Charlton Heston a Nairobi-ügy reklámfotóján

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Charlton Heston az 1950-es években olyan sikerfilmekkel alapozta meg világhírnevét, mint a Tízparancsolat vagy a Ben-Hur, az 1980-as évek elejére azonban nemcsak elkezdett kiöregedni a minden akadályt leküzdő hős szerepköréből, hanem a Demokrata Párthoz húzó Hollywood is megorrolt rá, amiért egyre republikánusabb kijelentéseket tett, valamint szorosra fűzte viszonyát a Nemzeti Lőfegyverszövetséggel (NRA − National Rifle Association), amelynek aztán ötször választották az elnökévé. Heston azonban nem egy odahaza fegyverarzenált felhalmozó szélsőjobbos elmebeteg volt, hanem régi vágású vadász, akivel annak idején édesapja szerettette meg eme időtöltést. Heston már kiskölyökként megtanult puskával bánni, csapdákat állítani, valamint vadat nyúzni és főzni. Szülei válása azt eredményezte, hogy többé nem járhatott bálványozott apjával vadásztúrákra, ami óriási traumát okozott neki, immár népszerű színészként pedig minden alkalmat megragadott arra, hogy olyan figurákat keltsen életre, akik némileg az apjára emlékeztették: erkölcsileg feddhetetlen, rezzenéstelen arcú fickókat, akik magabiztosan bánnak a flintájukkal. 1984-ben viszont Heston már nem válogathatott úgy a szerepajánlatok között, mint korábban, ezért a Nairobi-ügy (Nairobi Affair) erkölcsi hulla vadászának, a hemingwayi antihősnek nevezhető Lee Cahillnak a megformálását sem utasította vissza.

„Szia, Ann! Hogy és mint van apukám, aki immár veled él?”

„Tudod, milyen Lee...”

„Naphosszat csak néz ki a fejéből komoran, ám rendkívül férfiasan.”

„Sok impozáns agyarú elefánt éldegél Kenyában, Nairobi közelében...”

„Én azonban nem rájuk, hanem a vadászaikra vadászom.”

„Ejj, de felvitte az Isten a dolgodat, fiam... Csak nem valakinek képzeled tőle magadat?”

Az apjára érthető okból dühös Rick Cahillt John Savage játszhatta el, akire a legtöbben a Hair című musicalfilm hippi társaságba keveredő besorozottjaként emlékeznek, továbbá olyan mozitörténeti klasszikusokból, mint A szarvasvadász és a Hagymaföld. Kevés színész tudta olyan átéléssel és hitelesen megjeleníteni a látszólag naiv, de valójában erős jellemű „halk szavúakat”, mint Savage, azonban a karrierjét aláásta az alkoholizmusa, úgyhogy az 1980-as évek második felében átkerült a B-vonalba, ahonnan azóta sem sikerült huzamosabb időre visszakapaszkodnia. Az apát és fiát egyaránt magába bolondító Anne Malone szerepét Maud Adams (Amikor James Bond törpéjét letartóztatták) kapta, aki szexbomba helyett ezúttal gyengéd anyáskodással lefegyverző asszonyt alakíthatott. A Maud Solveig Christina Wikström néven, svéd állampolgárként született és modellként is közkedvelt Adams legismertebb filmes felbukkanásai két James Bond-klasszikusokhoz köthetők – Az aranypisztolyos férfiben mellék-, a Polipkában pedig a címszereplő volt −, viszont szerepelt néhány meghökkentő, sőt botrányszagú műben is: az 1981-es Tetkóban (Tattoo) a Bruce Dern (Két fejjel sem fenékig tejfel az élet!) által játszott őrült tetoválóművész elrabolja az Adams által megformált topmodellt, hogy aztán saját szájíze szerint vihessen fel ábrákat annak testére. Dern szerint a filmbéli szexuális aktusuk igazira sikeredett („becsúszott valahová valami, aminek nem lett volna szabad, de nem bántuk”), Adams viszont tagadja, hogy így történt volna. A Monty Python-tag komikus, John Cleese exfelesége, Connie Booth (Waczak szálló) Afrikába látogató brit turistaként, John Rhys-Davies (Az elveszett frigyláda fosztogatói) pedig Lee Cahill üzlettársaként „asszisztált” Heston, Savage és Adams drámaiságához. Érdemes megemlíteni, hogy a szereplőgárdából Savage és Rhys-Davies is rendelkezik némi afrikai kötődéssel: az előbbi a 80-as és 90-es években rendszeresen járt Dél-Afrikába apartheidellenes rendezvényeket támogatni, majd Nelson Mandelával is összebarátkozott, az utóbbi pedig Tanganyikában (a mai Tanzánia területén) látta meg a napvilágot.

„Ma mivel verjük át a turistákat, Simon?”

„Mit szólnál egy vizithez a törzshöz, amelyik mindig kotyvaszt valami ütős beavatási itókát?”

„Tessék meginni az egészet, jót tesz az arcbőrnek, ráadásul afrodiziákumnak sem utolsó!”

„Legalább ne olyan íze lenne, mint egy különösen erőteljes vizeletkoktélnak.”

„Nehogy azt hidd, fiam, hogy most, hogy itt vagy, Anne majd szépen visszatér hozzád.”

„Érhetnek még meglepetések, fater!”

A Nairobi-ügyet David Epstein forgatókönyve alapján a megbízható tévés „szaki”, Marvin J. Chomsky (Nagy Péter + Attica) rendezte, a film producere pedig egy messzire kivándorolt hazánkfia, Halmi Róbert (1924. január 22. – 2014. július 30.) fotóművész volt. A kiskorától kezdve fényképező Halmi a második világháború idején csatlakozott az ellenálláshoz, ezért a németek egy időre bebörtönözték. A háború után, mivel jól beszélt angolul, Magyarországon tartózkodó amerikai fotósoknak tolmácsolt, majd szabadúszó fényképészként amerikai lapoknak továbbította a felvételeit, amiért aztán a kommunista államvezetés később rendszerellenesnek minősítette. Halmi ezt követően az első adandó alkalommal lelépett itthonról, és végül az USA-ban telepedett le, ahol a Life magazin fotósa lett, amelynek megbízásából aztán többször is dolgozott Afrikában. 1979-ben a fiával együtt megalapította produkciós cégét, az RHI Entertainmentet, amely főleg irodalmi klasszikusok filmadaptációit (például a Moby Dick 1997-es verzióját) finanszírozta. Halmiék Nairobi-ügye nem teszi próbára különösebben az intellektust, de ettől még megható dráma egy rendhagyó apa-fiú kapcsolatról − fülledt nyári estén kellemes retro kikapcsolódást jelenthet.

„Hozzak valami frissítőt, Lee? Vagy egy masszázsra vágysz?”

„Nahát! Tőlem bezzeg sosem kérdezett ilyeneket ez a hálátlan fehérszemély!”

„Pörköljünk oda rendesen az orvvadászoknak, Rick!”

„Aki élve tér haza hozzám az odapörkölésről, ahhoz költözöm.”

Ráadás:

Maud Adams Playboy-magazinos fotói.