Santo Domingóban egyik reggel eszméletlen fickót mos partra a víz: a hatóságok őszinte megrökönyödésére nem más az, mint a tapasztalt búvár, Andrés Montoya, akinek fél évvel korábban veszett nyoma egy hajóval és annak teljes legénységével együtt. Andrésnek fogalma sincs, hol járt hat hónapon át, és arra sem emlékszik, mi lett a hajójával meg a társaival. Rájön, hogy a távollétében az öccse, Ricardo, elcsábította a menyasszonyát, Angelicát, úgyhogy Andrés gyorsan visszahódítja a csinos teremtést, méghozzá egy igazi álomrandi segítségével: kakasviadalra viszi csalfa kedvesét (mégpedig olyanra, ahol nem CGI-vel verik át a nézőket, hanem igazi szárnyasok esnek egymásnak). Hát van nő, aki efféle szórakozás után ne akarná rögtön ágyba bújva levezetni az átélt izgalmakat?
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Miközben a Santo Domingó-i rendőrség még mindig azt találgatja, mit művelt Andrés, míg nem volt szem előtt, hősünk elfogadja a titokzatos Jackson úr 10 ezer dolláros megbízását: a mogorva vénség azt szeretné, ha Andrés, Ricardo, valamint barátjuk, Enrique felhozna neki egy tengerbe zuhant repülőgépből egy bizonyos dobozt. Andrésék a repülőroncs közelében furcsa jelenségre lesznek figyelmesek: egy tengermélyi barlangban egy helyben lebegő cápák tartózkodnak. Egy helyben lebegő cápák??? Csak nem valamiféle paranormális erő dermesztette őket mozdulatlanná? A válasz: naná, hogy igen! Mint kiderül, a Bermuda-háromszög mélyén egy rejtélyes civilizáció kavarja... az iszapot, odafent pedig Mr. Jackson, aki vagy CIA-s, vagy gengszter, vagy csak egy kapzsi szemétláda. Vajon mi sül ki mindebből? Az biztos, hogy rendhagyó „kisülésre” lehet számítani...
1974-ben jelent meg a különös jelenségek iránt érdeklődő Charles Berlitz legkelendőbb könyve, A Bermuda-háromszög, amelyben a címszereplő térségben évszázadok, sőt évezredek óta zajló titokzatos eltűnésekre kívánt magyarázatot találni a szerző. Berlitz a következő lehetőségeket sorolta fel: 1. dimenziókapu található itt a tenger mélyén, és ez „szippantja be” a fölé tévedő hajókat és repülőket, amelyek aztán egy másik világban kötnek ki; 2. az atlantisziak víz alatti szupervárosban rejtőzködő leszármazottai „rabolják” el a tengeri és égi járműveket, valamint utasaikat; 3. UFO-k vagy víz alatti azonosítatlan tárgyak (USO-k) cirkálnak a környéken, és ezek felelősek a hajók és repülők köddé válásáért. Bár a kötet rögvest a közbeszéd tárgyává tette az Ördög háromszögeként is emlegetett atlanti-óceáni területet, egészen 1978-ig kellett várni, hogy a filmesek körében is kitörjön a Bermuda-láz: ekkor egymás után három „háromszöges” opusz is készült. A japán Kobani Csugunobu által rendezett A Bemuda mélyénben (The Bermuda Depths) egyrészt irdatlan méretű óriásteknős úszik a térségben, másrészt egy lány kísértete is felbukkan errefelé, csakúgy, mint a Rocky-filmekből ismerős kemény fickó, Carl Weathers. A mexikói zsánerfilmes legenda, René Cardona Jr. által dirigált A Bermuda-háromszög (The Bermuda Triangle) egy, a szóban forgó területen bajba kerülő hajó utasainak küzdelmét meséli el olyan sztárok közreműködésével, mint John Huston (Sophia Loren elátkozott románca + Bombanőkre vadászó óriáspolip + Kínai negyed), Marina Vlady (Ők ketten) és az itáliai szexszimbólum Gloria Guida (Húszévesnek lenni). A harmadik alapművet, amely a Bermuda, avagy az elátkozott árok (Bermude: la fossa maledetta) címet kapta, az olasz Tonino Ricci „követte el”: a számos zsánerfilmes alműfajban tevékeny Ricci úgy döntött, ha már tengeri forgatásra adta a fejét, a „bermudázást” összekapcsolja a „cápázással”, elvégre Steven Spielberg karrierjében is az utóbbi hozott fordulópontot – Ricciében erre nem került sor, ő megmaradt a B-ligában, viszont mindig szórakoztató filmeket készített.
Janet Agren, a Svédországból importált díva
Arthur Kennedy, a peches amerikai sztár
Cinzia Monreale, Lucio Fulci múzsája
A vőlegényéért aggódó és őt mindenben segítő angyali Angelica szerepét a svéd fotómodell és színésznő, Janet Agren (Vörös Szonja + Aladdin) kapta, a rosszban sántikáló és pokróc modorú Mr. Jacksonét pedig Arthur Kennedy, akit a magyar nézők leginkább a Barabás című 1961-es drámából ismerhetnek, amelyben Anthony Quinn (A Ferramonti-örökség) a Jézus helyett szabadon engedett címszereplőt, Kennedy pedig Pilátust alakította. A minden idők egyik legtehetségesebb amerikai színészének tartott Kennedyt ötször jelölték Oscar-díjra – egyszer legjobb férfi főszereplő és négyszer legjobb férfi mellékszereplő kategóriában −, de sosem nyerte el az áhított szobrocskát, úgyhogy egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére. Alkoholizmusának köszönhetően a 70-es évek elejétől Kennedy már csak olasz produkciókban jutott jelentősebb szerepekhez. A talján horrorfilmek rajongói Cinzia Monrealét is viszontláthatják a Bermuda, avagy az elátkozott árokban egy hajó szemrevaló utasaként. Három évvel később Monreale játszotta a hátborzongató kisugárzású vak lányt Lucio Fulci legendás rémfilmjében, A pokol hét kapujában. Tonino Ricci filmjének legnagyobb sztárját azonban ne köztük keressük, az ugyanis nem más, mint az Andrés Montoyát megformáló Andrés García (Titkok és szerelmek).
Andrés García, a dél-amerikai nők bálványa
A 2023-ban, 81 évesen elhunyt dominikai-mexikói García Dél-Amerika egyik legnagyobb szappanopera-sztárja volt, akinek a látványától szó szerint megkergültek a nők, úgyhogy a jelenléte garantálta, hogy a Bermuda, avagy az elátkozott árok kasszasiker lesz a tengerentúlon. Érdemes megemlíteni, hogy García szerepelt René Cardona Jr. Bermuda-filmjében is, valamint Tonino Riccivel 1979-ben visszatért a rejtélyes háromszögbe: a Bermuda-hurrikán – Az utolsó vészjelzés (Uragano sulle Bermude – L’ultimo S.O.S.) című közös művükben már a földönkívüliek is képviseltetik magukat. Garcíának összesen 16 gyereke született, és meglehetősen veszélyes életet élt: Venezuelában merénylők eresztettek megannyi golyót az autójába (de őt nem találták el), túlélte a helikoptere tengerbe zuhanását, valamint több tucat merülést a cápák birodalmába. García profi búvár volt, és a Bermuda, avagy az elátkozott árokban nem helyettesítette kaszkadőr: őt magát láthatjuk a filmben jókora cápáktól övezetten, amelyeket megérinteni vagy épp lökdösni és ingerelni sem volt rest. García időskorában meglepő kijelentéseivel került a mexikói lapok címoldalára: bevallotta, hogy hisz a reinkarnációban, méghozzá azért, mert úgy vélte, előző életében ő volt Simón Bolívar, valamint kijelentette, hogy a virgoncsága megőrzése érdekében felfújható péniszprotézist „szereltetett be” magának. Aki könnyed nyári retro kalandfilmre vágyik, az nyugodtan tegyen egy próbát a Bermuda, avagy az elátkozott árokkal: miután pedig kikapcsoltuk a tévét, győződjünk meg róla, hogy nem szippantotta-e be a pénztárcánkat az a fránya háromszög...
Ráadás:
A Bermuda, avagy az elátkozott árok kísérőzenéjét a Retrokult-kedvenc Stelvio Cipriani (A szőke ciklon, aki talán nem is létezik + James Bond kedvese az óriásaligátor ellen + A Playboy-modell és a szemtanú) komponálta
Janet Agren a tengerparton
