Stuttgartban felettébb zavaró események zajlanak: éjszakánként egy jóképű vámpír látogatja a gyanútlan lakosságot, aki a férjeket megfojtja – ilyenkor láthatatlan ember üzemmódban ügyködik −, a nőknek pedig megcsapolja a vérét (ilyenkor pedig vagy látható, vagy nem; attól függően, hogy jobb vagy bal lábbal kelt fel aznap a koporsójából). Egy hiedelemkutatásban is járatos halottkém rögtön tudja, ki lehet a garázdálkodó: az 1886 óta vígan élőhalottkodó Winninger gróf, akinek történetesen pont Stuttgartban áll a kastélya, és 28 évente pár napra igencsak megszomjazik. A halottkém néhány rendőrrel el is megy ártalmatlanítani a vérszívó szörnyeteget, de a vámpír úgy helybenhagyja őket, hogy még a halottkém is halottkémre szorul a végén. A fürdésre vetemedő nők hullái egyre sokasodnak, az ügyet pedig egy ősöreg felügyelő kapja, akinek szent meggyőződése, hogy nem igazi vámpír az elkövető, hanem Winninger Spanyolországból hazatért szépfiú leszármazottja, Oblensky gróf, aki skizofrén vagy alkoholista... vagy mindkettő. A nemzetközi helyzet akkor fokozódik szinte elviselhetetlenné, amikor befut Oblensky menyasszonya, és a vámpír lakta kastély láttán úgy dönt, fürdik egyet benne...
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
1964. augusztus 6-án egy fiatal amerikai turista, Mary Ann Peterson holttestére bukkantak a hatóságok Stuttgart közelében, az autópálya mellett: a nő nyakán véres harapásnyomok látszottak. 1966. június 13-án egy másik amerikai turista, Eleanor Friday szintén véresre harapott nyakú holttestét találták meg nem messze az előző tetthelytől. Friday igazolványképének közzététele után jelentkezett egy szemtanú, aki látta stoppolni az ifjú hölgyet az út szélén, majd beszállni egy piros sportautóba, a svájci-német határon szolgálatot teljesítő egyik határőr pedig azzal az információval kereste meg a rendőrséget, hogy a gyilkosság napján egy olyan férfit engedett be Németországba, akinek piros sportautója van, az igazolványa alapján pedig magándetektívként dolgozik. A nyomozók hamarosan kiderítették, hogy Stuttgartban csupán egyetlen magánkopó birtokol piros sportkocsit: Waldemar Wohlfahrt, méghozzá egy Mercedes 250 SE-t. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Wohlfahrt ellen, és rögvest két korábbi megoldatlan gyilkossági üggyel – a már említett Peterson-félével és egy Gerda Oed nevű nő halálával – hozták összefüggésbe. A tekintélyes német lapok szenzációt szimatoltak és kiáltottak, a Bild például a címoldalára tette Wohlfahrt fotóját, azzal a jókora betűméretű szöveggel, hogy „íme, az autópálya rettegett vámpírja”, alatta pedig aprócska betűkkel az szerepelt, hogy „a rendőrség véleménye szerint”. A Bild cikke azt sugallta, hogy Wohlfahrtnak nem csak a már említett három nő halálához, de az augsburgi Manuela Wittmann és a frankfurti Helga Matura 1966 májusában, Stuttgart közelében bekövetkezett eltűnéséhez is köze lehet.
„Veszélyes hellyé vált Stuttgart, egyetlen fürdő nő sincs már nálunk biztonságban...”
„Sajnos így van, felügyelő úr... Így jár az a város, ahol csak ritkán irtják a vámpírokat.”
„Nem csak az asszonyainkat kóstolja meg...”
„... de még én, a halottkém sem menekülhetek előle.”
„Nem hiszek a vámpírokban, gróf úr. Szerintem maga nyírja ki mifelénk a tisztálkodó hölgyeket.” Ezúttal sem ússzuk meg magyar közreműködő nélkül: a szkeptikus detektívet Barta Barnabás alakítja, aki a második világháború után Európát járó cirkuszi trapéztáncosból lett karakterszínész Spanyolországban Barta Barri művésznéven
„Na ne vicceljen, felügyelő úr! Rá sem tudok nézni fehérnépre a menyasszonyomon kívül!”
Waldemar Wohlfahrt a meggyanúsítása idején a spanyolországi Benidormban tartózkodott, és mint kiderült, azon a napon is itt időzött (például lovagolt a barátaival), amelyen állítólag felvette a kocsijába Eleanor Fridayt. Miután a fogászati leletei révén az is egyértelművé vált, hogy nem Wohlfahrt harapta nyakon az áldozatokat, pert indított az őt megrágalmazó újságok, többek közt a Bild és a Spiegel ellen. 190 ezer márkás kártérítést követelt, amelyet megkapott, ám végül mégis börtönbe kellett vonulnia 10 hónapra, mivel a bíróság bűnösnek találta kerítés vádjában. Feltűnt a színen ugyanis egy Käthe Laskewitz nevű csinos nő, aki a hírhedt stuttgarti bordélyban, a Drei-Farben-Hausban állt alkalmazásban. Laskewitz azt nyilatkozta a sajtónak, hogy annak idején Wohlfahrt volt a stricije, és nem csupán 10 ezer márka készpénzt keresett a férfinek, de ő vette neki a piros Mercedest is. Laskewitz vallomásának megjelenése után több nő is azzal kereste fel a rendőrséget, hogy Wohlfahrt felügyelete mellett bocsátották áruba a testüket.
Közben a város másik végében megint fürdeni merészel egy grácia...
... és persze pórul jár
A vámpírt és Oblensky grófot alakító Waldemar Wohlfahrt az elhíresült Mercedesével...
... és a film legművészibb beállítású pillanatában
„Na, megint fürdéshez készülődő nőt érzékelek a közelben...”
„Ott is termek nála nyomban vérmintát venni.”
Az excentrikus Wohlfahrt már a botrányai előtt is közismert figurának számított a stuttgartiak körében: a piros Mercedesét minden fontosabb éjszakai klub előtt látták parkolni valamikor, a playboy hírében álló, 195 centi magas és jóvágású férfi pedig falta a nőket. Szabadulása után Wohlfahrt fekete denevért festett elhíresült autója oldalára, és elkezdte használni a Vámpír becenevet, valamint kiadott egy negédes táncdalokat tartalmazó kislemezt, amelynek borítóján a Mercedesével pózolt. A világfinak 1970-ben sikerült meggyőznie a legendás Paul Naschyval (Magyarölő farkasember Japánban + A dőzsölő elit utolsó orgiája + Aranyozott vuduasszony, kigyúrt spanyol fakír) is együttműködő spanyol direktort, José Luis Madridot, hogy forgassanak közös filmet Stuttgartban a gyilkossági ügyek alapján, amelyben Wohlfahrt alakítja a pozitív főhőst, valamint a rémtetteket végrehajtó vámpírt is. E kollaborációnak köszönhetően született meg az az elképesztő(en szórakoztató) marhaság, amelyről eme blogbejegyzés szól.
„Úgy örülök, hogy megjöttél, drágám! Hiányoztál!”
„Uncsi vagy, grófom... Két napja érkeztem, de még csak egyszer szeretkeztünk, mert inkább farigcsálsz.”
„Ha nem készítek karót az ősömnek, nem lesz esküvő, mert egyikünk sem lesz életben, mire sor kerülhetne rá.”
„Ahogy gondolod, grófom... Én viszont elmegyek fürödni: ha jössz, ha nem...”
„Ne tedd, édesem!!!”
„A menyasszonyodért jöttem, drága leszármazottam!”
Az 1971-ben spanyol nyelvterületen Az autópálya vámpírja (El vampiro de la autopista) címmel bemutatott horrorfilm vámpírt valóban tartalmaz, autópálya mellett heverő holttesteket viszont nem, ugyanis a szemrevaló nőkre fürdőzés vagy vetkőzés közben csap le a gaz vérszívó, ezért aztán Amerikában inkább A rettenetes szexi vámpír (The Horrible Sexy Vampire) címmel vetítették az autósmozik. A rettenetes szexi vámpír semmiképp sem nevezhető a spanyol filmgyártás ékkövének: a tempójához képest egy éti csigáé olyan, mint Wohlfahrt Mercedeséé, miután a gazdája alaposan beletaposott a gázba; a pucér hölgyek pedig úgy kellettek bele, mint egy falat kenyér, nélkülük ugyanis legfeljebb abban gyönyörködhetnénk, ahogy a különféle nem bombanő szereplők – a detektívek és a Wohlfahrt által alakított Oblensky gróf – hosszú perceken át beszélgetnek a semmiről, vagy éppen ráérősen nézelődnek a vámpírkastélyban. A lehető legárjább módon szőke playboy a naiv Oblensky szerepében megkapóan csapnivaló és érzelemmentes, saját vámpírőseként (akit parókában formál meg) viszont egy röpke pillanatra egész tehetségesnek tűnik, és még egy profi sátáni mosolyt is az arcára erőltet. A rettenetes szexi vámpírt elsősorban a régi spanyol horrorfilmek gyűjtőinek ajánlom (akármilyen elfuserált is, a kollekcióból nem hiányozhat), valamint azoknak, akik szeretnek kínjukban röhögni. Waldemar Wohlfahrt vérszívói bemutatkozása után is folytatta a színészetet: Wal Davis álnéven a különösen perverz ízléséről híres Jesús Franco (Szenvedélyek szexmágikus viharában + Csúcsdísz lett a botrányhős Jézusból) egyes alkotásaiban is felbukkant, úgyhogy valószínűleg e blogon is tiszteletét teszi még párszor.
Waldemar Wohlfahrt és Ada Tauler Jesús Franco Love Camp című című 1977-es exploitation filmjében