Egy megnevezetlen dél-amerikai ország őserdejének mélyén különleges törzs éldegél: az indiánok csak „törpéknek” hívják őket, ám nem Hófehérke bányában robotoló haverjairól van szó, hanem vérszomjas és szárnyas hüllőemberekről, a duendékről, akik több rossz szokást is kialakítottak maguknak a közelmúltban: például előszeretettel szakítják le a vadászterületükre tévedő banditák arcát, valamit szívesen reggeliznek kíváncsiskodó antropológusokat. Az utóbbiak táborába tartozik dr. Eslinger is, aki szintén „törpecsemegeként” végzi – őérte azonban páran könnyet ejtenek odahaza, például munkatársa, dr. Evelyn Howard is, aki aztán nem bírja tovább, és ellátogat az USA-ból a latin-amerikai fertőbe, hogy kiderítse, mi történt valójában a kollégájával.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Evelyn nem repes az örömtől, amikor ráeszmél, hogy nincs nagy választék merész helikopterpilótákból, és csupán egyvalaki hajlandó elfuvarozni a dzsungelbe: a szintén amerikai Harry Bediker, aki, ha nem épp valamelyik olcsón kapható helybéli nővel hentereg, álló nap csak vedel, és alapjában véve csapnivaló a modora, azaz konkrétabban: szégyentelen bunkó. Evelyn és Harry már azelőtt veszekedni kezd, hogy a helikopter a levegőbe emelkedne velük, ám igen hamar rá kell döbbenniük az egymásrautaltságukra, ugyanis a gépre valaki rálő az őserdőből, ezért Harry kénytelen kényszerleszállást végrehajtani úti céljuk, az Eslinger utolsó szálláshelyét jelentő dzsungelmotel közelében. A ház tulajdonosai, Luis és Maria, szívélyesen fogadják a gringókat, noha Evelyn zsémbel, Harry pedig, amint belép az épületbe, zsörtölődve inni kezd... Harry az eltűnt antropológus szobájában rábukkan a férfi jegyzeteire, amelyekben Eslinger részletesen beszámol a duendékről. Evelyn mindenáron szeretne közelebbről megismerkedni kollégája gyilkosaival, elvégre világraszóló tudományos áttörést eredményezne a tanulmányozásuk, Harry viszont attól tart, ez esetben kénytelen lesz kijózanodni, és megmenteni az agyára menő, ám ettől még igen vonzó nőszemélyt: a pilóta balsejtelme beigazolódik, ám a hüllőemberekkel való konfrontáció során az is egyértelművé válik, hogy Evelyn talpraesett teremtés...
„Hol a fenében van a pilótám? És mi ez a pokoli zenebona?”
„Elnézést, hölgyem... Kissé másnapos vagyok...”
„... meg épp tárlatvezetést tartottam a gépmadaramban ennek a helybéli asszonyságnak.”
„Ha nem döngette volna a bennszülöttjét és nem ordíttatta volna közben a motoros rockválogatását, már rég észrevette volna, hogy idekinn ácsorgok... Szégyellje magát!
„Szégyellem is, ahogy csak tudom... Hová is lesz a fuvar?”
„A dzsungel közepére, ahol...”
„... az őserdei törpék arctalanná teszik az arcátlan betolakodókat.”
1951-ben, a legendás John Huston (Bombanőkre vadászó óriáspolip + Sophia Loren elátkozott románca + Kínai negyed) rendezésében mutatták be a C. S. Forester regénye alapján forgatott Afrika királynőjét, amely egy folyami gőzös iszákos és mogorva kapitánya, valamint egyetlen utasa, egy felvágott nyelvű misszionáriusnő között szövődő szerelem krónikája: Humphrey Bogart és Katherine Hepburn brillíroztak a főszereplőiként, Bogart teljesítményét pedig Oscarral jutalmazta a Filmakadémia. 1983-ban a zsánerfilmes Gus Trikonis (A kebelcsoda és a klónozás csodája) + Elvis és a szépségkirálynő + Szexi pincérnők életveszélyben) e filmtől megihletődve dirigálta a Geoffrey Household regényén alapuló Törpék táncát (Dance Of The Dwarfs), amelyben szintén egy látszólag össze nem illő páros civakodik és él át kalandokat, első világháborús hadihajó helyett azonban ezúttal egy csapatnyi mutáns lény az ellenség, amelyek egyébként a címben sugalltakkal ellentétben se nem törpenövésűek, se nem táncolnak.
„Mondja, Harry, maga mindenhol mindenkivel csak berúgni akar?”
„Hát mi mást lehet csinálni itt, a végtelen zöldövezetben?”
„Minden percben elpatkol valaki, és úgy adjuk meg a végtisztességet, hogy iszunk a távozók egészségére.”
„Vajon az a jóképű sámán ott tudja, merre lehetnek a szörnytörpék?”
„Gyere be a sűrűbe, kisanyám, és megmondom, hol találod őket.”
„Na, de mielőtt bármit is kifecsegnék, innunk kell a megismerkedésünk örömére egy kis iguánapálinkát.”
Noha a Törpék tánca elvileg Dél-Amerikában játszódik, a költséghatékonyság jegyében Fülöp-szigeteki helyszíneken forgatták, és a hitelesség látszatának kedvéért pár mexikói színészt importáltak hozzá mellékszereplőnek – például az egyik szörnyeledel banditát alakító Carlos Palominót, aki váltósúlyú világbajnok bokszolóból lett epizodista. A szeszkazán Harry Bedikert a legendás Peter Fonda (Born To Be Wild: A legfőbb motoros himnusz + Peter Fonda, a szelíden lázadó motoros) formálta meg, aki ekkoriban már akkora drogfüggő volt, hogy jobbára csak efféle B-kategóriás művekben tartottak igényt a szolgálataira – a rendkívül meggyőző piálási jelenetekhez nagy valószínűséggel nem Jack Daniel’s-szel, hanem por állagú szerrel „melegített be”. Az önérzetes Evelyn Howard szerepét Deborah Raffin exmodell kapta, aki 1980-ban dolgozott először Gus Trikonisszal, és a Megérint a szeretet (Touched By Love) című közös filmjükben nyújtott alakításáért (egy agyi bénulással küzdő kislány terapeutáját játszotta) Golden Globe-díjra jelölték. A magyar nézőknek a mindenhol keményen partizó Fondán kívül a dél-amerikainak hazudott filippínó őserdőben bolyongó fekete bőrű sámán, azaz John Amos (A vadak ura + Die Hard 2. – Még drágább az életed) lehet még ismerős. A forgatást számos baleset nehezítette: Fonda egyik ujja elfertőződött, majd az egyik lábfeje sérült meg, amikor a filmbéli helikopter véletlenül ráereszkedett landolás közben; Raffin tüdőgyulladás gyanújával került több napra kórházba; Michael C. Butler operatőr (Cápa 2.) vérhas miatt szorult kezelésre. Deborah Raffin visszaemlékezése szerint mindezek ellenére vidám hangulatban dolgoztak, és ez meg is látszik a végterméken: kellemesen agyatlan „videotékás” szörnyfilm a Törpék tánca, könnyed esti kikapcsolódáshoz tökéletes.
„Szánalmasak maguk, dzsungelhuszár férfiak, Harry... Mind olyan részegek, hogy egy elefántot sem találnának el közvetlen közelről. Ha ki akarom nyírni a szörnyeket, akik végeztek Eslinger doktorral, meg kell tanulnom lőni, más úgysem tüzel majd helyettem.”
„Leszállt az éj, megjött az első kilyuggatandó lény!”
„Legyen már férfi, Harry, és eresszen bele maga is pár golyót!”
„Megteszem, ami tőlem telik, Miss Howard!”
„Ne kíméljetek, főhősök! Van az a pénz, amiért hagyom magam szitává lőni.”
