Sam Hadley, a keményen dolgozó gyári munkás besokall a nagyvárosi léttől és szmogtól, ezért úgy dönt, hogy fogja csinos feleségét, Deldát, valamint közös gyermeküket, a 13 éves Gust, és visszaköltözik velük a szülőföldjére, Oregon államba. Sam olyannyira komolyan gondolja a szemlélet- és életmódváltást, hogy nem ám valamiféle városszéli farmot vesz magának, hanem egy Isten háta mögötti birtokot, ahová még a telefont sem vezették be, és a kivágott fák tönkjeit is neki kell eltávolítania az útból, ha művelhetővé akarja tenni a földet. Az egyik tönk rángatása közben megbolygatja egy csíkos bűzösborz rejtekhelyét, aki cserébe teljes erőből kézen harapja. Samnek a tönkrángatás sokkal jobban megy, mint a logikus gondolkodás, ezért aztán nem siet rögtön orvoshoz a sebével, inkább hagyja két hétig gennyesedni. A botcsinálta farmer kezdi egyre furcsábban érezni magát, ráadásul ismét találkozik az immár habzó szájjal támadó borzzal, amelyet ekkor már kénytelen agyoncsapni az ásójával.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Samnek a „borztalanítás” után végre leesik a közmondásos tantusz, úgyhogy szépen odaláncolja magát a pajtája egyik tartópilléréhez, majd kiadja a családjának az utasításokat: Delda azonnal pattanjon az elindulni is alig képes rozoga furgonjukba, és hozzon dokit, továbbá ellenszert a több mint 60 kilométerre lévő legközelebbi kisvárosból, Gus pedig közben vigyázzon az apjára, de semmiképp se jöjjön túl közel hozzá, mert Sam azt olvasta egy elsősegélynyújtásról szóló füzetben, hogy a veszettség lappangási ideje 10 nap, és az bizony már igencsak eltelt, úgyhogy Sam bármelyik pillanatban beszámíthatatlan elmebeteggé változhat. A Hadley família furgonja már néhány mérföld megtétele után felmondja a szolgálatot a nehéz terepen, úgyhogy Delda gyalog próbál segítséget találni, de a környékbeli elszórt tanyák lakói nem bizonyulnak segítőkésznek.
„Miért láncoltad az oszlophoz magad, drágám? Ez talán valami városi hóbort, amelyet nem tudsz levetkőzni?”
„Megvesztem, Delda... Úgyhogy, kérlek, bírd ki egy ideig gúnyolódás nélkül.”
„Légy szíves, hozz nekem ellenszert a furgonnal, meg néhány hamburgert is.”
„Kár, hogy még jogsim sincs, de csak elboldogulok valahogy...”
Ezalatt a pajtaablakon át bámészkodó Sam felfigyel egy furcsaságra: a birtokán keresztülfolyó patak vízszintje nem növekedett, hanem pont csökkent a közelmúltbéli heves esőzést követően, azaz valahol feljebb torlasz keletkezett benne, és a nemsokára esedékes újabb égi áldás hatására a patak vize ki fog áradni és összedönti Sam kalyibáit. A veszettségtől egyre agresszívabb családfő meg szeretné értetni a fiával, miféle veszély leselkedik rájuk, de az egy szavát sem hisz, és esze ágában sincs eloldozni az apját: Sam ugyanis néhány órával korábban azt mondta neki, hogy a kórtól irracionális képzetek öntik majd el az agyát, ezért Gusnak nem szabad komolyan vennie a hadoválását. Vajon sikerül Deldának időben segítséget hoznia és megmentenie férjét és fiát a vízbefúlástól? A térséget ugyanis valóban árvizek sújtják, és Samék patakja tényleg kiáradni készülődik...
„Segítesz megírni a matekleckémet, papa?”
„Tudod, fiam, a veszettség fránya dolog, kikezdi az ember agyát, meg hasonlók...”
„Miért tetszik a tetőn ülni?”
„Mert hamarosan megint jön az áradat, és inkább árvízkárosult akarok lenni, mint vízihulla.”
„Segítség! Visszatért a pokolbéli borz! Zombi lenne?”
„Ja, csak hallucinálok! Így jár, aki nem jár kivizsgálásra.”
Az ABC tévécsatorna 1974. március 26-án mutatta be Gordon Hessler (Sikíts, csini Peggy!) soron következő produkcióját, amelyet a tapasztalt direktor Gilbert Wright A leláncolt őrült (Madman’s Chain) című regénye alapján forgatott. A Kiáltás a pusztaságban (A Cry In The Wilderness) címmel műsorra tűzött 74 perces mű azon mozgóképes tanmesék táborát gyarapítja, amelyek azt példázzák, hogy a faék − vagy jelen esetben inkább fatönk – egyszerűségű amerikai átlagelme akkor is győzedelmeskedik, ha korábban szégyellnivaló idiotizmusról tett tanúbizonyságot. A kezdeti felelőtlensége ellenére is rokonszenves melák főhőst, Sam Hadleyt az Oscar-díjas George Kennedy (George Kennedy: Agatha Christie filmsztár vetélytársa + A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort + Szabadíts meg minket a kapzsiságtól!) formálta meg, szemrevaló fiatal feleségét – micsoda nők jutnak az amcsi gyári melósoknak! – pedig egy igazi szőke ciklon, Joanna Pettet (Naiv hippilány a kannibál házában + Kirk kapitány belevaló pionírfelesége) Az elsősorban a régi zsánerfilmek rajongói számára ismerős hölgy a tragikus sorsú díva, Sharon Tate egyik legjobb barátnője volt, és akkor látta utoljára Tate-et, amikor néhány órával a Manson-szekta gyilkos tagjainak érkezése előtt a tetthelyen, a színésznő Roman Polanskival közös otthonában ebédelt. Pettet 1968 és 1989 között egy másik Retrokult-favorit színész, Alex Cord (Ne szexelj az etruszk sírban! + Szürke Sas, a nők bálványa + Nemi erőszak az atombunkerben) felesége volt. Az apját féltő és egyben apjától félő Gus szerepét Lee H. Montgomery kapta, aki két évvel korábban a Ben című horrorklasszikusban alakított egy vérszomjas patkányokkal telepatikus kapcsolatba lépő fiút.
„1000 dollár egy szétesőben lévő furgonért? Nem pofátlanság ez egy kicsit?”
„Ha szeretné még élve látni a férjét, perkálja le a pénzt a markomba... Jól van, csak hogy ne tartson szívtelennek, magának adom az autót a gyűrűjéért cserébe.”
„Nem látod fiam, hogy mi a baj a patakkal?”
„De hát azt mondtad, ne hallgassak rád, papa...”
„Ne bosszants, Gus, épp elég nagy pácban vagyok az okoskodásod nélkül is!”
Arra, hogy a 70-es években még családbarátnak szánt filmekben is bármikor felüthette fejét a bizarrság „féktelen tombolása”, a Kiáltás a pusztaságban is szolgáltat némi példát. Mint már említettem, a segítségért induló Delda útja során azzal kénytelen szembesülni, hogy a helybéliekben nem teng túl az emberbaráti szeretet. Van, aki csupán vonakodik beszélni vele, és olyan is akad, aki 1000 dollárt gombolna le róla egy másik alig pöfögő furgonért, amelyet végül a jegygyűrűjéért cserébe ad el a kétségbeesett asszonynak, ám egy kilométerrel arrébb visszaraboltatja tőle a bunkó rokonaival. A pálmát azonban az a fickó viszi el, aki megáll az autójával a szakadó esőben stoppoló, immár megint „kocsitlan” Deldának, majd a sártenger közepén megpróbálja megerőszakolni. Áldozata bátor tiltakozása annyira lenyűgözi e vidéki elvetemültet, hogy úgy dönt, inkább irgalmas szamaritánusként fog bevonulni a történelembe, és meg sem áll hősnőnkkel a kisváros orvosi rendelőjéig – ha nem lenne szükség helikopterre az időközben bekövetkező áradások miatt a Hadley tanyára való visszatéréshez, a pasas talán még az ellenszert is maga vinné el Samnek...
„Szóval nemrég költöztek ide a férjével? Remek... Nincs kedve eljárni velem az esőtáncot, asszonyom? Csakis meztelenül persze...”
„Tegye, amit tenni akar, de figyelmeztetem, hogy nem sok töke marad a végére.”
„Ez a beszéd! Micsoda nő maga! Na, másszon vissza az autómba, elviszem a dokihoz.”
„Igyekezzetek, drágám, mert nem sok választ el attól, hogy habzó szájjal ugassam a Holdat.”
Ráadás:
Joanna Pettet a Playboy magazin 1968. februári számában...
... és 1973-ban a Pionírfeleség forgatásán
