Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismerd meg a legjobb régi zsánerfilmeket!

RETROKULT

RETROKULT

Kastélymentő szex Poe módra

The House Of Usher (1989)

2024. március 02. - Teakbois

Molly McNulty, a vidám és fitt amerikai fodrász brit párjával, Ryan Usherrel Londonban tölt néhány napot, majd elindulnak vidékre felkeresni Ryan kastélyban lakó különc nagybácsiját, Rodericket. Néhány száz méterre az Usher-kastélytól Mollyék két régies ruházatú kisgyereket pillantanak meg az út közepén, ezért Ryan félrerántja a kormányt, amitől az autójuk fának ütközik: Molly megússza könnyebb sérülésekkel, Ryan viszont súlyosakat szerez. A két gyerek közben kámforrá válik, ugyanis kísértetekről van szó. Molly elrohan az Usher birtokra, ahol két morcos cseléd, Mr. és Mrs. Derrick ígéretet tesz arra, hogy rögvest mentőt hív Ryannek, a hímnemű Derrick (akit ezúttal nem Horst Tappert játszik) pedig elindul az autóhoz. Hamarosan felbukkan a színen a ház ura, a megannyi fóbiával küzdő Roderick, aki sem a zajokat, sem a túl erős illatokat – például a női parfümét − nem tűri.

the_house_of_usher_1989.jpgFIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Miután Molly az őt ért sokkot némi altató segítségével kiheveri, Roderick vacsoránál közli vele, hogy Ryan életben van ugyan, de nem érdemes rögtön berohanni hozzá a kórházba, mivel nincs magánál. Szegény Molly még nem tudja, hogy Ryan valójában tetszhalott állapotban hever az Usher-kastély pincéjében, a padláson pedig Roderick az őrült fivérét, Waltert rejtegeti, aki alig várja, hogy a kezére csatolt fúróját belemártsa valakibe. Ráadásul Rodericknek Mollyra fáj a foga, ugyanis az ingoványos talajra épült Usher-kastély régóta elátkozottnak számít, és csak akkor nem dől össze a közeljövőben, ha Rodericknek sikerül végre fiúörököst nemzenie... Roderickünk nem az a diszkóba járogató fajta, úgyhogy nem válogathat: a frigid Mrs. Derrick ugyanúgy nem korbácsolja fel a vágyait, mint annak néma lánya, a szintén a kastélyban cselédkedő Gwen, unokaöccse barátnőjét viszont kívánatosnak tartja. Amint rájön, miféle őrültekházába csöppent, Molly menekülőre fogná a dolgot, és miután a kastélyba látogató Bailey doktor nem hajlandó segíteni neki a szökésben, úgy dönt, a szintén szabadulni igyekező Walter segítségével lép majd le. Vajon sikerül-e Mollynak felhoznia a pincéből a tetszhalott Ryant és a két titokzatos kísértetkölyökkel karöltve legyőznie az egyre kanosabb Rodericket? 

01_20.png„Elpilledtem a több órányi vezetéstől, drágám...”

02_19.png„Úristen! Mit keres két gyerek az út közepén?”

03_18.png„Tarts ki, Ryan, mindjárt idecsődítem a bácsikádékat.”

04_18.png„Örülök, hogy megismerhetem, Molly... Akar a gyerekeim anyja lenni?”

05_19.png„Nem gyors kissé ez a tempó, Roderick? Még meg sem halt szegény Ryankém.”

06_17.png„Nem vagyok a hosszú udvarlás híve, kisasszony...”

07_17.png„Egyébként meg láttam a Szívek tolvaja című 1984-es thrillerben, és az alapján magácska könnyedén kapható fehérnépnek tűnik nekem.”

Alan Birkinshaw 1944. június 15-én született Új-Zélandon brit család sarjaként. 17 éves korában elhatározta, hogy színész lesz, ám miután nem vették fel az Aucklandi Színművészeti Főiskolára, Ausztráliába utazott, ahol 20 éves koráig marhapásztorként és rodeólovasként kereste a kenyerét, majd onnan az Egyesült Királyságba távozott, ahol az ATV (Associated TeleVision) segédoperatőrje lett. 22 évesen rendezhetett először, méghozzá az A Nice Dream While It Lasted (Szép álom volt, amíg tartott) című tévés drámát, amelynek időközben világhírű íróvá lett nővére, Fay Weldon (igazi neve: a férfiasan hangzó Franklin Birkinshaw) vetette papírra a forgatókönyvét. Birkinshaw a 70-es évtized nagy részét állami oktatófilmek forgatásával töltötte. A Brit Királyi Haditengerészet számára készítette a Hogyan szabaduljunk ki tengerbe zuhant és fejjel lefelé merülő helikopterből című alkotást, amelynek első vetítésén egy újságírónő is jelen volt, aki később a Birkinshaw filmjében látottakat alkalmazva menekült meg a vízbefúlástól, amikor hídon karambolozó autójával fejjel lefelé egy erős sodrású folyóba zuhant. 

08_17.png„Örüljön, hogy Roderick érdeklődést mutat maga iránt, Miss McNulty. Az én férjemnek lassan már az ebéd felszolgálása is nagyobb élvezetet okoz, mint velem hálni.”

09_18.png „Nem túl vén már maga a gyereknemzéshez, Usher úr? Ha felsül a peckével elsülés helyett, csak szóljon, és bármikor beugrom maga helyett Molly mellé az ágyba.”

10_16.png„A tiszteletlensége egyszerűen vérlázító, dr. Bailey.”

11_17.png„Remélem, megbocsátja, ha a pimaszságáért cserébe a kedvenc patkányommal zabáltatom fel a péniszét.”

Birkinshaw 1978-ban jelentkezett első mozifilmjével, amelyet a brit kritikusok rögtön kikiáltottak a szigetország valaha készült legízléstelenebb produkciójának: a Killer’s Moon (szabad fordításban Gyilkosok holdja – több gyilkosról beszélünk ugyanis) négy, az elmegyógyintézetből megpattanó ápolt történetét meséli el, akik a Stanley Kubrick Mechanikus narancsából ismerős antihős-öltözékben terrorizálják egy lányiskola növendékeit. A direktor a 80-as évek elejét koncertszervezéssel töltötte: ő hozta tető alá a Szimfonikus tisztelgés a Beatles előtt (An Orchestral Tribute To The Beatles) című rendezvényt is, amelyen – Paul McCartney és II. Erzsébet jelenlétében − az akkor 140 tagú Royal Filharmonikus Zenekar adta elő a brit nemzeti ikonok szerzeményeit, az est házigazdája pedig a népszerű szexszimbólum színésznő, Joan Collins (Hangyabirodalom + Dinasztia) volt. 1982-ben Birkinshaw dzsungelben játszódó kalandfilmmel, Az elveszett arany fosztogatóival (Invaders Of The Lost Gold) jelentkezett, amelyben olyan Retrokult-kedvencek láthatóak, mint Stuart Whitman (Füstölgő Magnum és tomboló düh + Naiv hippilány a kannibál házában + Gyilkos macskanő Egyiptomból) és Laura Gemser (Fekete Éva, a legszebb kígyóbűvölő + Orson Welles és az erotika királynőjeAmikor Fekete Emanuelle apácának állt + Mussolini legromlottabb bombanői). 1988-ban és 1989-ben Birkinshaw a nemzetközi elit stricijeként is aktív producer, Harry Alan Towers (Anthony Perkins: Bombanők gyilkosa Budapesten) megbízásából két Edgar Allan Poe- (Az Usher-ház bukása + A vörös halál álarca) és egy Agatha Christie-adaptációt (Tíz kicsi indián) forgatott olcsó dél-afrikai helyszíneken. 

12_16.png„Mint látja, Molly, Ryan nemzőképtelenebb már nem is lehetne. Hozzám jön hát végre?”

13_17.png„Alaposan át kell gondolnom az ajánlatát, Roderick.”

14_17.png„Tudja, tegnap éjszaka álmomban teletömte a számat esküvői tortával, pedig többször is mondtam magának, hogy ügyelnem kell az alakomra.”

15_17.png„Amikor viszont kért egy harit a sütimből, különös vonzalom támadt a szívemben maga iránt.”

16_17.png„Szegény tetszhalott drágám viszont igencsak felkapta a vizet a látványtól. Szóval szerintem inkább tekintsünk el az összebútorozástól. Amúgy is omlatag a kastélya, Roderick: látszik, hogy nem amerikai építész tervezte.”

A Michael J. Murray (Ördögi szekta) forgatókönyvíró és Mr. Birkinshaw által trash-horrorrá varázsolt Az Usher ház bukásának alig maradt köze a híres Poe-novellához: míg a világhírű írásműben gyanútlan férfi vendég érkezik az átok sújtotta Usher-házba, ezúttal nő – a viszonylag fiatalon elhunyt Romy Windsor (1963. szeptember 19. – 2021. május 19.) által alakított Molly McNulty −, a túlérzékeny és megalomániás Roderick Usher pedig nem nőnemű ikertestvérrel rendelkezik, hanem egy hozzá hasonlóan ütődött és veszedelmes bátyóval, aki viszont külső szempontjából cseppet sem hasonlít a konzervatív eleganciával felvértezett Roderickre, inkább az első Woodstock fesztivál óta fogadásból nem tisztálkodó öreg hippi benyomását kelti. Attól pedig, hogy Birkinshawék sörszagú estékre való, agyatlanságban tobzódó mozgóképes eposzában háziorvost ivartalanítanak, valamint kierőszakolt „tortasmárt” prezentálnak, nem csak a filmbéli csontvázak forognak a sírjukban, hanem maga Poe mester is. 

21_11.png„Mit keres a padlón, Walter? Nem a tolószékében kellene játszania a buggyantat?”

22_9.png„Hiába hívják Derricknek, asszonyom, magából már nem lesz mesterdetektív: sosem voltam béna, csak jól esett, hogy tologatnak.”

23_8.png„Most viszont ugorjon fejest a tányéromba, megéheztem...”

24_13.png„Ütök és fúrok, azaz ütvefúrok... Ez az én kedvenc időtöltésem, kedves Molly.”

25_6.png „Mondtam, hogy Waltert nem szabad leengedni a padlásról.”

Roderick Usher szerepében a minden idők egyik legjobb brit színészének tartott Oliver Reed (A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort + Szemüveges bombanő puskával + A megállíthatatlan bosszúálló) bizonyítja, hogy visszafogottan suttogva is lehet élvezetesen ripacskodni, Walter Usherként pedig egy másik színészóriás, Donald Pleasence (A zongoraművész és a Playboy-modell + A nagy húsvéti átverés + A riksás, a sztriptíztáncosnő és a boszorkány + Orson Welles: A méret a lényeg) érzi kínosan magát: de nem mannyira, hogy ne dolgozzon meg a pénzéért. Az öregedő Reed és Pleasence ekkoriban már köztudottan elég sokat ivott munkanapokon is, Reed ráadásul a sokadik üveg bor után hajlamos volt félholtra verni a helyi kocsma teljes vendégállományát. Ám Alan Birkinshaw szerint a keményen piáló sztárok feleannyi fejfájást sem okoztak neki, mint a színjózan Donald Sutherland (Fókaromantika Donald Sutherlanddel), akivel 1993-ban dolgozott együtt egy bokszolóról szóló drámán; a kanadai élő legenda ugyanis minden egyes rendezői instrukcióját megkérdőjelezte, és rendre megkísérelte átvenni tőle a direktori pozíciót. Az Usher-ház bukásának 1989-es filmadaptációját elsősorban Reed és Pleasence rajongóinak ajánlom, valamint azoknak, akik kedvelik az irodalmi klasszikusok szórakoztató „megszentségtelenítését”.

26_5.png„Töketlen orvos hever a dolgozószobában, a lányunkat pedig Walter úgy elcsúfította, hogy mostantól legfeljebb zombifilmben szerepelhet. Itt az ideje fizetésemelést kérnünk, anélkül nem tolerálhatjuk tovább ezt az őrültekházát.”

27_4.png„Ingoványos talajra épült kastélyban henyélés Angliában, vagy békés, ám dolgos fodrászlét Amerikában? Vajon melyiket válasszam? Végül is szeretek dolgozni... egy kicsit.”

Ráadás:

29.jpgDonald Pleasence és a stáb Az Usher-ház bukása forgatásán. A film külső jeleneteit londoni helyszíneken, a belsőket viszont egy dél-afrikai stúdióban vették fel

30.jpgAlan Birkinshaw Oliver Reedet „igazítgatja”

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Feleségül mentem a támadómhoz (18+)

A seriff és a kívánatos műsorvezetőnő (18+)

Zombikkal állok bosszút a szerelmemért! (18+)

A motoros banditák, akik megvédték a hippiket (18+)

Kastélyt örököltünk a sátántól! (18+)

Meat Loaf és John Parr, a rock and roll zsoldosai (18+)

OLIVER REED ÉS DONALD PLEASENCE A RETROKULTON:

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokult.blog.hu/api/trackback/id/tr5618062638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2023.03.03. 22:20:04

Nem ismerem ezt az adaptációt, de Poe és Oliver Reed miatt érdekesnek tűnik.

Kuriózum, hogy 2002-ben Ken Russell is készített egy meglehetősen szabad (és olcsó) adaptációt, és bár Reed játszott a direktor néhány híres korai filmjében, és horrorokkal vált ismertté, ebben mégsem szerepelt.
süti beállítások módosítása