Gail Bland fotómodellt legújabb megbízása a festői szépségű Kairóba szólítja, ahol egy Isis nevű, homályos hátterű kozmetikai cég reklámfotóin kell majd szerepelnie… ám amint beteszi formás lábát Egyiptomba, furcsa események kezdik követni egymást. Gail megismerkedik a helybéli létére tökéletesen germán külsejű középkorú misztikussal, Kálebbel, az ambivalens viselkedés nagymesterével, aki óva inti attól, hogy egy titokzatos testvérpár társaságát keresse. Gail hamarosan rájön, hogy képtelen elhagyni Kairót, és egy Ozirisz-imádó hippi-kommuna fogságába esik, amelynek tagjai jeles napokon emberáldozatot mutatnak be nem éppen békepárti istenüknek. Vajon sikerül-e a szép manökennek ép bőrrel megúsznia az egzotikus kiruccanást?
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
1967 és 1971 között nem csupán az Egyesült Államokban születtek sorra a „se füle, se farka” történetvezetésű, viszont meglehetősen pszichedelikus hangulatú játékfilmek, hanem Itáliában is. Eme, gyakran már a mozikba kerülésük után pár évvel feledésbe merülő művek célja elsősorban az volt, hogy a rájuk jegyet váltóknak másfél órányi vizuális kíséretet biztosítsanak az alapos betépéshez. Az 1960-as évek egyik legjobb olasz gótikus horrorfilmjét, a sátánian szexi Helga Liné és a zavarba ejtő pillantású Barbara Steele főszereplésével készült Amanti d’oltretomba-t (Túlvilági szerelmesek) jegyző direktor, Mario Caiano 1970-es munkája, az Ombre roventi (Forró árnyak) is a fentebb említett kategóriába sorolható.
Noha a műfaji megnevezése szerint giallo, az Ombre roventi inkább a gótikus rémmesei hagyományokat ápolja: központi nőfigurája omladozó várkastély helyett a Közel-Keleten bolyong, és olyan események szemtanúja lesz, amelyek talán paranormális eredetűek, majd felbukkan az oldalán egy rejtélyes romantikus hős, aki talán nem is az, aminek elsőre látszik. Természetesen az 1970-es esztendő gót-asszonya sokkal szabadosabban éli mindennapjait irodalmi és filmbéli elődjeinél, aminek ékes példáját nyújtja a Gail Blandet alakító 1966-os olasz szépségkirálynő, Daniela Giordano (Meztelennek látok minden nőt!) és a szekta-alvezér Szehmetet játszó osztrák színésznő, Krista Nell leszbikus légyottja.
A 2015-ben elhunyt Mario Caiano így emlékezett vissza a forgatási nehézségekre:
Az Ombre roventi producerei enyhén szólva megbízhatatlan alakok voltak. Azt ígérték nekem, hogy Kálebet az amerikai Stewart Granger alakítja majd, aki a Salamon király kincsével lett sztár tíz évvel korábban. Amikor földet értem Egyiptomban, kiderült, hogy Granger nemhogy nem fog megjelenni a forgatáson, de még felkérést sem kapott senkitől. Gyorsan szereznem kellett egy másik Kálebet, és nagy szerencsémre megtudtam, hogy egy régi jó színészbarátom, az osztrák William Berger, épp Kairóban dolgozik. Elvállalta a szerepet, és a családjának is adtam tennivalót: a lánya játszotta a kisgyereket, akit az Ozirisz-hívek elrabolnak, a felesége, Carol Lobravico, pedig varázslónőként brillírozott.
Daniela Giordano, vagyis az 1966-os Miss Italia Mario Bava erotikus komédiájában, az 1971-es Quante volte... quella notte-ben
Izrael és Egyiptom ekkoriban a szokásosnál is jobban összeakasztotta a bajszát − mindenhová katonák kísérték a stábot, mert bármikor légi csapásokra lehetett számítani, és Caianóék végül szállodát cseréltek, mert egy idő után túl sok bomba robbant körülöttük. Miután Daniela Giordano felpofozta a szektatagot játszó Antonio Cantaforát (Barbara Bouchet, a legszexibb apátnő + Isten megbocsát, Klaus Kinski soha) egy sivatagi csókjelenet közben (Antonio nagyon rágerjedt a dívára, aki viszont jégkirálynő maradt), az operatőr vehette az egészet elölről, a katonai kísérők pedig roppant idegesek lettek attól, hogy még legalább egy órán át kellett tökéletes célpontként virítaniuk a homoktenger közepén.
Az Ombre roventi elkészülését követően − a leszbikus enyelgés és a hippik drogfogyasztásának ábrázolása miatt − 18+-os besorolást kapott, egy valódi drogügy azonban megpecsételte a sorsát. 1970. augusztus 5-én a kábítószer-ellenes ügyosztály rendőrei rajtaütöttek az épp vendégeit szórakoztató William Berger (A ruha, amely minden nőből gyilkost csinál + Hé, barátom, itt van Sabata!) Praianóban álló villáján, és miután fél gramm hasist találtak a helyszínen, kilenc embert előállítottak – köztük a színészt és feleségét. Bergert és Carol Lobravicót érthetetlen okból elmegyógyintézetbe zárták, ahol Lobravico hashártyagyulladást kapott, és mivel túl későn műtötték meg, elhalálozott. Berger 1971 márciusában szabadult, miután felmentették a drogbirtoklás vádja alól, ám addig majdnem egy éven át „nem hivatalos” tiltólistán voltak a filmjei Olaszországban, azaz csak tessék-lássék forgalmazták őket. Így aztán a pont ekkoriban bemutatott Ombre roventi-t szinte senki sem láthatta. Aki az atmoszférateremtés képességét (ebben Mario Caiano tehetséges volt) többre értékeli a nagy költségvetésnél és a kevésbé ismert európai „hippikult” filmeket is szereti, annak nyugodt szívvel merem ajánlani ezt az olasz-egyiptomi okkult mesét.
Ráadás:
William Berger a Rolling Stones Keith Richardsának londoni szobatársából lett a spagettiwesternek gyakran foglalkoztatott (anti)hőse
Krista Nell, a csupán 29 évesen, leukémiában elhunyt osztrák díva
