1976 Párizsában három kéjsóvár nő öngyilkosságot kísérel meg, de mindannyian kudarcot vallanak. Charlene, a légiutas-kísérő az ugandai diktátort, Idi Amint (értsd: az őt játszó színészt) boldogítja annak mosdójában, de miután Amin felesége rájuk nyit, elveszti az állását. Charlene a gázsütőjével próbál véget vetni bánatában az életének, de elbaltázza... Alice, a szobalány az őt alkalmazó hotel egyik vendégével kerül túl szoros kapcsolatba munkaidőben, úgyhogy kirúgják... Vízbe ölné magát, de neki sem jön össze. Pénélopét, a Jane Birkin-hangú énekesnőt a menedzsere fűnek-fának kölcsönadja egy menetre, hátha az illetők előmozdítják a protezsáltja karrierjét. Pénelopé besokall, és tablettákkal szenderülne jobblétre, de elhibázza...
FIGYELEM! Egyes illusztrációk női meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A három lábadozó gráciát egy Maud nevű titokzatos nő keresi fel a kórházban, és „visszautasíthatatlan” ajánlatot tesz nekik: tartsanak vele a vidéki kastélyába, ahol különféle szexuális tevékenységek révén csinálhatják ki magukat, immár végérvényesen. Jó néhány orgiát követően Charlene-t Maud sofőrje keféli halálra, Alice egy dinamitrúddal maszturbálva robban át a túlvilágra, Pénélope pedig egy kukásautó személyzetének orális kényeztetése közben megfullad a szemetesek által a szájába zúdított... tessék nyugodtan kitalálni, mitől...
„Gyerünk, Idi, tiéd a didi!”
„Akkor nem is pirítóst kért reggelire, hanem engem, Monsieur?”
„Gyorsabban dugjatok a keverőpulton! Mindjárt jön Elton a pereputtyával, és nem szereti, ha megváratjuk!”
„Hahó, öngyilkosjelöltek! Ki akar kimúlni a kastélyomban?”
„Szó szerint fasza kéglije van Maudnak, ugye, lányok?”
„Na, semmiféle reakciót nem vált ki a poénom?”
„Ja, hogy ti már oda sem figyeltek rám!”
A polgárpukkasztó hajlamú francia direktor, Claude Mulot (Francia szexszimbólum San Franciscóban) 1976-ban rukkolt elő Mes nuits avec... Alice, Pénélope, Arnold, Maud et Richard (Éjszakáim Alica-szal, Pénélopéval, Arnolddal, Mauddal és Richarddal) című munkájával, amely eredetileg A nagy baszásként (La grande baise) került volna országszerte a pornómozikba, ugyanis nem más ihlette, mint Marco Ferreri klasszikusa, A nagy zabálás. Hogy a Frédéric Lansac álnéven ügyködő Mulot végül miért döntött a sokkal hosszabb és egyáltalán nem figyelemfelkeltő másik cím mellett, arra nem tudom a választ (érdemes megemlíteni, hogy az IMDb filmes adatbázis tévesen a rendezőasszisztenst, Didier Philippe-Gérard-ot nevezi meg direktorként). Mindenesetre Mulot nem éppen a csupán „felszínes szórakozásra” vágyó nézőket (vagy inkább kukkolókat) kívánta megszólítani eme opusszal, hanem az egzisztencialista szimbolizmusra nyitott diplomás önkielégítőket is, aminek ékes bizonyítéka, hogy a film olyan jelenettel kezdődik és zárul, amelyben a Maudot alakító dán Trixie Heinen barátnői sírjainál maszturbál (először fiatalon, aztán élemedett korúvá maszkírozva), miközben megannyi temetői szellem egyre erősödő nyögdécselése hallatszik. A vágói feladatokat egyébként egy szintén jelentős pornórendező, Gérard Kikoïne (Anthony Perkins: Bombanők gyilkosa Budapesten) vállalta magára, a film pedig jókora bevételt termelt az USA-ban is, ahol A Bourbon utca kéjsóvár hölgyei (Kinky Ladies Of Bourbon Street) címmel vetítették a rossz hírű külvárosi mozik.
„A rendező azt mondta, jó sokáig hurcolásszam ezt a virágot a kamera előtt, mert az úgy nagyon művészi lesz.”
„És azt is mondta, hogy ezzel a filmmel kirobbanó sikert fogok aratni.”
„Lássuk, miből élünk, fiúk!”
„Oda nézzetek, micsoda nőt dobott ki nekünk valaki!”
„Tényleg igaz a mondás, hogy szemét közt is lehet kincset találni.”
Miközben Maud a kastélyban szendereg...
... a hálótársa odakint futkos lenge ruhában, mert az is nagyon művészi tud lenni
A Bourbon utca kéjsóvár hölgyeit a franciaországi Val d’Oise régióban és Párizstól 30 km-re található Hérouville-kastélyban forgatták, amely a 18. században épült, az 1970-es években viszont már nem arisztokraták lakták, hanem a korszak egyik legjobban felszerelt hangstúdiója üzemelt a falai közt, méghozzá meglehetősen illusztris bérlők kedvéért: olyanok vették fel a dalaikat itt, mint Elton John, David Bowie, a Canned Heat, Rick Wakeman, Iggy Pop, a Jethro Tull, a Fleetwood Mac és a Bee Gees. A Bee Gees 1977-ben a Hérouville kastélyban rögzítette a Szombat esti láz című sikerfilm soundtrackjén díszelgő dalcsokrát, amelynek szerves részét képezi három a legnagyobb slágereik közül: a How Deep Is Your Love, a Night Fever és a Stayin’ Alive. A Gibb testvérek mindhármat azon a lépcsősoron heverészve és üldögélve komponálták, amely Mulot nyomasztó módon szatirikus pornófilmjében is felbukkan. A Bee Gees történetét taglaló, 2001-ben kiadott The Bee Gees − Tales Of The Brothers Gibb című kötethez készült interjújában Robin Gibb azt nyilatkozta, hogy tisztában voltak a hely „pornós vonatkozásaival”, és még azt is bevallotta, hogy évtizedekkel később ő maga is látta A Bourbon utca kéjsóvár hölgyeit, amikor egyik éjszaka a tévéje távirányítójának nyomkodása közben pornócsatornára „tévedt”. Természetesen azonnal felismerte „a Night Fever lépcsőit”... Remélem, e cikkem hatására már nem csak John Travolta híres táncmozdulatai fognak eszébe jutni az olvasóimnak, ha felcsendül a jelenlétükben a Szombat esti láz valamelyik Bee Gees-dala, hanem A Bourbon utca kéjsóvár hölgyei is.
A Bee Gees 1977-ben
A lépcső, amelyen a Stayin’ Alive született
„Annyira hiányoztok, lányok! Amikor kijövök hozzátok a temetőbe, mindig könnybe lábad a pi... a szemem.”
A kastély napjainkban
Ráadás:
A szóban forgó három Bee Gees-örökzöld.