Egy hegyvidéki spanyol falucskában egy unatkozó gazdag háziasszony épp kitenni készül a csavargó szűrét, akit szeretőjéül fogadott a férje távollétében. A fickó azzal próbálja meglágyítani a hölgy szívét, hogy Chaplin-maszkot és -ruházatot öltve utánozza a némafilmek sztárját, azonban a mókázási kísérlete nem arat sikert, úgyhogy inkább szíven döfi az asszonyt egy ollóval. A gyilkos ezt követően eldobja a maszkját, esőkabátot ölt, és – anélkül, hogy a nézők megpillanthatnák a valódi arcát − olajra lép. A következő jelenetben jóvágású, rockénekes külsejű brit vándorlegény száll le esőkabátban a vonatról egy cantabriai állomáson. A Barney Webster nevű fiatalember úgy dönt, nem fog panzióbéli szobára költeni, inkább Millerék istállójában húzza meg magát, amíg eláll a szakadó eső: itt talál rá reggel a csinos és nagyon amerikai Ruth Miller, aki mostohalányával, Chrisszel él egy – meglehetősen drága – fedél alatt.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Mint kiderül, Miller úr nem csupán Ruthot hagyta faképnél, hanem a lányát is, akit szörnyű trauma ért kamaszkorában: egy gorillára hasonlító súlyemelő megerőszakolta az iskolai tornaterem zuhanyzójában, és Chris azóta mindig furcsán viselkedik, ha elered az eső – elborul az agya, kést ragad, és „halálra döfködi” vele az ágyneműjét. Christ nemrég engedték haza az elmegyógyintézetből, ám a mostohaanyjának esze ágában sincs időt hagyni számára a teljes felépülésre: Ruth Christ hibáztatja azért, hogy az apja már nem él velük, ezért bosszúból afféle De Sade-i mentorként oly módon akarja tönkretenni a lányt, hogy lezülleszti és romlásba taszítja. Bár sosem válik egyértelművé, több arra mutató jelet is kapunk, hogy Ruth és Chris nem csupán lakó-, de ágyastársai is egymásnak.
„Na, hogy tetszik a Chaplin-szerelésem, drágám?”
„Folyton csak azokat a röhejes némafilmeket nézed ahelyett, hogy velem foglalkoznál: nem csoda, hogy begolyóztál. Takarodj innét, és ne is álmodozz végkielégítésről!”
„Ahogy gondolod, drágám... A kalapomat mindenesetre itt hagyom neked búcsúajándékként.”
Barney, akibe szorult némi barbár sárm, hamar az ujja köré csavarja a fiatal pasikra bukó Ruthot, és botcsinálta mindenesként munkába áll a Miller-birtokon. Miután a ház úrnőjét elcsábította, Barney Christ is elkezdi magához édesgetni, Ruthnak pedig ez cseppet sincs ellenére, elvégre arra törekszik, hogy a félénk lányból minden férfival összefekvő nőszemélyt faragjon. Barney egy esős éjszakán szemtanúja lesz annak, ahogy Chris kivetkőzik önmagából, Ruth pedig szélsőségesen reagál a történtekre: puskát fog Barneyra, kijelenti, hogy a férfi felelős Chris legújabb rohamáért, és megparancsolja neki, hogy azonnal szedje a sátorfáját. Másnap reggel Ruth és Chris arról értesül a tévéből, hogy a szomszédjaikat − egy kétgyermekes családot, valamit a lánygyermek barátját − valaki lemészárolta egy sarlóval. A két nő rögtön az elzavart Barneyra gyanakszik. De vajon igazuk van-e? Barney aznap este visszatér a birtokra, és ezzel olyan események veszik kezdetüket, amelyek miatt az egészségtelen szimbiózisban élő Ruth és Chris élete tragikus fordulatot vesz...
„Lássuk, akad-e errefelé munka egy kanos vándorlegénynek.”
„Puccos egy kalyibában laknak Millerék...”
„Két nő, akit felőröl lelkileg az összezártság...”
„Már azt sem tudják, mivel foglalják el magukat...”
„Akkora férfihiányban szenvednek, hogy a végén még egymásra fanyalodnak...”
„Takaros egy villában laknak, Mrs. Miller... Szívesen basznék el én is itt némi időt.”
„Mit mondott, Mr. Webster??? Hát efféle szókincsre tett szert a Webster-szótárból???
Juan Antonio Bardem (1922. június 2. – 2002. október 30.) a spanyol filmgyártás egyik legmeghatározóbb alakja, aki humanista társadalomkritikát megfogalmazó realista művészfilmjeivel (Komédiások + A biciklista halála + Főutca) vált a Francisco Franco tábornok jobboldali diktatúrája alatt senyvedő baloldali érzelmű értelmiség bálványozott tagjává: a nézeteiért még börtönbe vonulni is hajlandó volt, ahonnan azonban a nemzetközi felháborodás hatására hamar kiengedték. Bardem – aki mellesleg a neves színész, Javier Bardem (Nem vénnek való vidék) nagybátyja volt − komolyabb hangvételű direktori munkáival rendszeresen szép sikereket ért el az évente megrendezett Moszkvai Filmfesztiválon, ezeknek azonban egyike sem vált olyan népszerűvé szerte a világon, mint a Rejtelmes sziget című Jules Verne-regény általa forgatott 1973-as adaptációja Omar Shariffal (A betörés + Mackenna aranya) a főszerepben. A bardemi életmű leginkább „kakukktojás” darabja mégsem az előbb említett családbarát kalandfilm, hanem egy fülledt hangulatú és nyomasztóan perverz hispán giallo & slasher hibrid, a szintén 1973-as La corrupción de Chris Miller / The Corruption Of Chris Miller (Chris Miller lezüllesztése).
„Elvagyok a fűvel, amíg...”
„Ruth a bokros teendőit intézi...”
„... Chris pedig szintén szorgoskodik.”
„Ha meg pihenni támad kedvem, először a ház űrnőjével ejtőzöm...”
„... aztán az úrnő mostohalányával is.”
A lehető legromlottabb hangulatot árasztó szexi olasz bűnügyi mesék (Mindenre kapható modellek életveszélyben + Ne szexelj az etruszk sírban! + társaik) mintájára készült Chris Miller lezüllesztésének két tragikus sorsú hősnőjét két tragikus sorsú színésznő formálta meg. A manipuláció terén jeleskedő Ruth Millert a szőke amerikai szexszimbólum, Jean Seberg (1938. november 13. – 1979. augusztus 30.) játszotta, akinek olyan klasszikus filmek fűződnek a nevéhez, mint az Otto Preminger-féle 1957-es Szent Johanna, amelyben a címszereplőt alakította, vagy a nőcsábász orvosként is remek Jean-Paul Belmondóval készített Kifulladásig 1960-ból. Akárcsak Bardem, Seberg is rokonszenvezett a baloldali mozgalmakkal, azonban ő még a rendezőnél is veszélyesebb vizekre merészkedett: mivel bizalmas kapcsolatot ápolt a Fekete Párducok nevű, a terrorizmussal is kacérkodó afroamerikai polgárjogi szervezettel, az FBI figyeltetni kezdte, ami a mentális egészségét és a karrierjét egyaránt tönkretette. 1979-ben állítólag öngyilkosságot követett el azáltal, hogy nagy mennyiségű alkoholt és kábítószert fogyasztott − holttestét párizsi lakásától távol, a saját autója hátsó ülésén találták meg napokkal a halála után. Egyesek szerint Seberget valójában az FBI ölette meg, mások úgy vélik, algériai származású utolsó szeretője, a mozgalmár Ahmed Hasni végzett vele, aki később pénzzé tette a halott színésznő értéktárgyait, majd ismeretlen helyre távozott. Jean Seberg 1966-ban egy teljes hetet töltött Magyarországon regényíró férje, a francia Romain Gary (Előttem az élet) társaságában, akivel a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására látogatott el hozzánk. Seberg élete utolsó éveiben folyamatosan anyagi gondokkal küzdött, és a Chris Miller lezüllesztésének főszerepét is kizárólag a számlái kifizetése végett vállalta el.
„Daily Mirror? Színvonalasabb olvasmányt nem találtál magadnak, Barney?”
„Kezd unalmassá válni az élet a birtokon; gondoltam, megnézem, keresnek-e magányos hölgyek apróhirdetéssel jóképű mindenest.”
„A szerénységeddel ejtetted rabul a szívemet, Barney, nem tagadom...”
„Gyanúsan sok szomszédunk halt meg, mióta betetted ide a lábadat. Nem vagy te kissé sorozatgyilkos, kedvesem?”
„Én??? Kikérem magamnak a feltételezést! Titeket sem halálra keféllek, csak félholtra.”
A romlásba vitt Chris Millert az 1948. február 4-én született Marisol, a 60-as és 70-es évek közkedvelt spanyol popénekesnője és filmsztárja játszotta, aki kisgyerekként kezdte a pályafutását, kamaszkorára pedig már nem csak hazájában, de Dél-Amerikában is milliók rajongtak érte. Marisol (akinek igazi neve Josefa Flores González) 11 éves volt, amikor tejhatalmú menedzsere és producere, Manuel J. Goyanes a saját villájába költöztette, majd – az énekes-színésznő állítása szerint – arra kényszerítette, hogy befolyásos üzletemberek és politikusok előtt mutatkozzon meztelenül elit összejöveteleken. Marisol 1969-ben hozzáment a menedzsere fiához, Carlos Goyanes Perojóhoz, akitől 1972-ben elvált. A Chris Miller lezüllesztése volt az első olyan film, amelyet Marisol a Goyanesektől való megszabadulása után készített, és igencsak nyugtalanító színezetet ad neki ama tény, hogy több szempontból is párhuzamba állítható a színésznő valódi sorsával (megaláztatások, kiszolgáltatottság egy idősebb illetőnek, traumatizáló molesztálás). Noha az 1980-as évek közepe óta visszavonultan élő Marisol a 2010-es évek végén a Me Too mozgalom egyik legismertebb spanyol figurája lett, mindenképp meg kell említeni, hogy a sztár nem 30-40-50 évvel az állítólagos események után fogalmazott meg vádakat, hanem már 1972-ben is nyíltan beszélt az őt ért sérelmekről.
„Egy esőkabátos pali ólálkodik a házunk körül!” A lemészárolt család fiúgyermekét a rendező fia, Miguel Bardem alakítja, aki felcseperedvén maga is a direktori pályát választotta
„Perverz gonosztevő szedi áldozatait álmos kis falucskánkban, de előbb-utóbb elkapjuk.”
„Hajrá! Már nem Chaplinként ugrándozom, hanem esőköpenyben járom a környéket.”
Barney Webstert, a titokzatoskodó csavargót a brit Barry Stokes alakította, aki jóképűsége és tehetsége ellenére sem futott be különösebben. Érdekes módon a másik legfontosabb filmszerepe egy igencsak hasonló alkotáshoz köthető: a Prey (Préda) című 1977-es sci-fi horrorban szintén két egyazon háztartásban élő vidéki nőre tukmálja rá magát gyanakvást keltő vándorként (a hölgyek ezúttal egyértelműen leszbikus párt alkotnak). Aki szeretné megnézni az egyik legjobb spanyol thrillert, amelyet a Vatikán által tiltólistára helyezett hispán direktorgéniusz, Jess Franco (Szenvedélyek szexmágikus viharában) is a kedvencei közé sorolt, az máris kezdje el keresgélni a Chris Miller lezüllesztését.
Ráadás:
Marisol 28 évesen, immár menedzseri felügyelet nélkül vetkőzött le egy férfimagazinnak
