A 19. század második felében éldegélő német archeológus, Karl Schiller okkult könyveit bújva rájön, hogy a Wagner operaciklusát ihlető Nibelung gyűrűje – amely korlátlan hatalommal ruházza fel birtokosát – Erdélyben keresendő, méghozzá a karóval ártalmatlanított Drakula gróf kastélyában. Az örömhírt azonnal közli ikertestvérével, a megrögzött szerencsejátékos Franz-cal, aki ezt követően elcseni Karl mindenféle pokolbéli szerzet ellen védelmet nyújtó egyiptomi amulettjét, és útra kel, hogy kártyaadósságai kiegyenlítése végett megkaparintsa a vörös ékköves gyűrűt. Karl a fivére nyomába ered, őt viszont nemes szándék vezérli: egy múzeumnak szánja a legendás ékszert.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Franz a Drakula-kastély melletti falu fogadójában száll meg, ahol a kocsmáros lánya, Tanya arról mesél neki, hogy minden 50. nyár első teliholdas éjszakáján valamiféle ördögi erő a kastély falai közé szólít öt szűzlányt, akiket aztán feláldoznak egy titokzatos vámpírrituálé keretében – mit tesz Isten, a következő szertartás pont másnap esedékes. Franz félvállról veszi Tanya figyelmeztetését, miszerint jobb, ha elkerüli a Drakula-birtokot, és az ifjú hölgy megfektetése utáni reggelen már ott toporog a kastély kapujában. Mint kiderül, a baljós hírű épületet jelenleg a fehérmájú Dolingen De Vries grófnő lakja, aki Báthory Erzsébet módjára vérfürdőkkel őrzi meg fiatalságát és mellesleg ugyanakkora vámpír, mint az előző tulajdonos – ráadásul ott virít a jobb kezén a Nibelung gyűrűje! Egy forró hangulatú éjszakát követően a gyönyörű vendéglátó a megcsapolt nyakú Franzot is elhelyezi a vámpírszolgáit rejtő koporsók egyikében, ekkor azonban befut a friss imádóra megszólalásig hasonlító Karl… Vajon sikerül-e a rokonszenves tesónak megmentenie a cseppet sem rokonszenveset, megakadályoznia az aktuális szüzek feláldozását, és megmutatni De Vries grófnőnek, hogy karó híján is legyőzhető?
„A Nibelung gyűrűjét a Kárpátokban becsapódott meteor törmelékéből készítették… Ezt a baromságot is csak azért hiszem el, mert épp szerepet játszom!” (Mark Damon, a könyvmoly Karl)
„Köszönöm a tanyasi folklórról szóló kimerítő beszámolót, Tanya! Akkor végre dughatunk?” (Mark Damon léhűtő Franzként Enza Sbordonének csapja a szelet)
„Na, ez máris jobb, mint népmeséket hallgatni…”
„A fenébe! A lepedőgyűrés hevében letéptem róla az amulettjét! Hogy fog nélküle ellenállni a grófnő sztriptízének?”
Alan Harris 1933-ban született Chicagóban, és eredetileg fogorvosnak készült. A legendás komikus, Groucho Marx felfedezte az ifjúban rejlő színészi tehetséget, így aztán Alan nem csak a jövőre vonatkozó terveit, de a nevét is módosította, és Mark Damonként kezdett új életet. A Roger Corman által rendezett, ma már kultklasszikusnak számító gótikus horrorfilmben, az Edgar Allan Poe novellájából adaptált Az Usher-ház bukásában (House Of Usher, 1960) Damon játszotta a jótét lélek főhőst, aki szembeszáll a rémfilmek egyik legnagyobb sztárjának számító Vincent Price-szal.
„Igazán csinos ma, úrnőm… Önt is megdughatom? A fogadós lánya a fél fogamra sem volt elég…”
„Micsoda kérdés! Természetesen igen! Már épp kezdtem olyan ódonnak érezni magam, mint a kastélyom.” (Rosalba Neri azt kívánja, hogy valaki végre emberesen megrenoválja.)
„Éjszakai lény vagyok, drága Franzom, de nem ám olyasféle, mint az általad hajkurászott éjszakai pillangók…”
„… hanem ilyen!!!”
„Úristen! Bőregérrel háltam!”
Damon az Usher-házbéli alakításával kiérdemelte a legígéretesebb feltörekvőnek járó Golden Globe-díjat. Egy 2015-ös interjújában a következőképp nyilatkozott az elismerés által indukált eseményekről:
A neves olasz filmdirektor, Luchino Visconti is látta a tévében, ahogy átveszem a Godlen Globe-ot, és rögtön Alain Delon jutott rólam az eszébe, akivel a Rocco és fivéreit készítette. Delon hajlandó volt lefeküdni vele a szerep kedvéért, és Visconti úgy gondolta, próbát tesz a „Delonos” külsejű amerikai sráccal is. A soron következő műve a Boccaccio ’70 című antológiafilm Munka című epizódja volt, és megkínált a főszereppel. Természetesen akkor még fogalmam sem volt, hogy nem a Golden Globe-díjas alakításomnak köszönhetem a nagy lehetőséget, hanem Visconti hátsó szándékainak, úgyhogy gyanútlanul repülőre ültem, és meg sem álltam Rómáig. Luchino kitörő örömmel fogadott, és nyomban bevezetett az előkelő meleg társaságba… Furcsa volt, hogy mindenki csivitelve beszélt, de a klikk roppant művelt és intelligens emberekből állt, úgyhogy szellemileg felvillanyozónak éreztem az általuk rendezett partikat. Viszont amikor rájöttek, hogy egyikük sem fog soha megkapni, mivel menthetetlenül hetero vagyok, azonnal kiradírozták a telefonszámomat a listájukról – köztük Visconti is, aki végül a neki készségesen bepucsító Tomas Miliannak adta a nekem szánt szerepet.
„Nem tudja, hová lett a testvérem? Nagy kurafi, de azért nem ártana néha óvatosabbnak lennie…”
„Igyon egy korty droggal megbolondított bort, Karl, és megmondom…
„Lazuljon el, és hallucináljon arról, hogy a komornámmal egymásnak esünk…” (Rosalba Neri és Esmeralda Barros, az ördög két gráciája)
Noha Viscontiba képtelen volt beleszeretni, Damon Rómába igen hamar belehabarodott, és esze ágában sem volt hazatérni. Úgy döntött, hogy itt folytatja a karrierjét, és a Munka kútba esése után is könnyedén talált munkát: játszott ókori fantasy filmekben, spagettiwesternekben (például a Sergio Corbucci rendezte Johnny Oróban), valamint a horror műfajában is kipróbálhatta magát a zseniális Mario Bava I tre volti della paura (A félelem három arca) című 1963-as alkotása révén, amelyet Black Sabbath címmel vetítettek az USA-ban és az Egyesült Királyságban − az utóbbi országban négy sztárságra áhítozó rocker is látta, akik e film hatására Black Sabbath-ra keresztelték át a zenekarukat.
Wellness és fiatalító kúra Báthory Erzsébet módra
Damon 1972-re már folyékonyan beszélt olaszul, és egy olyan forgatókönyvvel (Il plenilunio delle vergini, vagyis A szüzek teliholdja) házalt, amely egy pórul járó ikerpárról szóló gótikus-erotikus horrormesét tartalmazott. A színész erőfeszítéseit a Virginia Cinematografica produkciós irodájában koronázta siker, amelynek fejesei megfelelő mennyiségű lírát bocsátottak a rendelkezésére a Báthory Erzsébetről szőtt rosszindulatú pletykákat leszbikus vámpírokkal és némi romantikával összekutyuló sexploitation rémfilm létrehozásához. Damon két tapasztalt profit is kapott a Virginiától a rendező Luigi Batzella (alias Paolo Solvay) és a kígyóbűvölő Fekete Évát jegyző operatőr, Aristide Massaccesi (alias Joe D’Amato) személyében.
„Lássuk hát az idei szűzfelhozatalt!”
„Hm… A friss húsnál nincs édesebb…”
„Rebegjetek imát Luciferhez, aztán kezdődjék a buli!”
„Egész éjszaka Judas Priestet fogunk hallgatni, ezért varrattam a zenekar logóját a gönceitekre!”
Az amerikai sztár állítása szerint a kitartó munkával harmadrangú színészből másodrangú direktorrá előlépő szardíniai Batzella olyannyira befolyásolhatónak bizonyult a forgatáson, hogy végül maga Damon rendezte saját magát, a taljánnak pedig csupán annyi feladata maradt, hogy bemondja kameraindításkor az action-t, a jelenet végén pedig az ennyit. Massaccesi viszont elképesztően jól teljesített, úgyhogy Damon megjegyezte a nevét, és amikor 1974-ben producerként tető alá hozott egy olasz-amerikai sexploitation filmet (a nagymellű gladiátornőket felvonultató Arénát), csakis a jó öreg Aristide-del akart dolgozni rajta.
Vámpírmesénk helyszíne: a balsoranói Piccolomini-kastély, ahol megannyi szennyfilmet forgattak a régi szép időkben (horrortól a pornóig)
„Csak megvillantom a gyűrűmet, és máris özönlenek hozzám a szüzek!”
A Drakula-kastélyban lakó vérszomjas Dolingen de Vries grófnő szerepe Rosalba Neri (Szexi és fotogén vagyok! + Halál és élvhajhászat Velencében) ölében landolt, aki nem csupán a megformálandó figurából, de Damonból is kihozta a maximumot:
Rosalbával a Johnny Yuma című 1966-os westernfilm készítése közben ismerkedtem meg, amelyet Romolo Guerrieri rendezett. Energikus, humoros, be nem álló szájú nő volt, akit nem lehetett nem imádni, úgyhogy végigflörtöltük a mellót. A grófnő szerepe egyértelműen neki való volt, nem is gondoltam másra rajta kívül, amikor castingolni kezdtünk. Rosalba fantasztikus hangulatot varázsolt a forgatáson: folyamatosan a saját szexszimbólumi mivoltán élcelődött, és zavarkeltési célzattal a legváratlanabb pillanatokban rántotta elő a ruhájából a melleit, hogy aztán mindkettőt a nevén szólítsa. Ilyenkor fetrengtünk a röhögéstől, de amint berregni kezdett a kamera, azonnal megkomolyodtunk, munka közben nem ismertünk tréfát. Forgatási szünnapokon Rosalbával többnyire római orgiákon vettünk részt, és őszintén bevallom, hogy csak nehezen tudtam tartani vele a tempót. Rosalba könnyedén kifacsar, ha nem vigyázol.
„Atyaég, Franz! Mi a franc történt veled? Fogorvos látott már?”
Az Il plenilunio delle vergini-t 1973. március 14-én mutatták be Olaszországban, és bár a cenzorok több szexi képsort is kimetszettek belőle, a forgalmazói mégis kasszasikert könyvelhettek el. A filmet az USA-ban vágatlanul, The Devil’s Wedding Night (Az ördög nászéjszakája) címmel vetítették a „szennymozik”, és olyan jövedelmezőnek bizonyult, hogy a színészetből egyre inkább kiábránduló Mark Damon végül produceri karrierbe kezdhetett általa. Az első munkája ebbéli minőségében a már említett Aréna volt, amelyet aztán olyan világhírű mozgóképes alkotások követtek, mint a Das Boot − A tengeralattjáró, a Végtelen történet, a Rövidzárlat, Az elveszett fiúk, a Pajzán kísértetek, a 9 és fél hét, a Vad orchideák, valamint a Charlize Theronnak Oscar-díjat hozó A rém.
„Aki ellenáll nekem, az ne merje férfinek nevezni magát!”
Mindenkinek ajánlom az Il plenilunio delle vergini-t, aki egy olcsóságában is szerethető, igazán szégyentelen gótikus szexhorrort akar látni a pikáns rémfilmek hőskorából. Rosalba Neri-rajongóknak pedig egyenesen kötelező vétel.
