Öt keményen dolgozó kisember évente egyszer túrázni indul, hogy legalább egy hétre elfeledje, milyen monoton és semmitmondó életet él. Mindegyiküknek súlyos problémák nyomják a vállát… Nick Fleming huszonéves, és azt hitte, könnyedén vinni fogja valamire, amikor viszont ez nem következett be, a felesége faképnél hagyta. Nick édesapja, Arnold, végiggürizett több évtizedet, de semmi érdemlegeset nem tud felmutatni a fián kívül. Steven Dennis megjátssza a tőzsdecápát, ám valójában csupán kispályás könyvelő. Al Zabrocki tizenöt éve ugyanazzal az unalmas irodai munkával gyötri magát, amely annyira depresszióssá tette, hogy már a légypiszkot sem törli le az íróasztalával szembeni ablakról. Walter McAdams szeret cowboyszerepben tetszelegni, pisztolyt hordani magánál és előadni a nagydumás vagányt, de igazából ő sem több mezei beosztottnál, akinek már az ötödik neje is kitette a szűrét a modora miatt. E díszes kompánia ezúttal Wyoming erdőségében kirándul a tapasztalt helyi túravezető, Dixie felügyelete mellett.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Táborverés közben Walter egy, a távolban földet érő ejtőernyősre lesz figyelmes, az útitársai azonban nem látják, amit ő, és eszük ágában sincs hinni neki. Este azonban bemondja a Steven által hordozott rádió, hogy a térségben ugrott ki egy repülőgépből a D. B. Coopert utánzó eltérítője, és a túszokért cserébe kapott 600 ezer dollárt is magával vitte. Walter rögvest arra buzdítja a többieket, hogy induljanak a bűnöző és persze a pénz keresésére, Dixie viszont nem akarja bajba sodorni a megbízóit, akármennyire is noszogatják pont ők. Az öreg erdei szaki végül kötélnek áll, úgyhogy a kirándulók a vezetésével másnap szó szerint belebotlanak a gépeltérítőbe, akit Walter – aki előbb lő, mint kérdez – habozás nélkül lepuffant menekülés közben. Dixie, a becsületes falkavezér, kijelenti, hogy senki sem tarthat meg egyetlen bankjegyet sem az áldozat pénzéből, hiánytalanul át fogják adni azt a hatóságoknak. A csapat elindul hazafelé, ám Dixie elvéti a lépést a hegyi útszakaszon, és a mélybe zuhan. Walter veszi át az irányítást, aki viszont testvériesen megosztozna a zsákmányon a többiekkel, ahelyett, hogy átpasszolná a törvény őreinek: Stevennek és Alnek semmi kifogása az új helyzet ellen, Nicknek és Arnoldnak azonban eleinte nem tetszik. Vajon ki lesz képes legalább egy szikrányit megőrizni a kapzsiság réme által fenyegetett emberségéből a hazafelé vezető viszontagságos úton? Sőt: egyáltalán ki marad életben?
„Ott egy ejtőernyős!”
„Csak hallucináltál, Walter, megártott neked a benzingőz után a friss hegyi levegő.”
„Mégsem képzelődött Walter! 600 ezer dollárral a hátizsákjában járkál valaki a közelünkben.”
„Megvan a gépeltérítő, srácok!!!”
„Állj félre, Al! Végre kipróbálhatom a stukkeremet…”
„Rá sem merek nézni ennyi pénzre, szinte gyomorgörcsöt kapok a kísértéstől…”
Noha manapság ezerszer annyit költenek a gyártók egy-egy amerikai tévéfilm vagy tévésorozat előállításra, mint csaknem (vagy épp több mint) fél évszázaddal ezelőtt, az akkoriban készült, alacsony költségvetésű televíziós produkciók között számos olyat találunk, amely sokkal elgondolkodtatóbb a maiaknál − CGI-orgiák és feszültségfokozónak szánt idegbeteg „kamerarángatás” helyett szépen megkomponált, lassan építkező, mélyen emberi történeteket kapunk tőlük. Ezek sorába tartozik az 1973-as Deliver Us From Evil is, amelynek címe a Miatyánkból származó idézet: „Szabadíts meg minket a gonosztól” – a gonosz ezúttal papíralapú: a gépeltérítő pénzéről van szó, amely igen hamar éket ver a túrázó jó barátok közé (az ima egyébként elhangzik a filmben: Dixie holtteste felett mondják el a kuncsaftjai). Az anyatermészet kíméletlen erejével és a saját, valamint egymás mohóságával megküzdő kirándulók tanmeséjét egy tapasztalt tévés, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területén született, majd az USA-ba emigrált Boris Sagal (1923. október 18. – 1981. május 22.) rendezte, aki néha mozifilmekkel is előrukkolt: ő dirigálta például azt a Retrokult-kedvenc alkotást is, amelyben Sophia Loren a saját fia iránt lobban szerelemre. A wyomingi hegyvidéket „alakító” oregoni Cascade-hegység lenyűgöző tájai kitűnő hátteret nyújtottak az összecsapó indulatoknak, ezeket az indulatokat pedig a 70-es évtized egyik legnagyobb sztárja és öt elsőrangú karakterszínész gerjesztette magában.
„Az utolsó centig visszaszolgáltatjuk a pénzt, erről nem nyitok vitát.” Dixie, azaz Jim Davis, a talpig becsületes vidéki
„Nincs az az isten vagy túravezető, akinek a kedvéért lemondok a részemről.” Waltert, azaz George Kennedyt teljesen hatalmába keríti a kapzsiság
„A részemnek köszönhetően a magam ura leszek, és többé nem fogok légypiszkos irodaablakot bámulni.” Al, azaz Jack Weston bizakodó a jövőt illetően
„Eddig csak összevissza hazudoztam arról, mit művelek a tőzsdén, mostantól viszont igaz lesz minden szavam.” Steven, azaz Bradford Dillman úgy érzi, szintet léphet
„150 éves koromig kellene dolgoznom, hogy összeszedjek annyi pénzt, amennyire most egy szempillantás alatt szert tehetnék.” Arnold, azaz Charles Aidman a tépelődő kisember
„A pénz mindannyiótokból kihozta a lehető legrosszabbat.” Nick, azaz Jan-Michael Vincent, az idealista humanista ifjú
A legfiatalabb túrázót, Nick Fleminget a hippi katonaként és UFO-vadász seriffhelyettesként is kiváló Jan-Michael Vincent játszotta, akit karrierje csúcsán az amerikai Alain Delonként emlegettek, és még a sarki boltba is csak nagy nehézségek árán tudott elmenni sörért, ugyanis rögtön megrohanták a szebbik nemet képviselő rajongói, amint kitette a lábát otthonról. A mindenkinél mindent jobban tudó Walter „Cowboy” McAdamset az Oscar-díjas George Kennedy formálta meg, akit a magyar nézők leginkább a Csupasz pisztoly- és Airport-filmekből ismernek. Kennedy kemény fickó volt: 1943-ban sorozták be a híres George S. Patton tábornok gyalogságához, majd harcolt az ardenneki csatában, ami után a feljebbvalói két bronzcsillaggal jutalmazták a teljesítményét. A II. világháborút követően is katona maradt; kapitányi rangot szerzett, és csak az 1950-es évek végén szerelt le egy hátsérülés miatt − ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a színészettel. A fák között tekintélyes túlsúllyal cammogó Al Zabrockit Jack Weston alakította, aki a nagyközönségnek a Várj, míg sötét lesz! című Audrey Hepburn-thrillerből lehet ismerős, a Retrokult-olvasóknak meg azért, mert ő volt a pornókirály Sam Weston (alias Anthony Spinelli) bátyja. Nick apját, Arnold Fleminget a szomorú arckifejezések specialistája, Charles Aidman (Indián magány, Fegyverek órája) játszotta, Steven Dennist, a magát pénzügyi zseninek kikiáltó könyvelőt a kultfilmes favorit Bradford Dillman (Piranha, Rajzás, A majmok bolygója 3.), a halálával a csapat széthullását előidéző túravezetőt, Dixie-t pedig Jim Davis, aki idehaza is gyakran felbukkan a tévéképernyőkön, mivel ő Jock Ewing (azaz Jockey papája) a Dallasban. Aki egy vértelen, ám roppant hangulatos erdei túlélő-filmre vágyik a műfaj hőskorából (a 70-es években forgatták ugyebár a legendás Gyilkos túrát és a szintén alapmű Rituals-t is), amelyből ismét levonhatja a tanulságot, miszerint a bankók cseppet sem boldogítanak, az a Deliver Us From Evil-t is vegye fel a megtekintendők listájára.
Wyoming természeti szépségeinek szerepében: Oregon természeti szépségei
Ráadás:
„Robert Mitchum vagy Charles Bronson helyett immár főleg csajokkal forgatok...”
„... és vannak pillanatok, amikor cseppet sem bánom.” A 80-as évek végétől Jan-Michael Vincent egyre gyakrabban szerepelt alacsony költségvetésű erotikus thrillerekben: ezek közé tartozik például a Gregory Dark rendezte 1992-es Állati ösztönök is
