A középkorú, ám továbbra is igen vonzó Susan House azért érkezik Haitire, hogy végre megint összebújhasson rég nem látott diplomata férjével, Jackkel, aki nem más, mint a helyi brit konzul. Susant azonban nem a hitvese várja a kikötőben, hanem Inès, Jack titokzatoskodó házvezetőnője, aki történetesen szupermodell külsejű. A nem éppen proletár módra berendezett konzuli kúriában Susan megismerkedik Olgával, Jack húgával, aki nem sokban (vagy inkább semmiben sem) különbözik egy tüzelő szukától − folyton csak a szexen jár az esze, valamit állandóan jár a szája… és természetesen kizárólag a szexről tud beszélni.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Susan valószínűleg egy különösen szabadelvű művésztelepen nőtt fel, ugyanis sem az nem zavarja, hogy Olga álló nap pornográf regények lapjaira illő kérdésekkel bombázza, sem az, hogy a sógornője mindezt meztelenül teszi, a konzul úr édestestvére ugyanis így jár-kel a házban. Annál a gyanúnál, hogy Olga esetleg vérfertőző viszonyt folytat a bátyjával, Susant sokkal jobban nyugtalanítják éjszakai álmai: ezekben rendre ellátogat egy, a helybéli feketék által rendezett vudu táncmulatságra, ahol aztán vagy a vudu papnő szerepét betöltő és diszkós mozdulatokkal vonagló Inèsszel enyeleg, vagy az őslakosoknak szerez örömöt. Susanunkon akkor lesz végképp úrrá az aggodalom, amikor kiderül, hogy transzállapotban előszeretettel végez a férje ismerőseivel. Ezt azért már a legfelvilágosultabb diplomatafeleségek sem bírnák sztárpszichológusi segítség nélkül… Vajon a valóságban is Inès a vudu papnő, aki dróton rángatja a megbabonázott Susant, vagy valaki más áll a hátborzongató események hátterében?
„Hogy micsoda álmok gyötörnek, mióta Haitire jöttem! És valamiért újabban képtelen vagyok rendesen felöltözni…” A Susant alakító Ada Tauler Jess Franco régi ismerőse volt, először pont a direktor első játékfilmje, az 1959-es Tenemos 18 años (18 évesek vagyunk) kapcsán dolgoztak együtt
Inès folyton a vuduistákkal ropja… A házvezetőnőt nem az IMDb adatbázisában feltüntetett színésznő alakította Vicky Adams álnéven, és még Jess Franco biográfusai sem tudják, ki volt ez a szemrevaló őstehetség, akinek a Der Ruf der blonden Göttin az egyetlen filmje
„Gyerünk, Susan! Dobd le a hálóingedet, hogy végre megvuduzhassalak!”
„Nézz a szemembe, és tedd, amit mondok!”
„Olyan bágyadtnak érzem magam, mintha egy hitgyülis összejövetel után rögtön szcientológus fejtágítón vettem volna részt…”
Az 1970-es évek közepétől jóval több turista kereste fel a világ egzotikus szigeteit, mint bármikor korábban, és ennek következtében felbukkantak az első olyan erotikus horrorfilmek és thrillerek, amelyek (elvileg) a Karib-térségben játszódtak, és arra figyelmeztették a nézőiket, hogy az obskúrus vudu praktikák révén a gyanútlan nyaralók könnyedén saját leküzdhetetlen kéjvágyuk és egy gonosz boszorkánymester áldozataivá válhatnak. Az egyik első ilyen témájú mű Osvaldo Civirani 1975-ös Il pavone nero-ja (A fekete páva) volt, amelyben a mainstream sztárból lett pornósztár, Karin Schubert is megmutatta bájait. A néhány esztendőn át tartó vududivatból olyanok vették ki részüket, mint a legszebb kígyóbűvölőt és a diszkó szexi királynőjét egyaránt magabiztosan dirigáló Aristide Massaccesi (Papaya dei caraibi – 1978, Orgasmo nero – 1980), valamint a hispán fenegyerek, a pápai tiltólistán dobogós helyet szerző Jesús „Jess” Franco, aki többek közt a svájci pénzből forgatott 1977-es Der Ruf der blonden Göttin-nel (A szőke istennő hívása) öregbítette az alműfaj hírnevét, amelyet angol nyelvterületen Voodoo Passion (Vudu szenvedély), a rendező hazájában, Spanyolországban pedig nemes egyszerűséggel Las diosas del porno (A pornó istennői) címmel forgalmaztak, noha csupán szoft erotikát tartalmazó alkotásról van szó.
„Vacsorához karót nyelünk, utána meg a hálóban iszonyatosan kivetkőzünk magunkból… Ilyenek vagyunk mi, kiküldetésben eltévelyedett angolok.”
„A bátyám szeret betakargatni, sőt: ha félek egyedül, hagyja, hogy mellé bújjak az ágyba. De azért ne gondolj semmi rosszra, Susan!” Olga, a kéjsóvár sógornő szerepében a 70-es és 80-as évek egyik legaktívabb francia pornósztárja, Karine Gambier tündököl, aki a szexfilmek világából a reklámokéba távozott, ahol pár esztendőre a Kit Kat csoki reklámarca lett
„Miben sántikálsz már megint, Olga?”
„Ó, csak szeretném kipróbálni a szappanodat, Susan…”
Franco Erwin C. Dietrich svájci producerikon zürichi stúdiójában és festői szépségű portugál külső helyszíneken készített napfényes perverz meséje – akárcsak a rendező 205 további játékfilmjének többsége – egy pillanatig sem akarja azt hazudni, hogy figurái akár valóságosak is lehetnének. A Der Ruf der blonden Göttin Andreas Demmer sejtelmes hangulatú operatőri tevékenységének és Franco „delíriumos dekadenciát” sugárzó képzeletének és forgatókönyvének köszönhetően már a játékidő első perceiben olyan benyomást kelt, mintha a direktor pusztán vizuális eszköztára és az általa rendelt soundtrack (Walter Baumgartner érzéki ritmusú, Fela Kuti jellegű zenekavalkádja) révén akarná transzállapotba ringatni a nézőit, akik aztán ugyanúgy elbódulnak a meztelenül vonagló testek látványától és a folyton pergő törzsi doboktól, mint szegény Susan.
„Mexikóban eljátszhattam Hosszú Puskát… Talán Jess azért kért fel erre a konzulszerepre, mert úgy vélte, nem csak a puskám hosszú.” Jack Taylor a fürdőszobában hamarosan megtapasztalja a lét elviselhető könnyűségét
„1968-ban dolgoztam először Jess-szel, neki köszönhetem az első főszerepemet. Csak ezért vagyok hajlandó még most, 9 évvel később is egy szál falloszban mutatkozni a kamerája előtt.”
Mivel olyan filmről beszélünk, amelynek a szereplői legalább olyan gyakran mutatkoznak meztelenül, mint ruhában, cseppet sem meglepő, hogy nem csupán világsztárokat, de még B-vonalas vezető színészeket sem találunk köztük – egyetlen kivételtől eltekintve. Az 1936. október 21-én, Oregon államban született George Brown Randall az 1950-es évek elején kezdte színészi karrierjét, és az egyik első dolga az volt, hogy átkeresztelje magát Jack Taylorra. Taylor első nyúlfarknyi szerepe a The Jack Benny Program című tévés komédiasorozathoz köthető, amelynek pont a Marilyn Monroe-t is felvonultató 1953-as epizódjában sikerült felbukkannia. A pályakezdő színész nehezen talált munkát Hollywoodban, így hamarosan Mexikóba költözött, ahol sorra forgatta a horror- és westernfilmeket, majd, immár tökéletes spanyoltudással, Franco tábornok Spanyolországa felé vette az irányt, ahol egy másik Franco (a renitens Jesús, avagy Jess) Succubus című 1968-as erotikus rémfilmjének köszönhetően egy csapásra keresetté vált. Jack Taylor lett a legendás farkasember, Paul Naschy mellett a 60-as évek végén felvirágzó spanyol horroripar egyik legfőbb színésze − érdemes megemlíteni, hogy több Naschy-film Madridban készült angol hangsávjában Taylor szinkronizálta spanyol kollégáját, mivel azonban e filmekben gyakran maga Taylor is szerepelt, nem egyszer előfordult, hogy Pault megszólítva Jackünk végül is saját magával elegyedett beszélgetésbe. A B-ligában főszerepeket kapó Jack Taylor A-kategóriás nemzetközi produkciók mellékszerepeiben is feltűnt: a Conan, a barbárban ő az a pap, akit Arnold Schwarzenegger azért ruház meg, hogy aztán elvegye a ruháját, Roman Polanski misztikus thrillerjében, A kilencedik kapuban pedig egy olyan könyvgyűjtőt játszik, akit a Johnny Depp által megformált főhős keres fel. Taylor A kilencedik kapu-béli jeleneteit mellesleg ugyanott rögzítették, ahol a Der Ruf der Blonden Göttin külső helyszínei is találhatóak: a portugál Sintra városában.
Dübörögjenek a dobok…
… és ringjanak a hátsók! Kezdődjék a vududélután!
„Vajon miért szédülök?”
„Hát persze! Valaki beleképzelt a tűpárnájába!”
Egy kis vudu, jelentős mennyiségű afro jazz muzsika és szinte nonstop szeretkezés… Aki egy izgató lázálomba illő és vérpezsdítő retro nyári sexploitation klasszikussal szeretné feldobni valamelyik napját, az nyugodtan tegyen próbát Jess Franco pihent agyának szüleményével.
Aki felkeresné a Der Ruf der blonden Göttin legszebb helyszíneit, az Sintrában foglaljon szállást
„Szerinted nagyon meg fog haragudni Jess, amiért egy pillanatra nyakig begombolkoztunk?”
„Fogalmam sincs, mindenesetre gyorsan visszaveszem az alig valamit takaró hálóingemet.”
„Üdvözlöm, Mr. Depp! Fáradjon be, és nézzük meg együtt, mekkorát alakítottam ősrégen annak a fránya Francónak a vudufilmjében.”
Ráadás:
Jack Taylor és Arnold Schwarzenegger a Conan, a barbár forgatásán
