Miután letöltötte ötévnyi börtönbüntetését – amelyet marihuána birtoklása miatt róttak ki rá −, Daniel „Poke” Jackson visszatér texasi szülővárosába, ahol nem más fogadja a buszmegállóban, mint egykori letartóztatója, Duke Calley, aki öt éve még seriffhelyettes volt, most viszont már ő a törvény őreinek helyi falkavezére. Calley közli Poke-kal, hogy nem látja szívesen az ő kis városában, mire Poke biztosítja arról, hogy esze ágában sincs a kelleténél tovább időzni eme isten háta mögötti helyen, ugyanis a füvesekkel sokkal toleránsabb Kaliforniába szándékozik áttelepülni.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Az ominózus költözést Poke a sitt miatt hátrahagyott szerelmével, Mary Lee Carterrel és a tőle született kisfiával, Kevinnel kívánja véghez vinni, aki még sosem találkozott az apjával. Bár Poke barátai – az autószerelő Boogie és a fekete lomizó, Cloetus – próbálják minél tovább eltitkolni a frissen szabadult lókötő elől, hogy mi is történt élete párjával a távollétében, egy kiadós kocsmai sörpusztítás tetőpontján végül előbukik az igazság: a szükség nagy úrnak bizonyult, ezért Mary Lee összebútorozott Duke Calleyvel, akit Kevin a pótpapájának tekint. Poke természetesen alaposan felpaprikázza magát a hír hallatán, és úgy dönt, ezúttal egy röpke joint-szívásnál lényegesebben keményebben odabasz a rendszernek: ha törik, ha szakad, magával viszi gyermekét és annak anyját Kaliforniába, valamint leszámol a korrupt Calleyvel, aki − a városka marhatenyésztő oligarchája, C. J. Crane kedvéért − pont az ő orra előtt likvidáltatta az egyetlen haladó szellemiségű itteni politikust, a latino−indián származású Jesus Mendezt.
„Akár rögtön vissza is szállhatsz a buszra, Poke. Nem látunk itt szívesen, legalábbis én biztosan nem.”
„Tudtam, hogy öröm lesz hozzád hazatérni, Duke. Most is a nagybirtokosok seggét nyalod, mint évekkel ezelőtt?”
Az 1970-es évek elején jöttek divatba az amerikai autósmozikban az exploitation zsáner égisze alá tartozó úgynevezett hicksploitation filmek. A hick szó az USA szlengjében vidéki bunkót jelent, a hicksploitation opuszokban pedig vagy Texas, Mississippi, Georgia, Virginia és Nyugat-Virginia degenerált lakói riogatták, erőszakolták meg és lőtték agyon a körükbe merészkedő, főleg libsi nagyvárosokból érkező flótásokat, vagy ugyanezen államok egy-egy lakójáról derült ki, hogy rokonszenves legény, aki képes túljárni a nagyvárosi önteltek és saját földijei eszén, meg persze kiemelkedni a szellemi fertőből. Az 1976-os, szinte teljes egészében autentikus texasi helyszínen, Lockhart városában és környékén forgatott A Small Town In Texas (Egy texasi kisváros) az utóbbiak közé sorolható.
„Ne hajtson gyorsabban a megengedettnél, hölgyem, mert ha kilövöm a gumiját, sehogy sem fog hajtani.”
Azok a régi szép, sörszagú texasi éjszakák…
Nincs mélydéli akciófilm motoros ugrás…
… ripityára tört tragacsok…
… és magukat égető rendőrök nélkül
A film rendezője, Jack Starrett (A vietnámi veterán és a szőke ciklon) inkább színészként lehet ismerős a hazai nézőknek: játszott az idehaza nagy botrányt kavaró motoros alapműben, a Halálfejesekben, a Jack Nicholsonból Jimi Hendrix-utánzatot faragó Richard Rush által dirigált A pokol angyalai újra száguldanakban valamint a Rambo-franchise első részében, amelyben a Sylvester Stallone-t gumibottal fenyegető, majd elpatkoló bajszos vidéki rendőrt alakította. Starrett direktorként olyan filmekkel rukkolt elő, mint a fekete szupermodell titkosügynökről szóló Cleopatra Jones, a turistákat üldöző vidéki sátánistákat felvonultató Race With The Devil, vagy épp az A Small Town In Texas, azaz akciójelenetekben bővelkedő, pergő cselekményű és feszes tempójú B-produkciókkal. Karakterszínészként Starrett tisztában volt azzal, hogy egy olcsó zsánerfilm fényét igencsak emelik a jó érzékkel kiválogatott mellékszereplők. Ezekből az A Small Town In Texas esetében sincs hiány:
Boogie (Art Hindle − Porontyok, Karatés védőangyal), a hű autószerelő barát
Cloetus (Hank Rolike – Rocky, Démoni szerető), a mindig vidám „szemétbányász”
C. J. Crane (Morgan Woodward – Az éjjeliőr és Hazárd megye bombanője + A száguldó magánkopó és az autótolvaj), az útjában lévőket lelövető oligarcha
Lenny Lutz (John Karlen − Daughters Of Darkness, Dark Shadows) és Harry Gilmore Jr. (Clay Tanner – ő volt a kanos patás ördög Roman Polanski Rosemary gyermeke című horrorklasszikusában), a szolgalelkű seriffhelyettesek
Bull Parkert, Poke szeszcsempész apjának egykori bűntársát George „Buck” Flower alakította, aki koravén vonásai miatt már huszonévesen az öreg csövesek és csavargók specialistája lett, és szinte minden filmes műfajban − drámától a horroron át egészen a pornóig – játszott efféle figurákat
Amikor a rendező sem rest kamera elé állni: a film első jelenetében maga Jack Starrett az a részeg kamionos, aki a hazafelé tartó Poke kezébe nyomja a pisztolyát, és arra biztatja, hogy lője szitává szívből utált munkaeszközét
A főszerepeket Starrett három fiatal, de már nem pályakezdő színésznek adta. Poke-ot Timothy Bottoms (Johnny háborúba megy) formálta meg, aki 50 éves korára annyira elkezdett hasonlítani George W. Bushra, hogy több filmben és tévésorozatban is eljátszhatta végül az USA egykori elnökét. Mary Lee-t a brit Susan George alakította, aki tökéletesen elsajátította a jellegzetes texasi akcentust – őt a legtöbben Sam Peckinpah bosszúfilmjéből, a Szalmakutyákból ismerhetik, amelyben Dustin Hoffman házastársa volt, valamint a Twinky című botrányfilmből, amelyben szintén feleséget játszott: a 16 éves címszereplőt, aki egy 38 éves regényíróhoz (Charles Bronson) ment hozzá. Duke Calley seriffként pedig egyik kedvenc színészem, Bo Hopkins (Bombanőkre vadászó óriáspolip) tündököl.
Susan George Maryként a Poke-ot alakító Timothy Bottoms oldalán…
… és Dustin Hoffman nejeként a Szalmakutyákban, aki a férjével nem szeret szexelni, és szinte élvezi, amikor a falu tuskó bikája megerőszakolja
Bo Hopkins, a seriffek seriffje
A dél-karolinai Greenville-ben született Hopkinsnak nehéz gyerekkor jutott, melynek során több nevelőintézetet is megjárt. A lázadó természetű, a szabályokra fittyet hányó kamasz férfivá érve New Yorkban tanult színészetet az Actors Studio növendékeként (a kitűnő Martin Landau – Füstölgő Magnum és tomboló düh + Az UFO „összesugarazott” szerelmesei – volt az egyik csoporttársa), majd elkezdte sorra alakítani a vidéki seriffeket (romlottakat és tisztességeseket egyaránt), és igen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy senki sem képes olyan hitelesen és lezser módon életre kelteni az amerikai dél rágózó és flegma rendfenntartóit, mint ő. Az A Small Town In Texas vonzereje is elsősorban Hopkins karizmatikus jelenlétének és ezer közül is felismerhető orrhangjának köszönhető, amelynek hallatán bizony még tapasztalt angol szakosok is képesek a „felirattal való megtekintés” opciót választani. Aki egy igazi mélydéli akciófilmmel kíván lazulni a műfaj hőskorából, és szereti, ha minőségi jazz rock szól az autós üldözések alatt, annak az A Small Town In Texas sem okoz majd csalódást.
„Ha nem nézitek meg még ma az A Small Town In Texas-t, ugyanúgy megismertetlek titeket a gumibotommal, mint Rambót.”
Ráadás:
Egy kedves dalocska Susan George előadásában az A Small Town In Texas készítésének évéből
