Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismerd meg a legjobb régi zsánerfilmeket!

RETROKULT

RETROKULT

A szomszéd nője mindig vonzóbb

Così dolce... così perversa / So Sweet… So Perverse (1969)

2022. június 24. - Teakbois

Jean Reynaud, az unatkozó párizsi gyártulajdonos két dolgot szeret igazán csinálni: agyaggalambokra lövöldözni a képmutató hamis barátai körében és félrelépni. Noha otthon elképesztően kívánatos feleség várja Danielle személyében, akinek pedig az a legfőbb elfoglaltsága, hogy meztelenül csodálgatja magát a tükörben, Jean inkább nem otthon keresi a kielégülést. Legújabb szeretője Hélène Valmont, az egyik adósának neje, Jean azonban rögtön elveszti az érdeklődését iránta, amikor egy titokzatos szőkeség költözik a Danielle-lel közös lakása feletti bérleménybe. Nicole Perrier egy Klaus nevű brutális német kedvese, aki a fenti lakásból leszűrődő zajok alapján a bútorokat és Nicole-t is rendszeresen helybenhagyja.

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Az egyre kíváncsibb Jean szó szerint betolakodik szomszédasszonyához, akivel gyanúsan könnyű összemelegedni: nemsokára már együtt nyaralnak, Klaus azonban követi őket, és egyik este betör Jean víkendházába, ám amint lebukik, kereket old. Nicole ekkor bevallja, hogy ő és Klaus valójában amatőr bérgyilkosok, akik 20 ezer dollárt kaptak azért, hogy eltegyék Jean-t láb alól, aki csupán azért van még életben, mert Nicole menthetetlenül beleszeretett. Jean természetesen mindenképp tudni akarja, ki a likvidálását óhajtó megbízó: vannak ugyan tippjei, ám a helyzet sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik.

„Mi lenne, ha önimádat helyett inkább engem imádnál egy kissé?”

„Már nem kívánlak, Jean, túlságosan árad belőled a toxikus férfiasság.”

„Elnézést, szomszédasszony, megtenné nekem azt, amire a feleségemet régóta képtelen vagyok rávenni?”

„Már azt hittem, sosem kérdezi meg! Hogy is hívják magát?” 

„Jean vagyok… és örülnék, ha kissé lassítana.”

„Én pedig Nicole, és addig száguldozunk itt körbe-körbe, amíg a nevemre nem íratja a részvényeit.”

Az olasz zsánerfilmek egyik koronázatlan direktorkirálya, a vizespólós szépségversenyt vérfürdővel kombináló Umberto Lenzi 1969-ben bukkant rá a maga hitchcocki szőkéjére az amerikai Carroll Baker személyében, azaz arra a végzet asszonyára, akivel kitűnő és forró hangulatú lélektani giallo krimiket forgathat. Carroll Baker 1931-ben, mélyszegény családba született a pennsylvaniai Johnstownban, és először gyári munkásnőként helyezkedett el, majd bűvészinasként folytatta egészen addig, amíg fel nem vették a neves New York-i Actors Studio diákjai közé, ahol olyan csoporttársakkal tanult, mint James Dean, Rod SteigerShelley Winters és Marilyn Monroe. Baker Deannel és Monroe-val egyaránt szoros barátságot kötött, és ő lehetett volna Dean partnere a Haragban a világgal című 1955-ös klasszikusban, azonban nem érezte magát elég érettnek a feladathoz, ezért nem mondott igent a felkérésre. Deannel végül mégis sikerült együtt szerepelnie: az 1956-os Óriásban mellékfiguraként bukkant fel.

„Ments meg, szerelmem! Klaus az életemre tör…”

„Mit szólnál egy érzéstelenítésmentes arcműtéthez, Jean? Nagy gyakorlatom van benne…” 

Szintén 1956-ban kapta meg Baker azt a szerepet, amellyel amerikaiak milliói máig azonosítják: Baby Doll Meighant a Tennessee Williams drámájából Elia Kazan által rendezett Baby Dollban, amelyet Magyarországon Babuci címmel forgalmaztak. Baker egy középkorú gyapottermelő (Karl Malden, a San Francisco utcáin Mike Stone hadnagya) 19 éves nejét játszotta, aki után egy szintén középkorú olasz (Eli Wallach, azaz a Csúf Sergio Leone A Jó, a Rossz és a Csúfjából) is ácsingózik. A filmet olyan plakáttal reklámozták, amelyen a lenge öltözetű Baker egy kiságyban hever és az ujját szopogatja, úgyhogy a botrány és persze a kasszasiker nem maradt el, ráadásul Baker a mű révén egymaga divatba hozta az úgynevezett babydoll hálóingeket. Több kiváló, jó és közepes hollywoodi filmet követően Baker 1967-ben, 36 évesen elhagyta második férjét, aki egyben az ügynöke is volt, és két gyermekével Rómába tette át a székhelyét, ahol nem kiöregedő dívának, hanem továbbra is népszerű sztárnak számított. Umberto Lenzi így idézte fel 2008-ban a színésznővel kapcsolatos emlékeit:

Carroll − a rendszeresen nálunk dolgozó amerikai színészek többségével ellentétben − igen hamar megtanult olaszul, az első itteni szerepét pedig Marco Ferreri A hárem című komédiájában kapta. Képtelen vagyok nem erősen fogalmazni: az a film sajnos egy nagy rakás szar, ami nem csoda, hiszen Ferreri a világ egyik legtúlértékeltebb művészkedő szélhámosa. A hárem után egy remek bűnügyi film, a Deborah édes teste következett, amelyben Carroll lehengerlőt alakított − én is ebben figyeltem fel rá, és rájöttem, hogy ő az, akire mindig is vártam. Egyazon évben születtünk, és a habitusunk is hasonlít, azaz mindketten önfejűek vagyunk, ami persze gyakran összetűzésekhez vezetett, ám én mégis imádtam Carroll-lal dolgozni. A munkakapcsolatunknak az vetett véget, hogy Caroll megismerkedett egy újabb szélhámossal, aki profi menedzsernek hazudta magát, és mivel a legtöbb olasszal ellentétben folyékonyan hazudozott angolul, szépen telebeszélte Carroll fejét, aki aztán többé nem játszott olyan igényesebb és elegáns giallo krimikben, mint amilyeneket velem készített, hanem olyan szennyfilmesek munkáiban tűnt fel, mint Marino Girolami vagy Andrea Bianchi. Nagyon szerettem Carrollban, hogy hiányzott belőle az amerikai sztárokra gyakran jellemző álszentség és prüdéria: ha épp arra volt szükség, szó nélkül meztelenre vetkőzött egy film kedvéért, bár a fanszőrzetét nem akarta mutogatni, legfeljebb akkor, ha előtte szőkés árnyalatúra festhette. És még valami: baromi jó segge volt…

Carroll Baker Lenzi-féle hátulnézetből 

Az olasz-francia-német koprodukcióban készült 1969-es Così dolce... così perversa (Oly édes... oly perverz) a második a Baker−Lenzi duó közös giallo-produkcióinak sorában, és igazi zsánerfilmes sztárparádét nyújt: Jean Reynaud-t, a dákójával bírni képtelen iparmágnás férjet a francia mozi nagyágyúja, Jean-Louis Trintignant (ElőzésA megalkuvóA halál csöndje) formálta meg a maga utánozhatatlan, szinte rezzenéstelen arcú játékstílusával. Danielle Reynaud szerepében egy misztikus vörös nőstényördögöt, az olasz színpadok és giallo filmek egyik nagyasszonyát, a ruháitól megválni sosem rest Erika Blancot csodálhatjuk meg. Jean férjezett szeretője, Hélène Valmont nem más, mint a spanyol horrorkirálynő, a sátán kéjsóvár papnője, Helga Liné. Az erőszakos szőke Klausként az elsőrangúan ellenszenves német Horst Frankot (A kilencfarkú macskaSuttogó halálA nagy leszámolás) utálhatjuk, Caroll Baker pedig Jean ellenállhatatlan szomszédasszonyát, Nicole Perrier-t alakítja. A legkeresettebb olasz thrillerspecialista forgatókönyvíró, Ernesto Gastaldi nem riadt vissza az utánzástól, úgyhogy egy 1955-ös francia klasszikust, az Ördöngösöket tekintette kiindulási alapnak, amelyet tipikusan olasz és pont Lenzinek való dekadenciával fűszerezett.

„Hölgyeim és uraim! Igyák le magukat a sárga földig…”

„… közben meg elkezdem az est fő műsorszámát.”

„Mi, jamaicai nők egy olyan varázskabalára esküszünk, amely bármelyik férfit megbabonázza…”

„… ez pedig nem más, mint a cicipillangó!”

„Szégyentelen perszóna! Ennek is csak a férjeink kellenek, Hélène…”

„Fogadjunk, hogy még a pillangós kisasszonnyal is összeszűrnéd a levet, Jean.”

vlcsnap-2022-06-21-14h37m27s307.png„Dehogy! Most már csak te vagy az egyetlen szeretőm, Nicole!” 

A giallo műfaj legismertebb direktora, Dario Argento ma már filmtörténeti mérföldkőnek számító 70-es és 80-as évekbeli műveiben a véres erőszakra, a hátborzongató szituációkra, valamint a szürrealitás és az abszurditás határát egyaránt átlépő történetszövésre helyezte a hangsúlyt. Lenzi eleinte inkább a realitás talaján maradt, és a burzsoázia cseppet sem diszkrét bájáról rántotta le a leplet: az ő korai giallóinak antihősei nem maszkos, fekete kesztyűs őrült gyilkosok, hanem a felső tízezer unatkozó tagjai, akikből kiveszett a szerelem és a szeretet képessége, úgyhogy szabad prédának és eszköznek tekintik egymást. Lenzi megbízható operatőre, Guglielmo Mancori jóvoltából rengeteg közeli felvételt kapunk a szereplők arcáról (a giallók gyakran alkalmazott feszültségkeltő módszere), valamint az efféle filmek esetében szinte kötelezőnek mondható, színpompás bulijelenet sem maradhatott ki, amely természetesen sztriptízzel végződik (a vetkőző: Beryl Cunningham jamaicai szupermodell és diszkóénekesnő). Aki egy pikáns és veretesen olasz jet set bűnügyi filmre vágyik a műfaj hőskorából, az nem fog csalódni a Così dolce... così perversa-ban.

„Jean és Klaus sosem fogja megadni nekünk azt, amit egymásnak adhatunk, Danielle…” 

Ráadás: 

Carroll Baker 2003-ban visszavonult, és csak néhanapján ad interjúkat. 2021-ben azzal sokkolta az amerikai közvéleményt, hogy szinte egyedüliként kiállt a számos szexuális zaklatással vádolt kollégája, Bill Cosby mellett, és a Me Too mozgalmat is éles kritikával illette:

Sokan azt hitték, én is üdvözölni fogom majd a Me Too térhódítását, elvégre nekem is megvannak a magam keserű tapasztalatai. Egyrészt úgy jártam, mint a Tippi Hedren által alakított Marnie Hitchcock filmjében: szüzen házasodtam, és az első férjem a nászéjszakán erőszakkal tett magáévá. Másrészt tőlem is elvárták egyesek, hogy felfeküdjek a szereposztó díványra, amire persze nem voltam hajlandó. Viszont még így is képtelen vagyok elhinni, hogy egy jó barátom, akinek évtizedeken át szó szerint a lába elé vetették magukat a nők és kedvére válogathatott közülük, tucatjával erőszakolta meg a lakására ellátogatókat, akik ezt aztán valamiért csak 20-30-40 évvel később tették közhírré. Úgy gondolom, anyagi haszonszerzés céljából vádolták meg Billt.

Carroll Baker Marilyn Monroe-üzemmódban…

… és az Umberto Lenzi által említett szőkített fanszőrzettel a Baba Yaga című 1973-as pszichedelikus olasz-francia filmben, Isabelle De Funès (Louis De Funès lánya) társaságában

Così dolce... così perversa mámorítóan érzéki zenéjét a mindig kiváló Riz Ortolani (Viszlát, Tamás bátya!Cannibal HolocaustJó estét, Mrs. Campbell!) szerezte

Egy vérpezsdítő vududiszkó nóta Beryl Cunninghamtől

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE OLASZ RETRO:

Gyönyörű fotómodellek veszélyes vizeken (18+)

Stefania Sandrelli: Egy ágyban és agyban az ördöggel (18+)

Ann-Margret: A végzet asszonya Bejrútban (18+)

Villamosszéktől a vizespólós szépségversenyig (18+)

Repülj és szexelj! (18+)

Őrülten szexi éjszakák Amanda Learrel (18+)

A szőke ciklon, aki talán nem is létezik (18+)

A macska és a fogadást elvesztő cicababa (18+)

Gioia halálosan szexi fotói (18+)

Forró egyiptomi árnyak (18+)

Fekete Éva, a legszebb kígyóbűvölő (18+)

Herkules, a nők bálványa (18+)

Franco Nero, a rettenthetetlen cápavadász (18+)

James Bond kedvese az óriásaligátor ellen (18+)

Szőke bombázó a Holdon (18+)

A riksás, a sztriptíztáncos és a boszorkány (18+)

Az ördög nászéjszakája (18+)

Nászéjszaka a börtönben (18+)

Halál és élvhajhászat Velencében (18+)

Mindenre kapható modellek életveszélyben (18+)

Tisa Farrow: Érzéki amerikai nő Itáliában (18+)

„Romy Schneider küldött, hogy szemen köpjem Önt! (18+)

„Sergio Leone nem hagyta békén a pincérnőket” (18+)

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokult.blog.hu/api/trackback/id/tr4717865273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2022.06.24. 16:49:35

Köszi a cikket, ezúttal ez egy olyan film, amelyet láttam.

Egyetértek azzal, hogy Lenzi és Baker remekül egymásra találtak, és mi tagadás, nekem a művésznő a giallókból vagy akár az Ovizsaruból jóval emlékezetesebb, mint a Baby Dollból.

Nem értek egyet viszont Lenzi negatív véleményével Marco Ferrerit illetően, bár kétségtelenül nem A hárem a legjobb filmje, és voltak kifejezetten gyenge filmjei is. (Például a Ne nyúlj a fehér nőhöz! alaposan próbára tette a türelmemet.)

A MeToo egy nagy esély lett volna arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő nők segítséget és széles körű társadalmi támogatást kapjanak. Sajnos ezt is kisajátította magának a celebvilág, és manapság már csak akkor hallunk MeToo-ról, ha valami háttérbe szorult híresség vagy a hírnévről lemaradt valaki akar elégtételt szerezni vélt vagy valós sérelmeiért, nem egyszer több évtized után. Soha egyetlen Me Too-ügy esetében sem történt meg, hogy bárki is levonta volna a következtetéseket, hogy hogyan lehetetett volna (vagy lehetne a jövőben) elkerülni a konfliktust, mert ilyenkor mindenki felhördült, hogy „jaj, már megint az áldozatot hibáztatják!”. Az áldozat meg szépen megmarad az áldozat szerepkörében, mert fogalma nincs arról, hogy a jövőben mit tehetne másképp. Ezért történhet meg, hogy rendszeresen halljuk a celebek olyan „drámai” MeToo-sztorijait, hogy „megvert, megfenyegetett, enni akart belőlem, vérben forgó szemekkel kergetett a házban etc., etc.”, de azért másnap, a jövő héten stb. visszamentem hozzá, és együtt éltünk fél, kettő, öt stb. évig. Pedig nem voltam se bezárva, se eltiltva senkitől se, kérhettem volna akár segítséget is. Most kértem. Igaz, nem az illetékesektől, hanem a médiától, mert egyrészt nekem jól jön a tizenöt perc hírnév, másrészt a másik fél ilyenkor lelkesebben fizet sérelemdíjat azért is, amit el se követett, csak elüljön már a botrány.

Teakbois · https://retrokult.blog.hu/ 2022.06.24. 18:03:12

@Field64:

Szívesen! :) Ferrerivel én is hadilábon állok: egyes filmjeit képtelen voltam végignézni, más filmjeiben viszont sok jó ötletet fedeztem fel, ám még ezek az alkotásai sem tetszettek maradéktalanul. Lenzi mester az olasz filmszakma első számú dohogója, aki minden közismert pályatársára tett epés megjegyzést; általában még akkor is szórakoztatóan, ha történetesen nem volt (teljesen) igaza. :)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.06.25. 16:29:31

@Field64: Nem akarok belemerülni, mert ez a blog nem erről szól, de amit az aldozathibáztatási hisztériáról és a sérelmükre évtizedek múltán ráeszmélőkről írtál, azzal teljesen egyetértek. Ugyanígy a posztban erről szóló idézettel. A MeToo mozgalom ma gúnyolódás célpontja, és erről nem a férfiak, hanem a nők tehetnek. Egyébként a szereposztó dívány egy üzleti ajánlat, amely lehet kiátkozandó, de nem kötelező lefeküdni rá. Carroll Baker is azt mondja, hogy nem tette. Lehetséges így dönteni.
süti beállítások módosítása