Éricet, a profi hímringyót a közvetítő cége Viriane Labastier úrnő vidéki kastélyába küldi, ugyanis az előkelő hölgy fizetett férfitársaságra vágyik Isten háta mögötti lakhelyén. Miután Viriane jéghideg tekintetével tetőtől talpig végigmérte a „küldeményt”, közli Érickel, hogy nem találja elég jóképűnek, úgyhogy nyugodtan üljön vissza az autójába, és meg se álljon hazáig – a bérét természetesen így is megkapja, elvégre egy vérbeli úrnő mindig korrekt. Éric azonban olyan, mint a Lee van Cleef által játszott bérgyilkos a Sergio Leone-féle A Jó, a Rossz és a Csúfban: ha őt egyszer megbízzák egy munkával, még a saját megbízója sem akadályozhatja meg annak elvégzésében.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A visszautasított selyemfiú tehát fogja magát, az éj leple alatt visszahajt a kastélyhoz, meglepően könnyedén és észrevétlenül behatol az épületbe, aztán pedig a gőgös Viriane-ba, akit aktus előtt álmában az ágyhoz kötöz a nő saját selyemsáljaival. Noha Viriane kezdetben hevesen tiltakozik, igen hamar rájön, hogy Éric „technikája” minden pénzt megér, és miután antihősünk alaposan „ellátta a baját”, korábbi viszolygásáról teljes mértékben megfeledkezve beleegyezik, hogy az ifjú titán egy egész hónapot a birtokán töltsön. Éric ezek után néhányszor eljátszadozik a vendéglátójával, valamint annak szintén szeretőként tartott komornájával, sőt Viriane legjobb barátnőjével, Joëlle-lel is, ám Viriane húgának, Tessának az érkezése aláássa az idilli hangulatot: Éric neki sem tud ellenállni, Viriane azonban a testvérével már nem akar osztozni férfiakon. Vajon miféle sors vár a farkának megálljt parancsolni képtelen Éricre? Netán ugyanolyan, mint a kastély vadőrjére, a Quasimodo-külsejű, deformált arcú Pierre-re, aki régen és fessebb korszakában szintén Viriane kedvese volt?
„Szép kis vidéki kunyhó! Itt aztán jó dolgom lesz…”
„Állok rendelkezésére, úrnőm!”
„Sajnos maga nem az esetem, Éric… Úgyhogy bon voyage!”
„Kíváncsi vagyok, erre mit lép ez a hízott egójú léhűtő…”
„Ennyire könnyen azért nem fog lerázni, Viriane!”
„Ahhh… Mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen kitartónak bizonyult, Éric!”
A francia filmtörténelem Retrokult-kedvenc szexfilmes színészházaspárjának férfi tagja, Michel Lemoine 1973-ban rendezte második olyan filmjét, amelyben csábos feleségével, a topmodell Janine Reynauddal feszültek egymásnak… és egyéb ágyastársaknak. A Les chiennes (A szukák) a jelentős 20. századi francia költő, Jean Breton kevésbé ismert erotikus regénye alapján készült, és Lemoine egy életre „kiművészdrámázta” magát vele: ezt követően már csak két habkönnyű erotikus vígjátékot, valamint egy őrültségekben gazdag horrorfilmet rendezett szoftos keretek között, majd hazája pornóiparának legvirgoncabb direktoraként öregbítette ekkorra már igencsak kétes hírnevét.
„Igyunk az egészségünkre!”
„Mit szólnál egy menethez velem és a komornámmal, Éric?”
„Hát… Képtelen vagyok felháborodottan tiltakozni a javaslat ellen.”
„Kevesen vagyunk így kettecskén, ugorj csak be mellénk az ágyba!”
„Édesem, úgy döntöttem, hogy a hétvégét Viriane és Éric társaságában töltöm…”
„Van az én drága barátnőmnek egy szép istállója, amelyet mindenképp szeretnénk kipróbálni.”
A különleges atmoszférájú Les chiennes-t a Monthou-sur-Cher-i Gué-Péan kastélyban és az épületet övező birtokon forgatták, és ugyanolyan módszerrel készült, mint elődje, az e blogon már ismertetett Les désaxées: Lemoine összetrombitálta azokat a szemrevaló színésznőket, akikkel a feleségével együtt a magánéletben is remekül egymásra tudtak hangolódni, és a kellemest egybeboronálták a hasznossal. Az operatőri munkát ezúttal is Philippe Théaudière végezte, aki érzékletesen jelenítette meg a sejtelmes és szerencsére valódi (nem pedig „filmgyári”) ködbe burkolódzó francia tájat. A Les chiennes zenéjét (egy Csajkovszkij-, egy Chopin- és egy Mouret-tétel kivételével) Guy Bonnet komponálta, akinek összesen három alkalommal (1968-ban, 1970-ben és 1983-ban) képviselte szerzeménye Franciaországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, valamint olyanoknak írt muzsikát, mint Mireille Mathieu, Sylvie Vartan, Franck Fernandel és a Massilia Sound System.
„Jól eláztunk, Tessa! Van kedved dugni egyet a vadászházban?”
„Naná, csak Viriane meg ne tudja!”
„Mit ne tudjak meg, húgocskám???”
„Mit keresel a hálószobámban, Pierre?”
„Szeretőként már rég lejárt a szavatosságod, ráadásul olyan szagot árasztasz, mint aki haszonállatokkal randizik.”
Aki a franciáktól nem csak a csókjukra, de merészebb szexuális kilengéseikre is kíváncsi, valamint kifinomult erotikát kedvelő megveszekedett retromániákus, annak bátran merem ajánlani a Les chiennes-t, azaz a legjobban eső szukákat.
Philippe Théaudière operatőri remeklései:
Éric (Michel Lemoine) és Viriane (Janine Reynaud) erdei sétája
Lisbeth, a komorna (Latana Decaux) félhomályban
Viriane nem csak Éricet lovagolja meg
„Azt kérditek, lányok, mit nézünk ma este a szexcsatornán? Hát persze, hogy magunkat a Les chiennes-ben!”
Ráadás:
Janine Reynaud keresett fotómodellként
