Oscar Minno hosszú távollét után tér vissza Milánóba dél-afrikai kiküldetéséből. Nem sokkal hazaérkezése után megpillantja az utcán régi szerelmét, Sandrát, aki annak idején hozzáment jó barátjához, Fabrizio Garceshez, és egy fiút is szült neki. Sandra az anyja mellett ül engedelmesen egy elsuhanó autóban, és bár a tekintetük találkozik, Oscar legnagyobb megdöbbenésére egykori kedvese nem ismeri fel. A csalódott fiatalember tisztes távolból követi Sandrát, akiről kiderül, hogy dúsgazdag anyja villájában lakik, és sehová sem mehet egyedül, ugyanis meghibbant: tízéves kislánynak képzeli magát valamiféle súlyos lelki trauma hatására. Az egyre kíváncsibb Oscar pont a villával szemben bérel lakást, hogy annak ablakából figyelhesse Sandrát távcsővel.
Stefania Sandrelli (Sandra) és Keir Dullea (Oscar) az Il diavolo nel cervello forgatásán
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Miután Oscarunk Sandra anyját, Claudia Osio de Blanc grófnőt is követni kezdi, fontos felfedezést tesz: Sandra fiát, Riccardót apácák nevelik egy javítóintézetben, ahonnan a nagyanyja rendszeresen elviszi meglátogatni az apja sírját. Fabrizio ugyanis – a sajtóhírek alapján – néhány évvel korábban véletlenül agyonlőtte magát fegyvertisztítás közben. Oscar pszichiáter barátjához, Emilio Bontempihez fordul segítségért, aki némi szimatolást követően további hajmeresztő információkkal szolgál. A hivatalos rendőrségi jelentés szerint Riccardo lőtte le az apját, Sandra pedig megbolondult, amikor meglátta a férje holtteste mellett füstölgő pisztollyal álló fiát. Bontempi meglátogatja Riccardót, és erős kétségek támadnak benne a fiú bűnösségét illetően, úgyhogy saját szakállára nyomozni kezd, de ezáltal olyan szörnyűséges titkokra bukkan, amelyek napfényre kerülése csakis tragédiával végződhet.
Sergio Sollima (1921. április 27 – 2015. július 1.) a híres római filmes iskola, a CSC (Centro sperimentale di cinematografia) végzőse volt, a tanulmányait pedig kizárólag egy alkalommal szakította meg: 1943-ban csatlakozott az olasz ellenálláshoz, és a fasiszták, valamint a nácik elleni küzdelem – saját bevallása szerint – élete legfontosabb személyiségformáló eseménysorozatának bizonyult. A II. világháború befejeződése után lediplomázott, majd filmkritikusként helyezkedett el egy újságnál. A filmtörténetről írott könyvei felkeltették a producerek figyelmét, így előbb forgatókönyvíróként, majd rendezőasszisztensként kapott feladatokat. A direktori karrierjét egy habkönnyű komédiával (Nehéz szerelem, 1962), valamint olcsó James Bond-imitációkkal (például az Agent 3S3 filmek) kezdte, 1966-ban azonban Lee Van Cleef és Tomas Milian főszereplésével leforgatta Számadás (La resa dei conti) című spagettiwesternjét, amely egy csapásra az olasz cowboy-műfaj egyik nagyságává avatta, és innentől fogva a szakma csak úgy emlegette, mint „a másik Sergiót” (hogy ki mellett lett „másik”, azt igen könnyű kitalálni).
A feleség, a férj és az anyós: Stefania Sandrelli (Sandra Garces), Maurice Ronet (Fabrizio Garces) és De Blanc grófnő (Micheline Presle)
Az aggódó Sandra és gyermeke, Riccardo (Stefania Sandrelli és Renato Cestiè)
Noha Sollima nyugaton elsősorban a westernjei (Le resa dei conti, Faccia a faccia, Corri uomo corri) és akciófilmjei (az Oliver Reed és Fabio Testi főszereplésével forgatott zseniális Revolver és a Charles Bronson nevével fémjelzett Az erőszak városa) okán ismert, Magyarországon az indiai sztárral, Kabir Bedivel készített tévés produkciói (A fekete kalóz, Sandokan – A maláj tigris, A tigris még él: Sandokan, a felkelő) aratták a leghangosabb sikert. Sollima máig olyan rendezőként él a köztudatban, akinek a mozgalmas akciójelenetek kivitelezése „feküdt” a legjobban, úgyhogy a parádés történetvezetésű, egyik meglepő vagy épp megrázó fordulatot a másik után prezentáló 1972-es giallo krimi, az Il diavolo nel cervello (Ördög az agyban) igazi kakukktojás a filmográfiájában.
Sollima giallója − a westernjeivel és akciófilmjeivel ellentétben − egyáltalán nem tartalmaz „látványos durvaságot”: ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgatókönyvet ezúttal egy hölggyel, a Visconti-féle Az ártatlant is jegyző Suso Cecchi d’Amicóval közösen írta. A számos múltidéző (flashback) jelenettel rendelkező film kifejezetten a hitchcocki feszültségteremtésre, valamint a kiváló színészi játékra helyezi a hangsúlyt. Az amerikai Keir Dullea Stanley Kubrick legendás sci-fijében, a 2001: Űrodüsszeiában még csak egynek tűnt a megbízható, de nem igazán karakteres hollywoodi „parancsvégrehajtók” közül, Sollimánál viszont élete egyik legjobb alakítását nyújtja Oscar Minnóként. Az Alain Delon által A medencében és a Ragyogó napfényben is megölt kiváló francia színész, Maurice Ronet ismét áldozatszerepben tündököl Fabrizio Garcesként, a titokzatos haláleset körülményeit hűvös tárgyilagossággal vizsgáló Bontempi doktort pedig Tino Buazzelli formálja meg profihoz méltóan.
Sandra és Oscar, az Il divalo nel cervello elátkozott szerelmesei (Stefania Sandrelli és Keir Dullea). A film operatőre a kiváló Aldo Scavarda volt, aki többek között Michelangelo Antonioni filmtörténeti mérföldkövét A kalandot (L’avventura, 1960) fényképezte
Az Il diavolo nel cervello legkiemelkedőbb színészi teljesítménye egyértelműen a Sandra Garcest játszó Stefania Sandrellinek (A megalkuvó, Mennyire szerettük egymást, Huszadik század) köszönhető, akit az olaszok Sophia Loren, Claudia Cardinale és Gina Lollobrigida mellett a negyedik legfőbb, a szépséget páratlan tehetséggel ötvöző dívájukként tartanak számon. Sandrelli megrendítő hitelességgel kelti életre a tragikus férjvesztéstől zavarttá váló és kislánnyá „visszavedlő” fiatal anyát, ismét bizonyítva, hogy a nemzetközi élvonalhoz tartozik. Aki egy valóban csavaros észjárású és egyben kellemesen régi vágású olasz bűnügyi drámára vágyik, annak legalább egyszer az Il diavolo nel cervello-t is látnia kell. Vértelensége ellenére a horroristák is élvezhetik az atmoszféráját, annál is inkább, mivel a film utolsó flashback jelenete ihlette Dario Argento mesterművének, a Mélyvörösnek (Profondo rosso, 1975) a végkifejletét.
A napfürdőző Keir Dullea és Stefania Sandrelli minden Retrokult-olvasónak élményekben gazdag nyarat kíván!
Ráadás:
A film zenéjét a nagyszerű Ennio Morricone szerezte
Az Il diavolo nel cervello egyes hölgyei éretten sem szégyellték a külsejüket. Stefania Sandrelli például a botrányhős rendező, Tinto Brass A kulcs (La chiave, 1983) című klasszikusában mutatta meg bájait…
… Sollima krimijének egyik mellékszereplője, a Fabrizio szeretőjét játszó Orchidea De Santis pedig a Playboy olasz kiadásának vetkőzött
